Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

NASA: túl keményen landolt a Holdon a Csandraján-2

TechnikaNem szólt senki maharadzsának, hogy hamisak a Hold "gravitációs" adatai és oda nem leszállni, hanem lezuhanni szoknak. nem egyhatoda a földiének, hanem másfélszerese? Még mindig itt tartunk? A mai (ismert) technológia mellett ami oda egyszer leszáll, vagy esett, az ott is marad. A NASA egyik műholdjának felvételei igazolták, hogy a Csandraján-1 indiai holdszonda Vikram nevű leszállóegysége kemény landolást hajtott végre.

A Vikram leszállóegység szeptember elején közelítette meg a Hold felszínét, de megszakadt vele a kapcsolat csupán pár perccel azelőtt, hogy talajt ért volna a Hold eddig felfedezetlen térségében, a déli sarkvidékén.
A NASA képe a Csandraján-1 holdatérési helyszínéről

A NASA új képein látható a landolási terület, de annak pontos meghatározása nem sikerült, a felvételek ugyanis szürkületben készültek. Az amerikai űrkutatási hivatal szerint az érintett terület a déli sarkponttól mintegy 600 kilométerre, egy “viszonylag ősi vidéken” található – írja a BBC.com.

A Csandraján-2 szeptember 7-én szállt volna le a Holdon, útnak indulása után egy hónappal. A terveknek megfelelően közelítette meg a Holdat, majd mintegy 2,1 kilométerrel a felszín felett megszakadt vele a kapcsolat.

“A Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) szeptember 17-én haladt el a landolási terület felett és egy sor nagyfelbontású képet készített a régióról. Egyelőre nem sikerült a leszállóegység pontos helyét meghatározni vagy az egységet lefényképezni” – közölte az űrügynökség.

“Szürkület volt, amikor a fényképek készültek a területről, emiatt a felszín nagy részét árnyékok borítják. Lehetséges, hogy a Vikram leszállóegység egy árnyékban rejtőzik. A fények kedvezőbbek lesznek, amikor az LRO októberben ismét elhalad a terület felett és ismét megpróbálja meghatározni a leszállóegység helyzetét” – áll a közleményben.

Ha a misszió sikerült volna, akkor India lett volna a negyedik ország az Egyesült Államok, Oroszország és Kína után, amely “megveti a lábát” a Holdon. Ez volt az idei harmadik landolási kísérlet a Föld kísérőjén, miután a kínai Csang’o-4 sikeresen teljesítette a tervet, az izraeli Beresit viszont végül a Holdra zuhant áprilisban. A Csandraján-1, India első Hold-missziója 2008-ban indult útnak.
Link

Hozzászólások

1572 #20 lackomalacko
- 2019-09-30 20:06
Köszönöm, hogy szóltál stormhu! Javítottam a linket.
Itt egy másik verzió is: https://www.youtu...OKnRjAWjh4
1755 #21 rich932
- 2019-09-30 21:32
Ez az egész egy óriás parasztvakítás, soha a büdös életben nem volt még senki a Holdon, sőt szerintem még a föld légterét se nagyon hagyta el senki... egy óriási üzlet az egész, amivel be vannak hülyítve az emberek... pl. Hallott már valaki a magyar űrkutatási irodáról? Közel 2.5 milliárd megy el rá, per év! 5-10 semmiféle valós tevékenységet nem végző cégen keresztül szépen átfolyatják ezt az összeget és volt nincs. Ez pedig csak egy apró szeglete a bölcsi homokozójának, ahova a szomszéd nénike macskája szokta elkaparni a mocskát... Gondoljátok el egy NASA költségvetésből mekkorát lehet szakítani... Közben meg csak egy enyhén félprofi stúdió kell az egész CGI legyártásához... nem lebeg ott semmiféle űrállomás a Föld körül, de a költségét azért elszámolják... Ja és az utolsó koszfészeknek, -ahol százával döglenek éhen naponta- is van űrügynöksége tehát ez (is) a globális kazár maffia egyik fiókszervezete...
3 #22 Enid
- 2019-09-30 21:44
Rich932!
s_grat
... mint a Higgs-bozon...
Ahogy bekapcsolják a Nagy Hadronütköztetőt felrí a malacpersely és vagy 27 millió eurónak lába kél.
Nem iskolákra, kórházakra költik! Nem. Keresik az isteni részecskét...
:o

Valamikor nagyon régen, a tudomány és a vallás/spiritualitás megfért egy értékes Mágusban.

