Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Együttműködés - a Boldogasszony Országáért Mozgalom nevében ír Kiss Katalin

GondolatokKedves Imre!

A Boldogasszony Országáért Mozgalom képviseletében keresünk fel téged és az általad szervezett csapatot. Azért alakítottuk a mozgalmat, hogy egy élhetőbb országot hozzunk létre más elkötelezett emberekkel, csoportokkal együtt, olyan országot, amelyben nem kell félni, szűkölködni, rabszolgaként élni, hanem szabadságban, békességben lehet építeni az ország és a gyermekeink jövőjét. A ti célotok is ugyanez.

A mi mozgalmunk alaptevékenysége a Szentkorona jogrend érvényesítése, amit a legigazságosabb, nagyméretű társadalmakban is hatékonyan működő jogrendnek tartunk a világon, sok, a magyarságát őszintén megélő emberrel együtt.

Úgy gondoljuk, hogy pontosan körvonalazott jövőkép kell ahhoz, hogy cselekvésre bírjuk az embereket. Minden társadalom jogi alapokon áll, ezért ezt szükséges leghamarabb pontosítani.

Most nem tudunk részt venni a fóti találkozón, mert ugyanazon a napon van, amikor egy Benda József (társadalompedagógus, a Magyar Közgazdasági Társaság Demográfiai Szakosztályának elnöke) által szervezett Jövőkép konferencián vagyunk , ahol lesznek tudósok, akiket megszólíthatunk, hogy vegyék ki részüket az ország jövőjének építésében a magyar értékrend mentén. Egy Magyar Tudós Társaság létrehozását javasoljuk a konferencián, ami a mostani Akad-émia helyébe léphet.

Reméljük, hogy a jövőben sor kerül közös megbeszélésre veled is és veled együttműködő csapattal.

Továbbá, szívesen vesszük, ha eljössz, szeretettel várunk a szeptember 29.-i megbeszélésünkre 11 órára a Krisztina szállóba. Amennyiben el tudsz jönni, jobban átlátod, hogy mit szeretnénk, és hol tartunk jelenleg. Egy friss kezdeményezésről van szó.

Kérjük, hogy olvasd el ezt a levelet a fóti találkozón a résztvevőknek, amennyiben úgy érzed, úgy gondolod, hogy ez előre visz.

Mi már azon dolgozunk, hogy mi legyen a jövő társadalmának jogi alapja, és az íratlan alkotmányunk által biztosított, valamint a mostani törvények által sem akadályozott lehetőségeket felhasználva fogjuk az ország lakosságát irányváltásra biztatni. Amikor számottevő eredmények születnek a munkásságunk során, vagy kapcsolódási lehetőség van veletek, mindenképpen értesítünk, és arra kérünk, hogy értesíts minket te is a lehetőségekről.

Mellérendelő módon viszonyulunk egymáshoz, és a kapcsolódó szervezetekhez, mozgalmakhoz is, akiket szándékunkban áll megszólítani a jövőben.

Bízunk benne, hogy békés úton átalakítható ilyen alapokon a társadalom.



Nemzetféltő szeretettel és bizakodással a közös munkálkodás lehetőségében,

Fekete Attila József

Kiss Mária Katalin

Incze Gáspár



Válaszom:


Kedves Katalin, Édesanyám és Nővérem is ezt a nevet kapta, hogy Katalin. Örülök, hogy többen serénykednek a látszat ellenére a látszat megváltoztatása és az emberiség megváltása ügyében. Útjaink eddiglen nem kereszteződtek és tán eztán sem fognak, hanem haladunk okosan és szépen, ahogy a csillag megyen az égben lenn és fenn. Az biztos, hogy semmilyen okunk a pesszimizmusra, bár hajlamunk erős lehet rá, de fiatal magyar generációk sora lépked nyomdokainkban és ez bizakodással kell eltöltsön. Mint az ismeretes mára, megszűnt az idő. Kapkodásnak nincs helye. Összerendeződés és szétválogatás zajlik. Nyugalom van. Egyelőre. A "társadalom" fiktív fogalommá lett, szervkereskedők donorkészlete a "politikai" szabadkőműves sakktáblán. Fura egy világ ez, melyben a régi sémák már nem tudnak működni, az újak meg nem képesek. Talán megér egy okfejtést a jövőben, hogy láthassuk, mire is vagyunk mi ezzel hivatottak. Természetesen mindenre nyitott vagyok, csak időm szűnt meg, így szakítani is alig -alig vagyok képes, de bátor. Össze fognak érni azok a szálak, ha azok a személyek összeérettek, akik a szálakat fonni hivatottak.

Áldás!
Posta Imre

Hozzaszolasok

3 #21 Enid
- 2019. September 23. 08:48:17
Nekem tetszik az ötleted, szívesen tanulok új dolgokat és a napnál is világosabb, hogy ez ránk is fér. Gerry is partner lehet a rendrakásban, amennyiben Imre jónak látja. Szerintem talán visszatérne pár értékes volt tagunk is.
Én támogatom az ötletet.


