Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo

Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Háborús hírek

KülföldÓriási katonai készültség van az amerikai hadseregnél

Jelentősen megnőtt a forgalom a Földközi-tenger légterében Kászim Szulejmáni iráni tábornok halálát követően – írta szombaton az olasz sajtó, amely szerint az iraki háború kezdete, 2003 óta nem volt ekkora méretű mozgósítás az olaszországi amerikai támaszpontokon.

Az északkelet-olaszországi Aviano olasz-amerikai katonai bázisán folyamatos a teher- és üzemanyag-szállító repülőgépek érkezése és továbbindulása – jelentették a helyi lapok.

Olasz sajtóinformációk szerint a mozgósítás már az év utolsó napján elkezdődött azzal egy időben, hogy az Egyesült Államok bagdadi nagykövetségét tüntetők ezrei vették körbe.

Hasonlóan intenzív a forgalom a venetói Vicenza térségében, a szintén amerikai légitámaszpontként működő Ederle kaszárnyánál. A La Repubblica olasz napilap úgy tudja, hogy az ott állomásozó 173. dandár készen áll az indulásra: az amerikai fegyveres erőknek a közel-keleti térségben már többször kipróbált légi egységét Libanonban vethetnék be az Egyesült Államok bejrúti nagykövetségének védelmében.

Elemzők szerint ilyen méretű mozgósítás az olaszországi amerikai támaszpontokon utoljára a 2003 tavaszán indult iraki háború idején volt tapasztalható. A Spanyolország, Olaszország, Görögország és a közel-keleti térség közti légtér óriási katonai légi folyosóvá változott át.

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök szombaton kiadott közleményében mérsékletet és párbeszédet szorgalmazott, valamint az Európai Unió meghatározó diplomáciai szerepét hangsúlyozta.

A külügyminiszter, Luigi Di Maio bejelentette, hogy tavasszal Olaszországban tartják az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet ellen küzdő nemzetközi szövetség értekezletét.

Vali Nasr, a washingtoni Johns Hopkins egyetem iráni származású professzora a La Repubblicának nyilatkozva kijelentette, hogy Kászim Szulejmáni likvidálása kiszámíthatatlan következményekkel járhat. Megjegyezte, hogy a tábornok rendkívüli népszerűségnek örvendett, mivel hazája és a siíták szent helyei védelmezőjének tartották Irakban, éppúgy mint Szíriában.

Ian Bremmer amerikai politológus, az Eurasia-központ alapítója a La Stampának kifejtette: Donald Trump amerikai elnök nem akar háborút, Szulejmáni megölésével csak üzent Teheránnak, hogy "Irán ne lépje túl a megengedett határt".

Olasz gazdasági megfigyelők emlékeztettek, hogy Olaszország kőolajimportjának több mint 20 százaléka Irakból érkezik.

Matteo Salvini, a Liga vezetője pénteken köszönetet mondott Donald Trumpnak, hogy "eltette láb alól a világ egyik legveszélyesebb emberét". A kijelentéseit érő kritikákra Matteo Salvini úgy válaszolt, a szélsőséges iszlámot képviselő Szulejmáni helyett ő a keresztény értékek védelme mellett áll ki.

Óriási katonai készültség van az amerikai hadseregnél

Kászim Szulejmáni, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének parancsnoka a Bagdad közelében végrehajtott amerikai légicsapásokban vesztette életét péntek hajnalban, s országa egyik legfontosabb vezetőjének számított.

(MTI)
Link

Bosszút forral Amerika és Izrael ellen az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka

A Kaszim Szulejmáni hírhedt iráni kémfőnök elleni támadást megtorló akciótervben a lehetséges célpontok között Tel-Aviv mellett a Hormuzi-szoros is említésre került.

Irán fenntartja magának a jogot, hogy bosszút álljon Kaszim Szulejmáni katonai vezető meggyilkolásáért, idézte az iráni Tasnim hírügynökség a Forradalmi Gárda egyik vezető parancsnokának pénteken elhangzott szavait — írja az ujkelet.live.

„A Hormuzi-szoros létfontosságú (tengeri) útvonal a Nyugat számára, és számos amerikai romboló és hadihajó keresztezi a Hormuzi-szorost, az Ománi-öbölt és a Perzsa-öbölt,”

— mondta Gholamali Abuhamzeh tábornok, a Kerman déli tartományában lévő gárda parancsnoka, a Tasnim angol nyelvű fordítása szerint, hozzátéve, hogy a közel-keleti létfontosságú amerikai célpontokat már régen azonosították:

„A régió harmincöt létfontosságú amerikai pozíciója elérhető távolságra van, és Tel-Aviv, Amerika szíve … szintén.”

