Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

1920. évi I. törvénycikk

Belföldaz alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről * (éppen 100 éve és éppen helyreállítva a helytelenséget, pont, mint "most")...
A nemzetgyűlés, mint a nemzeti szuverénitás kizárólagos törvényes képviselete, megállapítja, hogy a királyi hatalom gyakorlása 1918. évi november hó 13. napján megszünt. Megállapítja továbbá, hogy Magyarországnak és társországainak a volt osztrák birodalmi tanácsban képviselt királyságokkal és országokkal fennállott feloszthatatlan és elválaszthatatlan együttbirtoklása a bekövetkezett események folytán megszünt. A nemzetgyűlés mindezekből a tényekből folyó következmények megállapítását a békekötés utáni időre tartja fenn magának.

Megállapítja továbbá, hogy az 1910. évi június hó 21. napjára törvényszerűen összehívott országgyűlésnek képviselőháza az 1918. évi november hó 16. napján hozott határozatával önmagát feloszlottnak nyilvánította, főrendiháza pedig ugyanazon a napon tartott ülésében e határozatot tudomásul vette és tanácskozásait berekesztette, miáltal az országgyűlés működése is megszünt. Mindezeknél fogva az állami főhatalom gyakorlása az alkotmány rendes formái között lehetetlenné vált.

Alkotmányunk alapelveinek megfelelően az 1919. évi augusztus hó 7. napja óta alakult ideiglenes kormányok a nemzethez fordultak, hogy a nőkre is kiterjedő általános, titkos, egyenlő, közvetlen és kötelező választójog alapján válassza meg az akaratának képviseletére hivatott nemzetgyűlést.

A nemzetgyűlési képviselőválasztások ennek folytán az ország mindazon részeiben megtartatván, amelyekben a választást ellenséges megszállás lehetetlenné nem tette, a megválasztott nemzetgyűlési képviselők az 1920. évi február hó 16. napján Budapesten az országgyűlés képviselőházának helyiségeiben egybegyülekeztek és nemzetgyűléssé alakultak.

Az így megalakult nemzetgyűlés mindenekelőtt a következő törvényt alkotja:
ELSŐ FEJEZET
Az alkotmányosság helyreállítására irányuló rendelkezések

1. § A nemzetgyűlés jóváhagyja a kormánynak ama rendeleteit, amelyek alapján a nemzetgyűlés összegyűlt.

2. § A nemzetgyűlés a magyar állami szuverénitás törvényes képviseletének nyilvánítja magát, amely alkotmányunk értelmében az államhatalom gyakorlásának további módját is jogosult rendezni.

3. § A nemzetgyűlés tagjainak ugyanazt a mentelmi jogot biztosítja, amely az eddigi jogszabályok szerint az országgyűlés tagjait megilleti.

A nemzetgyűlés, annak bizottságai és tagjai, valamint működésük és a nemzetgyűlés által alkotott törvények ugyanabban a büntetőjogi védelemben részesülnek, amelyet a büntetőtörvények az országgyűlés, annak két háza, bizottságai és tagjai részére, valamint működésük és a törvények védelmére biztosítanak.

Aki a nemzetgyűlés vagy valamely bizottsága tanácskozó termében jogosulatlanul megjelenik és onnan a nemzetgyűlés, illetőleg a bizottság elnökének felhívására azonnal el nem távozik, amennyiben cselekménye súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, vétséget követ el és egy évig terjedhető fogházzal s politikai jogai gyakorlatának felfüggesztésével büntetendő.

Ha a tanácskozó teremben jogosulatlanul megjelent egyén onnan az elnök másodszori felhívására sem távozik el, letartóztatandó és haladéktalanul a vádhatóság elé állítandó.

Ha ily cselekményt az ülésekről a házszabály értelmében kizárt képviselő követne el, a cselekmény nem esik a mentelmi jog védelme alá; ily esetben az ügyész a vádat csak a nemzetgyűlés hozzájárulásával ejtheti el.

4. § A törvényhozó hatalmat a nemzetgyűlés gyakorolja.

5. § A végrehajtó hatalmat a kormányzói tiszt betöltéséig egyedül a nemzetgyűlésnek felelős minisztérium gyakorolja.

6. § A magyar felelős minisztérium a külügyminiszterrel, a népjóléti és munkaügyi miniszterrel, továbbá az 1917:XI. törvénycikk értelmében tárca nélkül kinevezhető miniszterek létszámában a kisgazdák miniszterével, a közélelmezésügyi miniszterrel és a nemzeti kisebbségek miniszterével egészíttetik ki. E miniszterek ügykörét a törvényhozás rendelkezéséig részletesen a minisztérium állapítja meg.

A király személye körüli miniszter állása megszünik.

7. § A bírói hatalmat a törvény értelmében szervezett bíróságok a törvényhozás további rendelkezéséig a magyar állam nevében gyakorolják.

8. § Az ország védelmére s a belső rend és biztonság fenntartásában való közreműködésre nemzeti hadsereg állíttatik fel, mely a magyar alkotmányra esküt tesz.

