Bejelentkezés
Orbán Izrael askenázi főrabbijával találkozott Budapesten

David Lau, Izrael állam askenázi főrabbija hétfőn érkezett a budai várba. Az MTI által közreadott fotókon az is látható, hogy Orbán Viktor megmutatja Budapestet a magyar Chabad és az EMIH vezetőivel kiegészült küldöttségnek. Semjén Zsolt is részt vett a megbeszéléseken – emlékeztet a Mandiner.
A Mandiner fotós beszámolója szerint a kormányfő kedélyes megbeszélést folytatott a rabbival, akit a budai egykori Karmelita kolostorban fogadott. A találkozón Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija is részt vett.
Az izraeli rabbi látogatása minden bizonnyal összefüggésben áll azzal, hogy az EMIH a magyar kormánnyal hivatalosan is aláírta azt a megállapodást, amelyről már korábban is hírt adtunk, és amely egyenlő rangra emeli az EMIH egyházi státuszát más országos vallási szervezettel.
Köves Slomó: nincs háttéralku a kormánnyal
Az állam a MAZSIHISZ-szel is kötött hasonló megállapodást még 2000-ben, szintén a Fidesz kormány regnálása alatt.
Neokohn
3 hozzászólás
Semjén Zsolt kiemelte, a magyar állam két dolgot ismer el a szerződés megkötésével: a hagyományait őrző zsidóság történelmi tradícióit, illetve azt a jelenlegi és jövőbeni szolgálatot,
amelyet az EMIH a magyarországi zsidó közösség reneszánszáért tesz.
Magyarországon mind a három zsidó irányzatot – a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét (Mazsihisz), a Magyarországi Autonóm Ortodox Izraelita Hitközséget (MAOIH) és az EMIH-et – a legmagasabb fokon elismerik, de a megbecsülés „következő, anyagi és szimbolikus értelemben is legmagasabb” foka, amikor a kormány az adott felekezettel külön szerződést is köt.
A Mazsihisszel még a első Orbán-kormány idején megállapodtak, és azt a szerződést aláírta a MAOIH akkori vezetője is, az EMIH-hel kötött megállapodással pedig a magyarországi zsidóság teljességét elismerik.
Link
Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2019. November 20. 11:31:24
- 2019. November 20. 12:06:28
- 2019. November 20. 12:32:30
- 2019. November 20. 12:51:23
- 2019. November 20. 14:44:58
- 2019. November 20. 18:23:41
- 2019. November 22. 13:11:05
- 2019. November 23. 16:45:47
- 2019. November 23. 21:41:45