Ma, ez a "szövetség" nekünk a fent említett összegbe fáj, minden egyes alkalommal, amikor nekik jön a kereshetnék.
1740 #23 Bee
- 2019-09-30 22:21
RICH. Igazad lehet.
Ilyen és hasonló projektekből teremtik meg a kormány fekete büdzséjét, amit földalatti bunkerek építésére költenek,egyénként,és csoportosan is.
https://hu.wikipe...es_Eduardo
1368 #24 Karpatkanyar
- 2019-09-30 23:33
Ezt már írtam, ha a Föld lapos, akkor a Hold palacsinta.
Igazi asztrofizikusok és asztronauták közé kerültem.
Nem tudtam, hogy ez sz oldal rejtett módon egy asztronauta klubb.
3 #25 Enid
- 2019-10-01 06:08
Kanyar! Reggelt! Már "vártalak"

Nem.
Az asztrofizikusok és asztronauták a Holdon vannak,
meg asszisztálnak a "kasszánál".

Gondolom ezért küzdötték le egy másik rámon is pl. a rákot...
Aki keres, talál...
s_kv
51 #26 Skorpio58
- 2019-10-01 06:18
3 #27 Enid
- 2019-10-01 06:53
Skorpió!
Én abszolút elhatárolódom ettől a lapos Föld, meg üres Föld témától... Nem érdekelnek ezek a teóriák.

Amit írtam, szerintem eléggé "földhöz ragadt" probléma. Persze nem annak, akinek valamilyen formán ki-jut a "kutatásokból".
165 #28 LM
- 2019-10-01 07:20
Igaz nem a hold de majdnem és olyan aranyosak, hogy aggódnak értünk, köszönjük a sok "törődést"

https://24.hu/tud...vuli-elet/

Az időzítés egyébként nagyszerű akár tervezettnek is mondható ezt ahhoz vagy azt ehhez nézőpont kérdése, mert elég esélyes egy 2020-as gazdasági válság, dehát kit érdekel, ha éppen scifi forradalom van csak a leggazdagabbak gazdagodhassanak tovább, hátha kijön belőle a 3. generációs térhajtómű persze szigorúan saját felhasználásra ahogy eddig de persze lehet hogy jön az aranykor mert meghomályosodtak "odafent" ezek vagy azok
1368 #29 Karpatkanyar
- 2019-10-01 08:41
Enid,
az isteni reszecsket majd megtalalja a Tokamak. Ugy a Földhöz bassza a Nagyhadronodat, hogy nyögni fog töle a Föld, s kb. 1 millio human eröforras betaknyol, majd rögtön el is pärolog.

Nem is tudtam eddig milyen kruvara jol esik marhasagokat irni.
1653 #30 e7h25s38
- 2019-10-01 10:07
Nem szabadna ennyire végletesen és szakmai alapok nélkül gondolkozni tudományos témákról. Igenis a NASA egy létezö tudmányos szervezet, értelmes kutatók dolgoznak ott. Viszont azt is tudni kell, hogy minden ilyen szervezetnek van egy pénzmosásra vagy ellopásra szakosodott része, amivel fedett háttérprojekteket pénzelnek, amikben a legtehetségesebb kutatók dolgoznak olyan technilógiákon amik talán csak 30-50év múlva lesznek nyilvánosak. Erröl persze a nasa portása vagy kutatói nem biztos, hogy részletes infókkal bírnak, ha pont nem abban a fedett projektben dolgoznak.

Ha az ISS fake projekt lenne, akkor pl. amatör távcsövekkel nem lehetne fotózni elöre kalkulált pályaadatok segítségével. Ha már hülyeséget beszél az ember tegye azt megalapozottan. :)

Szerintem a holdraszállás egy valós dolog volt, csak kevés valódi képet láthattunk róla. Inkább a Stanley Kubrick féle mozit adták. De ez a mostani hold projektek esetén ugyanígy van.

