Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Semmi mosolygás, ez egy komoly dolog!

Egy itteni, tündéri kislányból egy nagyon szép nõ lett. Miután a szüleivel a nyolcvanas évek óta barátok vagyunk és a gyerekeink szinte egyidõben születtek, így olyan helyzet alakult ki évtizedek alatt, mintha két lányom és két fiam lenne - ahogy Erika és Jóska is ugyanezt élte át. Aztán a lányuk valahogy elkeveredett Tuniszba egy nyári kiránduláson, ahol 18 évesen (és ha jól sejtem, még szüzen - ami itt is ritkaság, de lányom szerint elötte soha nem volt barátja, fiúja) megismerkedett egy - akkor 28 éves tuniszi születésü férfivel, (a Hotel vagy Motel éttermében volt pincér ... és a sármos, mosolygós pincérbe rögtön bele is szeretett. Kb 2 éve - Erika elmondta, hogy nem tud mit tenni, a lánya mindenképpen hozzá akar menni a sráchoz - de persze itt született, itt is akar élni, a jövendöbelije fog idejönni. Próbáltam és is lebeszélni Ileniát, de esélyem sem volt, így nem eröltettem. A házasságkötésüknél - ami itt volt svájcban - meghív'ot küldtek, ott ismertem meg a völegényt, aki "ránézésre" szimpatikusnak is tünt. Egy-két hónap után elintézõdtek a papirok, az ujdonsült férj ide költözött, kibéreltek egy 2 1/2 szobást lakást, a lakásavatón, - egy ebédmeghívás a közvetlen ismerõsökkel, illetve a szülõkkel - már láttam, hogy a férj még véletlenül se megy ki a konyhába, nem készít elõ semmit, kint az erkélyen beszélgetett a felesége bátyjával... Amikor megettük az ennivalót (borzasztó próbálkozás volt, Ilenia nem tudott soha fõzni - és akkor se jött össze neki, de az anyjának nem engedte, hogy segítsen, bizonyítani akart :)...
Nem telt el egy év se, amikor már biztos volt, hogy nem müködik a házasságuk. A lányom többször találkozott velük bár úgy érezte hogy a srác (aki még akkor se dolgozott) ellene van a látogatásának, én csak hallomásból értesültem a dolgokról, de egyértelmü volt, hogy egy Európában, európai neveltetést kapott "önérzetes" nõ (mellesleg okos is és kedves is!), ha elmúlt a "szerelem" akkor hamar rájön arra, hogy tévedett. Ameddig az érzelmek dominálnak addig kár minden szóért.
Hat hónappal ezelött végleg befejezõdött a közös élet, elköltözött - pontosabban elszökött a férjétöl, nem is akarja látni ... csak hallomásból értesültem arról, hogy fizikailag is bántotta a férje, mert visszabeszélt, nem engedelmeskedett. Az anyja is félti a lányát, elöször még nekem se akarta megmondani, hogy hova költözött - nehogy a férje rátaláljon. Egy kicsit csúnyán néztem rá, akkor azért megmondta.
Tir bá' írását olvasva - úgy gondoltam beteszem ide is, bár hibásan fogalmazta meg a címet, helyesen így kellett volna írni:
Muzulmán férj, rengeteg csaj álma majd rémálma ezen a világon


