Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Riadó! Gyermekrablás!

GondolatokBiztosan Emlékeztek a Bolvári családra, Ágikára, Istvánra és tündéri gyermekükre, aki szabadnak született és már múlt év novemberében Kalocsára azért gyűltünk össze egy gyerekrablást követően, hogy mellettük emeljünk szót és a hivatalos szervek képviselőinek véleményét is megismerhessük (de ezzel ők nem éltek). Nos, Istvánék azóta is rendszeres vendégeink a babával. Ám, ma csapdát állítva nekik a szülőket, mint potenciális tanúkat berendelte a kalocsai kapitányság, majd nagy erőkkel kiszállva Dusnoki házukhoz elrabolták gyermeküket és Ágit a kalocsai kapitányságra vitték. A gyermek ismeretlen helyen van. Ági ezt írta:

"Szia Imre!
Semmi papírt nem kaptunk tehát egyértelmű a gyerekrablás! ezt egy gyámügyes is megerősítette. Amit most küldünk azt soha nem adták át nekünk, hanem a rendőrségen csak másolatot kaptunk mi szerint ez az ügy és a gyerekünket már el is nevezték valami Kovács Péternek és azonnal akarnak kreálni egy titkos örökbefogadást. el akarják tüntetni!"


Itt a videó: Link

Nem lehet elmondani, mit érzek, érzünk. Gyilkolhatnékom van. Nyilván ezt ezek pontosan tudhatják és erre is alapoznak. Titkosszolgálati operáció. Minden érintettet egyesével lehetne felkeresni, családostól...., de ne szaladjunk a dolgok elébe.

Mit tehetünk? Demonstrálni? Kinek? Minek? Elvágni a kalocsai rendőröknek mondott (nem különbek, mint a többi mocskos görény "magyar" rendőr) karrierjét, persze az országos rabbitanács vezetőivel együtt, akik nem csak a gyerekrablásokat intézik, hanem minden más bűnszövetkezeti ügyletet is? Amit tettem idáig, hogy jeleztem a szándékot.

Dusnok, gyerekrablás, támadás, Bolvári István és családja ellen
Beérkező levelek
x
bubó Doki

11:01 (6 órával ezelőtt)

címzett: Ügyelet; New; hirlap; Echo; Hír; Katonai; Duna; TV2; MTV; Nemzetbiztonsági; Nemzetbiztonsági; Police; rtlklub.hu; IGOR; tek; kalocsark; jegyzo

Link
Teljesen nyilvánvalóan provokáljátok a csapatot. Láthatóan vérontást akartok. Most beszéltem Bolvári Istvánnal, akinek a házát körül vették a "rendőrnek" látszó zsidó -fasz-szopók, hogy a gyámüggyel karöltve megismétlik a novemberi gyerekrablást. A telefonját azóta letiltották, nem érem el őket. Értelmét nem látom a kalocsai rendőrségi maffia központhoz vonulásnak. Nem akarok én már "tüntetgetni", ahogy korábban sem. Likvidálni kell benneteket a legmagasabb szinteken, ahogy azt már szinte kikönyörgiTEK évek óta, bizonyítva magyarellenes bűneitekkel, de el kell ismernem, jól teszitek. A sok agybaxott zombi ugyan nem ért semmit, de egyre többen ébrednek rá, mi a helyzet itt új-izraelben. Közben Istvánnak sikerült elérni és tájékoztatott, hogy a feleségét elvittétek a picivel és addig nem lesz elengedve, amíg nem "anyakönyvezteti" a babát. Mondtam neki, hogy kényszer alatt bármit megtehet, nem számít. Kényszer hatására én is hajlamos lennék embernek tekinteni benneteket, hulladékokat. Az más kérdés, hogy aztán mi lesz itt Isten országában. Mivel 20-án, Baján Kovács Áron Dezső "bajai molotovos végrehajtó iroda-elhárító) tárgyalásán Áron nem szorgalmazta a helyi taláros állatkák megpiszkálását, így hiába készültetek lövöldözésre. Az még kivár. Csapat kell hozzá. Úgy tűnik lesz. Igazából már nem is izgat, mikor, hol és hogyan, de betartom az ígéretem. Pusztán szeretetből. Ti meg provokáljatok csak közpénzből és "rendfenntartás" és "törvényesség" maszlagja mögé bújva.
Volt rá több, mint 10 évetek, hogy értelmes beszélgetések szülessenek a "hivatalok" maffiaállományába beágyazott érdemes magyarok között és közöttünk. Nem volt rá egy fél napja egyikteknek sem, hogy vegye a bátorságot és elmondja, miért és mit látunk rosszul, vagy éppen jól? Mindenképpen "terroristát" akartok csinálni belőlem? Még anarchistának sem vagyok jó, terroristának meg már régen is túl jó voltam. Na, szerintem ezt is túltárgyaltam magammal. Ha ennyire ráértek egy értelmesebb FSZB-Mosszad ügynökkel szívélyesen megtárgyalnám a jövőt, de ha nincs ilyen, jöhet pár idióta bunkó tuskó is őrözni a villanyoszlopot. Ki ne dőljön.

