Sajnos csak gázpisztoly volt, de szépen alakul ez. Pár mocskot látványosan kell likvidálni önvédelemből. Rendőrök? Hja, tán az első körben... Rálőtt a rendőrökre és a végrehajtókra egy törökszentmiklósi férfi, amikor ki akarták lakoltatni. Nem véletlenül mentek egyenruhásokkal a végrehajtók, a férfi ugyanis megmondta, hogy nem hagyja el a házat. Először a három végrehajtóra adott le lövéseket az udvarán, majd kiment az utcára, és ott a rendőröket is célba vette. Azt a férfi elismerte, hogy lövöldözött, de a bűnösségét tagadta. A bíróság elrendelte a letartóztatását. Link
Őt meg történetesen ösmerem is. Egy hete derült ki, hogy csapattag....
Felesége tartozása miatt Molotov-koktéllal dobálta meg a végrehajtó irodáját a dühös férfi
Figyelmeztetésnek szánta, de tettéért akár több évre is börtönbe kerülhet az a bajai férfi, aki a helyi végrehajtó irodán akart bosszút állni felesége súlyos hitelkártya-tartozása miatt.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerkesztőségünknek eljuttatott közleményében azt írja, a férfi felháborodott, amiért tavaly november végén a felesége bankszámlájára 810 ezer forintos beszedési megbízást adott ki az egyik bajai végrehajtó.
A férfi ezen annyira felháborodott, hogy újév napján elment az irodához, és két üvegben benzinből Molotov-koktélt készített. A férfi ezekkel dobálta meg az iroda ajtaját, egy műanyag flakonba töltve pedig benzint is dobott az ajtóhoz.
Az egyik koktélos üveg betörte az ablakot, míg a másik a bejárati ajtó előtt tört össze és a benzinnel együtt szintén meggyulladt. A tűz miatt az irodának összesen 400.000 forint kára keletkezett.
A szabadlábon védekező, büntetlen előéletű vádlottat a járási ügyészség rongálás vétségével vádolja, amit a törvény 2 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyeget.
Érthető a felháborodás, van az amikor elfogy a türelem, az önuralom, ennek következményeként az eszköztár a fellépéshez, szembeszálláshoz... A hivatalosnak aposztrofált látható és láthatatlan bűnözők, bűnpártolók tettük tényleges felfedésére kellene a hangsúlyt helyezni... Ki kivel áll szemben? ...és utána a többi, a részletek...
- 2019. September 27. 07:17:11
- 2019. September 28. 06:46:14