Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Szabadkőművesek, cionisták és egyéb ünneprontók

GondolatokSok minden motoszkál a fejemben, de ha kedvem már nem is oly sok van kiteregetni a szemetet, azért csak erőt veszek magamon. Tudjátok a geostratégiai izé, meg a nagy "valami", szóval még nincs helyzet, de már majdnem, pont úgy, ahogy immár sok éve is. Apropója az írásnak, hogy látókörünkbe került a szabadkőműves társaság, mely "nemzeti máz" alatt oktat, tanít, képez ki és szervez be. Ez nem új jelenség, írtam már róla párszor, hogy tele vagyunk velük és ezek "kormányközliek" és pont arra vannak, hogy értelmes kezdeményezés a "nemzeti oldalon" ne maradhasson talpon. És nem csak ott, Persze a titkosszolgálatokkal karóba vannak öltve. Gyanúm szerint a rendőri vezetők, főügyészek és bírók is páholytagsággal kell rendelkezzenek. Akkor elmondom mi van.

Talán 2012-ben vettem a fáradságot és felvettem a kapcsolatot az orosz katonai attaséval, aki végül fogadott és oroszul elmondtam neki, hogy látom a dolgokat. Mikor a szabadkőművesekről beszéltem és éppen nem jutott eszembe a "maszon" kifejezés, szabadon, szabad kőművesnek fordítottam, melyet ő "önkéntes kőművesnek" korrigált (ez oroszban így van) és érzékelhető volt a gombóc a torkában és a megváltozott mimikából következtettem, személyes tapasztalása lehet a témakörben. Spongyát rá. Rég volt. Azóta biztos kilépett, vagy már népnemzeti vonulat képviseli a diplomáciát, ha a népet nem is.

Másik ilyen történet egy másik nagykövetséghez kapcsolódik. Melyikhez is? Hja, amelyik mostanában a hírek középpontjában szerepel. Nos, onnan nagyköveti szinten kerülő úton jött értesítés, hogy minél jobban kellene és lehetne teríteni ezt a szabadkőműves témát. Aztán a nagykövetnek sipirc lett és minden csatorna fedele le lett hegesztve. Rég volt ez is.

A napokban, hogy a PI Kör szervei a találkozókat futottunk rá egy taposós aknába.Mivel az az egyik alapelv - melyet nehezen értenek itt is-, hogy nyissunk és szólítsunk meg, akit lehet és szélesítsük a frontszakaszt, így egyre több kevésbé ösmert, vagy a köreinket eddig nem érintő személy kerül a látótérbe és próba-szerencse alapon teljesen tudatosan megérintődnek. Persze egyszerre nem lehet mindenkit és nem is lehet mindig mindenki ott, ahol. Nincs erre pénzünk (terembérlet, útiköltség....). Így került pl. Szemző Gábor is a listára a legutóbbi Férfitalálkozó kapcsán, de ő kedvesen elutasította megjelenést, holmi félreértésre, vagy verekedésre utalva, amit megígért nekem bő egy éve a fészen és azóta sem teljesült, viszont én nem akarom kihagyni, mert ígéret szép szó. Na, mindegy, Halász Jóska is elutasította a jelenlétet, pedig..., de hagyjuk. Most volt lehetőség. Szegedre is hívva volt, de nem jött. Viszont volt aki kapott az alkalmon és régi ismeretség révén a csapattagunkat invitálta magához és rábeszélés minden eszközét (békéseket) bevetve agitálta a szabadkőművesekhez, lovagrendbe. Nevét egyelőre nem írom le. Egyelőre. Volt már ilyenre eset 2012-ben. Akkor László Mihályhoz vitt el Fapipa, titkolva hová is megyünk és minek, csak mennünk kell. Mentünk. László Andrea férje. Cirka 4 órás beszédet hallgattunk végig. nem titkolta, hogy már az apja is szabadkőműves volt. Gyűrű meg minden megvan...és persze kapcsolatok... Nos, mivel én nem álltam rá, így Kásler Árpinál kötöttek ki, őt "futtatták"...az eredményt meg tudjátok..., pedig nem titkoltam, hogy mi a helyzet. Nos, pár napja engem hívtak, hogy az a bizonyos "nagy magyar" velem kíván beszélni. Mondtam én arra nem érek rája, hacsak nem lesz eszközrendszer a kezemben, de akkor az lesz az utolsó "beszélgetésünk", mert nem éli túl. Vidám kacarászás. Nem akarok-e esetleg lovag lenni akkor? Mondok: kizárt dolog....és nem sokkal kiderült, hogy Licát is hívták, miután az elutasítást megkapták. Az 'avatott' egyik tanítványa, aki ott dolgozott kinn Norvégiában egykor és élt velünk együtt a szálláson vette fel vele a kontaktust. Most erre mit mondjak? Nemrégiben meghivatkoztam nektek is "Az ezek ugyanazok" Szakács Árpád (forrás szerint zsidó) és a két titkosszolgálati elem videóját, melyet Árpi a szabadkőműves összeesküvéssel nyitott. Mi van itt már? Mindenki megőrült, csak én megyek szembe a forragalommal, mint Don ki hótt-e, de nem is élő?

