Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Közlemény (nem csak) a Rendszerépítő Kerekasztal érintettjei számára

GondolatokKedves és kevésbé kedves ismerőim és ismerőseim, ismeretlenek. A nemrégiben Szobon megtartott és sikeresnek mondható Rendszerépítő Kerekasztal első találkozóját követő események a rendezvény szervezői és önkéntes és magát ideiglenesnek kijelentő szervezői és abban többé-kevésbé részt vállaló néhány ismertebb és kevésbé ismert, de elhivatottságot mutató személyei között bizalmi válság ütötte fel fejét. Erre számítani lehetett, ám egyelőre megoldani nem sikerült a felmerülő személyi ellentéteket. A szervezésben és előkészületekben oroszlán részt vállaló Juhász Zoltán jelenleg egyedüli önjelölt indulója az általa vezetett honlapokra regisztrált tagokkal történő későbbi "felemelkedésnek". A már nem működő Tudatos Társadalom kapott új szárnyra RÉKA név alatt, melynek egyedüli "gondnoka" jelen helyzetben személye. Amint azt megtudtam, nevem, habitusom és az általam képviselt irányvonal a kezdetektől fogva arra "kellett" és lett "felhasználva", hogy a kifulladt TT új erőre kapjon. Minden jel arra mutat, hogy egyéni ambíciók motiválta ám nem egyedi esetről van szó, mely nagyon hamar megnyilvánult, tán még idejében. Ezzel nem tudok azonosulni, ám sem megbántottság, sem düh nem ül rajtam. A helyzet rámutatott arra, hogy vannak köztünk komoly és felelősen gondolkodó, közösségben létezni vágyó és képes nők és férfiak, akik - bár lehet, hogy más szavakkal, hangsúllyal beszélnek - túlhaladták már a megmérettetésnek ezt a szintjét. Nem haragszom Zolira. Hozta a formáját. Hasznos és eredményes munkát végzett és végez. Tudom, hogy a közleményem után beindulnak a "találgatások" és nem egészen kellemes megjegyzések. Ez van. A "kerekasztal" azon formában, ahogy Juhász Zoltánnal az mehetett volna, lénygében megbukott. Ami viszont erőre kapott, az a személyes érdekek feletti ügy egyetemes szemléletét képviselők szelleme. Ezt sikernek könyvelem el és nem csinálok tragédiát a sajnos teljesen hétköznapi jelenségből. Nem érzem magam "átverve és kihasználva". Mivel jelzem számotokra, hogy adatbázisotokat nem én kezelem és a RÉKA-TT-hez semmilyen közöm nem is lehet, így kérlek benneteket, döntsetek belátásotok szerint. Vagyok, aki voltam és több olyan kiváló (most még úgy tűnik) emberrel kerültem közelebbi kapcsolatba, akivel a folyamatokban való részvétel nélkül nem kerülhettünk volna szorosabb kapcsolatba. "Sajnálom", hogy a forgatókönyv az eddig jól bevált "megosztás" felé tolódónak tűnik, ugyanakkor örülök neki, hogy gyorsan kiderültek igen komoly hiányosságok, melyeket tán még kellő időben lehet orvosolni. A magunk módján és lehet nevet sem adva a jelenségnek folytatjuk azokkal a munkát, akik megértik ezt és aktív, vagy passzív módon, tudatosan, vagy ösztönösen részesei, elhívatottjai az ügynek. Az élet megy tovább!

Posta Imre

Hozzászólások

58 #267 ssman
- 2019-09-09 16:13
-Gerry!
Szia!

A ballradon is irkal egy hasonlo indentitas zavarokkal kuszkodo futyi!
Sok az ehhez hasonlo, sok szabadidovel, de hardver es szoftver hibakkal kuszkodo onmukodo klaviaturha!
1713 #268 bz
- 2019-09-09 16:41
gerry

"Szörnyü, amikor a hülyeség szorgalommal párosul!"

ssman

"A ballradon is irkal egy hasonlo indentitas zavarokkal kuszkodo futyi!"