9. § Az úgynevezett népköztársaság és tanácsköztársaság szerveinek néptörvény, rendelet vagy más elnevezés alatt kibocsátott mindennemű rendelkezései érvénytelenek. Hasonlóképen érvénytelenek az úgynevezett nemzeti tanácsoknak és szerveiknek mindennemű rendelkezései és határozatai is.

Az Országos Törvénytárból az oda beiktatott úgynevezett néphatározat és néptörvények töröltetnek.

Felhatalmazza azonban a nemzetgyűlés a minisztériumot arra, hogy az úgynevezett népköztársaság szerveinek rendelkezéseit, amennyiben a jogrend és a jogbiztonság érdekében szükséges, az alkotmány keretében saját felelősségére ideiglenesen hatályban tarthassa, vagy helyettük új rendelkezéseket állapíthasson meg. Addig is, amíg a minisztérium ebben a tárgyban intézkedik, az úgynevezett népköztársaság szerveinek rendelkezései ideiglenesen alkalmazásban maradnak, amennyiben tartalmuknál fogva az alkotmánnyal, a fennálló törvényekkel és törvényerejű szokásjoggal nem ellenkeznek, vagy törvényes felhatalmazás körében keletkeztek és még megszüntetve nem lettek.

A minisztérium továbbá felhatalmaztatik, hogy a törvényhozás további rendelkezéséig rendelettel megtehesse azokat az intézkedéseket, amelyek az úgynevezett tanácsköztársaság szerveinek rendelkezéseivel létesített állapot megszüntetésére és a jogrend helyreállítására szükségesek.

Utasíttatik a minisztérium, hogy amennyiben a jelen §-ban említett rendelkezések tárgyában a törvényhozás további intézkedése szükséges, evégből mielőbb megfelelő törvényjavaslatokat terjesszen a nemzetgyűlés elé.

10. § A nemzetgyűlés az 1919. évi augusztus hó 7. napja óta az alkotmányos jogrend és a jogbiztonság helyreállítása végett alakult kormányok és tagjaik rendeleteinek érvényességét elismeri; felhatalmazza azonban a minisztériumot, hogy ezeket a rendeleteket a szükséghez képest hatályon kívül helyezhesse, módosíthassa vagy kiegészíthesse. Utasíttatik egyúttal a minisztérium, hogy amennyiben e rendelkezések a törvényhozás hatáskörébe tartozó ügyekre vonatkoznak, mielőbb megfelelő törvényjavaslatokat terjesszen a nemzetgyűlés elé.

11. § A volt osztrák birodalmi tanácsban képviselt királyságokkal és országokkal szemben fennállott közös érdekű viszonyok megszünvén, az 1867:XII. törvénycikk, valamint az e viszonyokra vonatkozó egyéb törvényes rendelkezések hatályukat vesztették és a magyar államnak ősi függetlenségéből folyó szabad rendelkezése e viszonyok tekintetében is teljesen helyreállott.

A nemzetgyűlés fenntartja a magyar állam minden igényét, amelyek az említett királyságokkal és országokkal fennállott kapcsolat megszünése következtében a volt közös intézmények és vagyonjogi viszonyok tekintetében vagy egyéb vonatkozásokban megilletik.
MÁSODIK FEJEZET
Kormányzói hatalom

12. § A nemzetgyűlés addig, amíg az államfői hatalom gyakorlásának mikéntjét véglegesen rendezi és ennek alapján az államfő tisztét tényleg átveszi, az államfői teendők ideiglenes ellátására a magyar állampolgárok közül titkos szavazással kormányzót választ.

13. § A kormányzót a királyi hatalomban foglalt jogok alkotmányos gyakorlása az alábbiakban foglalt korlátozások között illeti meg.

A nemzetgyűlés által alkotott törvények szentesítés alá nem esnek; azokat a kormányzó legkésőbb hatvan napon belül kihirdetési záradékkal és aláírásával látja el. A kormányzó a kihirdetés elrendelése előtt - indokainak közlésével - a törvényt újabb megfontolás végett egy ízben visszaküldheti a nemzetgyűléshez. Ha az így visszaküldött törvényt a nemzetgyűlés változatlanul fenntartja, a kormányzó azt tizenöt napon belül kihirdetni köteles. A kormányzó az államformának és az államfő személyének kérdésében alkotott törvényekre nézve a visszaküldés jogával nem élhet. Egyébként is a kormányzó a visszaküldés jogával csak úgy élhet, hogy a nemzetgyűlés a visszaküldött törvény tárgyában két évben megállapított tartamának letelte előtt még határozhasson.

