Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Lemondott az orosz kormány

BelföldMegbeszélés szerint. Jön a rázósabb rész. Talán háború is, remélem...
Benyújtotta lemondását Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök és vele együtt a teljes kormány Vlagyimir Putyinnak azután, hogy az elnök megtartotta éves beszédét a törvényhozás két háza előtt szerdán, írja az AP.

Putyin a lemondást elfogadta, ugyanakkor felkérte a kormány tagjait, hogy az új kabinet megalakulásáig ideiglenesen folytassák feladataik ellátását ügyvivőként. (Az orosz kormány jelenlegi összetételében 2018 májusában alakult meg. Medvegyev 2012 óta miniszterelnök.)

Az elnök köszönetet mondott a távozó kabinet tagjainak a közös munkáért, noha, mint mondta,

nem minden sikerült.

A kabinet lemondásáról szóló bejelentés előtt Medvegyev négyszemközt találkozott az elnökkel. Putyin felajánlotta neki az orosz biztonsági tanács elnökhelyettesi posztját.

Lemondását Medvegyev összefüggésbe hozta Putyinnak a törvényhozáshoz intézett beszédével, amelyben az elnök az alkotmány módosítására vonatkozó javaslatokat tett.

Ezek a változások, amikor minden valószínűség szerint a megvitatásuk után elfogadják őket, jelentősen meg fogják változtatni nemcsak az alkotmány cikkeinek egész sorát, de a hatalmi egyensúlyt is a végrehajtó, a törvényhozó és a bírói hatalom között

– mondta a távozó kormányfő, hozzátéve: „Biztosítanunk kell a lehetőséget országunk elnökének, hogy ezen körülmények között meghozza az összes szükséges döntést.”
Mi hangzott el a beszédben?

Putyin alkotmánymódosítási csomagja értelmében nem lehet kormányzó, kormánytag, szenátor, képviselő és bíró az, aki más ország állampolgára, vagy ott lakhatási engedéllyel rendelkezik. Elnökké csak olyan személy választható, aki 25 évig megszakítás nélkül Oroszországban élt, és akinek sohasem volt más állampolgársága.

Indítványozta annak megvitatását, hogy kikerüljön-e az alkotmányból az a kitétel, hogy valaki egymást követően legfeljebb csak két ciklus erejéig tölthesse be az elnöki tisztséget Oroszországban.

Putyin immár negyedik ciklusát tölti az elnöki hivatalban úgy, hogy az első két elnöki időszakát követően négy éven át kormányfő volt.

Javasolta továbbá, hogy a parlament alsóházának ne csak véleményezési, hanem az elnök által elutasíthatatlan jóváhagyási joga is legyen a miniszterelnök és a kormány többi tagjának kinevezésében.
Fotó: Kremlin Press Office / Handout / Anadolu Agency / AFP/ Europress

Az államfőnek emellett jogában kell álljon a miniszterelnök, valamint a kormány, az alkotmány- és a legfelsőbb bíróság tagjainak, továbbá a védelmi testületek és erőszakszervezetek vezetőinek kinevezése. A javaslat értelmében a parlament felsőháza leválthatja majd a szövetségi bírókat, az alkotmánybíróság pedig felhatalmazást kap a jogszabálytervezetek elnöki jóváhagyást megelőző normakontrolljára.

Putyin szerint az alkotmánymódosítás-csomagot népszavazásnak kell megerősítenie.

A törvényhozáshoz intézett szerdai üzenetében az orosz elnök azt állította, hogy egyedülálló, újgenerációs fegyvereivel Oroszország a történelem folyamán első ízben vette át a vezetést fegyverkezés terén.

Senkit sem fenyegetünk, és senkire sem kívánjuk ráerőltetni az akaratunkat. Mindemellett mindenkit biztosíthatok arról, hogy a nemzetbiztonságunk megerősítésére tett lépések időszerűek és elégségesek voltak. Szeretném aláhúzni, hogy a nukleáris rakétafegyverek történetében először, beleértve a szovjet korszakot és a legújabb kort, senkit sem kell utolérnünk, épp fordítva, a világ vezető országainak még létre kell hozniuk azt a fegyvert, amellyel Oroszország már rendelkezik

– hangoztatta.
Fotó: Sefa Karacan / Anadolu Agency = Europress

Az elnök beszédében nagy hangsúlyt helyezett az olyan szociális kérdésekre, mint a demográfiai visszaesés megállítása és a szegénység visszaszorítása.

Célként nevezte meg, hogy a termékenységi ráta (a szülőképes korú nőkre jutó gyerekek átlagos száma) 2024-re 1,7-re emelkedjen. Ennek érdekében kezdeményezte, hogy 2026 végéig meghosszabbítsák az úgynevezett anyasági tőke programot, és az már első gyerek után folyósítható legyen.

