Honnan olvasnak:



Le lesztek figyuzva!!!

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Izraelnek hamarosan választania kell Kína és az USA között

BelföldIzrael már választott és Magyarország mellett döntött. Kína? Smafu. Melyik zsidó akar Kínába települni? Birobidzsan? Na oda talán.... “Szerezz új barátokat, de tartsd meg a régieket! Az újak ezüstöt, a régiek aranyat érnek.” Ez egy olyan mondás, amit a legtöbb angol anyanyelvű ember már kisgyermek korában megtanul. Nos, az idézet igaz lehet a külpolitikára is, legalábbis Izraelben, ahol a politikai vezetők éppen a régi és új barátjuk között lavíroznak. Ebben az esetben Izrael “régi arany barátja” az Egyesült Államok, “új ezüst barátja” pedig Kína.

Izrael azonban hiába próbálkozik, lassan kénytelen lesz vagy az egyik, vagy a másik pártjára állni. Az amerikai vezetés ugyanis az elmúlt másfél év során több ízben is figyelmeztette a zsidó államot, hogy távolodjon el Kínától, sőt mi több, mondja vissza a számos gazdasági megállapodást, amelyet korábban Pekinggel kötött.

A két legnagyobb figyelmeztetés januárban érkezett, amikor is Mike Pompeo amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy amennyiben Izrael nem redukálja a Kínával való együttműködését, az USA csökkentheti “a hírszerzés megosztását és a közös biztonsági létesítmények számát”. Emellett John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó arra buzdította az izraeli tisztviselőket, hogy képviseljenek szigorúbb álláspontot a ZTE és a Huawei kínai elektronikai gyártókkal szemben.

Itt fontos megjegyezni, hogy nemcsak hogy az Egyesült Államok egyértelműen Izrael legfontosabb és legerősebb szövetségese, hanem ráadásul épp Pompeo és Bolton az a két tisztviselő a Trump-adminisztrációban, akik Izrael két leghangosabb támogatójának számítanak Washingtonban.
Ami miatt nehéz a döntés Izrael számára

Először is figyelembe kell venni a nemzet “túlélés-kultúráját”. Egy olyan országban, amely tele van holokauszt-túlélőkkel és gyermekeikkel, a lakosság nagy része úgy nő fel, hogy megtanulják: a múltban a zsidók és a nem zsidó nemzetek közötti kapcsolatok végül mindig megsérültek. Noha az amerikai-izraeli kapcsolat különleges, az egy jól bevált gyakorlat az ország számára, hogy “nem tesz minden tojást egy kosárba”.

Izrael pontosan így jár el, mégpedig azóta, hogy 1948-ban állammá vált. Valószínűleg azok számára, akik szerint mindig is az Egyesült Államok volt Izrael első számú védelmi forrása, meglepő lehet, hogy fennállásának első 20 évében Franciaország volt a zsidó állam legfőbb fegyverbeszállítója. Ráadásul az utóbbi években Izrael jelentősen elmélyítette és javította kapcsolatait az olyan ellenséges országokkal, mint India, Oroszország és – ami a legfontosabb – Szaúd-Arábia, Bahrein és Omán.

Mindazonáltal úgy tűnik, a kínai-amerikai konfliktus legalább Izrael diplomáciai testületét meggyőzte arról, hogy ideje átgondolni ezt a filozófiát. Az izraeli külügyminisztérium éppen ezért széles körű jelentést adott ki a biztonsági kabinet számára, miszerint Izrael valószínűleg nem élvezheti majd a kínai infrastrukturális beruházások gyümölcseit anélkül, hogy jelentős mértékű amerikai támogatást veszítene.

Benjámin Netanjahu miniszterelnök nem ücsörgött sokat a jelentés felett, hanem azon nyomban elhalasztotta az új kínai befektetések monitoring tervéről szóló szavazást, és megerősítette az ország kínai csúcstechnológiai projektekre vonatkozó korlátozásait, amelyek miatt a Trump-adminisztráció a leginkább aggódik.
Veszélyben a nagy volumenű infrastrukturális projektek

A vita nem csupán a jövőbeli befektetésekről vagy az elméleti politikáról szól: a lépés miatt két nagy projekt sorsa máris kérdésessé vált Izraelben.

Az első Izrael legforgalmasabb kikötőjének (Haifa) az ellenőrzése, amelyet az ország vezetése még mindig vonakodik teljesen rábízni a Shanghai International Port Group-ra, ami viszont már körülbelül 2 milliárd dollárt fektetett a projektbe. A második a China Railway Tunnel Group által megnyert tender alagutak ásására és egy új, tel-avivi ingázó vasúti vonal elektronikus rendszerének üzemeltetésére, mégpedig közel 1,4 milliárd dollár értékben. Ez azonban csak a jéghegy csúcsa, vannak további projektek is.
Ezt mindenesetre mégsem lehetett annyira nehéz meglépni, ugyanis egyes izraeli biztonsági tisztviselők részéről már korábban is merültek fel aggályok Kína növekvő gazdasági szerepvállalása miatt az országban, különös tekintettel a nagy infrastrukturális projektekben való részvételre, valamint a legkorszerűbb technológiák megvásárlására.