Ilyen amikor a magukat magyar nemzeti színűre tetováló, ámde kazárokat védő kazárok színt vallanak, avagy sokadjára leleplezik önmaguk kazárságát. Nekik már annyi a magyarok szemében, úgyhogy ez már csak vergődés a részükről.
107 #269 aki
- 2019-09-09 16:45
szornyu ,amikor a tudas erkolcsnelkul parosul!" ki nincsen hivatalban,ne politizaljon"!" elsonek tegy magadban rendet,maid,. csaldodban,falvadban,orszagodban...es tied lesz az egalatti."olvastam valahol....szeretem gerryt olvasni.
58 #270 ssman
- 2019-09-09 17:05
bzzzzzz!Nedves provokator indentitas!
Egyenlore elfoglalt vagyok, s igy nincs idom valaszolni melysegges mogedallos, fedezos marhasagjaidra!
De.... valaszolni fogok!
Kerlek, turelemmel varakozz a monitrod elott, majd valaszolni fogok!
Kerlek ne menj sehova!
Varj!
1713 #271 bz
- 2019-09-09 17:10
ssman

"Egyenlore elfoglalt vagyok, s igy nincs idom valaszolni melysegges mogedallos, fedezos marhasagjaidra!"

Nekem érdektelen hogy válaszolsz-e, hisz nem is neked szántam amit írtam.
58 #272 ssman
- 2019-09-09 17:11
Gerry!
Nem kellene megfontolni, hogy bzzz, hasonlo elbanasban reszesuljon, mint mr.moto, es haverja a robogov?
1713 #273 bz
- 2019-09-09 17:14
aki

" ki nincsen hivatalban,ne politizaljon"!

Nem politizálok. Erről jut eszembe gyakran mondják közéleti kazárok, hogy a politika mocskos. Ám érthető okokból mindig alany nélküli mondatban hangoztatják. Ugyanis a politika a mocskos politikusoktól mocskos, akik mind mocskos kazárok. Ez is kipipálva.
4 #274 Posta Imre
- 2019-09-09 17:14
bz, szerintem kijátszadiztad egyelőre magad. Gondoltam elfáradsz és rájössz, hogy ez így téged sem emel és nem informatívabb és nemesebb, mintha a Balatonon akarnál vérszívókat irtva a világbékéért tenni. Nem azzal van baj, amiket írsz (bár azzal is, viszont én már rég nem mélyedek el ilyen magasságokba), hanem amennyit. Szereptévesztés és kevert személyiségzavar esetleg. Volt már ilyen. Nincs harag.
107 #275 aki
- 2019-09-09 17:32
bz! nem hozad szoltam..." ki nincsen hivatalban,ne politizaljin" ezt csak ugy irtam ide....mert eszmebe jutott.talan azt szeretnem ezzel kozoni,hogy muszaly hivatalba lepnije annak aki tenni akkar a hazajaert.mindegy mi az arra..meg a megvetes is elkell viselnije...hivatali tisztseg nekul a pokitika, csak csupan " piaci karomkodas" marad! persze nekem sincsen otletem....en csak tanulok itt.nem vagyok rosz helyen...
162 #276 fapipa
- 2019-09-09 17:49
háááát !! végiglapoztam !! emlékeztetett a 8-10 évvel ezelőtti szelektálós dumaviharhoz, meg az időrabló IQ romboló semmitnemérő pufogtatásokra. nektek van ezekre 2019 ben energiátok ? megáll az ész !!
Imre ! cseréld ki a vírusirtód !! ( hatalmazd fel GERRY-t a rosta használatára !
Én ugy látom, hogy egyre kevesebb a bármire használható "ember "
már lehet, hogy kazár a bazár ??
58 #277 ssman
- 2019-09-09 18:00
fapipa!
Hasonloan, en is a vegig olvasas celjabol nyitottam meg ezen reszet az oldalnak, de a vegen mar nem tudtam nem hozzaszolni a fosstengert omlengohoz!
Igazad van, kozos nevezo alig, pedig, mint ahogyan mondjak, minden kezdett nehez, meg igy 10 ev multan is, nincs egytertes, es egymas segitese!
Le a kalappal Imi, es egyes tarsaink elott!
4 #278 Posta Imre
- 2019-09-09 18:00
bz elment gondolkodni az élete értelmén 10 napra. Aztán még lesz több is, de addig bírjátok ki nélküle kérlek.
43 #279 stormhu
- 2019-09-09 18:39
Imre Köszönjük, szerintem senki nem fog sírni utána. Azért van türelmed azt meg kell hagyni.....278 hsz...
139 #280 jozsef toth
- 2019-09-09 18:39
fapipa!Most jut eszembe ,mar Egerszalok is rendelkezik KAZAROKKAL!
Te mit tudsz errol?:D
1513 #281 Irrefutable
- 2019-09-09 18:42
Nekem erről az régi-új stílusról a következő vers jutott eszembe.
Weöres Sándor: Énhasadás