A kormányzó a nemzetgyűlést nem napolhatja el és a királyi hatalomban foglalt országgyűlés-feloszlatási jogot a nemzetgyűlést illetőleg csak akkor gyakorolhatja, ha a nemzetgyűlés a kormányzó üzenete dacára tartósan munkaképtelenné vált és a munkaképességet a nemzetgyűlés elnöke a házszabályokban biztosított jogaival sem képes helyreállítani. Feloszlatás esetében azonban a kormányzó köteles az új nemzetgyűlés összehívása iránt már a feloszlató rendeletben akként rendelkezni, hogy a nemzetgyűlés az alkotandó új választójogi törvény alapján, ha pedig az addig megalkotva nem lenne, a jelenlegi nemzetgyűlés összeülésére alapul szolgált választójog alapján, legkésőbb a feloszlatástól számított három hónapon belül összeülhessen.

A kormányzó képviseli Magyarországot a nemzetközi viszonylatokban. Követeket küldhet és fogadhat. Magyarország nevében a felelős minisztérium útján szövetségeket és egyéb szerződéseket köthet a külhatalmakkal, de amennyiben a törvényhozás tárgyaira vonatkoznak, csak a nemzetgyűlés hozzájárulásával.

Hadüzenethez vagy a hadseregnek az ország határán kívül alkalmazásához és békekötéshez a nemzetgyűlés előzetes hozzájárulása szükséges.

A végrehajtó hatalmat a kormányzó kizárólag a nemzetgyűlésnek felelős minisztérium által gyakorolja. Minden rendelkezése és intézkedése, ideértve a fegyveres erőre vonatkozó rendelkezéseit is, csak úgy érvényes, ha az illetékes felelős miniszter ellenjegyzésével van ellátva. Ez azonban nem érinti a kormányzónak a hadügy körébe tartozó azon alkotmányos jogait, amelyek a nemzeti hadsereg vezérletére, vezényletére és belszervezetére vonatkozólag őt megilletik.

Nemességet nem adományozhat.

A főkegyuri jogot nem gyakorolhatja.

Általános kegyelmet csak törvény adhat.

14. § A kormányzó személye sérthetetlen és ugyanolyan büntetőjogi védelemben részesül, mint törvényeink szerint a király.

A kormányzót az alkotmány vagy a törvény megszegése esetében a nemzetgyűlés felelősségre vonhatja. A felelősségrevonást a nemzetgyűlés csak legalább száz tagja által aláírt indítvány alapján és összes tagjai kétharmad részének szavazatával mondhatja ki. Az eljárást külön törvény fogja szabályozni.

15. § A kormányzót „főméltóságú kormányzó úr” cím használata illeti meg.

16. § A kormányzó részére a nemzetgyűlés tiszteletdíjat állapít meg.

17. § A kormányzó mellé a hivatali tennivalók ellátására szükséges hivatalt a minisztérium a nemzetgyűlés által megállapított költségvetés keretében szervezi.

18. § A kormányzó tisztét csak akkor gyakorolhatja, ha a nemzetgyűlés előtt leteszi a következő esküt: „Én, N. N., Magyarország megválasztott kormányzója, esküszöm az élő Istenre, hogy Magyarországhoz hű leszek, törvényeit, régi jó és helybenhagyott szokásait megtartom és másokkal is megtartatom, függetlenségét és területét megvédem, kormányzói tisztemet az alkotmány értelmében a nemzetgyűléssel egyetértésben a felelős minisztérium útján gyakorlom és mindent megteszek, amit az ország javára és dicsőségére igazságosan megtehetek. Isten engem úgy segéljen!”
HARMADIK FEJEZET
Záró rendelkezések

19. § Ezt a törvényt az Országos Törvénytárban, mint az 1920:I. törvénycikket kell kihirdetni.

A kihirdetés céljára e törvényt a következő bevezetéssel kell ellátni: „Emlékezetül adjuk mindenkinek, akit illet, hogy Magyarország nemzetgyűlése a következő törvénycikket alkotta”.

Ezután következik a törvény szövege.

A törvény szövegét a következő záradék rekeszti be: „Ezt a törvénycikket, mint a nemzet akaratát, mindenki köteles megtartani”.

A záradékot a nemzetgyűlés elnöke, jegyzője és a minisztérium elnöke írja alá.

20. § Ez a törvény kihirdetésének napján azonnal életbelép.
Link


Wolters Kluwer
Új Jogtár bejelentkezés Ingyen Jogtár 2 hétre

Hatályos jogszabályok
Új jogszabályok
Módosított jogszabályok
Önkormányzati rendelettár
Ezer év törvényei

Jogtár

Ezer év törvényei1920. évi I. törvénycikk indokolása



1920. évi I. törvénycikk indokolása
az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről *
Általános indokolás

I. Az 1914. évi július hó 25-ike óta tartozó világháborúban jelentékenyen megfogyatkozott és meggyöngült magyar nemzet nem tudott ellenállani annak a céltudatos destruktív törekvésnek, amely egyfelől a háború elvesztését követő lelki meghasonlást és gazdasági válságot tervszerűen kihasználva, másfelől az általános békevágyat a jó béke kötésének hazug igéretével céljai szolgálatára fordítva, az országot a nemzet lelkétől idegen forradalmak ingoványos talajára juttatta.

