Honnan olvasnak:



Le lesztek figyuzva!!!

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Kezdődik a Budapesti Víz Világtalálkozó 2019

BelföldCóresz van... Ma kezdődik a Budapesti Víz Világtalálkozó 2019, a háromnapos konferencia kiemelt témája a globális vízválság megelőzése, ezen belül is a kevés víz, a sok víz és a szennyezett víz okozta problémák megoldása.

A Budapesti Víz Világtalálkozót Áder János köztársasági elnök nyitja meg. A fél tízkor kezdődő ünnepséget az esemény honlapja élőben közvetíti.

hirdetés

A két korábbi rendezvényhez képest többen, 118 országból több mint 2300-an jelentkeztek a budapesti világtalálkozóra. A több mint 30 miniszteri szintű küldöttség mellett nemzetközi szervezetek és multilaterális finanszírozási intézmények vezetői, valamint vízügyi szakértők tanácskoznak a vízügyi problémákról, és a globális vízválság megelőzéséről - mondta Joó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium export növeléséért felelős helyettes államtitkára, az eseményt előkészítő tárcaközi bizottság elnöke hétfőn.

A konferencia részeként Digitális és Természetközeli Fenntartható Megoldások címmel vízipari szakkiállítást is tartanak, amelyben kétezer négyzetméteren 30 kiállító mutatja be a magyar vízipar innovációit, amelyek fontos szerepet játszhatnak a vízválság megelőzésében. A szakkiállítás szerdán és csütörtökön előzetes regisztráció nélkül tekinthető meg a Millenáris B épületében.

Áder János köztársasági elnök kezdeményezésére, az ENSZ szervezeteivel és a Víz Világtanáccsal együttműködve a kormány 2013 októberében rendezte meg az első Budapesti Víz Világtalálkozót. A másodikat 2016 novemberében tartották.

MTI
Link

Hozzászólások

267 #1 Perle
- 2019-10-15 20:50
Hogy van képük viz világtalálkozót rendezni Magyarországon rendszeresen, amikor 2 ország, Szlovénia és Horvátország szennyvíziszapát ide hozaták, vagy hozzák még olyamatosan.
Kizárt, hogy azokból a mérgekből, kórokozókból nem jut majd az élővizekbe, a talavízbe.
https://24.hu/kul...sfehervar/
Beledöngölném az iszapba azt is, aki engedélyezte a behozatalt, és azokat is, akik proitálnak belőle.
684 #2 atacama
- 2019-10-15 21:06
Perle,Cserplakó se nagyon ágál ellene pedig a trágyalé
már a szája szegletét nyaldossa!! mérgezett ételek,víz stb..hol vagy nébih?
99 #3 MORMOTA1968
- 2019-10-16 09:06
Nálunk, mióta lebontották, ledugózták a ki tudja mióta működő víztornyunkat, tisztított Duna vizet itatnak velünk, azt is a 4-ik vagy 5-ik községből vezetik ide! Már sokan panaszkodnak a községben a szinte ihatatlan, 10 napig klórozott ivóvíz miatt! Azelőtt egy napig klóroztak csak!

A másik: Talán abba kellene hagyni az időjárásba való beavatkozást, az időjárás kísérleteket, halálos vegyi anyagok, egyebek levegőbe szórását tonna számra, HAARP-olást, az erdő irtásokat, az élővizeink szennyezését, stb...Csak a szokásos dolgok! Újra kellene erdősíteni a bolygót! És akkor, ha lassan is, de helyre billenhetne az időjárás kifordított kereke is! Lehet, hogy évekbe telne vagy talán évtizedekbe is, mivel sajnos a fák igen lassan nőnek, csak ez keveseknek jut eszébe, mikor kivágják a legősibb fákat is!