Utcasarkon
várok rám,
félórája
is van tán.

Ám értelmem
fölragyog
Nem jövök, mert
itt vagyok.
139 #282 jozsef toth
- 2019-09-09 18:43
stormhu !

Hiszed vagy nam,en szeretnek korulotte vagy mellette jo lenni ugy egy s_boxlepesre!
3 #283 Enid
- 2019-09-09 19:30
Jóska! Most bevalljuk, hogy csak miattad tűrtünk. :D box zsákot szelek-cionálunk a szülinapodra... Teszteltük az ízlésed.
:)
139 #284 jozsef toth
- 2019-09-09 19:51
Enid !
Ereztem,hogy buzlik valami Daniaba!
De a tobbesz szam miatt nem csak csizma SZAGA van ,de meg az hegy kecse kornyekerol is erre fuj a szel.
Koszonom,hogy gondoltok az ajandekras_proszt
Na most vegul is ,hol allok a teszt VEGEN?
Nem szeretnek osztajt ismetelni!
819 #285 rozsola
- 2019-09-09 19:58
Nah ! Megérkeztem
Nyugi , senki sem tiltott le , senki se " baszogatott "
Khmm
Nem fogok senkitől se " bocsánatot " kérni. Előttem se " ember " , se " ISTEN " ne pofázzon ostobaságokat !
Igen ! Jól gondoljátok !
Önelégült vigyorral a pofámon , hátradőlve , " felsőbbrendűségem tudatában " pötyögöm le : " ugye megmondtam előre ! "
Hé !
Még mindig " ficánkolni " akartok ?
Menjünk vissza kicsit az időben. Kb 1000 év plussz/minusz amit éppen hazudnak , " Valahol Európában " történt valami. Az Ural hegyei között " uralkodó " Uralkodó hozott egy döntést . Megbízta egy bizonyos Árpád nevezetű " rokonát/beosztottját " : " A kis Pipin megtámadta és kirabolta nagyszülei földjét ! Szedd össze akit csak lehet és menj rendet rakni a Kárpáthazába !
Árpád összekapart egy kellőszámú sereget és elindult. Régi hungár szokás szerint kijelölt egy gyülekezési helyet ahol a sereg találkozik és egyesül a különböző területeken élő hungár törzsek csapataival . A kijelölt hely a nagy hun vezér városa : Kevevár.
Nos kérem. A sereg gyült és Kevevár alatt egyesült. " Demokratikusan megszavazták " vagyis " pajzsra emelték Árpádot " aki ezáltal " Atyakán " címet kapott. A törzsek ezt régi hungár szokás szerint " vérszerződéssel " legalizálták. Amidőn Árpád Atyakán hatalmat kapott , vége lett a " demokráciának " és eljött a " diktatúra " ideje. A többit már tudjátok
Ugorjunk vissza a jelenkorba
A részeges Jelcin balfasz módon irányította a Szent Orosz Földet. Ekkor a KGB lecserélte Putyinra. A nép " demokratikus szavazáson " megválasztotta és ezzel " hatalomba emelte " Vlagyimirt , " Minden Oroszok Cárját ". Amint Vlagyimir " Isten kegyelméből " ( ezt Kirill biztosította ) elfoglalta a trónját , véget vetett a " demokráciának " és bevezette a Putyin-i Diktatúrát
Ugyanezt tette Erdogán is
Vagyis , lehet " rékázni " , lehet " rókázni " meg lehet " öcsémkedni Öcsényben " , bármit is tesztek , halálra van ítélve
Hagyjuk már a balfasz dumát !
