Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Megvan az új európai főügyész

BelföldEzen baxartok....! Megszavazták a román Laura Codruta Kövesi európai főügyészi kinevezésének támogatását csütörtökön az európai uniós tagországok kormányainak képviselői, így már gyakorlatilag biztosra vehető, hogy ő lesz a hamarosan felálló intézmény első vezetője.

Az Európai Unió soros finn elnökségének tájékoztatása szerint ezen próbaszavazáson huszonkettőből tizenhét tagállam voksolt a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) korábbi vezetőjére, akit az EU másik társjogalkotó szervezete, az Európai Parlament már korábban határozott támogatásáról biztosított.

Bennfentes források arról számoltak be, hogy a két intézmény képviselői szeptember 24-én fognak összeülni, akkor minden bizonnyal hivatalosan is megállapodnak a kinevezésről, ezt követheti a formális megerősítő szavazás a tanácsban.

A tagállamok kormányait tömörítő tanács korábban Jean-Francois Bohnert francia ügyészt támogatta, de időközben még a párizsi kormány is beállt Kövesi mögé.

Az Európai Ügyészség, amely a tervek szerint legkésőbb 2021 elején kezdi meg működését, az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekkel szemben jár majd el. Az úgynevezett megerősített együttműködéssel létrejövő szervezetben 22 tagállam vesz részt, Magyarország nincs köztük.

Elemzők rámutattak, hogy egy új intézmény esetében gyakran a jövőre nézve is meghatározó az első vezetőjének személye. Laura Codruta Kövesit tavaly nyáron mentették fel a több száz román politikust rács mögé küldő DNA éléről az igazságügyi miniszter kezdeményezésére, aki szerint mandátuma idején visszaéléseket követett el a szervezet. A bukaresti kormány hevesen tiltakozott és kampányolt Kövesi megválasztása ellen, ami szakértők szerint meglehetősen átpolitizálttá tette az ügyet.
Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
Link

Hozzaszolasok

43 #11 stormhu
- 2019. September 20. 19:22:57
bz Természetesen, tökéletesen igazad van!
1713 #12 bz
- 2019. September 20. 19:33:00
hamu

"A patkányfülű apa rózsakeresztes, és egészen normális az életben."

Amíg az ember nem kezd velük komolyabban zsidózni, tényleg normálisnak tűnnek. Nem közhelyes hétköznapi zsidózásra gondolok, hanem bele a közepébe. Itt minden zsidó kinézetű entitás elbukik. Én még nem találkoztam olyan zsidóval aki kívül zsidó, belül magyar. Rengeteg zsidót teszteltem akarata ellenére, tehát a környékünkön elég sokan utálnak engem. Hirtelen senki nem jut eszembe aki nem utál közülük. Nem vágyom arra hogy akár egyetlen zsidó is kedveljen, mert az nem fér össze a haza megvédésével a zsidóktól. Ugyanakkor nem kötök bele minden zsidóba, mert egyelőre én is nagyban függök néhány zsidótól. Tehát aki kívül zsidó, belül is az. Ez a sok éves tapasztalatom.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
310,432 egyedi latogato