Épp nemrég láttam egy filmet egy sok száz éves fa kivágási kísérletéről, amit aztán természetvédők "igaziak" megakadályoztak és vaskapcsokkal, csavarokkal, erős kábelekkel rögzítették a fát, késő éjszakáig dolgozva! Mindez pont akkor történt, mikor az évszázad vihara közeledett és ez az ősi óriás fa, pont egy hegyen állt, a legszélén! Agyag és valami más természetes anyag a vágásba való tömésével gyógyították össze a vágási sebet a fán, miközben egy indián sámán is kántált és körbe füstölte a fát. A hölgy, aki észre vette a kedvenc fája kivágási kísérletét és szólt a többieknek is, még el is sírta magát, mikor a fa elleni gyilkossági kísérletről beszélt. Tényleg hatalmas fa volt, sok ember kellett az átöleléséhez. Akárkik tették ezt vele és más ősi fákkal, megérdemelnék a legcsúnyább halál nemet is! :@ s_ezt-ni s_ratata
684 #4 atacama
- 2019-10-16 14:07
Ötmilliárd forint kezdő tőkével elindult az első európai vízalap, a Water Impact Fund a Magyar Fejlesztési Bank csoportjához tartozó MFB Invest Zrt. befektetésével és a Susterra Capital Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. kezelésében - jelentette be Sipos-Tompa Levente, az MFB elnök-vezérigazgatója a Víz Világtalálkozón tartott sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
https://agroforum...i-vizalap/
olyan nyaka kitekert hogy elolvasni fárasztó bugák,tótok,bencék siposok bábáskodnak itt is!!! egyszóval ami legnagyobb értékünk maradt a vizünk az is szép lassan árúba bocsájtatik és kiárultatik a seggünk alól ahogy járt a talpunk alatti termőföldünk! ahogy járt a hatalmas gázkészletünk és csak pislogunk mint borz az almában ezeken a borzalmakon!!
1563 #5 eLZi
- 2019-10-16 16:57
Arról nem is beszélve,hogy teletömik a víztornyokat mindenféle mobilszolgáltatók antennákkal,ha nem is klórozzák a vizet,annak milyen információja lesz? Sajna a fákat meg nagyobb üzlet kivágni,és az erdőt kimérni teleknek a tótoknak,meg a szántókat,mint mifelénk is a Szigetközben,mint termelni :( Itt már olyan szinten elszálltak az árak,hogy magyar csak akkor vesz új telket,ha igen hülye,vagy kinn dolgozik labancoknál és tuti a helye..10milla 1000nm,de velünk majdnem szemben a véderdőből kimértek egy 1500nm-t nemrég,amit még lehet csatornáztatni,20milláért ezt egy agyhalott csokos 3gyerekes pár vette meg ugyan,akik a falu másik felén egy szomszéddal se bírtak kijönni ..noormáális?
1349 #6 Nagy Levente
- 2019-10-18 22:48
A vizet és az élővilágot már rég befogták az áruforgalomba! Amikor szabályozták folyóinkat, már akkor erre a "szennyre" ment ki a "játék", amit ma látunk! Régen (még gyermekkoromban is) az ásott kutakból lehetett inni, azt megelőzendő a folyóinkból is szabadon! Sőt ha kicsit felemelte az ember a seggét és lenyúlt a vízbe, még hal is "akadt" a kezébe (ma meg ott a "TESCO";)!
Ma meg az van, hogy az "intézményesített sötétség" vagyis az EU támogatja az "ivóvízminőség javító programokat" és még a már "befogott" vezetékes vizet is tudatosan elrontják pl. "csökkentett műszaki tartalmakkal" (nem teszik bele a tervben ugyan szereplő szűrőket például)! Az illetékes szakemberek a beruházás átadása óta (2018 év eleje óta nem egyszer) ha sárga, büdös és ihatatlan a víz az mondják 10 percig kell forralni és utána főzni lehet vele (de mi lehet benne, ami csak 10 perc forralás után "döglik meg"?) Na ez ma az "ivóvízminőség javító program"! Ezzel ugye több legyet is ütnek egy csapásra: Van "alkotmányos költség" vagyis a mai "divatos nevű" korrupció, lehet menni a TESCO-ba "jobb minőségű jóárasított" palackos vízért (ha valaki biciklivel akarja a csomagtartón beszerezni gumipókot is vegyen mert könnyen leeshet), stb.!
Pont ma hallottam, hogy ezek a "szégyentelenek" (Magyarországot képviselve) ugyanezzel a "vizes programmal" mennek a Dubai világkiállításra, ami 2021 tavaszán lesz. Jövő héten kezdik meg a helyszínen a több mint 20 milliárdba kerülő stand felépítését, ami "Makovecz koncepció" lesz (mint a felcsúti stadion) és így Magyarországról kiszállított faanyagból fog készülni. Itt meg ihatjuk a "zacskós vagyis palackos jóárasított, TESCO-s vizet"! Én mindehhez csak gratulálni tudok az illetékes "elvtársaknak"!
Na de mit csinálunk (mi is) rosszul és ennek okán sajnos azt kell mondjam - tudva avagy tudattalanul és különböző szinteken - de asszisztálunk, ehhez a "mocsokhoz", ezt ma egy hopi indián törzsi vezető tudja talán leghitelesebben "megsúgni" és azt is, hogy hogyan alakult így (már egyszer raktam fel ide, de még egyszer): https://www.youtu...n8wSlbKSNM
267 #7 Perle
- 2019-10-19 19:49
Dubaiban már évek óta Szentkirályit isznak.
http://www.mmonli...ntkiralyi/
Pillanytnyi haszonért eladnák az édesanyjukat is.
A gazdagoké a tiszta ivóvíz joga is. Sok magyar élelmiszer áruházban úgy kell keresni ezt a vizet, van helyettük más olyan víz, ami rosszabb a csapvíznél. Még a műanyagszemcse is több benne.
1349 #8 Nagy Levente
- 2019-10-19 22:50
Perle! Nem csak, hogy "eladnák" hanem "eladták a saját édesanyukat"! Gondoljunk csak a Kósára, meg a - ha jól emlékszem - 86 éves édesanyjára és a sok-sok nevére íratott disznóra! Miért is lenne "szent" nekik akkor mindannyiunk ivóvize, meg bármi ami emberi?

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 1.49 másodperc
2,961,871 egyedi látogató