Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Jelentkezésem és tájékoztatóm

GondolatokÉrdeklődésemmel követett PI kör/klub!
Nagyra becsült Posta Imre!
Évek óta követem és tanulok videóikból. Minden elismerésem, köszönöm fáradozásai(d/k)at a Magyar Nemzet nevében is.
Pest megye délkeleti részén, Gödöllő, Hatvan és Jászberény által bezárt háromszögben helyezkedik el Zsámbok, az én kis szülőfalum 2 400 lakossal. Itt jelöltettem magam polgármesternek, természetesen függetlenként.

Szeptember 6-án, pénteken visszaigazolták az érvényes és eredményes jelöltségemet az aláírást gyűjtő ívek leadását követően. Megkaptam szeptember 10-én, kedden erről a határozatot a helyi választási bizottságtól: jelöltségem érvényes, rajta leszek a szavazólapon.



Megkeresésem célja elsősorban az Ön(ök) tájékoztatása, ilyen szellemiségben is próbáljuk, próbálom a kisközösségeket építeni.



2. Véleményének kikérése, akár személyes találkozáson is, ha ez szóba jöhet.

Pl.: eskütétel a megválasztásom után. Szövegével esetleg nem értek egyet, bár ezt még nem ismerem, nem vagyok hajlandó esküt tenni, nem léphetek polgármesteri státuszba. Megváltoztatom a szöveget szellemiségem szerint érvényes-e? Felesküszöm, utána nem a szerint cselekszem, hanem szellemiségem szerint a nemzetért, felelősségre vonhatnak-e, illetve ki gyakorolhatja vajon ezt a jogot, ha a jelenlegi kormányunk és annak minden intézménye illegitim? Holott a rám szavazók támogattak az elképzeléseim megvalósításában.



3. Együttműködésem felajánlása Önökkel megválasztásom esetén, de akkor is, ha ez nem sikerül.



4. Meghívásom a falunkban megtartandó ismertetőmre, mit és hogyan szeretnék polgármesterként tenni. Ez október 5-én lesz. Újhold napjára képzeltem el. Holdtöltéig, október 13-ig, szavazás napjáig, ettől az időponttól történne a befogadás és feltöltődés.



5. Mellékelten megküldött szórólapom tervezetét is szeretném figyelmébe ajánlani. Ideje engedi, kérem, fussa végig, és ha méltat, rá ezt is véleményezze.



6. Segítség lehetne-e Ön(ök)nek egy példaértékű kezdeményezés bemutatása más települések, polgármesterjelöltek részére? Még a választást megelőzően, illetve annak időpontját követően is.



7. Figyelmébe ajánlom még a https://www.facebook.com/tarosiel/?view_public_for=512967555441242

„FényMAGlelkek oldalamat is, amit 2013 óta én üzemeltetek. Teszem ezt az emberek gyógyítása-, tisztánlátása-, tanulása-, életminőségük jobbítása-, módszerek elsajátítása-, … érdekében.



A Borbély József által alapított Apostoli Magyar Királyság és Szent Korona Bank működésében tevékenyen már két éve nem veszek részt, de a baráti kapcsolatok megmaradtak. Segítségkérésük esetén nem zárkózom el. Pár nézetben nem értettünk egyet, de ezt majd inkább, szóban, ha lesz rá lehetőségem. Én a "Szabó Attila féle" kiválást megelőzően (2012-től) is ott voltam.



A Kárpát-medencei Nemzetőrségnél századosi rendfokozatban és spirituális tanácsadóként is tevékenykedtem, de ott is történt egy elszakadás és mi többen kiléptünk belső okok miatt. Most van folyamatban egy újabb nemzetőrség megalakítása, amelynek alapító tagnak meghívtak.



A Szedlacsik Miklós által vezetett Hunor Trade Zrt-nél is közreműködtem, már az Uniós jogharmonizáció előtt. Tájékoztattuk a munkavállalókat az Önkéntes nyugdíj-, Önkéntes betegbiztosítási-, valamint az Önkéntes önsegélyező pénztári jogi-, és adókedvezményes lehetőségekről.



TIGÁZ-nál, Pest megyei szakszervezeti titkár is voltam a privatizációt megelőzően és azt követően. Kimagasló bérfejlesztést küzdöttünk ki és a Kollektív Szerződésünk is a legjobbak közé tartozott a vegyiparban még a Főcze Lajos vegyipari szakszervezeti titkár idejében.