A 2007-ben bevezetett anyasági tőke program értelmében a második és az azon felül vállalt vagy örökbe fogadott gyerekek után az állam egyösszegű támogatást fizet ki. Ez a lakáskörülmények javítására, oktatásra, a hátrányos helyzetű gyermekek társadalmi integrációra vagy az anya magánnyugdíjalapjának növelésére fordítható. Az anyasági tőke összege eddig 453 ezer rubel volt. A mostani előterjesztés alapján az anyasági tőke az első gyerek esetében a folyó év elejétől 466 ezer rubel, a másodikéban 616 ezer rubel lesz. (A rubel jelenleg 4,85 forintot ér.)

Az elnök előterjesztése értelmében a három és hét év közötti gyerekek után támogatást kaphatnak majd azok a családok, amelyekben az egy főre eső fejenkénti jövedelem nem éri el a létminimumot. A támogatás összege kezdetekben 5500 rubel lesz, a későbbiekben 11 ezerre bővül.
Fotó: Kremlin Press Office / Handout / Anadolu Agency

Oroszországban emellett a tanévkezdéstől elkezdik bevezetni az ingyenes általános iskolai meleg étkeztetést az elsőtől a negyedik osztályig. Ezt legkésőbb 2023. szeptember 1-ig az ország egész területén be kell vezetni.

A közoktatás ügyében Putyin bejelentette, hogy 5 ezer rubeles pótlékkal növelik az osztályfőnökök javadalmazását a szövetségi költségvetésből. Közölte, hogy növelni fogják az államilag finanszírozott egyetemi helyek számát, elsősorban a régiókban. Az orvosképzés terén hangoztatta a célirányos specializáció fontosságát. Putyin az egészségügyi dolgozók számára új, egységes és áttekinthető javadalmazási rendszer bevezetését ígérte.

Az orosz elnök anélkül, hogy részletekbe bocsátkozott volna, javaslatot tett az ingyenes internet-hozzáférés biztosítására.

Mint mondta, az országnak a stabil makrogazdasági alapokon meg kell teremtenie a reáljövedelmek jelentős emelésének feltételeit. Ehhez szerinte strukturális átalakításra és a hatékonyság növelésére van szükség, aminek eredményeként a növekedési rátának meg kell haladnia a világátlagot. A befektetéseknek évi legkevesebb 5 százalékkal kell növekedniük, és 2024-re az ország GDP-jében való részesedésüknek a jelenlegi 21-ről 25 százalékra kell emelkedniük. Ígéretet tett arra, hogy a vállalati adózás rendje az elkövetkező hat évben változatlan marad.
Link

Hozzaszolasok

4 #1 Posta Imre
- 2020. January 15. 18:52:46
Semmi gond, az adóhivatal átveszi a kormányzást. Juj mi lesz ott oligarha-szinten? A Rúbel áll, mint a czövek.
https://www.google.com/search?client=...p;oe=utf-8
137 #2 balu
- 2020. January 15. 19:22:36
Szerintem Vologya elsősorban előre akar kalkulálni, mert most nem indulhat elnökjelöltként. Szóval gondolom, megint el akarják játszani Medvegyevvel a 2008-12 közötti rosálást. Az a tippem, hogy ezért is "vonta vissza" Medvegyevet, aki már volt elnök, nem lesz meglepetés a népnek és nem kavart be jóvátehetetlenül (bár voltak rá indíciói). Szóval van 3 évük, hogy "újrafelépítsék" Medvegyevet.

De van pár izgi mondat azért a cikkben (remélem nem zsindexes, mert akkor véletlenül olvastam el...):
1) "nem lehet kormányzó, kormánytag, szenátor, képviselő és bíró az, aki más ország állampolgára, vagy ott lakhatási engedéllyel rendelkezik" ... kire gondolhatott? Egyetlen közelkeleti demokráciákra? Az, hogy elnök, bíró stb. nem lehet gondolom azért eddig is így volt - nade képviselő sem?
2) "a parlament alsóházának ne csak véleményezési, hanem az elnök által elutasíthatatlan jóváhagyási joga is legyen a miniszterelnök és a kormány többi tagjának kinevezésében" - ez az elnöki hatáskör csökkentése az alsóházi javára.
4 #3 Posta Imre
- 2020. January 15. 19:37:38
7 #4 virag
- 2020. January 16. 08:13:20
329 #5 gutai zub
- 2020. January 17. 07:46:33
"az adőhívatal átveszi a kormányzást"
Imre Te tudtad

Kevesebb mint 24 órával Medvedev után, Misusztin Mihály adófőnök lett a miniszterelnök.
Mivel az oroszok, különösen az orosz maffia, nem híres az adófizetés lelkes gyakorlatáról, Mihály az okos telefon használatával egyszerűsítette ezt a nemes és hazafias véradást.

Látjuk, hogy az emberek nem tudnak leszakadni az okos telefonokról, hát rátették az adózást.
Erre mondaná kohn bácsi: ügyes, nagyon ügyes.......

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.11 masodperc
310,646 egyedi latogato