Muzulmán férj, egyes magyar csajok álma

Tibor bá’ online

Ez az álom legkönnyebben a török és arab férfiak esetében jön be. Nem akarom nagydobra verni, de egy ilyen vegyes házasságnak számtalan előnye van. Először is ezek a nyelvek megtanulhatatlanok. Így aztán, amikor a férjed éppen el akar cserélni egy tevére, neked fogalmad sincs, miről beszélnek. Nem izgatod fel magad, semmi se változik, csak a pasid. Látom, már kezded érzékelni az előnyöket. Ez természetesen nem minden. Előbb vagy utóbb megtanulod, hogy te valójában a férjednek egy vagyontárgya vagy. Nem túl értékes vagyontárgya, de mégis csak az vagy. Úgy rendelkezik veled, mint mondjuk egy asztallal, csak egy kicsit másképp használ. De ezt is meg lehet szokni. Erről jut eszembe, az “apukám ma fáj a fejem” szövegről gyorsan le kell szokni, mert arrafelé az a szokás, hogy a nők seggét encián kékre verik az első zokszóra. Arról se nagyon lehet szó, hogy elválsz és viszed a lakást meg a „közös szerzemény” felét. Első bejelentésed hallatán a környék hangos röhögő görcsbe rándulna. Második bejelentésed már nem vennék viccnek és simán megköveznének, olyan bibliai módon. Butikról, vagy divatáru üzletről szó se lehet. Egy fekete lepel + fátyol. Ezen kívül szükséged lesz némi földrajzi ismeretekre, mert naponta ötször térdelés közben be kell magad tájolni Mekka felé. Érdekes szokások társulnak a gyerekszüléshez is. Ha leánynak adsz életet, azt viszonylag gyorsan megbocsájtják. Ha fiúnak, akkor attól elbúcsúzhatsz. Nincs ebben semmi furcsa, elvégre egy vagyontárgy szaporulata természetszerűen a tulajdonosé. Mindenesetre, ha elfogadsz tőlem néhány tanácsot, akkor felsorolnám őket. Tehát: Amikor a többi feleséggel megegyezel a házimunka felosztásáról, próbáld meg kisajátítani a mosogatást. Az arab férfiak alig hagynak maguk után csetrest. Ennek oka az, hogy evőeszköz helyett kézzel esznek és nem tányérból, hanem az asztalról. Legnagyobb ellenséged minden bizonnyal az anyósod lesz, aki a legmesszebbmenően gondoskodni fog arról, hogy a te életed egy fikarcnyival se legyen kellemesebb, mint az övé volt. Ha induláskor arra gondolsz, legrosszabb esetben visszajössz Magyarországra, akkor ezt verd ki a fejedből. Esélyed se lesz rá. Olyan trükk, hogy átlovagolsz egy másik pasira, elképzelhetetlen. A puszta gondolata is lefejezést von maga után. Igen, igen, a te fejedről van szó. Arra felé bevett szokás a csonkítás. Erről jut eszembe, egyes körzetekben még mindig divat a csikló kimetélése. Ha tehát szerelemházasságra gondolsz, akkor a szerelem részt nyugodtan elfelejtheted. Ha, esetleg elkövetted azt a hibát, hogy vallásos keresztény vagy (esetleg zsidó) akkor komoly gondban leszel, mert arrafelé a nőknek nincs lelke (ahogy a kecskéknek sincs), de a muzulmán hit követését azért megkövetelik, legfeljebb te nem juthatsz a Paradicsomba, mert nincs olyanod, ami oda bejuthat. Ez azonban ne idegesítsen, mert jól is jársz vele. Ugyanis a Paradicsomban az odaérkező férfiakat kifejezett bombázók várják, akik ugye nők, de nem lehet tudni ők hogyan kerültek oda. Máskülönben jól teszed, ha a férjedet hibátlanul kiszolgálod, mert ha rád un, akkor előfordulhat, hogy kiképeztet öngyilkos merénylőnek, mert arra felé ez a legkönnyebb módja a nőtől való megszabadulásnak.

Utolsó jó tanács. Ha leendő férjed a Kempinski-ben égre-földre Allah szakállára fogadja, hogy ő művelt európai, csak otthon éppen könnyebb a megélhetés, egy büdös szavát se higgy el, mert ahogy leszálltok az arab repülőtérre, egy csapásra ki fog törni belőle az ideiglenesen visszafojtott muszlim alkat.