Nagyon figyelni kell. Nagyon ótvarosnak (azaz: óvatosan) köll lenni, vagy ki tudja. Ahogy bővül a csapat és emelkedik a tét, úgy kell egyre több szemnek egyre-másra látni még azt is, mi csak sejthető. Tudom, hogy tele vagytok tettvággyal, sérelemmel és elvárásokkal, bizonytalansággal és hitetlenséggel. Jól van ez így.

Viszont van jó hírem is. Gyakorolok hegeszteni és állítólag nem vagyok reménytelen eset. Tehát hegesztést is vállalok, meg lakásfelújítást és egyéb munkákat, szerelést...festés-mázolást (csapat is van, ha kell)...és kőműves munkákat is szabadon.

Hozzaszolasok

237 #51 csaje
- 2020. January 16. 08:27:45
Levente! Persze, tudom, csak nem akartam hosszan ragozni, hanem úgy fogalmaztam meg, hogy a magyar ősi kultúránk átszinezte az összes utána következőt és hogy minden népcsoport a napvallású népekhez tartozik, kivéve egyet. Juhász Zsolttól hallottam, hogy az igazságot nem kell bizonygatni, mert az megáll magában. A hazugságot kell bizonygatni.
https://www.youtube.com/watch?v=yyLCe...yLCeM44f3c kb. a 15. perctől.
118 #52 keepfargo
- 2020. January 16. 16:03:45
asum hari "krishna";)

Az igaz (nem teljesen, csak részben ) hogy a buddhizmus négy nemes igazsága a szenvedésről szól ( a "kielégületlenség" is egy lehetséges fordítás, egyébként, azt nem árt tudni.. ) na de a negyedik a négyből épp ennek a megszüntetéséről szól!!! Ha pedig a végkövetkeztetés pozitív, akkor nem lehet az egész tanítást a mindenestől negatív jelzővel illetni. Illetve lehet, csak éppen nem lesz igaz - na, de mit számít ez a kereszténynek. (?!)
Egy szerencsétlenül (de talán nem véletlenül ) alaposan félrevezetett kereszténynek, akinek soha meg nem fordulna a fejében, hogy Jézus Krisztus lehetne más is, mint történelmi személy...aki az (összehangolt)IRÁSOK egész sora szerint tevékenykedett, tanított, térített, tehát létezett. (!?!?)

Az IRÁSOK, amelyek közül az egyik legfontosabbat, csak egyetlen írást, senki máséval össze nem hangolt írást, nem előbb, mint 1977-ben ismerte csak meg a kutatók (nyelv-és vallástörténet kutatók ) egy igen szűk köre, mert odáig nem engedték még nyilvánosságra hozni sem, és a mai napig nem számít közkincsnek - ellenkezőleg, "napi sajtó szinten " el lett hallgatva. ( A Lótusz Szutra szanszkrit eredetijéről van szó - ez a buddhizmus "kulcs-szutrája". Több száz évvel előzte meg a Máté-evangéliumot, ami aztán merített is belőle - rendesen!)
( Amiről nem beszélünk, az persze nincs - ismerjük ezt; ilyen volt szinte a legutóbbi évekig a magyar őstörténet is )