Az al-Mayadeen TV szerint a libanoni Hezbollah terrorszervezet tisztviselője szombaton azt mondta, hogy az iráni támogatású „ellenállás tengely” Szulejmáni likvidálására adott reakciója határozott lesz.

Kaszim Szulejmánit, az iráni Forradalmi Gárda elit al-Kudsz erőinek hírhedt vezetőjét és regionális biztonsági stratégáját péntekre virradóra likvidálta egy célzott amerikai légicsapás a bagdadi repülőtérről kivezető úton. Irán kemény megtorlást ígért, fokozva a háború kitörése miatti aggodalmakat.

Donald Trump amerikai elnök leszögezte péntek éjjel mondott beszédében: a légicsapást a konfliktus elkerülése érdekében rendelte el. Kormánya szerint Szulejmáni amerikai csapatokat és tisztviselőket veszélyeztető támadások sorozatát tervezte.

A teljes cikk itt olvasható.
Link

Megtámadták az iraki amerikai nagykövetséget
personPropeller access_timetegnap, 20:25 comment1 hozzászólás whatshotNaN megosztás

Légitámadás érhette a bagdadi zöld zónát – írja a Blikk a CNN-re hivatkozva.

Egy neve elhallgatását kérő informátor szerint légicsapást mértek Bagdad zöld zónájára, ahol a parlament, a minisztériumok és a nagykövetségek találhatók, köztük az Amerikai Egyesült Államoké. Hogy pontosan honnan jött a támadás, nem tisztázott, személyi sérülésről nem számoltak be. A CNN további két rakétatámadásról értesült Irak területén.

A Twitterre felkerült egy videó, melyen az látható, hogy a magasban egy mérföldre bagdadi amerikai nagykövetségtől, amerikai helikopterek tartanak a zöld zóna felé.
Link

Súlyos kibertámadás érte az osztrák külügy- és a belügyminisztériumot

MTI

Súlyos kibertámadás érte az osztrák külügy- és a belügyminisztérium számítógépes rendszerét - számolt be szombat este mindkét tárca.

A kiadott közlemény szerint az eset súlyossága és jellege miatt nem lehet kizárni, hogy egy állam állhat a rövid ideig tartó támadás mögött.

Az elmúlt időben egyes európai országokat hasonló támadások érték - írta az említett forrás. A támadásra válaszul rendkívül gyors helyreállítási művelet indult, valamint egy egyeztető bizottságot alakult az ügy kivizsgálására - írta a két tárca további részletek ismertetése nélkül.Link

Hozzaszolasok

267 #11 Perle
- 2020. January 06. 12:56:36
Eliszkol a nató is Iraqból, de érdekes módon a magyar hatonák maradhatnak.s_olvas
https://index.hu/kulfold/2020/01/06/i...r_katonak/

Olyan a helyzet, mint Líbiában, amikor minden követség bezárt ott, de a magyar, az tovább működött.
Ki érti ezt?s_huh

Erre mondaná a jó öreg Lajos bácsi volt munkatársam, hogy:
Nem az bátor, aki bátor, hanem az , aki ámbátor"........:D
267 #12 Perle
- 2020. January 06. 13:54:11
Kínai nagykövet véleménye az amerikai fenyegetésről: A Világ kulurális öröksége az egész emberiségé..
https://en.irna.ir/news/83623546/Chin...l-humanity
2 #13 gerry
- 2020. January 06. 15:42:55
Szerintem a világökörségbe nem tartozik bele a Trampli-torony

p5.focus.de/img/fotos/crop8082438/1192115536-cfreecrop_21_9-w800-h471-o-q75-p5/gettyimages-542295336.jpg
116 #14 livia
- 2020. January 06. 16:42:05
Szerintem se. Azt se szeretem, ha a házak olyan közel vannak egymáshoz, hogy szinte azt érzed, rád omlanak. Ez nem emberléptékű, ez csak haszon-...elv. A másik szó hirtelen nem jut eszembe, de divatos.
267 #15 Perle
- 2020. January 06. 20:54:38
Elitélik az amerikai elnök fenyegetését az oroszok és britek is:
https://en.topwar.ru/166418-maski-sbr...ersov.html

https://www.theguardian.com/commentis...war-crimes

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
295,368 egyedi latogato