Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Ötven nőt tett rabszolgává a szexuálisan erőszakoskodó rabbi

BelföldAzt a szextáns mindenit, mert ez most "véletlen", ha már így pondróra kerültünk. Mintegy ötven nőt és számos gyermeket rabszolgasorban tartó, hatvanas éveiben járó szektavezért tartóztattak le hétfőn Jeruzsálemben – jelentette a helyi média.

A magyar távirati iroda arról számol be, hogy a rendőrség a hozzájuk érkezett panaszok nyomán két hónapja kezdett nyomozást a szekta ügyében. A csoportot vezető rabbival együtt letartóztattak nyolc nőt is és a rabbi feleségét is kihallgatták. A Jeruzsálem belvárosában, a buharai negyedben lévő épületet ultra ortodox női bentlakásos iskola címen működtették, ahol zsúfolt és embertelen körülmények közepette éltek a nők és a gyermekek.

A hírekben még az szerepel:

a rabbi teljesen ellenőrzése alatt tartotta a szekta tagjait
a legkisebb ügyekben is engedélyt kellett kérniük
és csak beleegyezésével fordulhattak orvoshoz súlyosabb esetekben is
az általa engedélyezett munkákból származó fizetségek egy részét át kellett adniuk a szekta vezetőjének.

A részben kiskorú nőknek többek között tűzbe kellett tartani kezüket, hogy megértsék a pokol jelentését, és az újonnan csatlakozó lányokat elszakították családtagjaiktól

– értesült a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

A nők ellen szexuális vétségeket is elkövetett a szekta vezetője, s az engedetlenséget, azaz a szexuális közeledés visszautasítását szigorúan megbüntette: például negyven napig tartó élelemmegvonással – közölte a tizenhármas kereskedelmi televízióban az ügyben eljáró szociális illetékes. A hétfői őrizetbe vétel előtt több nő elhagyta a közösséget, és tanúvallomást tettek a magát rabbinak nevező szektavezér ellen. Ennek nyomán a rendőrség titkos nyomozást folytatott és bizonyítékokat gyűjtött. A szektavezető tagadja az ellene felhozott vádakat. 2015-ben hasonló okból már letartóztatták, de akkor szabadon engedték, mert a közösség több tagja mellette tanúskodott.

A rendőrséghez 2011 óta érkeztek panaszok az ott élő nők rokonaitól, de a hatóságok mindeddig tehetetlenek voltak, mert nagykorú emberekről volt szó, akik szabad akaratukból választották ezt az életformát. A bíróság hét napig meghosszabbította a szektát vezető rabbi előzetes letartóztatását, mivel bizonyítékaik vannak arról, hogy bántalmazta az ott élő nőket és kiskorú gyermekeiket.

Kiemelt kép: Rendőrautók érkeznek a jeruzsálemi óvárosban lévő Damaszkuszi Kapuhoz 2017. június 16-án.
Link

Hozzaszolasok

118 #1 keepfargo
- 2020. January 28. 08:13:35
Mielőtt bárki elordítaná magát, hogy pokolba az összes rabbival, s a gyehenna tüze égesse öket, ajánlok kenteknek egy jóval jobb, (majdnem azt írtam, jobbnál jobb ) rabbit. Manis Friedman-nak hívják haszidista zsidó csehországi születéssel, kitűnő angolsággal, és szinte nem tudtam hibát találni semmiben, olyan jól mondja. Kivéve persze azt az egyet, hogy Isten rájuk bízta volna az Emberiség üdvözítését. ( Ki; az a féltékeny, szadista JHVH - ne má ! Hallottuk, mit művelt Mózessel is: a kőtáblákkal mint alibivel halomra gyilkolta saját véreit! Na, persze, ha az egész "sztorit" elhisszük )
Ha ettől a jahvés meggyőződésétől meg tudjuk tisztítani az életismeretét, a humanitását, egy nagy gondolkodó áll előttünk, így szívből ajánlom.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
313,516 egyedi latogato