Honnan olvasnak:



Le lesztek figyuzva!!!

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

A hazaszerető fiataloké a jövő

BelföldAzt a minden-jit! Orosz szakértő szerint Európa nemzetei nem hajlandóak áldozatot hozni a "nemzetért", mely már rég csak teoretikus fikció. Tehát, hogy harcra bírd, nevezd nemzetnek a nem nemzetet és már mehetnek is háborúba. Persze lehetne ez másképp is, de amíg a "vezetés" liberálbuzi zsidó-cigány szabadkőműves horda, feltételezhető az említett irányzat is. A tárgyi tudás és a kompetenciák mellett a diákok érzelmi intelligenciáját is fejleszteni kell

A hazafias és honvédelmi nevelés egységes stratégiájának tervezetét bemutató szakmai konferenciát tartottak az Országházban. A 2020–2030 közötti időszak célkitűzéseiről szólva a felszólalók hangsúlyozták, hogy az egészséges nemzettudatú, hazájához hű, családját szerető magyar fiatalok jelentik a nemzet jövőjét. Az is elhangzott, hogy a globalizált tudatipar által befolyásolt világban a tárgyi tudás, a kompetenciák mellett a fiatalok érzelmi intelligenciáját is fejleszteni kell.

– Napjainkban egy tudatfoglaló háború kezdetét éljük, ezért Magyarországnak politikai cselekvőképessége és katonai önvédelme mellett a szellemi ellenálló képességét is biztosítania kell, ez pedig csak akkor fenntartható, ha a magyar fiatalság hazafias nevelése is biztosított – mondta Kövér László tegnap a hazafias és honvédelmi nevelésről rendezett konferencián az Országházban.

A házelnök emlékeztetett: 101 éve azt mondták az ország vezetői a Kossuth téren, hogy nem akarnak többé katonát látni. – A következményeket mindannyian ismerjük – tette hozzá. A kormánypárti politikus szerint a trianoni tragédiát a haza szellemi önvédelmének leépítése előzte meg. Úgy értékelt: az elmúlt néhány évben, de különösen az utóbbi hónapokban újra egyre hangosabbak és magabiztosabbak lettek azok a politikai erők, amelyek a száz évvel ezelőtt végrehajtott, nemzeti sorstragédiába torkolló bomlasztás idegen sorban álló tetteseinek örökébe léptek. – Ezeket az összefüggéseket kell feltárni a magyar fiatalok előtt, hogy ne jussanak déd- és ükapáik sorsára – jelentette ki a házelnök.

Elkészült a hazafias és honvédelmi nevelésről szóló stratégia
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

– Olyan stratégiát alkotunk, amire korábban még nem volt példa – mondta beszédében Simicskó István, a hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos. A korábbi honvédelmi miniszter szerint fontos a történelmi tapasztalatokat, nemzetközi példákat, nemzeti értékeinket, céljainkat összegyűjteni, aminek egységesítéséhez szükséges a stratégiaalkotás. – A célkitűzéseinket 2020–2030 közötti időtávra tervezzük – tette hozzá. A kormánypárti politikus hangsúlyozta, hogy létezésünk óta a legnagyobb kihívás előtt állunk, amely egyben lehetőség is. – A pedagógusok még a XX. században születtek, de már az ezredfordulón és a XXI. században született Z és Alfa generációkat kell nevelniük – hívta fel a figyelmet. Simicskó István beszélt arról is, hogy a stratégiát a jövő ősszel bevezetendő Nemzeti alaptantervhez igazodva alakították ki. Külön hangsúlyozta, hogy a tárgyi tudás, a kompetenciák mellett az érzelmi intelligenciát is fejleszteni kell.

– A kötelesség és a jog azt jelenti, hogy egy közösséghez tartozunk – mondta Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a rendszerváltás adott újra lehetőséget arra, hogy olyan Magyar Honvédség legyen, amely nemzeti intézmény, de a célt nem sikerült elérni, az első két évtizedben fegyverzeti kultúrákat, szakembereket vesztettünk el. – A honvédség újjáépítése nem halogatható tovább – jelentette ki. Hozzátette: a mostani konferencia gyümölcse a felnövő generáció javára szolgálhat.