Hozzaszolasok

75 #21 talpi
- 2019. September 16. 17:23:32
#1Posta Imre
- 2019-09-15 18:00
Gondolod, csak csereberélnek, azt a nagy büdös mezőgazdasági lengő csapszeget!
Egyenesen divat lett a szingliség. Egymást bíztatják, egyik-másik, szinte sportot űz,mennyit tud üzekedni.
Semmi nem érdekli, sem család
, sem gyerek, sem a közmegítélés.
Ugyan, mindketten tudjuk, hogy ez a liberálbuzi társadalmi forma, már több tíz éve "hódít"
Mit várunk akkor a mai harmincas-negyvenes korosztálytól, hiszen, szülői példát követ!
Viszont mi lesz az Ő gyerekeikkel,-gyerekeiből, ha anyát, vagy apát térdelni látják a "mézes csupor" előtt?
Undorító és aljas ez a mai nemzedék, tisztelet egy-két kivételnek, de nekik nagyon.
A többit pedig gödörbe, hiszen, mindent képesek el, és feladni, alantasságaik okán.
198 #22 faeb
- 2019. September 17. 11:42:23
Felek, nem tudtok valami kellemes/könnyű témát keresni? Mivel kissé (no nem muzulmánosan) érintve vagyok, megint kényszerítve érzem magam egy kis véleménymegosztásra.
Hát a párkapcsolat eleve egy 25-30 ismeretlenes egyenlet és ugyi, sehol nem tanítják. A környezetemben (lányom, mostoha lányom, a párom unokahúgai) mind-mind éjfél után ébresztve felsorolják, kivel NEM LEHET. A lista nagyon hosszú, inkább azt köll megjegyezniük, hogy fehér (nem zsidó) gyerekkel – lehetőleg MAGYARRAL – lehet csak „közlekedni”. A cigány, zsidó, mindenféle barna árnyalat (különösen a néger és araB) szigorúan kerülendő! Amúgy is egy lutri az együttélés, hátha még más színű, más vallású, kultúrájú közeg kerül a levesbe. Az én első házasságom pl. ugyan „fehér” jellegű volt, de a német feleség hosszú távon nem jött be. Úgy kb. 40-éves lehetett, amikor elmondta nekem, hogy ő oda jutott, hogy nem lehet az élet csak ennyi (mármint egy hülye magyarral élni) és hogy szerinte még az élet odakinn valamit tartogat számára. Írt is egy listát (porosz leányzó volt) 14 ponttal, mondván, ha azokat nem változtatom meg, akkor pakol és megy. Hát elolvasva mondám, anyuka pakolj és menj, mert, ha ezeket követem, már én leszek. Érdekes lista volt, én hülye, nem tartottam meg, hanem széttéptem. De volt ilyen is közte, mint „Túl sokat jársz magyarokhoz…”!
Mivel szó esett gyerekes nőről is, halkan hozzászólnék, mind tapasztalat alapján. Az új páromnak volt egy 8-éves lánya (nekem is, de nem velem élt) és hát ahogy már sejtitek, problémák adódtak: nem igen volt nevelve és hát kezdett zavarni a dolog. A páromat megkérdeztem, hogy neveljem-e a kölköt, s ő támogatta az ötletet. Viszont kijelentette, hogy a verés tabu. Más viszont nem segített, minden tiltást kiröhögött, párszor elindult gyalog haza, stb. Feladtam és megállapodtunk, hogy mindenki a sajátját neveli. Engem továbbra is zavartak dolgok, pl. amikor megtudta a leány, hogy a párom elkezdett egy tanfolyamot, ezt mondta: „De hiszen te olyan hülye vagy, hogy azt sem tudod, mennyi 1x1”! Én majd leestem a székről, a párom meg nem tett semmit, sőt nekem utána azt mondta, hogy ő ezt korábbról megszokta. A lényeg: amikor néha kitört belőlem a lánya miatt a keserűség, azt mondta, hogy azért mondom, mert el akarom őt hagyni…

Egy másik eset, egy németben élő barátom megismerkedett egy nála jóval fiatalabb hölggyel. Eljöttek mindketten egy buliba, ahol volt osztálytársakkal ünnepeltünk és a hölgy nagyon bevágódott a csapatnál, közvetlen volt, udvarias, segítőkész. Mondtam is havernak, hogy nagyon jól választott. Na, hazaköltözött a hölgyhöz, akinek ugye 2 gyereke volt (eddig nem mondtam), a fiú olyan 8, a lány olyan 11-12 lehetett. Megint jól sejtitek, jöttek a problémák: az elvált pénzes vállalkozó férj állandóan felbukkant és ugyi kényeztette a kölköket (normális reflex), s az anyósék sem voltak oda a barátomért. Emellett elkezdte nevelni őket, ami a tanulást, viselkedést illeti. Amit hallott aztán: „Mit szólsz bele, hisz nem is vagy az apám!”. Hétvégén – gyerekek nélkül – viszont jó volt a kapcsolat, de a hétköznapok a kölkökkel kinyírták, így kb. 6-8 hónap után visszaköltözött a feleségéhez…
Egy itteni haver nem költözött a nőhöz (elvált, 2 gyerek), de „kavart” vele vagy 2-évig. Aztán eljött az idő, amikor a folytatás mikéntjéről kellett dönteni. A kérdésére azt válaszoltam, hogy neked kell dönteni (na, ő is inkább kiülte a döntéseket – ej ráérünk arra még, meg nem is nagyon mert), de azért a véleményem az, hogy – a tapasztalatok alapján – inkább nem! Ott is az elvált pénzes vállalkozó ex-férj + anyósék + a hétköznapok/nevelés veszélye fenyegetett.
Na ennyit részemről, már megint kissé hosszú lett, üdv nektek!
s_hihi
139 #23 jozsef toth
- 2019. September 17. 13:11:47
Sajnos ahogy olvasom mindenkinek olyan a tapasztalata amilyent lat a sajat kornyezetebe.
Ez akar csaladi ,barati ,vagy munkahelyi.
Igen csak a masodik vilaghaboru utani idok sok valtozast hoztak .
Ugy a nok es ferfiak szamara ,ami egybe a csaladi elet gyokeres valtozasat is megvaltoztatta.