Tényleg elhiszitek , " összeülnek a húgyagyú magyarok és majd alkotnak valamit " ?
Eddig sohasem volt még példa arra , hogy " alulról szerveződve " sikerült volna célt elérni.
Ébredjetek már fel !
Előbb " pajzsra kell emelni " egy arra méltó atyánkfiát !
Attilát pajzsra emelték . Nagykán lett
Árpádot pajzsra emelték . Atyakán lett
Temudzsint pajzsra emelték . Dzsingisz néven lett Nagykán
....
Lenint " szószékre emelték " ...
Visszarionovicsot a Kreml élére helyezték " szavazás " alapján. Sztálin néven " Vörös Cár " lett
Vagyis előbb " demokratikusan " Nagykánt / Atyakánt / Királyt / Vezetőt választunk , pajzsra emeljük és utánna kezdünk köré szerveződni
Így volt , Így van , Így lesz
Amint megvan a vezető , a " demokrácia " megszűnik és eljön a " diktatúra ". Ekkor már nincs " szólásszabadság ". Ha az uralkodó megengedi , megszólalsz , ha nem akkor kuss a neved. Láthattátok mi lett azok sorsa akik a Cár engedélye nélkül pofáztak
Tudom , vannak aki most a szívükhöz kapnak. Rozsola megint " gyalázkodik ". Erről lenne szó ? Vagy netán mégiscsak " add némi ihletet " ?
Értsétek meg , a " nyálas szavak ideje lejárt ". Tudjátok mire kell a " nyálas száj " ? Na , pont arra , ......
Nincs idő ficánkolni " táborokban " meg szövegelni mindenféle marhaságokat. Jézus mondá : " Az idő felgyorsul. Mindenkinek döntenie kell. Vagy velünk vagy ellenünk ! Nincs taktikázás , manőverezés a nemzetközi (had)színtéren. Aki nincs velünk az ellenünk van ! " Ezt mondta Jézus !
Vagyis , fejezzétek be a pofázást , gyűljetek diétára. A Japán a mai napig diétára gyülekezik . Egyetlen témátok legyen : " Kit emeljünk pajzsra " ?
No
Az illető " ne mondjon jókat " . A " jót " nem mondani kell hanem cselekedni !. Ne csak ugasson , hanem tegye is meg
Ne foglalkozzon " belpolitikával ". Azt majd ráér rendezni. Jelenleg egyetlen cél lebegjen a szemetek előtt. Olyan személy kell akit ha elküldünk a Kremlbe , " úgy az asztalra csap , hogy a Világ is beleremeg ! ". A magyar minden időben egyenlő volt a " bátorsággal ". Mindig bátran megvédte a becsületét.
Ne feledjétek nagy királyunkat Mátyást ! Mátyás nem félt az egész Nyugat-Európa felett uralkodó pápát pofáncsapni ha megsértette a becsületét. Annak idején Attila Nagykán se kért senkitől se engedélyt " meglátogatni a pápát "
Tehát az illetőnek legyen vér a pucájában bátran kiállni a Szarmata Birodalom urával szemben. Mert neki nincs félnivalója. Mivel magyar , egyvalami biztos : " állja a szavát " Zászlót , hazát , nyelvet , esküt sohasem cserél ! Hű marad a szavához.
Persze megint jönnek majd a " nemzeti radikálisok " vagy ahogy én nevezem őket a " nácik " . Ömleni fog az ajvékolás. Mint ahogy ömlött , " Posta Imre mír' nem haverkodik a Kubinyi Tomival ? " Mír ? Azír' !!!