Ma már a jóhiszeműségében csalódott nemzet öntudatra ébredése után világosan látható, hogy az 1918. október 21-én és az azt követő időkben lefolyt forradalmak nem a magyar nemzet újjáéledését jelentették, hanem nemzetietlen irányukkal, a hadsereg szétzüllesztésével, a jogrend megbontásával és a gazdasági élet teljes tönkretételével még irtóztatóan megsokszorozták a háború hosszú tartamának és szerencsétlen kimenetelének úgy is eléggé hátrányos következményeit.

Ezek a forradalmak nem kímélték a nemzeti élet megnyilvánulásának egy irányát sem; de fő csapásaikat épp nemzeti egyéniségünk legkifejezőbb mesterművére: az ezeréves magyar alkotmányra mérték. A történeti fejlődés biztos elvét megtagadva és a nemzet akaratának megkérdezése nélkül hirtelen összetákolt fércmunkákkal akarták kiküszöbölni és helyettesiteni azt az alkotmányt, amely mint a magyar jogalkotó génius legeredetibb alkotása a nemzet lelkéből évszázadokon át fejlődött ki és a legsúlyosabb megpróbáltatások között a nemzet legjobbjainak véráldozatával lett a nemzeti lét biztos épületévé felszentelve.

Senki előtt sem lehet azonban kétséges, hogy sem az önkényesen összeállított nemzeti tanács, sem a legterrorisztikusabb módon megválasztatott katona-, munkás- és földmíves-tanácsok egy pillanatig sem képviselték a nemzet akaratát és hogy mind az úgynevezett népköztársaság, mind különösen a tanácsköztársaság idején a nemzet tulajdonképen minden valódi alkotmányosság nélkül egyes forradalmi csoportok önkényének volt kiszolgáltatva.

A nemzeti élet reneszánszának egyik legelső követelménye az alkotmányosság helyreállítása, hogy a nemzet sorsának intézését ismét maga vegye a kezébe. Ezt nem csupán az ország feldúlt viszonyainak a rendezése és a jogbiztonság érdeke sürgeti, hanem a nemzet akaratán kívül megindult és mégis a végső összeroppanásig becsülettel végigküzdött háború befejezésére hivatott béke megkötése is. Azért az 1919. évi augusztus hó 7. napja óta az ország ügyeit ideiglenesen intéző magyar kormányok főfeladatuknak kezdettől fogva az alkotmányosság teljes helyreállítását tekintették.

Az alkotmányosság helyreállítása azonban a lefolyt forradalmi erőszakos események hatása következtében a törvényhozás rendes útján ezidőszerint nem valósítható meg. Egyrészt ugyanis IV. Károly király az 1918. évi november hó 13-án Eckartsauban kelt nyilatkozatában az államügyek vitelében való minden részvételről lemondott és azóta állandóan az ország területén kívül tartózkodik; másrészt az 1910. évi június hó 21-ére összehívott országgyűlés képviselőháza az 1918. évi november hó 16-án tartott ülésében kimondotta feloszlását, - főrendiháza pedig ugyanezen napon tartott ülésében a képviselőház említett határozatát tudomásul véve, berekesztette tanácskozásait azzal az indokolással, hogy törvényeink szerint a képviselőház feloszlása után a két házból álló országgyűlésnek másik háza sem folytathatja alkotmányos működését. Alkotmányunk e tények következtében válságos helyzetbe került.

Igaz ugyan, hogy a királynak említett lemondó nyilatkozata a magyar minisztérium ellenjegyzése és a magyar országgyűlés hozzájárulása nélkül tulajdonképen nem bír alkotmányos érvénnyel; igaz továbbá, hogy a képviselőház feloszlására vonatkozó önkényes határozat szintén törvénytelennek tekintendő: mégis az állami főhatalmak gyakorlása az említett tények következtében tényleg megszakadt, és alkotmányunknak, minthogy a nádori állás betöltését az 1867:VII. tc. felfüggesztette, nem volt olyan szerve, mely az államfő működésének megszünéséből előállott hézagot betölthette és az államéletet az alkotmányosság terére visszavezethette volna.

Ami különösen a képviselőház említett határozatát illeti, annak törvényellenessége kétségtelen, mert alkotmányunk értelmében az országgyűlést törvényben megszabott tartamának eltelte előtt csak a király oszlathatja föl, már pedig az 1910. évi június hó 21. napjára hirdetett országgyűlésnek az 1915. évi IV. törvénycikkben megszabott tartama az említett határozat idejében még nem telt le és így föloszlását jogszerűen ki nem mondhatta.

Nem szolgáltatott erre alapot a királyi hatalom gyakorlásának IV. Károly nyilatkozata következtében beállott szünetelése sem; sőt ellenkezőleg, alkotmányunk értelmében ép az országgyűlésnek lett volna törvényes feladata, hogy e nyilatkozattal szemben állást foglaljon és az államfői tennivalók ellátása felől alkotmányunknak megfelelően rendelkezzék.