– Idő, közös gondolkodás és a tapasztalatok alapján újratervezés kell azért, hogy a stratégia megvalósuljon a nevelésben, oktatásban – hangsúlyozta Péterffy Balázs. A Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese kijelentette: a világnézetileg semleges oktatás értelmezhetetlen, mivel nevelés nincsen értékek nélkül – jelentette ki. A szakember szerint az értékek relativizálása senkit nem mentesít az alól, hogy ezeket az értékeket bemutassák.

Link

Hozzászólások

4 #1 Posta Imre
- 2019-11-30 12:09
Akár magyar katonákkal is feltölthetik a német hadsereget?
szerző:

Az európai hadseregek szinte kivétel nélkül komoly toborzási problémával küszködnek, a magánszektor egyszerűen elszipkázza előlük a legjobb szakembereket. Ezen minden ország másképpen próbál úrrá lenni, szóba jött az is, hogy a német hadsereget akár külföldi EU-polgárokkal töltenék fel.

Nincs annál bosszantóbb, mint amikor egy bevetésre szánt harckocsit nem lehet beindítani, amikor egy vadászgép alkatrészhiány miatt nem emelkedhet a levegőbe, vagy amikor a légvédelmi rakétarendszer annyira elavult hogy már semminek a lelövésére nem alkalmas. Ezek az anomáliák sajnos sok európai hadseregben előfordulnak, ezért is vette fel prioritásai közé az Európai Bizottság új elnöke, Ursula von der Leyen – korábbi német védelmi miniszter - azt, hogy a következő EU költségvetésben több pénzt kell juttatni az úgynevezett Európai Védelmi Alapnak, amely a védelmi kutatásokat és a hadseregek harckészségének növelését támogatja.
https://hvg.hu/it...adseregben


Kitört az aranyláz Orbán és kollégái körében - vajon miért?

Robert Fico volt szlovák kormányfőt is elérte az aranymánia, arra kérte a parlamentet, hozassák haza az ország aranykészletét. A kelet-európai nacionalista vezetők egyre gyakrabban beszélnek országuk aranytartalékáról és aktívan vásároltatnak is hozzá - írja összefoglalójában a Bloomberg.
Lovas-Romváry András, 2019. november 30. szombat, 11:07
Fotó: Getty Images - képünk illusztráció

Hozzászólok

Elküldöm

Ajánlom

A héten Robert Fico szlovák ex-miniszterelnök és a Smer nevű párt elnöke azt kérte a szlovák parlamenttől, hogy kötelezzék a Szlovák Nemzeti Bankot az ország aranykészletének hazahozatalára Nagy-Britanniából. A volt kormányfő szerint a történelmi példák azt mutatják, hogy a nemzetközi politikában az országok gyakran legközelebbi szövetségeseikben sem bízhatnak meg, s erre példaként a Csehszlovákiát a náci Németország kezére játszó 1936-os müncheni egyezményt említette újságíróknak.
Változás közeleg - sokan már megtették a szükséges lépéseket

Friss számok érkeztek az aranyról - Matolcsyék örvendhetnek

Hirtelen fontos lett az arany

Fico a Bloomberg tudósítása szerint úgy vélte, hogy a szlovák aranykészlet a közelgő brexit és egy esetleges globális gazdasági válság miatt sincs többé biztonságban az Egyesült Királyságban. Az összefoglaló Fico szavait párhuzamba állította a többi közép- és kelet-európai nacionalista politikus és kormány aranyhoz való viszonyulásával.

Lengyelország épp a múlt héten fejezte be mintegy 100 tonnányi aranykészletének hazaszállítását. Adam Glapinski jegybankelnök szerint a lépést nem az indokolta, hogy megbízhatatlannak tartanák Nagy-Britanniát. Egyszerűen csak demonstrálni szerették volna az 586 milliárd dolláros lengyel gazdaság erejét, amely a legnagyobb Európa keleti felén - írja a Bloomberg. Lengyelország az elmúlt két évben megduplázta aranykészleteit, amely mostanra a régió legnagyobbjára hízott.