Őstermelő, zöldség-gyümölcs kiskereskedő, kirendeltségvezető (KALOREX, TŰZKÉV), ingatlanközvetítő, Pilis-Inveszt Ingatlanbefektetési Szövetkezetnél a Dunántúli régió vezetője, … voltam, de ezt nem önmagam fényezésére közlöm, hanem annak érzékeltetésére, mennyire sok szemszögből látom, nem csak érzékelem és elszenvedem a rendszer és a gazdaság hibás működését.



Ateistának neveltek, majd a nősülésem előtt gyakorló (római katolikus) keresztény lettem. Paskai László megyés püspöksége idején sokat beszélgettünk és sok mindent megértettem, másképp láttam. Ezt a vallást elhagytam, visszatértem az ekkor általam felfedezett és ősi körösztös, körosztós, gnosztikus szellemiséghez, hiszen ez nem vallás. A teljes névsort nem sorolom fel, de lényegesen befolyásolt ebben a döntésemben és a tényekre, igazságokra vonatkozó ismereteim bővítésében Jakab István, Szűcs Róbert, Dombovári Gábor, Száraz György, Horváth Zoltán, Szántai Lajos, Erős Diána, dr. Horkovics Kováts János, Cser Zoltán, dr. Drábik János, Csefkó Pál, Kalmár János, Golenya Ágnes, Paksi Zoltán, Bogár László, dr. Bánóczy János, Jásdi Kiss Imre, … és nem utolsó sorban a RÉKA tábor, PI kör, klub.



Szerencse, hogy vannak ilyen képzett, kitartó, és nagy tudású emberek a nemzetünkben még. Ezt ismerve, nem szeretnék a magyarok ellensége lenni…



Elnézést a hosszúra nyúlt bemutatkozásomért, köszönöm a figyelmét és kíváncsian várom válaszát.



További sok sikert, erőt, kitartást és egészséget Önnek és minden segítőjének, Bajdik Ottó Dupález.



Szeretetteljes szolgálatot,
mielőbbi tudatosodást, lelki felemelkedést és
fájdalommentes átmenetet,
sejtszintű átalakulást nemzetünknek,
ez által az emberiségnek is.

Hozzaszolasok

3 #41 Enid
- 2019. October 05. 11:34:47
Zoli! Igazad van, próbálkozz Te is a polgár mesterséggel nyugodtan. Nem a megalkuvásra hegyeztem ki a hsz-om.
Viszont, ha az emberek még mindig csak hiszékenyek, ma neked, holnap másnak hisznek.
Aztán csalódnak, s a Te bűnödnek könyvelik el a saját hibákat is.

Nem a községekben kezdődik az ébredés, hanem az "én" - ben. S aki erre az útra lép, az nem várakozik már vezérre, meg megmondókra... hanem tesz. Alakít magán, magában... Tapasztal az élet minden területén. A mindennapjai változnak meg apró igazításokban esetleg, de mégis.
Valahogy ez az esszencia, ez az indíttatás az, ami nincs még sokakban meg.
Ez egy folyamat és sok erőfeszítést igényel. Csak ezt az utat megjárt ember változtathat környezetén, de fájdalmas lesz és nagyon felkészültnek kell lennie.
S egyben bevállalni, hogy a csoport aminek élére lépsz az Téged tükröz. Jóban és - ez a nehezebb része - rosszban is!
Apró kis kompromisszumok erdejébe lép, ahol bizony nagyon éberen kell haladni. Anyagi és személyes érdek nélkül.
Nem hiába voltak ezek valamikor szakrális küldetések.