Habár az országgyűlés működésének az említett módon nyilvánvalóan a forradalmi események hatása alatt bekövetkezett alkotmányellenes feloszlása érvénytelennek tekintendő is, mind a mellett ugyanezen országgyűlés tagjainak ujabb összehívása a megváltozott viszonyok között immár nem szolgálhatott az alkotmányos törvényhozás és kormányzat helyreállítására alkalmas eljárás gyanánt.

Nem is tekintve ez országgyűlés tagjaiban időközben halál és lemondás következtében beállott hiányokra s arra a körülményre, hogy nagyrészük az országnak megszállott területrészein lakván vagy ily kerületeit képviselvén, a megszálló idegen hatalmak részéről személyükben korlátozásoknak vannak vagy lehetnének kitéve, - nyilvánvaló, hogy a feloszlott országgyűlésnek netalán újból egybegyülekező tagjai alig valósíthatnák meg az egész nemzet olyan teljes alkotmányos képviseletét, amely egyfelől a jogfolytonosság helyreállítására szükséges volna, másfelől pedig a megváltozott viszonyok között a nemzet alkotmányos felfogásában és a külpolitikai helyzetben végbement változások figyelembevételével a nemzet akaratának megnyugvást keltő kifejezésére alkalmas lenne.

Nem szenvedhet ugyanis kétséget, hogy a régi, elavult, szűkkörű választójog alapján immár közel tiz évvel ezelőtt megválasztott képviselőház, valamint az összetételében még ma is túlnyomóan rendi alapon álló főrendiház nem lehetne olyan alkotmányos képviselete a nemzetnek, amely a nemzet sorsára döntő fontosságú kérdésekben reá váró feladatok teljesítésében az alkotmányos jogokban részt követelő tömegek részéről is a szükséges támogatásra és a békekötés kérdésében érdekelt külső hatalmak részéről elismerésre számíthatna és így a nemzet akaratát a belső rend helyreállításában és a külső béke megkötésében a szükséges súllyal és tekintéllyel képviselhetné.

Ugyanezek a megfontolások szóltak az ellen is, hogy az alkotmányos élet helyreállítása az 1918. évi XVII. törvénycikkben szabályozott szélesebbkörű, de még mindig nem teljesen általános jellegű választójog alapján választandó képviselőház egybehívása útján kiséreltessék meg. Ily kisérletnek egyebek közt akadályául szolgált volna az a körülmény is, hogy a választói névjegyzékek összeállításának e törvényben megállapított rendszere az országgyűlés összeülését szükségképen oly hosszú időre odázta volna el, amennyire a megoldásra váró feladatokat elhalasztani a nemzet legnagyobb érdekeinek sérelme nélkül nem lehetséges. Emellett még a jogfolytonosság sem lehetne teljes, mert az összehíváshoz hiányoznék a szükséges királyi rendelkezés.

Ezek szerint tehát nem valamely forradalmi újításnak vágya, hanem a viszonyok kényszerítő ereje indította a kormányt arra, hogy a folytonosságában megszakított alkotmányos élet helyreállítására irányuló törekvésében a megoldásnak más oly alkotmányos módját keresse, amely a nemzeti akarat megnyilvánulását az érintett követelményeket minden irányban kielégítő módon teszi lehetségessé.

Alkotmányunknak nincs oly állandósult külön intézménye, amely a jelenlegihez hasonló alkotmányválságok megoldására van hivatva. Az alkotmányos államélet természetéből következik azonban, hogy úgy miként azt az írott alkotmánnyal rendelkező nemzetek törvényeinek kifejezett rendelkezései is mutatják, nagyobb fontosságú alkotmányjogi változásoknál magához a nemzeti akarat megnyilvánulásához kell folyamodni, mint minden hatalomnak végső forrásához, mely az alkotmány válságos helyezeteiből a kivezető utat megadhatja. Akár a rendes törvényhozó testületeknek feloszlatása és külön e célra egybehívása útján történik ez, mint például az 1831. évi belga alkotmánytörvény 131. §-a, az 1866. évi dán alkotmánytörvény 95. §-a, az 1887. évi németalföldi törvény 195. §-a, az 1814. évi norvég alkotmánytörvény 112. §-a és az 1866. évi román alkotmánytörvény 128. §-a szerint, akár erre a célra egybehívott külön nemzetgyűlés útján (Bulgária, Görögország) vagy népszavazás útján (Svájc), mindegyik esetben az az alkotmányos alapelv jut kifejezésre, hogy az alkotmány alapintézményeinek válságos kérdéseiben magának a nemzetnek kell döntenie.

Egyébként a mi alkotmányunkban a király részére biztosított és a minisztérium közreműködésével gyakorolt országgyűlés-feloszlatási jog szintén a nemzet újabb megkérdezésének a lehetőségét hivatott biztosítani olyan esetben, mikor alapos a kétség, hogy a nemzet életbe vágó kérdéseiben a régebben összegyűlt országgyűlés nem képviseli többé a nemzet valódi akaratát.

