Bejelentkezés
Széthúzó és szánhúzó közösségek – katonai előadás civil vezetői konferencián
Katonák "oktatják" a civileket a közösségességből? Lesz még itt átnevelőtábor es! Sándor Tamás dandártábornok, a Magyar Honvédség Parancsnoksága haderőnemi (különleges műveleti) szemlélője tartott előadást a Venustus Pro Képző és Tanácsadó Kft. vezetői konferenciáján a napokban, Gárdonyban. A rendezvény témája az együvé tartozás - a közösség ereje volt.
A különleges műveletekben jártas katonai vezető előadásából a résztvevők megtudhatták, hogyan működik egy katonai egység, amely különleges műveleti feladatokat lát el. Szó volt arról is, hogy miként lehet vezetni és összetartani egy ilyen speciális közösséget, és a közösségi érdekeknek hogyan rendelődik alá az egyéni érdek; mivel éri el egy parancsnok vagy egy vezető, hogy fenntartások nélkül kövessék.
A konferencia előadásai rávilágítottak arra, hogy alapigényünk a közösséghez tartozás, ezért vállalunk egymásért felelősséget. Sándor dandártábornok elmondta: a mindennapokban is fontosnak tartja, hogy – mint vezető – funkcionális, pozitív attitűdű közösséget teremtsen, amihez jó tartozni és ami megtartja a benne lévőket.
Előadásában kiemelte, hogy mai katonai közösségekben a jó vezető személyes példával, a megélt élmények, sikerek és nehézségek tapasztalataival éri el beosztottjai, bajtársai bizalmát, ezáltal formálódik a vezető és a közösség viszonya, szerepe. Ebből a gondolatból formálódott előadásának címe: „Bajtársiasság a közöségben”. Az előadás a Széthúzó és szánhúzó közösségek elnevezésű blokkban kapott helyet.
Az előadók között volt Hidas Zoltán professzor, aki szociálpszichológiai szempontból világított rá a közösség működésére; Baritz Laura Sarolta nővér, alternatív közgazdász a közösséget összetartó értékekről beszélt; Bánki György pszichiáter a szervezetben jelenlévő patológiáról tartott előadást, a záróelőadás pedig a jövő munkaközösségeiről szólt. Ezen előadói kört és témakínálatot színesítette Sándor dandártábornok prezentációja. A konferencia résztvevői elsősorban multinacionális cégek vezetői, ügyvezetők, különböző szintű vezetők és tanácsadók voltak. A rendezvény célcsoportja ugyan távol állt a fegyveres erőktől, de kiemelt jelentőségű tanulni azokból a példákból, amelyekkel nem találkozhatunk a mindennapokban, ennek érdekében a rendezőség lehetőséget biztosított arra is, hogy a résztvevők kötetlenül is beszélhessenek az előadókkal.
Link

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2019. November 22. 15:09:57
- 2019. November 22. 18:51:23
- 2019. November 22. 21:29:54
- 2019. November 22. 22:24:36
- 2019. November 22. 22:31:40
- 2019. November 23. 01:35:27
- 2019. November 23. 13:42:33
- 2019. November 25. 18:08:13