Nem szabad elfelejteni ,hogy amig a noknek nem volt sajat (BEVETELU )munkajuk es csak a ferj keresett ,igy teljessen arra kellet koncenralni,hogy a gyerekek erdekebe egybe maradjon a csalad.

Abba az idobe nem volt arra nagy lehetoseg,hogy egy masik hazba kulon felnevelje a gyerekeket.
Igy ha a ferj ututte verte es ivott azt is elviselte a no!
Vem volt sok vissza DUMA!

Van meg mas ami az akkori hazassagot SZEBBE tette.
Az talan,hogy rovidebb volt az emberek elet ideje.
Sokan meghaltak betegsegekbe ,haborukba .Igy a nyomor tovabb kenyszeritette turesre az embereket.

Es mi van most!
Mar koran kotnek hazassagot,es jon a gyerek.
Majd rajonnek,hogy a szomszd fu zoldebb,es ott legelesznek.
A masik vegleg,hogy akik valaljak a tartos tanulast ,azok az iskola utan mindjart nem a hazassag gondolataval ,es a szulessel inditjak az eletuket.

Ezert akar 30 ev fole kerul a szulesi ido,es termeszetessen nem 5 gyerek a cel.
Azok akik fiatalon hazasodnak ,csak gondoljunk bele .Mivel mar hosszabbodott az elet korhatar 50 evet eggyut elni a mai vilagba kicsit SOK !

Ami viszot vilag szinten nem titok,hogy a kotott torvanyes hazassagok szama tobb mint 50% a el vall!
Ami viszont azt mutatja ,hogy ez az intezmeny BUKOTT!
Ezt mindenki tudja ,hogy mindig a nagyobb tomeg dontese alapjan hozzak a donteseket!
De ennek ellenere errol nagyon hallgatnak,hogy miert van eggyaltalan szukseg erre papirra.

Vegul en se tudok tanacsot adni masoknak,!
De nagy a valoszinusege ,ha szavazasra kerulne ez a kerdes ,hogy nem a hazassag mellet szavaznak!

Van papir vagy nics !
Mi a kulombseg?
Tudnak es akarnak az emberek eggyut elni es eggyutt nevelni a gyerekeket vagy NEM !
Ezt semmilyen papir nem tartja ossze!

Probaltam senkit se sertegetni .
Ez csak az en eddigi tapasztalatom es meglatasom .
Es nem kivanok reszt venni ,hogy a ferfi a mocskossabb ,vagy a no!

Mert ugy ahogy szoktak mondani,
HA VAN ALANY ,AKKOR VAN ALLITMANY!:Ds_loves_grat
3 #24 Enid
- 2019. September 17. 15:55:13
A házasság-kötés ma már legalább olyan "Jó" üzlet, mint a válás. Kinek? Nakinek: az egyháznak és a "jognak".
Ahhoz, hogy csökkenjen a válások száma, kevesebb házasság kell köttessen. Egyszerű.
Tudjátok mennyibe kerül az "isten színe előtti válás"? Amit ugye a polgári per nem nulláz...

Másrészt, hogy a bánatba akarjuk megtalálni az "igazit", ha önmagunkat sem ismerjük?!

El ne felejtsem: egy másik jó biznisz a temetkezés...