Annyiban lehet szükségünk másokra, hogy minden eszmecsere egyben tükröt is állít a helyzetünknek. A "másik" mindig megmutatja hol hibázunk és hol értünk el egy érettebb szintet.
99 #22 MORMOTA1968
- 2019. September 24. 00:35:46
Tán két napja délután, belenéztem valamelyik Digi ismeretterjesztő csatorna egyik filmjébe, ami arról szólt, hogy több mint 25 éve ülnek a halálsoron bizonyos személyek, gyilkosok és azóta "HITEGETIK" az áldozatok hozzátartozóit, hogy "MOST, DE MOST TÉNYLEG I-gazságot szolgáltatunk nektek" kivégezzük szeretteitek gyilkosait. Két halálraítélt gyilkost át is szállítottak a kivégzés helyszínére, aztán mikor már csak 2 óra volt hátra a végrehajtásik, jött a hír, hogy a bíró, főügyész, akárkik, bizonyos okokra hivatkozva már harmadjára halasztották el a kivégzéseket! Az áldozatok hozzátartozói pedig megint hatalmasat koppantak! Ennyit a jogról és igazságszolgáltatásról!

Eddig is tudtam, hogy az amcsik hülyék, teljesen agyukra ment a demokratizmusos neoliberalizmusos baromkodás! Nálunk mi a helyzet? Pontosan ugyanez!

Látom, nagyon nehéz felfogni még mindig a valóságot!
Jogi út nem létezik, csak a régi, jól bevált út maradt számunkra is! Az "erőszak útja!" A "SZABADSÁGHARC" útja! Már csak a "SZABADSÁGHARCOSOK" hiányoznak hozzá! Hogy semmi esélyünk ellenük? Miért? Most van?

Tényleg lángba kell, hogy boruljon az egész ország, hogy felébredjen a bealtatottak tömege? Vagy inkább egész Európa, az egész bolygó? Az első világháború kellett hozzá, hogy "felébredjenek" a tömegek és meglássák maguk körül az igazi ellenségeiket! No meg 1918-19. El is indult akkor valami, csak hogy közbe jött egy apróság! A második forduló! Utána pedig már 1945 után a komcsik visszatérése után, már semmit sem lehetett tenni! Azóta sem!

Itt nem lesz ébredés, míg nem lángol minden, újra! s_ratata

Fussuk a köreinket kifulladásig!
3 #23 Enid
- 2019. September 24. 05:07:55
Mormota!
Vedd észre, hogy semmi nem változik azzal, hogy "időnként" kitör az utólag "utólsó" háború.
Meddig akarjuk még hülyének nézni magunkat?
99 #24 MORMOTA1968
- 2019. September 24. 12:02:17
Kedves Enid! Szerinted mi a leghelyesebb megoldás jelenlegi helyzetünkben? Mert hogy nincs valami nagy mozgásterünk, a magyarországi népesség szellemi szintjét pedig "többségében" gyönyörűen le lehet mérni abból, ahogy a zsidókkal szemben viselkednek. De sokszor hallottam már, mikor a zsidókat mertem kritizálni, hogy: de hát ők is pont ugyan olyan emberek, mint bárki más! Persze! Pont ugyan olyanok! Csak épp bármit megtehetnek más népekkel, a befogadóikkal szemben meg főleg! Az, hogy mennyien telefonálnak be és főleg mennyien nézik az izraeli ATV kibeszélő műsorát, ami a nap szinte 24 órájában hülyíti a birkákat, szerintem eléggé szemléletes képet fest fel arról, hogyan is állnak hozzá az emberek a zsidókhoz! Ajnározzák, istenítik őket még mindig! Miért nincs "MAGYAR KIBESZÉLŐ MŰSOR?" Mint anno volt a "BUDAPEST TV-ben?

Ami meg a háborúkat illeti, nem hiszem hogy eddig is bármikor, mióta zsidó ül a nyakunkon, volt választási lehetőségünk, hogy bele akarunk e keveredni vagy sem az "ÜZLETI" háborúikba, amik lerendezéséhez mindig is a gójokat áldozták be! Talán sokaknak feltűnt már, hogy nincs "SAJÁT HADSEREGÜNK" mert teljesen leépítették és "NINCS SAJÁT PÉNZNYOMTATÁSI JOGUNK SEM" pedig ennek a kettőnek a hiánya tesz minden népet teljesen kiszolgáltatottá világszerte! A palesztinok is ennek köszönhetik, meg a hiszékenységüknek, hogy idáig jutottak, velünk együtt!

Van megoldás arra, bármilyen is, hogy valaha is kikerüljünk ebből az ördögi körből? Bármibe is fogtunk eddig, hamarosan odaküldték beszivárgóikat és elintéztek minden kezdeményezést, szabadulási kísérletet! No meg nem is a zsidók a legmegátalkodottabb ellenségeink, hanem az őket vakon és süketen szolgálók tömegei, a saját fajtánkból is!

Amíg rothadt gyümölccsel teli a kosár, miből lehet válogatni, mit tehetünk? Hogyan győzhető meg a nép, hogy észhez térjen? Szép szóval, netán erőszakkal, melyik a hatásosabb, melyik kivitelezhető jelen helyzetünkben? Mikor legtöbbjük semmiről sem akar tudni semmit, fő a nyugalma! Az nagyon fontos!

