Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Erdogannal tárgyalt Orbán Viktor kétoldalú és nemzetközi ügyekről

BelföldMi a furcsa ezen? Pedig el kék gondolkodni rajt! Kétoldalú megbeszélést folytatott Orbán Viktor miniszterelnök Recep Tayyip Erdogan török elnökkel hétfőn Bakuban, ahová mindketten a Türk Tanács soron következő ülésére érkeztek.

Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár a találkozó után az MTI-nek kifejtette: a török elnök köszönetet mondott azért, hogy Budapesten a közelmúltban megnyitották a Türk Tanács első európai irodáját.

A kétoldalú kapcsolatok további fejlesztéséről is tárgyaltak, Orbán Viktor pedig azt mondta, nagy várakozással tekint a magyar-török kormányzati csúcstalálkozóra, amelyet november 7-én tartanak Budapesten.

Recep Tayyip Erdogan továbbá megköszönte Magyarország kiállását Törökország mellett a nemzetközi színtéren - közölte Havasi Bertalan.

Végül a török elnök legutóbbi budapesti látogatását felidézve megállapították: a felújított és akkor átadott Gül Baba türbéje a török és a magyar polgárok szemében egyaránt közkedvelt helyszín lett a magyar fővárosban - tájékoztatott a helyettes államtitkár.Link

Hozzaszolasok

3 #11 Enid
- 2019. October 17. 11:04:35
Levente! Talán ezt kellene tanítani a Tört-Én-elem órákon elsősorban. Tanaraink nagy harctere üres... pedig mennyi ilyen "fegyverünk" hever parlagon. :|
1349 #12 Nagy Levente
- 2019. October 17. 14:53:54
Enid! Nem, hogy talán, hanem biztosan, és Wass Albertet meg Nyírő Józsefet és társaikat! Én hiszem azt, hogy egy csapásra megváltozna minden és "újra nemzetté lennénk" - ahogyan Wass Albert fogalmaz: "Egy büszke magyar nemzet, ahol nem az a fontos, hogy ki mennyi pénzt hoz az országba (vagy falujába, városába, - ha kiegészíthetem így -, ha már most vagyunk túl egy újabb "X factoron" vagyis helyi önkormányzati választásokon) hanem az, hogy ki mennyi jót, szépet és hasznosat tud cselekedni a magyar közösségért!"
267 #13 Perle
- 2019. October 27. 21:14:09
Az ankarai egyetem magyar tudósokat tüntetett ki
https://www.trt.net.tr/magyar/kultura...st-1293702

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.11 masodperc
310,639 egyedi latogato