Senkinek nem tűnik fel, hogy "Krisztus Urunk" lepedőbe burkolva és mezítláb járt...

s_kot
1513 #25 Irrefutable
- 2019. September 17. 15:57:03
Az én gyerekem, meg a maga gyereke veri a mi gyerekünket...s_nezem
Persze vannak rémtörténetek. Viszont olyan esetről is hallottam, mikor a szülők vàlása felszabadultá tette a gyerekeket, és mikor a nevelőapa hagyta el őket , a gyerekeknek pszichológushoz kellett járjanak hosszú ideig, annyira kikészültek.
Egy gyerek élete nem átjáróház. Bizony gyerekkel rendelkezőknek igencsak komplexben kéne nézni a párválasztást. Mennyire kompatibilis az új családtag, mennyire tud beilleszkedni a napi rutinba, mennyire azonosak a nevelési elvek és el tudja e fogadni az illető, hogy egy kvázi idegen fegyelmezi a gyerekét. Fontos a bemutatás és összeszoktatás is. A figyelj csak Józsika ő itt a Béla, és holnaptól az új apuka nyilván halálra ítélt dolog
Nem mindegy, hogy válás után milyen a gyerek -szülő kapcsolat. Mennyire tudják normálisan megbeszélni a problémákat. Egyáltalán tudnak e beszélni a válásról? Nyilván ez életkori és karakterbeli specialitásokat is tartalmaz. Na meg intelligenciát a felnőtt részéről
Bizony az is igaz, hogy a felbukkanó régi szülőket nehezen tolerálják az kapcsolatok.
Persze mindenki a húszas éveiben járó gyermektelen mátkára vár, a saját családra, de sajnos ez ma nagyon ritka.
A házasságok 75%-a válással végződik. Persze ennek okai egy külön esszét megérnek.
Mocskos módon sokszor a gyereket tartják pajzsként, koncként marakodnak, de nem a másikkal tolnak ki, hanem a gyerekkel.
Az én olvasatomban, aki nem tud normálisan válni, az nem is szereti igazán a gyerekét. Akármit is mondanak trófeaként tekintenek rá...persze a szeretet nevében:o
És se magukat sem egymást nem tekintik felnőttnek.
139 #26 jozsef toth
- 2019. September 17. 16:32:32
Enid !
Igen a lakodalom jo biznisz!
A vallas szinten !Foleg akiket az ugyvedek tudnak a masik ellen uszittani.
Igen es a temetkezes arra is egy vagyo uszik!
139 #27 jozsef toth
- 2019. September 17. 16:46:42
Irrefutable !

[color=#ff0000]A figyelj csak Józsika ő itt a Béla, és holnaptól az új apuka nyilván halálra ítélt dolog[/color]
Ezt nem egesszen ertem?:|

Ez sajnos viszont igy igaz!s_f-ang
[color=#ff0000]Az én olvasatomban, aki nem tud normálisan válni, az nem is szereti igazán a gyerekét. [/color]
Abba is igazat adok neked,hogy amikor valaki agya elborul (SZERELEM )jegyebe azzal nem lehet beszelni!
Ugy is a sajat karan tapasztalja meg ,hogy nem volt eleg korul tekinto.
Volt bent reszem !Az en hibam!Nem szabad hinni,tudni kell!
Az erzelmek nagyon karositjak a normalis gondolkozas!
99 #28 MORMOTA1968
- 2019. September 17. 22:32:31
Kedves Irrefutable! Nekem Fót a világ végén van, úgy hogy oda biztos nem jutok el, de Kulcsra nagy valószínűséggel igen! Lassan mán hazajárós leszek ott! Nincs is túl messze tőlünk, de Fót az piszok messze van!

Hát igen! A rokonyok, szülők elsőként köpnek, kötnek bele egy nekik nem tetsző kapcsolatba! Tapasztalatból mondom! Érdekes, amikről írtál. Én is ismerek olyan embert, aki nem a saját gyerekét nevelte fel. Engem azért zavarna a dohányzás, meg mire leszokna róla az illető hölgy, már ha leszokna! Ami a gyerekeket illeti, velem szeretnek barátkozni. Ha idősebb még jobb vagy épp nehezebb!
99 #29 MORMOTA1968
- 2019. September 18. 18:18:53
Aki nőként egy muszlim férfiba lesz szerelmes, az jobb ha sürgősen elolvassa a "sáría törvényekről" szóló könyvet, aztán amilyen gyorsan csak tud, menekül!

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
296,131 egyedi latogato