Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Putyin és Erdogan felavatta a Török Áramlat gázvezeték fekete-tengeri szakaszát

KülföldEh, már csak az Északi Áramlat 2 van és akkor lesz három. Az oroszországi Anapából érkező Török Áramlat földgázvezeték 935 kilométer hosszú fekete-tengeri szakaszát, amely két párhuzamos csövön futva Kiyiköy településnél éri el Törökország európai partjait.

A két államfő az isztambuli Halic kongresszusi központban tartott ünnepélyes eseményen avatta fel a vezetéket, videolinkkel kapcsolódva az anapai Russzkaja kompresszor-, illetve a kiyiköyi fogadóállomáshoz, ahol üzembe helyezték a vezetéket. A jelképes gázcsap elfordítása közben Putyin oldalán Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök, Erdogan mellett pedig Aleksandar Vucic szerb elnök állt.

Putyin a ceremónia előtt tartott beszédében kijelentette: „a Moszkva és Ankara közötti együttműködés az akadályoztatási kísérletek ellenére minden téren fejlődik”. A Török Áramlat elkészülése általános értelemben Európa számára is fontos fejlemény – mutatott rá, hozzátéve, hogy
a vezeték „Európa energiapiacának biztonságát fogja szavatolni”.

Oroszország és Törökország 2016 októberében kötött megállapodást az ukrán tranzit elkerülését célzó Török Áramlat gázvezeték megépítéséről. Az egyik cső kizárólag Törökországot, míg a másik Törökországon keresztül Délkelet- és Közép-Európa országait, köztük Magyarországot látja majd el orosz földgázzal. A vezeték két ága egyenként évi 15,75 milliárd köbméteres kapacitású lesz.

Putyin később hangsúlyozta: a Török Áramlat annak jele, hogy Moszkva és Ankara stratégiai partnersége „figyelemreméltó és kézzelfogható gyümölcsöket hoz”. Törökország egy nemzeti érdekeinek megfelelő projektbe „vágott bele” - fogalmazott az orosz elnök, aki reményét fejezte ki, hogy akár más területeken is még sok közös projekt megvalósul. Erdogan beszédében kiemelte: „a Török Áramlat mind a kétoldalú kapcsolatainkat, mind a térség energiatérképét tekintve történelmi projekt.”

A török elnök szintén reményét fejezte ki, hogy a mostani együttműködésre alapozva további közös sikereket is elérnek. Rámutatott, hogy az európai országok fokozott érdeklődést mutatnak a vezeték második ágán érkező orosz gáz iránt. Törökországban a vezeték egyebek mellett hozzájárul majd Isztambul, Bursa és Izmir energiaellátásához, fedezve az ország jelenlegi éves gázfogyasztásának mintegy 25 százalékát. A Török Áramlatot a helyi hálózattal összekapcsoló szárazföldi csőszakasz 100 százalékban a Botas török állami kőolaj- és gázvállalat tulajdona lesz, míg a másik, Európába tartó vezeték Törökországban futó 180 kilométeres szakaszának a Gazprom és a Botas által 50-50 százalékos részesedéssel létrehozott vegyesvállalat a birtokosa.

A szerdai rendezvényen jelen volt még többek között Fatih Dönmez török energetikai és természeti erőforrásokért felelős miniszter, valamint Alexander Novak orosz energiaügyi miniszter is.
Link

Hozzaszolasok

Még nem küldtek hozzaszolast

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.08 masodperc
312,854 egyedi latogato