Ti meg - szokás szerint- baxátok szájba a jó kurva zsidó anyátokat! Jelszó: Antiszemitának lenni hazafias kötelesség!

Maradok tiszteletlenül!

Posta Imre

De ez már nem lesz elég. Szerveződjünk meg sebtiben és vegyük kézbe ennek a tetves hordának a nyelőcsövét! Ma vagy 5-ször hívtam a kalocsai kapitányságot, de a titkárnőn túl nem jutottam, a parancsnok bujdokolt, letagadta magát, majd már a portaszolgálatos kapcsolása utána titkárságon sem vették fel. Gyáva szarok, csak egyenruhában nagy a pofájuk, meg, hogy parancsra tették.

Első lépés! Holnap találkozó Dusnokon a Bercsényi utca 18-nál 10-11 magasságában. Odamenet mi meglátogatjuk a kalocsai nagy pofájú hű de bátor rendőrtestüreget, csak békésen. (Csak mélán jegyzem meg, nem vagyok vérengző alkat, de ezeket kiteríteném már a társaikkal együtt, mindegy mit hoznak fel "mentségeikre".) Most valószínű csak zárt ajtókat találunk meg a TEK-et és más megfigyelő, vagy beavatkozó alakokat. Pár kérdésem van a "parancsnokhoz", ha már arra járok. Tekint ezt bemelegítésnek, ismerkedésnek.

Mivel nem tudjuk, hol van a baba, de valószínű Baján kell keresni, így majd arra visz az utunk. Kérjük a "rendezvény" biztosítását, ha már ilyen moslék módon akarják egységbe kovácsolni a nemzetet. Fegyvert ne hozzatok egyelőre, ugyan rendes ember rendőrnek már rég nem megy, csak tetű és az is marad ott ebben a rohadt zsidó-cigány maffiában, mely közpénzből terrorizál bennünket, csak kicsiben nem érdemes likvidálni őket. Majd elintézzük ezt még katonásan.

Szóval, aki tud, jöhet a fiatalok mellé szolidaritását kimutatni.

Nyilvánvaló, hogy a szolgálatok keze van ebben és ne legyetek meglepve, ha nem csak elméleti síkok mozognak majd.

Várunk benneteket!

















Jogilag természetesen minden a legnagyobb rendben! Csakhogy Magyarországon a jog becsület kérdése, ahogy azt viktor-viktor volt kegyes tudatni. Nos, itt tartunk. Kicsit érzékenyek vagyunk már. Talán nem is baj.