A Bloomberg meglehetősen nagyvonalúan összedobott anyaga megemlíti, hogy a migrációellenes miniszterelnök, Orbán Viktor is növelte a biztonságos menedéknek számító eszköz készletét, hogy így növelje a tartalékok biztonságát. De Szerbia erős embere, Aleksandar Vucic is nemrég az aranykészlet nagyobb felhalmozására biztatta az ország jegybankját. Ennek indokaként egy közelgő gazdasági válságot említett.

Oroszország és Kína lenne a minta?

Ezek a lépések a tükrözik az elmúlt években Oroszország és Kína által megtett lépéseket. A két ország nem dollárban lévő tartalékainak összege már eléri a 3 ezer milliárd dollárt, amint próbálják a függésüket csökkenteni az Egyesült Államoktól a geopolitikai viták miatt.

Az európai ex-kommunista országok részéről tapasztalható aranyláz okai viszont ennél változatosabbak és összetettebbek. Az igazi ok azonban elég egyszerű. Amint arra Vuk Vukovic, zágrábi politológus-közgazdász is rámutatott: az arany fontos jelkép. Ha az állam aranyat vásárol, akkor azt az emberek mindenhol a gazdasági függetlenség jelképeként értelmezik.
https://www.napi....95970.html
139 #2 jozsef toth
- 2019-11-30 12:51
Mindegy ,hogy mikor es kik mondtak,vagy most kik mondjak!
Mert mindig HAZUDTAK es mais HAZUDNAK!
Mire is hasznaltak a HAD sereget ? A katonat?
Mid arra amit a hitvany vezetok ,gonosz uralkodok ,rablo ugyeszk,birok ,,,,,,es kozeli maffia csaladtagok jol es szandekossan (EL B@SZTAK )

Ezek provokalasa miat KELL hogy legyen az embereknek NEMZETI erzesnek lenni??

Akkor MOST nemzeti erzesbol minden Europai es mas orszagokba ELOSSZOR LIKVIDALNI KELL a mai vezetoket!!

Nem megit a fegyvergyarosok es politikusok MOCSKOS erdekeiert kell ,hogy milliok veszitsek el eletuket!

Szarnak a NEMZETEKRE !!
Minden nemzet HAZUDIK amikor kerdezik ,hogy mi ez a permetezes????

A valasz az ,hogy illllen nincs.
Mit csinaltak a NEMZETEKBOL??
Es kik romboltak szet a NEMZETEKET?? Erre esetleg
kaphatunk valaszt??
Es miert fontos MOST ,azoknak akik szet romboltak a NEMZETEKET??

Hat ezt akartak?/
Igy vegul nincs ellenseg!
Akkor most megint mitol felnek??

JA ,HOGY EBBE SEMMI $ LOVE NINCS!
Meg az eddigi hulye vallasi es egyebb felelotlen szaporodast most igy jolenne szabajozni!

Az is teny ,hogy nagyobb orszagoknak a lakossagabol tobb katonat lehet hadba kenyszeritteni.
Igy a szamok valoszinusege aranyaba egy kicsi orszagnak semmi eseje ,hogy nyerjen.
Igen tudom ezert vannak a BARATOK !

Akik ra kenyszerittik a kissebekre ,hogy tarsuljuk .
De ez nem azt jelenti,hogy ok aldozzak fel magukat a kissebb orszagart.

Amikor a Nemetek segget csokoltat a szeretett vezetuink ,annak eredmenye TRIANON !

Nemzeti erzesem alapjan EN azt javaslom,hogy uj haborus torvenyt kell alkalmazni!

Nem a nemzetnek kell ,hogy verezzen .Es kesobb az adossagot fizesse!
Hanem a nemzet vezetoi verekedjenek a NEMZETER!

En meg olyant nem hallottam,vagy a tortenelembe nem olvastam,hogy a BIRKAK VEREKEDTEK A PASZTORET!

De olyant mar igen ,hogy a pasztorok verekedtek ,hogy elvegyek a masiktol a nyajat!

