Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

“Bomba robbant” az olasz acéliparban

KülföldMi van? "Minden visszajár?" Brexit, kompenzáció, te milyen alkuk mehetnek a háttérben, bexarnánk, ha megtudnánk. Hja, én nem biztos, hogy tudni akarom. Az olasz szakszervezetek bombarobbanáshoz hasonlították az ArcelorMittal brit-indiai acélipari csoport hétfői bejelentését, miszerint nem kívánja megerősíteni korábbi szerződéseit, és visszaszolgáltatja az államnak az olaszországi gyárakat, ahol több mint 10 ezren dolgoznak.

A kormány keddre egyeztetésre hívta a vállalat olaszországi vezetőit a gazdasági fejlesztésért felelős minisztériumba. Giuseppe Conte miniszterelnök közösségi oldalain hangsúlyozta, hogy kormánya “védelmet nyújt” a termelésnek, a munkahelyeknek és a környezetnek is.

Stefano Patuanelli gazdaságfejlesztési miniszter hangoztatta, hogy nem engedik meg az ArcelorMittal által érintett olasz gyárak bezárását. A cég indokait “alibinek” nevezte a kivonulás alátámasztására, továbbá hangsúlyozta, hogy a kormány értelmezése szerint az ArcelorMittal nem mondhatja fel eddigi kötelezettségvállalását. A Confindustria gyáripari szövetség az egész olasz gazdaságot sújtó kárról beszélt.

A világ legnagyobb acélipari csoportja azzal indokolta döntését, hogy az olasz törvények bizonytalan jogi és operatív feltételeket teremtettek az ArcelorMittal tevékenységének folytatására. A vállalat ezzel arra a jogszabályra utalt, amelyet az új kormány kezdeményezésére a napokban szavazott meg a parlament: ez – a korábbi gyakorlattal ellentétben – eltörölte az ipari nagyvállalatok vezetőinek korábban biztosított immunitást az esetleges környezetvédelmi károk következményeiért.
Az “Ilva-törvényként” is ismert intézkedés a legnagyobb olaszországi fémgyár, a déli Tarantóban található Ilva menedzsereinek nyújtott garanciát, hogy egyebek között a vállalat átépítése során felmerülő környezeti károkért ne terhelje őket felelősség. Az ArcelorMittal tavaly novemberben vette bérbe az Ilvát és a hozzá tartozó többi olaszországi üzemet, ahol összesen több mint 10 ezren dolgoznak. Tulajdonossá 2021-ben vált volna.

A visszalépéssel az acélipari létesítmények az állam kezébe – pontosabban a gyárak fölé kirendelt kormánybiztoshoz – kerülnek vissza. Az 1905-ben alapított tarantói Ilvát és társüzemeit 2012 óta kormánybiztos vezette. Európa legnagyobb acélfeldolgozójáról van szó, amely az olasz ügyészségek vizsgálataiban “halálgyárként” szerepel a Taranto térségében okozott súlyos környezetszennyezés miatt. A hatóságok ezért az Ilva több részlegét lezárták. Az új tulajdonos feladata éppen az acélüzem “szanálása” volt megfelelő környezetvédelmi átalakítással.

Az Ilva 2018-ban 4,5 millió tonna acélt állított elő.

Forrás: MTI
Link

Hozzaszolasok

1563 #1 eLZi
- 2019. November 06. 16:51:25
Érdekes lesz ez a visszakerülés azért,mert egyre büdösebb a munka a volt parasztoknak,rendesen elvették a kedvüket a gazdálkodástól..itt a faluban is a mostani agrár miniszter vejkója lett az új tsz tulaj,a meglévő mosonmagyaróvári sajtüzeme mellé kellett röpke milliárdért a tehéntelep(indiai munkásokkal a helyiek helyett),aztán minő véletlen, a még nem elkótyavetyélt földeket kezdték kivásárolni az osztatlan közös megszüntetésével,szinte lehetetlen megállapítani,hogy mekkora földeket adtak el,mert ha valakinek volt 1252/325-öd része az egyik darabon,meg még másik 3helyen ugyanilyen lehetetlen arányokkal,és felajánlottak neki 1millát,simán elfogadta,és az nem biztos,sőt inkább biztos hogy nem fog soha a család egyéb tagjainak a birtokába,de még tulajdonába se visszakerülni.. :(

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.11 masodperc
295,248 egyedi latogato