"Nasa bennfentes" és a Hold: https://www.youtu..._9L_NXYyVA

http://projectcam...arian.html
165 #31 LM
- 2019-10-01 11:28
miczo, egyetértek
A marson meg az lesz a pálya, hogy már nem nagyon tudják hová tenni a sok "ráutaló" jelet, az egyik legnyilvánvalóbb a metáningadozás de persze ottvan a víz és a többi. Az, hogy mit engednek láttatni pedig rajtuk múlik.

Rajtuk alatt nem a tudósokat értem akik a saját apró részfeladatukkal foglalkoznak (mert mindenkinek csak töredék gyökalatti információja van) hanem akinél összefutnak a szálak
3 #32 Enid
- 2019-10-01 11:45
Miczo!
Az értelmes kutató tudja, de legalábbis tudnia kellene a helyzetet. S amennyiben lelkiismeret is szorult belé (a dudás mellé) esetleg valamit tennie is kellene a pénzmosás stb. ellen. Nem?
De biztosan nagyon bonyolult... A hazugság nagyrészt bonyolulttá teszi a dolgokat.



https://youtu.be/...
A kérdés gumicsont része, hogy volt-e vagy sem Holdra-szállás

Maga a kérdés viszont az, hogy miért (hazudnak).
1368 #33 Karpatkanyar
- 2019-10-01 12:34
Enid,
te ezen a szinvonalon vagy, hogy a kutatokat allohelyböl elutasitod es az ilyen telikertben barati körben elhangzott alaptalan spekulaciokat tartod igaznak?
na, meg a NASA többezres kutatoja mindegyike tud minden kutatasi programrol, ami a NASA-n belül folyik. Meg akkor sem, ha az a bizonyos kutato sajat maga szervezett egy kutatasi programot.

Mikepp müködik a kutatasi programok szervezese?
Elolvastad te egyaltalan, es ha igen, gondolkoztal fölötte, hogy mi is volt leirva a Klauzur4a Napok szervezese irasban, amit a Foti talalkozo cikk alatt lett elsönek kiteve?
Nos, ilyen helyeken allapitsak meg a kutatasok strategiai iranyat megpedig annak függvenyeben, hogy a kormany milyen csapasiranyokat lät annak erdekeben, hogy az orszag nem maradjon le a technologiai fejlödesröl. A kormany megfelelö szakemberei meg elmennek az europai kutatasi strategiakat megallapito gremiumaira, itt egyeztetnek az amerikaiakkal is es igy a mkormany kiirja majd a követendö csapasiranyokat.
Az intezetek meg önallo gazdasagi egysegek es ezek is tartjak magukat a csapasiranyhoz, hanem nem kapjak meg a szükseges penzt a kutatasokhoz. A kormany altal megadott csapasiranybol lehet rövidtavu, közep es hosszutavu kutatasi programokat kidolgozni. Az ilyen fontos ülesek 3 napig tartanak intezet szinten. Az intezet szinten kidolgozott programokat az intezetvezetö, professzor, viszi tovabb es megtörtenik a kutatasi programok szintezise egyetemi szinten (az akademiat felejtsetek el; a kutatas az egyetemeken, a diakok bevonasaval kell müködjön). Mikor mindez megvan, akkor a professzorok feladata, hogy olyan kutatasi programokat inditson, melyek illeszkednek a kormany programokba. A kutatasi programok összeirasa es ezekhez az eszközök, az ipar beszervezese, es a szakemberek megtalalasa az a tehetsegesebb kutatok feladata. Örvendetes dolog, amikor több ilyen kutatasi program egy disszertaciohoz szükseges alfejezetekhez kapcsolodik. Vegül egy disszertacio mögött sok millio euros/dollaros/frankos/GBP-s kutasi program van. A felsorolt penzekböl vilagos lehet, hogy nem magyar kutatasi rendszert irtam le.
A magyarorszagi diplomagyarakat at kell alakitani kutato intezetekke!!!
Ehhez eröteljes professzori csereket kellene vegrehajtani, az egyetemi tanaroknak, kutatoknak rendes fizeteseket adni. Diakoktol magas követelmenyeket elvarni es beavatni a kutatasi programokba. Mikent avatod be öket?
Nos a diak kap egy feladatfüzetet (Pfilchtenheft) es ebben a kutatasi programbol van kiveve egy jol körülhatarolt resz. Mivel az ilyen egyetemeken a kutatok szama majdnem megyegyezik a diakok szamaval, ezert versenges folyik a diakokert. A kutatasi programod celjait leirod, es meghirdeted, aztan varod, hogy jelentkezzenek diäkok rä. Megkeresed, amennyiben szakterületeket atölelö kutatasrol van szo, mas intezetek megfelelö kutatoit es ha szerencsed van, akkor lehet talalsz szabad embereket, akiket felveszel a programba. Ezutan kiszamolod az eszköz szüksegletet, amit elsösorban megprobalsz mäs kutatointezetektöl beszerezni, vagy gyärakbol, akik ezen keresztül jogot formalhatnak a kutatasi eredmenyek kezhez kapasara, es kiszamolod a fizeteseket a program idöhosszanak függvenyeben. Igy is maradnak olyan eszközök, amiket meg kell rendelni. Ezek összeget is összeirod es ezt a penzt, meg a szakemberek fizeteset kered az allami kutatasi alaptol. Ez az összeg nem lehet magasabb az összköltseg 49%-nal.