Hozzaszolasok

1899 #39 soldika
- 2020. January 23. 19:49:03
atacama nincs ötletem a linket videó alatti kommenteknél láttam. Írtam is szép kommentet oda körülbelül 3 perc után eltűnt.
107 #40 aki
- 2020. January 23. 19:50:24
koszonom imre uram! Bolvari Bator Nyilas en csak egy koldus vagyok...semit se tehetek erted....csupan az angyalodat kerhetem, hogy csontokat torjon! mind addig .., mig nem leszel az anyad karjaban! kuldom az enyemet is melled ! szolgaljon....eleteket vegyen el...akar ezer szamra is...! a gyermeknek az anyja mellet a helye! legyen igy!
1786 #41 Zsuzsa
- 2020. January 23. 20:24:17
Böjte Csaba? Csak gondolatébresztőnek... gyermekotthon témában jártas, benne van, benne él, és kapcsolatrendszere is biztos van. Kiderül, hogy akar vagy tud e segíteni! Szerintem megérne egy jól megcélzott megkeresést.
116 #42 livia
- 2020. January 23. 20:30:30
Gyalázat! Őrületbe kergetni egy anyát, akinek szoptatni kéne, apát, akinek védelmeznie kellett volna, csak akadályoztatva volt. Tehetetlenség egyelőre, de sajnos fő a düh az emberekben, és félek, hogy erre játszanak.
15 #43 porcica
- 2020. January 23. 20:34:12
Nincs egy hacker ismerős, aki képes lehet betörni az önkormányzati rendszerbe, mert ott meg kell lenni, annak a nyomának, ki, mikor hol, és hová vihette a kicsit. Illetve talán annak is nyoma kell legyen a gyámügynél, hogy Kovács Péter néven a mai, vagy a tegnapi napon ki vihetett el kisgyereket. Persze azért is ilyen közönséges nevet adtak neki, hogy nehezebb legyen a felderítés, de ma már minden elektronikai úton is meg kell legyen a rendszerben.
15 #44 porcica
- 2020. January 23. 20:37:11
Talán az is megoldás lehetne, hogy el kellene kapni egy illetékest, aki közreműködött a gyámügytől és kicsit megdolgozni, hogy énekeljen, mint a madár! Tudom ez nem egy film, de attól még nem nagyon van más megoldás, mert lehet pikk-pakk külföldre vihetik a gyereket!!!!
1073 #45 sjani
- 2020. January 23. 20:47:21
Kubinyi Tamás képben van.

Azt mondja, a Posta Imre csapat csinált egy szert Gyöngyösön, ott van fent a honlapjukon a felvétel.
Majd hozzáteszi, hogy ez a csoport indította Hajnal Jánost Györben
3 #46 Enid
- 2020. January 23. 20:54:52
Az is lehet, hogy a mai Kovács Péter holnap már pl. Takács Gábor néven "utazik" tovább.

Ápolónők, gyermekorvosok, védőnők, óvónők akik tudnak valamit! Keressétek a lehetőséget, hogy napfényre kerüljön az igazság, mégha féltek akkor is!
A rendszar benneteket ugyanúgy felszámol, mint mindenki mást.

Imre netán az az Illés György cinó volt a "besúgó" (s egyben a cikk írója is)? Keressetek rá a fb-on. Szakállas, loboncos... 21:19 percnél a videón.
Itt van a cikk amit írt:

https://www.kalohirek.hu/kekfeny/tegn...-keszulnek

Ha rájönnek, hogy ez az ügy nemzetközi "érdekeket" sérthet, ahonnan rendesen a csőrükre is baszhatnak, tán úgy is alakulhat, hogy a babát hazatérítik.
De ehhez nagy port kell verni és mindenütt.
1349 #47 Nagy Levente
- 2020. January 23. 21:26:23
MORMOTA1968! Mivel az van, amit a #25 hsz.-odban leírtál, az ilyen és ehhez hasonló borzalmaknak a megszüntetésére nem tud az a pénzügyi alap megoldás lenni, legalábbis végső megoldás semmiképpen. Persze átmeneti megoldásnak időnyerés céljából mondjuk nem rossz. De végső megoldásnak nem jó a videóban megszólalt jogvédő hölgy javaslata sem - de attól minden tiszteletem az akaratáé és igyekezeté -! A legközelebb a valós megoldáshoz az Imre "javaslata" áll, bár önmagában az is "kifulladhat", mégpedig amiatt, hogy az erő fenntartásához kellenek az "erőforrások"! Ma, - ahogy Te is írod - minden az ezt a "rendszert" fenntartó farizeus zsidó "elit" kezében van és szegről-végről, tudva vagy tudatlanul kiszolgálja mindenki, aki pénzért dolgozik, persze rabszolgaként. Igen, bármilyen rosszul hangzik mindenki beletartozik a kiszolgálókba kisebb vagy nagyobb mértékben, legfeljebb az erdei remete nem, meg a szóban forgó gyermek, amelyet ennek okán el is rabolnak, hogy ez ne sokáig legyen így -! A végső - és az Imre meglátását hathatósan nem csak időlegesen támogató - megoldás minden hasonló borzalomra a hátország megerőssítése lenne! Ehhez viszont olyan összefogás és egyetértés kellene,- amely nem az ő most épp kapitalista, imperialista, rabszolgatartó "játékszabályaik" szerint zajlik, hanem - minél nagyobb és ami fontos súlyozott számban és - tanulva a fiatal pár pozitív példájából, hogy a szabadság érdekében bármit meg tudnak és akarnak tenni - akár sok lemondással és alázattal a fő energiaforrást és életteret visszaszerezve a tőkés, bankár kapitalizmustól, a magot elvetve - persze megvizsgálva és visszaállítva eredeti genetikáját, hogy nehogy ne keljen ki és azt természetes módon szaporítva tovább - és abból a kenyeret megsütni és azt önzetlenül odaadni - mindenféle kufár spekuláció - nélkül egymásnak vagyis az ilyen stabil természetes és biztos erkölcsi alapokon álló rendet megvédeni és megtartani képes és akaró embereknek! Persze ehhez, hogy a megszüntetett tradíciók után ne valjon kudarcot és meg tudjon erősödni, olyan ebben elkötelezett tudós emberekre is nagy szükség van a tanításhoz, mint a Jázsdi Kiss Imre vagy a dr. Ángyán József - visszaszerezve pl. az Ő általa is foggal-körömmel védett Kishantost, amely szintén a mai tőkés kapitalista-liberális "rendszer" miatt kudarcba fulladt mindmáig! Ehhez persze kellenek az ilyen elszánt Harcosok, mint a Posta Imre, meg mindnyájunk közös és rendíthetetlen, nemzeti összefogása, szent akarata! Ha nem ennek mentén gondolkodunk és minél több embert meggyőzve ebben a tudatban - amelyhez ez a példa az elrabolt gyermekről nem is lehet meggyőzőbb, hogy mivel állunk szemben - olyan falnak vagy mitöbb falaknak rohanhatunk, amire az Imre is felhívta a figyelmet a videóban! Azért is kell nagyon öszpontosítani ennek a hátországnak a felállítására, mert még a sokkal jobban tradíciókkal és ebben tudással rendelkező magyarság is "kimerült" a túlerővel szemben pl. a II. Rákóczi Ferenc vagy a Dózsa féle szabadságharcot említve példaként! Most - ahogyan a jogvédő hölgy is elmondja és vele ebben teljesen egyetértve - nincs hova hátrálni, ezt a hátországot mielőbb meg kell(ene) mindenek előtt teremteni! A "zsidók pénze" - mint tudjuk - erre nem alkalmas, mint írtam hosszútávon!
"Hazádnak rendületlenül!...." - Vörösmarty Mihály - Szózat (részlet)

"Hordozzák a véres kardot,
Apáink vére hullott,
A múltunk újra megkísért!..."
Kárpátia - Turul (részlet)
116 #48 livia
- 2020. January 23. 22:06:46
Ezek lélekőrlők. Szerintem élvezik is.Nincs mentség tettükre, de a közvetítők, meg akik tudnak róla, azok is bűnösök, tettesek. Nincs mentségük. Tudnak aludni? Amikor egy anya a gyermekéért őrlődik? Gazemberek!

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
296,525 egyedi latogato