Tanítani pénzért nem lehet.
Miből él ez a cikkben szereplő polgármester jelölt például ezt nem tudtam kivenni.
1368 #42 Karpatkanyar
- 2019. October 05. 12:12:56
rozsola, cikked erdekes infokat es viziokat tartalmaz. Nincs is amivel kiegeszithetnem.
2014-ben talan kitettem a fb oldalamra Romania gazcsöhalozatanak a terkepet, amit egy biztonsagpolitikai intezet Europa földgazbiztonsagaert felelös szemelyetöl kaptam. Kiszamoltam meg 2012-ben, beszerezve informaciokat a Gazmetan egyik munkatarsatol, hogy evi 2milliard euro nyeresege lehetne a 3 szekelyföldi megyenek, ha Romania tisztesseges ällam lenne es kifizetne mindenki a gäzfogyasztasat a szekelyföldi gazkutak tulajdonosanak, vagyis A Szekelyföld adminisztraciojanak, hogy ne irjak ällamot. Nyereseget irtam, es nem forgalmat.
Ehelyett azonban Romania lerabolta a Szekelyföldet es Romania legszegenyebb megyeive tette.
Nos, mit kepzelsz mit tettem en az "Ellenallo, aki a jozan esznek is ellenall!"?
A gäzhalozat terkepen a Keleti es a Deli Karpatokat atszelö duplacsövekre a Karpatoknal felrajzoltam egy-egy csapot es azt mondtam ezeket el kell addig zarni, amig a gäzert Romania nem fizet.
A "szekely terroristakra" azt is probaltak rakenni, akik petardakbol akartak nagy hatosugaru bombakat fabrikalni, hogy ezeket a gazcsöveket akartak tulajdonkeppen felrobbantani, nemcsak a december elsejen Kezdivasarhelyen ünneplö romanokat megijeszteni.
Aztan azt is kitalaltak, hogy ezt tölem tanultak, tehat en vagyok a mentoruk.
A roman allam taktikaja: "Ha nem nyalja a seggünket, akkor ellenseg!"
Igy aztan abbahagytam a földgazzal valo foglalkozast. baratom az intezetböl meg elhuzozz a külügyminiszteriumba es ott mär nem tudom mivel foglalkozik.

Egyebkent ugy saccolom, hogy a 100 ev alatt, amiota Romania ajandekba kapta Erdelyt kb., kamatos-kamatokat is lazän tekintetbe veve, 200 milliard euronyi összeggel karositottak meg a szekelyföldi megyeket. A Karpatkanyar kellene Romania kimagasloan gazdag területe legyen!!!
1771 #43 Hubakker
- 2019. October 05. 12:24:45
rozsola elmondta a legfrissebb híreket. Ő a tartalékos hírolvasó a TV2-ben és ide jár formában tartani magát.

sa.kapamilya.com/absnews/abscbnnews/media/2018/graphics/thumbnail-fake-news.jpg
165 #44 LM
- 2019. October 05. 12:31:30
Zoli nézőpontjával értek egyet.

Ha drasztikus forgatókönyv fog futni akkor úgyis mindegy, jönnek a tankok aztán statárium, tömeges letartoztatások és/vagy kivégzések. Esetleg a világtörténelem legnagyobb pü. válságában, felbomlik a "rend" , miközben a plázákban a zombitömeg hurcolja haza a led tévéket, azonosító nélküli katonai osztagok végzik a dolgukat. (bár itt sem hátrány ha egy gondolkodni és tenni képes összetartó közösség tagja vagy)

Ha meg nem akkor teljesen függetlenül a mostani pártoktól források fognak jutni "másoknak" is (tudjátok újhullámos törzsek alakulnak.. idézet a jóslatból :) ) és azokat valahogy "kérni" kell vagy polgármesterként vagy támogatandó alapítványként a lényeg, hogy valahogy be kell jelentkezni érte (mert nem mindegy mit és hogyan képviselsz és kik állnak mögötted) Nem fognak bekopogni , hogy hella olyan jókat szoktál írni holnap utalunk 100 millát rendben?
1313 #45 zoli
- 2019. October 05. 13:03:04
Értem én kedves Enid!
Mi szép is lenne,ha minden ember azon a tudatszinten állna mint Te!
De nem így van,és még sokáig nem is lesz így! Ha így lenne a "PI klubnak" sem lenne értelme!
Látod,vezért említesz!Nem kedves, nem vezér! Sokkal inkább szolgáló.Fajom,és közösségem szolgája!
Míg sokan a számítógép elől osztogatják szuper felilágosult nézeteiket,addig faluk,és kisvárosok mennek tönkre,mert kevesen hajlandók tiszta szívvel kézbe venni a dolgokat.Egyébként nem leszek polgármester,"csupán" képviselőként indultam.Ha nem leszek az,a dolgom akkor is megmarad,mert az én falum igen nagy bajban van.Tudom a másiké is.Ott meg tegyen más .
Azt meg végképp ne más döntse el ismeretlenül,hogy ki milyen utat járt be ,mitől kapott késztetést arra,hogy tapasztalatait megrágva,tanítson,és mozdítsa a települését!
"Nem hiába voltak ezek valamikor szakrális küldetések"
Honnan tudod,hogy ez nem az?
Önvaló megtalálása után szabad ismeretlenül itélkezni?
Értem én Kedves!
Tudod én a tűzvonalból beszélek ide,úgy hogy kint az utcán cigányok vásárolnak házakat,cigányok terjesztik a drogot,magyarok költöznek máshová ahol nem kell ingázni a munkahely miatt,ahol kiöregedni készül a falu,ahol törékeny a biztonság,ahol a rend éber őrei is cinkosai a maffiának. Onnan,ahol újra tanítjuk az embereket a közösségi életre,ahol újra fogalmazzuk az élni akarást! https://www.facebook.com/permalink.ph...8233445228
Én is várom a nagy koncertet,addig meg had tegyem a dolgom,és had mondjam el nyilvánosan,hogy járható az út,csupán ki kell menni az utcára,gépezés közben!
3 #46 Enid
- 2019. October 05. 13:32:29
Zoli!