Más, de még ide tartozik: a buddhizmusban azért nincs Önvaló, mert Nagarjuna óta megtanulhatta a buddhizmus iránt érdeklődő, hogy a Mindenségben semmiféle önvaló nincs részleteiben, tehát ez nemcsak az emberre, de minden jelenségre vonatkozik: a Mindenségben minden csak viszonylatokban létezik, önmagától semmi nem jön létre, s nem is önmaga által szünik meg.
Az emberi Ego, vagy egyéni lélek, vagy az egyes ember egyéninek képzelt szelleme egyaránt nem önvaló, mind csak relatíve léteznek.
Ugyanúgy nincs más, csak relatív igazság, ami minden ember számára más és más, mint ahogy ez az önvaló is csak egy hipotézis, hogy ne mondjam, téves tézis.
Önvaló egyedül a teljes Univerzum, ami magábafoglalja a kisebb "önvalók"-nak tűnő részleteket, ugyanúgy, ahogy az egy Abszolút igazság foglalhatja magában a sok kis egyéni, relatív igazságot - mindent a maga helyén, és jelentőségében, nem túllihegve, vagy kiindulópontként fogva fel. ( Egyedül csak viszonyítási pontnak foghatók fel mindezek).

A magyar ősnyelv megtéveszthető lehet - és mennyivel inkább a mai modernebb nyelv - amikor azt mondja, hogy Ős-Ten v. IsTen ( Ő is Ten, az Ős Is-ten) meg hogy bennünk is van egy kicsi ebből az önvalóból, a Ten=Ön=Én azonosságtartalma folytán, de ez 1)nem teljes, csak részleges azonosság, 2)az "isteni szikra" még nem a teljes isten-ség, csak egy emlékeztető arra 3) ennyit a buddhizmus is megenged, amikor azt mondja, hogy embernek születni kivételes szerencse és kiváltság, miért: mert az embernek kulcsszerepe van a létformák közötti örökös vándorlás láncolatában. Hogy mi arra már utaltam korábban.
A fentemlített isteni szikra pedig a lelki-ismeret (amennyiben ismerjük lelkünk tisztaságát), az a belső iránytű, amellyel elnavigálhatunk a lét útvesztői között.

Emlékeztetőül a kezdő sorokra:

A Négy Nemes Igazság tehát megállapítja, hogy:

Az emberi élet szenvedés(kielégületlenség)
A második rámutat ennek okára/okaira.
A harmadik elárulja, hogy ebből van kiút !
A negyedik megmondja: mi a kiút lényege (megmutatja az Ösvényt)

Mi ez, ha nem egy javító szándékú (ráadásul, működő, használható) program? Mit lehet erre ennyi követ hajigálni, föleg hiányos ismeretekből kiindulva..?
s_hihi "bocsika"- lehet, persze, biztosan lehet, de minek, mi a fészkes fenének?

A fentebb idézett Nagarjuna logikájára pedig a nyelv bármely jelensége példaként szolgálhat, amivel azt akarja igazolni, hogy önmagukban még az egyes szavak sem létezhetnének, állhatnának meg (értelmesen) csak valamihez viszonyítva. Az áll ige csak a mozog- hoz képest bír értelemmel, és megfordítva, ( áll=nem mozog, mozog=nem áll), az apa, anya, szülő, gyereket feltételez, - a gyerek is csak mint valakié létezhet stb. Ugyanez vonatkozik melléknevekre: a hideg a meleghez képest az, megfordítva ugyanúgy, és így tovább, egyszóval: önálló létezés nincs, már a megnevezések szintjén sincs.
Akkor hogy legyen "Önvaló"-ja egy olyan bonyolult, létrejöttében és létezésében ezer más dologtól függő jelenségnek, mint az ember ?
Igy az önvalóhoz ragaszkodás nincs olyan messze attól az önzéstől ( konkrétan: a melegágya annak ), aminek eredményeképpen (főleg csoport-szintű önzésre gondolok - de az egyéni is ott van ) az emberiség története gyakorlatilag érdekütközések gyilkos harca, ami ma is folyik még, már azt is figyelmen kívül hagyva, hogy az együttműködés elképzelhetetlen volta miatt magát az emberi élethez legalkalmasabb környezetet fenyegetjük - alapvető létfeltételeiben.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
311,924 egyedi latogato