Alkotmányunk szerint nem is lehet kérdés tárgya az, hogy a főhatalom s annak birtoklása a nemzet akaratából ered. Werbőczy Hármaskönyvének I. része 3. címe 6. §-ában, továbbá a II. része 3. címe 2. §-ában világos kifejezésre jut az az alapelv, hogy a király uralkodói joga és hatalma a nemzettől származik, mely a szent korona jelképében azt a királyra ruházta. Történelmünk egész folyamán a nemzet maga rendelkezett a főhatalom gyakorlása felől, valahányszor azt a királyi szék megürülése vagy a királyi hatalom gyakorlásában egyéb okból beállott akadály szükségessé tette. E részben a mostani helyzettől lényegileg csupán abban volt eltérés, hogy a múltban a törvény értelmében vett nemzet fogalma a politikailag jogosult rendek szűkebb körére szorítkozván, az alkotmányválságok elintézésében nem az egész nép, hanem csupán annak politikailag jogosult része vett részt, mely ezt a jogát az országgyűlésnek rendes formájában gyakorolta.

Az alkotmányos jogfolytonosság elve kétségtelenül ma is azt kívánná ugyan, hogy a felmerült alkotmányjogi kérdéseket a nemzet az országgyűlésnek törvényeinkben meghatározott szervezete útján oldja meg. Minthogy azonban a törvényellenesen feloszlott országgyűlésnek vagy helyette egy másik országgyűlésnek alkotmányos egybehívását a királyi hatalom szünetelése, valamint a fentebb említett belső és külső politikai okok lehetetlenné tették, a nemzetnek más oly szerv útján kell akaratát megnyilvánítania, amely nem hagyhat fenn kétséget arra nézve, hogy kijelentett akarata megfelel a nemzet egyetemes akaratának s mint ilyen megfelel egyúttal mindazoknak a követelményeknek, amelyeket a fennforgó súlyos viszonyok között egyfelől a nemzet maga, másfelől a békekötés lehetősége szempontjából számításba veendő külső tényezők ez akaratnyilvánítás kellékei tekintetében támasztanak.

A legteljesebb általános, titkos, egyenlő, közvetlen és kötelező választójog elve alapján egybeülő és így a nemzet minden rétegét a teljes egyenlőség alapján képviselő nemzetgyűléssel szemben nem állhat meg az az aggály, hogy az országgyűlésnek törvényeinkben meghatározott szervezetén kívül s törvényes szabályozás nélkül pusztán egy nem is alkotmányszerűen alakult ideiglenes kormánynak rendelkezései alapján alakult meg; mert a nemzet az által, hogy e kormányrendelkezések alapján képviselőit megválasztotta, e rendelkezéseket hallgatag elfogadta és szentesítette. Egyébként is a beállott rendkívüli viszonyok között az alkotmányosság szellemének csakis az oly eljárás felelhet meg, amely a fennforgó s nemcsak Magyarország egész jövőjét, hanem minden egyes polgárának sorsát eldöntő nagy kérdésekben a lehetőség szerint minden egyes tagjának véleményére és akaratnyilvánítására támaszkodik.

Ezek az indokok vezették a Friedrich István, illetve Huszár Károly vezetése alatt álló ideiglenes kormányokat arra, hogy mihelyt a román megszállás fokozatos megszűnése lehetővé tette, az alkotmányos élet helyreállítása végett az általános, egyenlő és titkos választói jog alapján nemzetgyűlést hívtak össze.

A nemzetgyűlésnek, mely a dolog természetének megfelelően csakis a beállott alkotmányválság megszüntetését és egyfelől a törvényhozás hosszas szünetelése, másfelől a rendkívüli viszonyok következtében felszaporodott sürgős törvényhozási tennivalók elvégzését tekintheti feladatának, nem lehet célja az, hogy a törvényhozásnak állandó szerve maradjon. Az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezése alapján az alkotmány alapintézményeinek: a királyi méltóságnak és királyi hatalomnak, valamint az országgyűlésnek, mint a törvényhozó hatalom gyakorlására állandóan hivatott szervnek a változott viszonyokhoz mért újjáalkotása s egyéb sürgős törvényhozási feladatok megoldása után be fogja tölteni feladatát és a törvényhozás további teendőit az újjáalakult alkotmányos szerveknek engedheti át.