Mar hanyszor mutokattak eddig a TV -be ,hogy kulonbozo orszagokba ,nem fegyveressen tamadtak a politukusokat.
Csak nema sztrajkal ,es a foldon ultek bekessen.
Mind addig amig a szeretett vezetuk a rendorokkel,vagy a hadsereggel bekessen vagy gumibot segitsegevel meg gyoztek a szeretett nemzet tagokat ,nem viheti a puskat a NYUSZI VADASZATKOR!!s_boxs_francs_ratata

Egyszer legyen UJ vilag rend rre gyurnak!
Most meg legyen NEMZETI ERZES !

Beket akarunk jelszo alatt gyorsan fegyver gyarakat epittunk.Arra van es lessz $ love!
Hogy ne legyen sok ehezo es mas problema kell gyor haborusdi ,ez segitt az ehezoknek,
1 gojo es nincs tobb ehezes.1 gojo olcsobb mit embereket etetni es esetleg ovosi ellatast biztosittani.

Miert es kiknek fontos akar a beke vagy a haboru!
Errol esetleg az erintet NAGY hatalmak tudnanak valamit HAZUDNI??

Mert eddig meg igazat sohase mondtak!

Mit POFAZNAK ezek a szarhazi mocskok?NEMZETT!

Akkor miert nem ott kezdik ,hogy a NEMZETET CSAK NEMZET ERZELMEKKEL rendelkezo MAGYAR vezetok vezessek??

Mert az nem =azzal ,hogy Magyar papirom van es alkalmas is mert esetle mar magyar orszagon szuletet!!

Hogy lehet egy SZADISTA az ALLAT VEDDO szovetseg vezetoje??

Hogy lehet egy ZSIDO vallasu magyar allampolgaz magyar erzelmu?
Mert ha megis az AKKOR a ZSIDIO korokbe hazaarulo!
De ez igy igaz minden forditott helyzetre.
Egy seggel nem lehet 2 lovon ulni!

A vilaghaboru utan mind a genszter valtasig SEMMILYEN szinten nem volt ilyen gyulolet a Magyar tarsadalomba mint azota?
Ma egy szarhazi 30 eves zsidinak mi a baja a magyarokkal?

Mert a szulei es esetleg a nagyszoloket valaki bantotta ?

En se a kis KABOS szajabol ,vagy Hofi szajabol ilyent nem hallottam!!
Pedig az nem titok ,hogy maga a kommoniznus is a komcsi zsidok kezebe volt!!

Na most brekegjetek !
SALOM !
EN MEG BENNETEKET LE SALOM!
139 #3 jozsef toth
- 2019-11-30 16:08
Meg valami a GYENGE AGYU maszat MOSZAD BANDANAK![/colo
Vegulis EN csak most 1 esetet tudok!
NEMZET BISZTONSAGI banda erre nemtud vagy nem akar jobban figyelni?
Vagy az a kerdes ,hogy melllik nemzet kezebe van a NEMZET!!??

Hogy is van?
1,magyar orszagon szuletett,MAGYAR (SZEGEDI CSANADI) ZSIDO GYULOLO!
2,es kesobb magyar orszagon szuletett ZSIDO _bol LETT magyar ZSIDI [color=#ff0000]( MAGYAR GYULOLO!!)


Szoval ennyit ,hogy mit jelent a HAZA ahol megszuletik az meg nem bisztos ,hogy a NEMZET TAGJA!

Az csak a NEMZET SZEGYENE !!
Es az is ,hogy ezek a mocskok jo zsidok illlenkor nagyon hallgatnak!!

