Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Párját ritkító menyegző volt Palicson

BelföldMagyarország egy szétrothadt keresztlény mocskos buzi zsidó tanya. Na és? Vidékünkön ma már ritkaságszámba megy az ősi zsidó hagyomány szerinti esküvő. Ezért is volt látványos és párját ritkító a pénteken Palicson megtartott menyegző. Halbrohr Dávid és menyasszonya Dóra megkötötték a házassági szerződést a rabbi és a kántor, valamint a nagyszámú násznép jelenlétében. A szertartás végét a zsidó hagyomány szerinti pohártörés jelezte.

Óvári Zoltán, a menyasszony édesapja mérhetetlenül boldog. Az örömapa azt mondta, lánya döntése volt, hogy vőlegénye kedvéért felveszi a zsidó vallást: „Mi tiszteletben tartjuk, nem szóltunk bele, nem korlátoztuk ebben a döntésben. Végülis mi örülünk, hogy egy nagy tiszteletnek örvendő régi szabadkai családba kerül ilyen formában, úgyhogy mi örülünk neki.”

A Halbrohr család három éve tartotta idősebb fiuk lakodalmát, azt is akkor, az ősi zsidó hagyományok szerint. Most Dávidra, a kisebbik fiúra került a sor.

Halbrohr Katica, az örömanya azt mondta, most már minden álma teljesült: „A mi családunk, a férjem családja hagyományos zsidó család, zsidó életet éltek és mi azt megörököltük, és ugyanúgy folytattuk a zsidó tradíciót, és reméljük, hogy a fiaink is folytatni fogják.”

A menyasszony tisztán jön a férje elé az esküvőre. Hüpe alatt esküdnek, fölöttük a nyitott ég, hogy a jó Isten is lássa, és áldását adja rájuk és az esküvőre. Kóser ételeket és kóser bort szolgálnak fel. Ezek ősi zsidó esküvői szokások. Az ifjú párt Radnóti Zoltán budapesti rabbi adta össze: „A szülők vezetik be az esküvői sátor alá mindkettejüket, a vőlegény megáldja a menyasszonyt, majd az esküvői sátor alatt a fiú a lánynak ad egy gyűrűt és azt mondja neki, hogy legyél nekem szentelve.”

Amikor a lány ezt elfogadja, a fiú házasságlevelet ad a lánynak, amiben le vannak írva a lánynak a jogai, és a fiú kötelességei. Mindezt tanúk előtt, majd a szülők elmondanak hét áldást.

Az ünnepi szertartáson Nógrádi Gergely budapesti főkántor is részt vett: „A kántornak mindig ugyanaz a feladata, egyrészt imákat, áldásokat tolmácsol a teremtő felé, másrészt igyekszik esztétikai élményt nyújtani a hallgatóságának. Tehát énekel és imádkozik.”

A hagyományos zsidó esketési ceremónia mindig a szabad ég alatt zajlik, hiszen ha napközben nem is látszódnak a csillagok, a hit szerint ahány csillag fenn ragyog az égen, a jó Isten annyi gyermekkel fogja megajándékozni az ifjú párt.

A szertartás végén történő pohártörés azt szimbolizálja, hogy ameddig a világban nincs teljesen béke, addig egy pici törés lehet náluk is, ami remélhetőleg az utolsó törés a világban. Ezután az ifjú pár a hagyományok szerint elvonult egy külön szobába, hogy most már legálisan is kettesben töltsenek néhány pillanatot: „Végre teljesült az a vágyunk, amit egy éve szervezünk és négy éve vagyunk lassan közösen.” A kérdésre, hogy mi a tervük, azt válaszolták: „Házasélet. Ez az első nap. Nem tudjuk, kitaláljuk, lépésenként.”
Link

Hozzaszolasok

4 #1 Posta Imre
- 2019. September 15. 06:29:23
Magabiztos célt tűzött ki a magyar kormány

A magyar kormány célja, hogy Magyarország Európa öt legversenyképesebb és legélhetőbb országa közé kerüljön 2030-ra – mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) újonnan kinevezett parlamenti államtitkára az Origónak adott interjúban, amely szombaton jelent meg.

Az államtitkár elmondta, a magyar GDP-adat európai szinten is kiemelkedően magas növekedést jelez: az idei első fél évben 5,1 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék, ez az Európai Unióban mért átlagos növekedés közel négyszerese, és a cél az, hogy a magyar növekedés üteme minden évben két százalékponttal haladja meg az uniós átlagot.

Fontos eredmény – mutatott rá –, hogy az idei második negyedévben a nemzetgazdasági beruházások volumene 18,8 százalékkal haladta meg a múlt év azonos időszakának szintjét. Kedvező jel, hogy az állami, az önkormányzati és a magánberuházások egyformán lendületesen emelkednek, és továbbra is dinamikus a magyar vállalkozások beruházási kedve, amivel az uniós tagállamok élvonalában vagyunk. 2010-hez képest 800 ezerrel többen dolgoznak Magyarországon, miközben hét éve folyamatosan emelkednek a bérek – sorolta az államtitkár.

Hozzátette, régiós és uniós szinten is kiemelkedő eredmény, hogy az Európai Uniós források 39 százalékát Magyarország már lehívta.

"Egyre nyilvánvalóbbá válik az is, hogy az európai növekedés motorja Közép-Európa, a térség sikere az egész kontinens versenyképességét meghatározó tényező" – hangsúlyozta.

Szerinte Ursula von der Leyen megválasztása és Trócsányi László fontos portfóliója is azt mutatja, hogy a magyar politika az Európai Unióban is sikeres, és követőkre talált.

A V4-es régióban jóval magasabb a GDP bővülésének üteme, mint a nyugat-európai tagországokban. Ezzel megnő a térség gazdaságának szerepe, éppen ezért kulcsfontosságú a közlekedési hálózatok minősége. A cél, hogy 2030-ra az ország bármely pontjáról legalább 30 perc alatt elérhető legyen egy gyorsforgalmi út.

Az 5G-rendszer kiépítéséről azt mondta, Magyarország jelenleg a letöltési sebességben a nyolcadik helyen áll a világranglistán. Világos, hogy a további technológiai fejlődésre az ipari változások miatt is nagy szükség van, ezért hamarosan elkészül és a kormány elé kerül az 5G-stratégia.

Új pozíciójáról megjegyezte, az ITM a magyar gazdaságtörténet legerősebb minisztériuma, számos szakterületet felügyel, ezek tevékenységének összehangolása összetett feladat. "Az ITM feladatai a közös jövőnkről szólnak, hiszen mi, magyarok a jövő nyertesei szeretnénk lenni. Ezen kell dolgoznom nekem is" – fűzte hozzá.

Megemlítette, a gazdaságvédelmi akcióterv egyik fontos pontja volt az is, hogy a jövő évtől 32 milliárd forinttal több jut kutatás-fejlesztésre, a több pénzből pedig több kutatást szeretnének.

(MTI)

http://propeller.hu/itthon/3456361-ma...m=referral
267 #2 Perle
- 2019. September 19. 19:25:53
A show , kipa válassza el őket! ( 5000 ezer éves beduin közmondás)s_proszt

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
296,053 egyedi latogato