Mindaddig azonban, amíg feladatát meg nem oldotta, céljának és természetének megfelelően önként érthetőleg magában egyesíti a törvényhozásnak azt az egész hatalmi körét, amelyet eddig az országgyűlésnek két háza gyakorolt. Akkor, amidőn a nemzetgyűlés mint a nemzet egyetemének egységes külön képviselő szerve alakul meg, az országgyűlésnek főrendiháza a törvényalkotásban nem vehet úgy részt, mintha a nemzetgyűlés csupán az országgyűlés képviselőházát helyettesítő gyülekezet lenne. Ez ellenkeznék azzal a céllal, amelyet a nemzetgyűlés az előadottak szerint megvalósítani hivatva van, de ellenkeznék a nemzet alkotmányos felfogásában végbement átalakulással is, mellyel az országgyűlés egyik házának túlnyomó részt a rendi kiváltságon és nagyobb vagyonon alapuló szervezete többé össze nem egyeztethető. Ez azonban éppen nem jelenti az egy kamara rendszer mellett való állásfoglalást, s nem zárja ki azt, hogy a főrendiház a modern alkotmányosság követelményeinek megfelelő átszervezéssel az országgyűlés szervezetének reformjában továbbra is fenntartassék. A nemzetgyűlés mellett azonban a főrendiház nem fogja felvehetni az 1918. évi november hó 16-án önként beszüntetett működését.

A törvényjavaslat abból indul ki, hogy a nemzetgyűlés nem lehet állandó intézmény a magyar alkotmány rendszerében olyan értelemben, hogy ezentúl bizonyos alkotmányos fontosságú kérdésekben mindig csak a törvényhozás rendes szerveitől különböző nemzetgyűlés lehetne hivatva határozni, és hogy ennek a nemzetgyűlésnek a határozatait, mint a közönséges törvényektől megkülönböztetett alaptörvényeket, ismét csak külön összehívandó nemzetgyűlés lenne jogosult megváltoztatni. Az alkotmányozó nemzetgyűlésnek ilyen, az 1893. évi bolgár és 1864. évi görög alkotmányban elfogadott intézménye a magyar alkotmány rendszerétől mindig idegen volt és meghonosítása most sem lenne kívánatos. Ennek a nemzetgyűlésnek nem egy teljesen új alkotmány kidolgozása, hanem az alkotmányos főhatalmak gyakorlásában beállott akadályok elhárítása és az alkotmányosság helyreállítása lehet csak a tulajdonképeni célja, amely mellett természetszerűen el kell látnia bizonyos időn át a törvényhozás rendes teendőit is. Az általa hozott törvények azonban - a királyi szentesítés szokásos módjának a jelen törvény megalkotásánál elkerülhetetlen hiányára nem tekintve - formailag sem fognak különbözni eddigi törvényeinktől; megváltoztatásukhoz sem új nemzetgyűlés összehívása, sem új országgyűlés vagy népszavazás rendelése, de még csak bizonyos szigorúbb alakiságok megtartása (1871. évi német alkotmány 78. §-a, új német alkotmány 76. §-a, az 1867. évi osztrák alkotmány 15. §-a, 1901. évi szerb alkotmány 103. §-a, 1876. évi török alkotmány 116. §-a) sem lesz szükséges, hanem a törvényhozás rendes útján lesznek hatályon kívül helyezhetők vagy módosíthatók.

II. A nemzetgyűlés alkotmányozó feladatkörében első helyen áll az alkotmányosság helyreállítása és a működésében megbénult főhatalom szervezetének ideiglenes rendezése, mellyel a jelen törvényjavaslat foglalkozik.

A főhatalom rendezését elsősorban az a körülmény tette szükségessé, hogy a királyi hatalom gyakorlása 1918. évi november hó 13. napja óta szünetel. Közismert tény ugyanis, hogy IV. Károly király a forradalmi viszonyok hatása alatt 1918. évi november hó 13-án Eckartsauban a következő nyilatkozatot állította ki:

„Trónralépésem óta mindig arra törekedtem, hogy népeimet minél előbb a háború borzalmaitól megszabadítsam, amely háború keletkezésében semmi részem nem volt.

Nem akarom, hogy személyem akadályul szolgáljon a magyar nemzet szabad fejlődésének, mely iránt változatlan szeretettel vagyok áthatva.

Ennélfogva minden részvételről az államügyek vitelében lemondok és már eleve elismerem azt a döntést, mely Magyarország jövendő államformáját megállapítja.

Kelt Eckartsau, ezerkilencszáztizennyolc, November hó tizenharmadikán.

Károly.”

E nyilatkozatot tartalmazó okirat a magyar kormány birtokában van. Felelős magyar miniszter ellenjegyzésével nincs ellátva.

E nyilatkozat megtétele óta IV. Károly állandóan külföldön tartózkodik és a királyi hatalmat nem gyakorolja.

A királyi hatalom gyakorlásának az érintett tényekben megnyilvánult szünetelése az alkotmányosság helyreállítása érdekében mindenekelőtt azt teszi szükségessé, hogy az államfői teendők ellátásáról ideiglenesen gondoskodás történjék.

A törvényjavaslat az érintett tényből ezúttal nem kíván messzebbmenő következtetést levonni, mint aminőt az államfő működésének hiánya okvetlenül szükségessé tesz. Ennélfogva nem terjeszkedik ki IV. Károly említett nyilatkozatának jogi minősítésére, - nevezetesen arra a kérdésre, hogy minő jelentőséget kell e nyilatkozatnak, valamint a királyi hatalom működésében beállott szünetelésnek a királyi trón tekintetében tulajdonítani.