Mert EN abba bisztos vagyok ,hogy tobb ezet CSANADI mas nevalatt ugyan ezt teszi minden orszagba es minden NEMZET ELLEN!!
1349 #4 Nagy Levente
- 2019-11-30 18:01
Kövér Laci meg a többi fityiszes szájából elhangzottakat mintha hallottuk volna már valamikor! Ja igen a korábbi bolsevikok is ekként dumáltak!
Ahhoz, hogy egyet is érsünk, tisztázzuk már - kedves kövér Lacika - a fogalmakat. Merthogy ahogy már előttünk elmondották: "Nyelvében él a nemzet"!
Mit jelent eredeti igaz formájában a nemzet: kiscsalád-nagycsalád-bős- nemzettség-nemzet vagyis a rokoni-vérségi kapcsolatok alapján való szerveződés a törzsszövetségi rendszer és így kultúra, amelynek csúcsán egykoron a kettős szakrális irányítás és vezetés állt (kende és a gyula)!
A haza az a nemzet amelybe megszületünk és a tesvériség hordozza szabadságát! Többek között a magyart is ebből sikerült kirángatni mára és ennek okán most ilyenről nem "beszlhetünk"! Ha sikerül visszatallni az ember ebbéli gyökeréhez, felszabadul a haza!
A bolsevik zsidó banda ettől fél a legjobban, ezért pl. Japánra még az atombombát is bevetették!
Tehát a "Nemzeti" Adó- és Vámhivatal ugyanolyan hazugság, mint a "Nemzeti" Dohánybolt, de sorolhatnánk. Mind traffikmutyi, de a legnagyobb az állam maga! Mert onnantól mondhatja ez a rohadt háttérhatalom, - mint ahogyan az egykori "francia" király XIV. Lajos - hogy: "Az állam én vagyok"!
99 #5 MORMOTA1968
- 2019-11-30 20:17
A Habsburg família, mint született zsidó klán uralta mióta is Ausztriát? Aztán kénytelenek voltak átadni a stafétát a Rothschild bankár klánnak és cinkosaiknak! Európában nincs még egy olyan ország, mint az egykori Magyar---ország, mára "ÚJ-IZRAEL" benne a maradék palesztinná lett magyar őslakossággal! Még jó, hogy a legtöbb palesztinná lett ezzel nincs tisztában! Nekik, a zsidóknak, jó! Az aranytartalék addig ér valamit, amíg van mit zabálni, inni, stb...aztán a hajukra kenhetik! Az utolsó ehető valamiért, ami valószínűleg egy csótány lesz, az utolsónak maradt két ember fog élet-halál harcot vívni, aranytömbökkel dobálva meg egymást annak reményében, hogy majd csak fejbe kúrja az egyik a másikat és jutalomképpen felzabálhatja az utolsó, még élő csótányt is! Nem hiszem, hogy van az embernél "értelmesebb faj" bármelyik létsíkon is! Kizárt! s_hihi s_franc

A legfontosabb élelmiszer kellene hogy legyen a világ minden országában a pénz alapja! Nálunk a búzakenyér, máshol meg a rizs! Ha van kenyerem, szalonnám és hozzá vöröshagymám, iható vízzel, biztos, hogy nem fogok se éhen, se szomjan dögleni! Ha valami jó volt az átkosban, az a valódi, ehető értékekkel teli kamra volt! Bármikor elcserélném a világ összes aranyát, ezüstjét ilyen "VALÓDI" értékekre! Miért van az, hogy az emberek többsége akkor szembesül csak a "VALÓDI ÉRTÉK FOGALMÁVAL" mikor már nincs mit zabálnia, innia, nincs mit felvennie, nincs termőföldje, vetőmagjai, gyümölcsfái, haszonállatai, szerszámai és nincs hol laknia? :o
1794 #6 Megyeri
- 2019-11-30 22:46
Mifelénk a putrit akkor égettük, amikor mind otthon voltak.Tudom, hogy az idő a legnagyobb érték ezen a sikon ,és azt is, hogy nekünk kevés van belőle, de várjuk meg,hogy az összes patkány egy lyukba legyen!Addig is tudunk erősödni...és akkor egyszer csak, bamm és még nincs is kinek kiabálniuk.Ami a hadi képzést illeti..nem tanultunk semmit ami a háborúba kellett, még rohadt aknákat sem tudtuk felismerni...
165 #7 LM
- 2019-12-01 08:09
Nincs már nap, hogy a fidesz ne nyilatkozna valami igen "furcsát"

https://24.hu/bel...do-nyilas/

Mi a f**s?
267 #8 Perle
- 2019-12-02 12:16
https://www.youtu...PuiCKKJdvI

Hogyan legyél hazafi a globalizáció korában:
]

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.92 másodperc
2,966,294 egyedi látogató