Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

'Izrael nem lesz kétnemzetiségû állam'

KülföldA kamukájuk szerint tehát nyugodtan eltakaríthatjuk a mocskos fajtájukat, mert nem óhajtunk "kétnemzetiségûek" lenni és a zsidó-cigány nyilvánvalóan nem illeszthetõ fajta az emberi kultúrába, a magyarhoz meg pláne. „Izrael nem lesz kétnemzetiségû állam” – jelentette ki a vasárnapi kormányülésen Benjámin Netanjáhú miniszterelnök, utalva John Kerry amerikai külügyminiszter elõzõ napi szavaira, miszerint az úgynevezett „egyállami megoldás” veszélybe sodorná Izraelnek mint demokratikus zsidó államnak a jövõjét.

Netanjáhú a palesztinoknak külön államot ígérõ megoldási javaslatra utalva kijelentette: „a béke érdekében szükséges, hogy a másik fél is békét akarjon, de sajnálatomra nem ezt látjuk”. Szerinte a Palesztin Hatóságban tovább folyik az uszítás.

Az izraeli kormányfõ elítélte Margot Wallström svéd külügyminisztert, aki azzal vádolta Izraelt, hogy bírósági végzés nélkül kivégzi a merénylõket.

„Továbbra is megvédjük Izrael polgárait” – jelentette ki.
Emelik a sorkatonák zsoldját

A kormányülésen úgy döntöttek, hogy hanuka – az ókori zsidó makkabeus felkelõk görögök feletti gyõzelmére emlékezõ ünnep – alkalmából ötven százalékkal emelik a sorkatonák zsoldját.

Netanjáhú kora este a jeruzsálemi Siratófalnál gyújtja meg a kilenc ágú hanukai gyertyatartó elsõ lángját, ezzel is jelezve az 1967-ben elfoglalt jeruzsálemi óváros feletti izraeli fennhatóságot. Tavaly nem a Siratófalnál, hanem katonák körében gyújtotta meg az elsõ hanukai lángot.

A miniszterelnök a kormányülésen a hanukai ünneppel kapcsolatban párhuzamot vont az ókori zsidók szabadságharca és a jelenkor eseményei közt.

„A Hanuka elsõsorban egy elszánt kis nép különleges hõsiességének ünnepe, amely visszaszerezte függetlenségét és fennhatóságát, fényt terjesztett, elûzve a sötétséget – nagy mértékben ez a mai Izrael története is” – mondta.

Az izraeli politikusok a nyolcnapos hanuka több napján is részt vesznek különbözõ nyilvános lánggyújtási ceremóniákon.
Link

Hozzászólások

154 #1 kakas
- 2015-12-06 18:45
a zsidó-cigány nyilvánvalóan nem illeszthetõ fajta az emberi kultúrába, a magyarhoz meg pláne.38.media.tumblr.com/0791fc83d99d5924f910d876daf3db00/tumblr_inline_nuv11faflj1t9nfpi_500.gif

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.31 másodperc
3,394,430 egyedi látogató