A növekvő kínai befolyás biztonsági aggályokat vet fel Izraelben
Ami miatt mégsem olyan nehéz a döntés

Bár mindezen projektek tekintetében még bonyolultabb a Kínával való szakítás, ez egyben egy olyan döntés, amit – egy újabb történelmi útmutatónak és néhány friss hírnek köszönhetően – Izrael magabiztosan hozhat meg.

Először nézzük a történelmi vonatkozást

Izrael az állam korai éveiben megpróbált jó kapcsolatokat ápolni a Szovjetunióval. Az első izraeli nagykövet a Szovjetunióban még Golda Meir volt, aki már 20 évvel azelőtt az izraeli kormány egyik kulcsszereplője volt, hogy miniszterelnökké választották volna. A hidegháború során azonban hamar eldőlt, hogy a zsidó állam kinek az oldalára áll, lévén a szovjetek Izrael legveszélyesebb közel-keleti ellenségeinek fő katonai támogatói lettek.

A Szovjetunió emellett jelentős szerepet játszott az Izrael-ellenes terrorcsoportok felemelkedésében az évek során. Ez, valamint a Szovjetunió által a saját határain belül folytatott zsidóüldözés lehetetlenné tette Izrael számára, hogy a szovjet-amerikai konfliktusban mindkét felet támogassa valamilyen módon. Mint később kiderült, Izrael jó lóra tett azáltal, hogy az Egyesült Államok mellé állt.

Noha Kína nem támogatja olyan közvetlen módon Izrael ellenségeit, mint ahogyan azt a Szovjetunió tette, de az Iránnak (azaz Izrael ősi ellenségének) nyújtott folyamatos gazdasági támogatás vörös posztó a zsidó állam szemében. Kína ugyanis – dacolva az amerikai szankciókkal – továbbra is iráni olajat vásárol. Pekingnek tudnia kell, hogy Irán az ezekből a vásárlásokból befolyó összegekből pénzeli nemzetközi terrorista infrastruktúráját, amely fenyegetést jelent Izraelre nézve. Nem, ez nem egészen ugyanaz, mint a Szovjetunió által Egyiptomnak, Szíriának és Iraknak szállított repülőgépek, tankok és rakéták, de ugyanazt a problémát veti fel.

A közelmúltbeli események szintén megkönnyítik a választást

A döntés, miszerint az USA kizárta az F-35-ös amerikai vadászgép fejlesztési programjából Törökországot, mert Ankara nemrég orosz gyártmányú Sz-400-as rakétavédelmi rendszert vásárolt Moszkvától, világossá tette Izrael számára is: Washington nem viccel, amikor arról van szó, hogy az amerikai katonai technológiát közvetve ugyan, de ellenséges kézre bocsájtsa-e.

A Pompeo és Bolton által küldött általános figyelmeztetés mellett az Egyesült Államok már azt is pedzegette, hogy mindaddig, amíg Izrael le nem állítja a Haifa-projektet, nem folytathatja ugyanolyan módon a zsidó állammal közösen tartott haditengerészeti gyakorlatokat.

Számos szakértő mindezt próbálja azzal magyarázni, hogy a Trump-adminisztráció “minden szeszélye kapcsán megköveteli az izraeli lojalitást”. Mivel azonban a legtöbb ország aggódik a kínai katonai és ipari kémkedés miatt, Izrael döntése valójában nem csupán arra szolgál, hogy boldoggá tegye Donald Trump elnököt: egy olyan nemzet számára, amelynek mindig is a biztonság volt az első, egyszerűen nincs más választás.

Forrás: CNBC / Kitekintő
Link

Hozzászólások

267 #1 Perle
- 2019-09-08 20:53
Kína is kell neki, de feltrancsírozva. Arany barátjával gyöngítik Kínát. Az ujgurokat Szaud Arábia segítségével képezik ki és lázitják Kína ellen, Az arany barát kereskedelmi háborúval és most a hongkongiak fellázításával mér csapást Kínára. Végül az USAval ketten osztoznának majd Kínán, ha az oroszokat is sikerül leválasztani róla,

https://www.globa...ar/5687824

Sárikával komoly bajok vannak. Néha "idegállapotba kerül", kiabál butaságokat, ha nem teljesítik kéréseit.
Hogy-hogy nem, ezekkel a hírekkel napok óta nem foglalkozik a helybéli de ódaáti média.
https://www.times...zy-report/
267 #2 Perle
- 2019-09-09 21:39
Egy amerikai teherautó sofőr "elhúzta a nótáját" bendzsójával a Wall Streeten álló, az amerikaiak erejet és hatalmat jelképező Támadó bikának. Majdnem odalett a bika egyik szarva.
A rézbika üleéegelése közben az amerikai elnököt szidalmazta, pedig igen keresztény ember lehet, mert pólóján a Tízparancsolat betartására figyelmeztet:
https://gothamist...njo-attack
165 #3 LM
- 2019-09-11 14:27
267 #4 Perle
- 2019-09-12 12:16
A két nagyhatalom közötti választáshoz szükségük volt egy kis hallgatózásra a világosra festett ház körül_
https://www.polit...es-1491351

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.34 másodperc
2,794,987 egyedi látogató