Meddig akartok még " haverkodni " ?
Miért írom ezt le ? A Szarmata Birodalom terjeszkedik. Ugyan most még " Selyemút " a neve , de azt már tudni lehet , a hungár törzsek egyként jelennek meg.
Nekünk magyaroknak megadatott egy áldás. Mi is hungárok vagyunk. Tehát ha akad köztünk egy " tökösgyerek " aki nem tömi magát tele Stadalax-al és nem fossa össze magát ha ki kell állni , akkor a Szarmata Birodalom mint partnerként fog minket tekinteni. Ha viszont tovább folytatódik ez a jelenlegi nyomorékoskodás , sejteni lehet mi lesz a vége
A Világ változik. Minden tekintetben. Őszinte szavak hallatszanak . Vlagyimir Cár egységről beszél Japántól az Atlanti óceán partjaig. Megnyugtatok mindekit , nem " nyálas módon teszi ".
Manapság nem " kertelnek ". Bátran kimondják amit gondolnak és cselekszik is
Következik egy felesleges kérdés : " Hogyan kezdjük el " ?
Nincs válasz és nem is lesz. Ezt magatoknak kell elkezdeni
Csak egy " tyip " : a nemzetközi kapcsolatok kiépítéséhez az út Beográd felé nyitott. Szerbia a Szarmata Birodalom előretolt helyőrsége. Természetesen a " Szentlélek " is munkálkodik. Igyekezzetek " befogadni a Szentlélek ajándékát "
A " haladók és profik számára " adok pár paramétert . Le lehet vonni a következtetéseket :
Ne féljetek kimondani amit gondoltok : https://www.youtu...3&t=0s Lám , Prágában a Crvena Zvezda drukkerek bátrak voltak : " UEFA mafija ! Kosovo je Srbija ! " Ezt a " performanszt " a cseh rendőrség vezette fel !!!!
A " Szentlélek munkásságának " bizonyítéka : https://www.youtu...4&t=3s
Korábban említettem , " globalizmus " van : https://www.youtu...8&t=0s , ami már beindult azt nem lehet megállítani : https://www.youtu...&t=94s
Igen , az az aminek hallatszik. Mivel " internacionalizmus " van , lenne kell egy dalnak ami az " Új Internacionálé "szerepét betölti : https://www.youtu...2&t=9s Széltében-hosszában ezt hallani a szláv országokban
Ebben az " Új Világban " nincs helyük az " Isten-telen" barmoknak , mert " Vjerá Vecsná , Vjerá Szlávná , Násá vjerá Práhoszlávná ! " https://www.youtu...amp;t=132s
Remélem senkinek sem forrt fel az agyvize. Ha mégis , hűtse le magát. Amit mutattam az a valóság. Tegnap Moszkvában , ma Belgrádban , holnap ....
Végezetül ajánlom mindenkinek. Magyar felirat is van hozzá , igaz nem a legjobb fordítás , de jobb mint a semmi. Nézzétek meg és fontoljátok meg a tippet amit adtam. Szerintem " jókat mondanak ". Ha tévedek , bocsássatok meg nekem ( hú ! ilyet leírnom !!! )
Dogodine u Prizrenu ! https://www.youtu...2&t=0s

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 1.20 másodperc
4,081,950 egyedi látogató