Mi szép is lenne,ha minden ember azon a tudatszinten állna mint Te!

Ugye milyen egyszerű sértődötten átmenni személyeskedésbe és a visszaütni ok nélkül.
Rendben van, ám legyen.
1.Én senki felett nem ítélkeztem.
2. Honnan tudod, hogy én mit és hogyan teszek és éltem át?
3. Nem titok, hogy különböző tudati szinten leledzünk... értsd jól, amit írok. Nem bűn ez, csak tisztában kell vele lenni. Én is iparkodom, ahogy tudok.

Na, mindegy... Nem vitatkozni akartam.
A vezér legalább annyira ártalmas szó lehet, mint a szolga. De nehogy most ezen akadj fönn, hogy most ezzel támadlak. Nem támadlak.
Gratulálok az eredményekhez, természetesen nagy dolgok ezek, nem állt szándékomban semmi nemű sértés az ügyet illetően.
Mindössze mondottam pár dolgot, amit azért pár példa alátámaszt.
1313 #47 zoli
- 2019. October 05. 13:59:57
Rendben Enid!
Nem vagyok sértődős fajta, ahogy írtál úgy válaszoltam!
Persze nem akadok föl semmin,igazad van!
Megírtam amit akartam,amit pár példa alátámaszt!
Azt hiszem kettőnk közül nem én vagyok a pesszimista!
Szép napot Neked!s_proszt
1168 #48 Herzsi
- 2019. October 05. 14:41:37
24 perctől,https://www.youtube.com/watch?v=RY5VH...tcCke5xoAw
Tóth Ferenc előadása I. - XIII. Zöld Forgatag
165 #49 LM
- 2019. October 05. 15:18:26
Közben nemtudom figyelitek-e, hogy lépten-nyomon "kiszivárgott" sexvideók, kábszer partik, magánbeszélgetések. Nem lehet elfogultságra panaszkodni hiszen fityeszes is kapja az ívet Borkai Zsolt a "családapa" s_vigyori de Wittinghoff Tamás (talán független?) idézem a weboldaláról "a Köztársasági Érdemrend Lovageresztje"sem semmi

"AZ elit" és biztos vagyok benne, hogy ez csak a bemelegítés, lesznek itt olyan dolgok amitől még egy "edzett" PI olvasónak is kerekedni fog a szeme pedig elég jó a fantáziánk szerintem. Csokorba kellene már ezeket szedni "Az elit 2019" vagy valami hasonló címszó alatt. Megéltem már néhány választást de ilyet ami most folyik nem láttam még, valóban változnak a dolgok.
245 #50 hamu
- 2019. October 05. 16:06:57
Zoli!
Ez így van. Tiszántúlon van a falvad? Meggyötört térség az.

Olyan könnyen lehet kimondani, hogy "először a környezetedben szervezz közösséget, ahol tudtok számítani egymásra" -nos, ez kis apróság az, ami teljesen reménytelen a legtöbb esetben. Vagy hogy először a családodat fogd össze.

Több oka van annak, amiért ez nehéz, de a teljes képletet még nem láttam leírva, aminek a jobb oldala =közösség.
2x+bizalom-traumák-önérzet-intrúder+bátorság=csapat

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.08 masodperc
340,064 egyedi latogato