MERRE VAN A KIÚT A LABIRINTUSBÓL? s_ratata
3 #25 Enid
- 2019. September 24. 12:28:31
Mormota! Mondhatom, hogy befelé?!
1368 #26 Karpatkanyar
- 2019. September 24. 13:03:14
Mormota1968,
figyeld meg a zsido eszközöket, amikkel a sajat nepük elbirkasodott reszet meghajtottak: hamis zaszlos pogromok!!!
Utana felelemkeltes, antiszemitizmus visitasa minden lehetseges eszközzel.
Vagyis a zsidok nem rettentek meg a sajat fajtajukat megkorbacsolni, ha ugy hozta a sors, hogy ezek nem ertettek a szep szobol. A Stern Banda zsido menekültekkel tele hajot sülyesztett el a Földközi tengeren. Inkabb sülyesztetett el, mert rossz iranyba vettek az utat: Amerika fele es nem Palesztinaba.
Szoval a zsidok az erdekervenyesitesben bamulatra meltoak. A vitalitasuk felülmulhatatlan!
3 #27 Enid
- 2019. September 24. 13:29:41
Kárpát!
A jákobi család érvényesíti érdekeit, ha kell beáldozva a többi zsidót.
Keress egy ilyen "nemes" Magyar példát!
1368 #28 Karpatkanyar
- 2019. September 24. 13:42:54
Enid,
kerdeztetek, valaszoltam. Egyebet en se tudok.
Ha a zsidok peldaja nem követendö, akkor tanulmanyozd a rovartarsadalmakat, a csordak viselkedeset, a puli kutyak szerepet, meg a pasztoret, a koomondoret, stb.
A befele fordulas, ahogy te azt többször elmondtad, tömegekre nem alkalmazhato csak egyenekre. A tömegek viselkedesenek befolyasolasa, hogy azt tegyen rövid döntesi idö alatt, ami neki jo lenne, azt erö alkalmazasa nelkül nem tudod elerni. Es ennek az erönek is celiranyosnak kell lennie annyiban, hogy az alapvetö ösztönöket kell manipulälni vele.
Van egy ilyen cimü könyvem valahol Politik mit Angst. Meg a 90-es evek elejen vasaroltam. Tehat ez a könyv targyalja alaposan es hosszasan mikent lehet a felelmen keresztül a tömegeket hajtani, terelni, befolyasolni, hogyha van eleg idö, akkor önmaguk tegyek azt, amit a politikai vezetöik akarnak.
3 #29 Enid
- 2019. September 24. 14:08:19
Ettől vársz egy szellemi felemelkedést?
Vannak olyan képzett embereid, akik ezt sérülés nélkül végrehajtják?
Tegyük fel, hogy "eredményes" próba lesz az ötleted (amit én kétlek) kérdés: meddig?
Csak hazánkban gondolkodsz? Tömegeket akarsz "meggyőzni" ott, ahol alig van már magyar...
Igen,már "tűkön" ülnek, "csak a jelszóra várnak" a kik?
A felkészült sereg vagy az elkeseredettek egy része?

Ezeket a harcokat már mind megvívtuk.
Itt tartunk.

Értenélek, ha a tűkön ülők legalább tíz éve poim felkészítésben nyakaskodnának, edzettem testben, szellemben, tudásban. De...?
245 #30 hamu
- 2019. September 24. 14:23:31
Kárpi! Olvasom a párbeszédet Enid, közted, és Mormi között. Izgalmas a téma.

Nekem is volt egy régi olvasmányélményem a birodalom építésről. Az meg azt mondja - semmiben nem cáfolva az általad kifejtetteket -hogy még egy adalékot hozzátegyek, hogy "minden birodalom fennállását (hogy hány évig virágzik) döntően meghatározza a kialakulása."

Gondoljunk bele, hogy egy felnőtt ember viselkedését is a gyermekkor, és még mielőtt PIszologus pontosítana, igen, és a születés, sőt, a születés előtti időszak az, ami leginkább formál.

Na, valahogy így van ez a birodalmakkal is. Ha a fogantatás során lelketlen eszközöket vettek igénybe, csalások és hazugságok, bűnök között fogan, és mégha később a legtisztább érzülettel is vezeti a tömeget, akkor is a birodalom vesztét azok bűnök és hibák határolják be. Ebből az következik, hogy ugyan nagy szakértelem kell hozzá, de ha nagy és fényes Birodalmat akarnók létrehozni, azt tündéri, már-már cuki módon kellene életrehívni ahhoz, hogy tovább tartson, mint az ingatag Római vagy Egyiptomi.
Mondok én egyet. Nehéz a HH-mal a valagunkban, de a TT egy jó célkitűzés. Az értelmen és tudatosságon alapuló birodalom nem erőszakban fogan, hanem az egyének bölcs belátásán és lelküknek(érzéseiknek) a tiszteletén. Szabad döntéseken.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.08 masodperc
338,662 egyedi latogato