Rendkivüli modon bosszant az, hogy Magyar Nemzeti Kormany cimszo alatt altudomanyos halandzsakban hivök szama tul magas, tul hangosak. Mintha a celjuk az lenne, hogy ezt a kifejezest Magyar es Nemzeti es Kormany lejaratni igyekeznenek.
3 #34 Enid
- 2019-10-01 12:48
:o tudtam én, hogy bonyolult...


Kanyar, kanyar... Ne becsüld alá a kerti "törpét"! Valószínűleg többet tesz Ő érted is, meg helyetted is.

Te csak szervezz, szervezz és szervezz!
Büszkék lehetünk rátok! Most már azt is tudjuk akkor, hogy a kutatás anyagi fedezete ki zsebében landol.
Köszönjük.
s_grat
1653 #35 e7h25s38
- 2019-10-01 12:58
Enid, sajnos nem tudja. Aki kutat (vagy fejleszt, üzemeltet, dolgozik, bármi..) jó esetben is (ha lelkiismeretesen próbálja csinálni) csak annyit lát ami a dolga. Rettentöen széttagolt világban élünk. Nincs információ, tudás és felelösség egy emberen, így mindenki helyettesíthetö és bármikor fájdalommentesen lecserélhetö. Ez volt a cél, direkt van bonyolulttá téve. Meg a polihisztor is kevés manapság.
3 #36 Enid
- 2019-10-01 13:16
Miczo!
Van aki tudja, van aki tenni próbál még ha tudja, hogy kinyírják is. Van aki tesz is.
Imre itt az első példa.
Ne altassuk már magunkat ilyen süket szöveggel, legalább itt ne!

A három majom: nem hall, nem lát, nem beszél egyben az a "kutató" aki nem gondolkodik, nem tesz fel logikus kérdéseket magának... és nem keres rá válaszokat.
Megalkuvó. Ez kényelmes, nyugodt, kifizetődő és biztos munkahelyet/pozíciót biztosít.
A tanult embereknek, az úgynevezett értelmiségi osztálynak feladatai és kötelességei kellene hogy legyenek legalább az általuk választott területeken.
Legtöbbjüket a karrier és a pénz motiválja. A mai oktatás ehhez nyújt emberanyagot. Meg is látszik az eredmény világszerte.
Néha átesünk a ló túloldalára és csak kizárólag a tanulatlan, buta stb. stb. "tömegeket" okoljuk a jelenlegi katasztrófális helyzetért világszerte. Holott köztudottan számtalan tehetség hever parlagon egyszerűen mert nincsenek a családnak anyagi lehetőségei, és köztudottan minden milliárdos gyerek zseni.

Ez a személyes véleményem erről.

És senki ne higyje, hogy a tanult emberek ellen vagyok. Kedvelem és amennyire tőlem telik igyekszem tanulni az arra érdemes "kerti-törpéktől".
Legközelebbi "kerti összejövetel"
Firenze, nov. 30.
Egyik előadó: Rupert Sheldrake.
Ha neagyisten valaki arra akar Kanyar-odni
:)

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 1.19 másodperc
3,894,176 egyedi látogató