Ez a kérdés szorosan összefügg azzal a másik körülménnyel, hogy Magyarországnak és társországainak a volt osztrák birodalmi tanácsban képviselt királyságokkal és országokkal fennállott feloszthatatlan és elválazthatatlan együttbirtoklása a bekövetkezett események folytán megszünt.

A főhatalom gyakorlásának végleges rendezése szükségessé fogja tenni annak a kérdésnek megoldását is, hogy az utóbb érintett körülményből milyen következtetést kell vonni egyrészt IV. Károly király uralkodói jogára, másrészt az 1723:I., II. és III. törvénycikkben szabályozott trónöröklésre. E tekintetben a közjogi tudományban eltérők a vélemények s ennek következtében törvényhozási kijelentés lesz szükséges abban az irányban, hogy a megváltozott viszonyok között alkotmányunk elvei alapján a törvényhozás a királyi szék és a trónutódlás kérdésében milyen álláspontot kíván elfoglalni. Ennek a kérdésnek a megoldása mind alkotmányjogi, mint külpolitikai vonatkozásainál fogva, valamint a nemzet egész jövőjére kiható jelentőségénél fogva tüzetesebb tárgyalást és megfontolást igényel, semhogy az államfői teendők ellátásáról való gondoskodás sürgős természetű feladatával összekapcsolható lenne; emellett kívánatos, hogy ennek a nagyfontosságú kérdésnek megoldásához az ország azon részeinek képviselői is hozzászólhassanak, amelyeken a választás eddig ellenséges megszállás miatt nem volt megtartható. Tehát ennek a kérdésnek az eldöntése a békekötés utáni időben későbbi törvényalkotásnak lesz feladata, mely a főhatalom gyakorlásának kérdéseit a megváltozott viszonyok figyelembevételével véglegesen lesz hivatva rendezni.

Hogy ne maradhasson fenn kétség arra nézve, hogy a nemzetgyűlés, mint a nemzeti szuverénitás kizárólagos törvényes képviselete, az említett tényekből folyó következményeket az érintett vonatkozásokban is megállapítani kívánja, a javaslat bevezető részében világosan azt is kifejezi, hogy e következmények megállapítását a békekötés utáni időre fenntartja magának.

A törvényjavaslat bevezető részében ezenfelül megállapítja azokat az előzményeket, amelyek egyfelől a nemzetgyűlés összeülését, másfelől a jelen törvényjavaslatban foglalt rendelkezéseket szükségessé teszik.

A törvényjavaslat e részben abból indul ki, hogy a jelenlegi kivételes helyzet megköveteli, hogy a nemzetgyűlés összeülésének rendkívüli okai és körülményei az alkotandó törvényben - úgy mint régi hasonló törvényeinkben is szokás volt - bevezetésképen előadassanak, hogy a nemzetgyűlés eljárása más esetekre vonatkozóan közjogi praecedenst ne alkothasson. Szükséges ez avégből is, hogy a nemzetgyűlés mint alkotmányunkban jelenlegi alakjában ismeretlen intézmény, törvényes jogi alapot nyerjen s alkotmányunk intézményeivel a jogfolytonosság elvének megfelelő kapcsolatba jusson.
Részletes indokolás
Az 1. §-hoz

A nemzetgyűlés feladatánál fogva a teljes szuverénitást gyakorolván, önmaga konstituálja s törvényesíti magát azoknak a kormányrendelkezéseknek jóváhagyásával, amelyek alapján összeült.

Ezek a rendelkezések a következők: a magyar kormány 5984/1919. M. E., 5985/1919. M. E., 5986/1919. M. E, 5987/1919. M. E., 5988/1919. M. E., 6179/1919. M. E., 6514/1919. M. E., 6515/1919. M. E., 6516/1919. M. E., 66/1920. M. E., 241/1920. M. E. és 728/1920. M. E. számú rendeletei, valamint a belügyminiszternek az ezen rendeletek alapján kiadott rendeletei. (Megjelentek a Budapesti Közlöny 1919. évi 165., 174., 188., 197., továbbá az 1920. évi 3., 8., 12., 20. és 34. számában).
A 2. §-hoz

A nemzetgyűlés létrejövetelének előzményeiből és feladatából következik, hogy a nemzetgyűlést az egész magyar állami szuverénitás törvényes képviseletének kell tekinteni, mely alkotmányunk értelmében jogosult az államhatalom gyakorlásának további módját rendezni. A törvényjavaslat 2. §-a éppen ezért ezt világosan kifejezésre juttatja.

A 3-4. §-okhoz

A törvényhozó hatalmat a nemzetgyűlés mint az állami szuverénitás kizárólagos birtokosa egyedül fogja gyakorolni. A törvényjavaslat szerint a kormányzó nem lesz a törvényhozásnak egyenrangú tényezője, mint a király, minthogy a kormányzót a szentesítés joga nem fogja megilletni.

Önként érthető - amint már fentebb is ki volt emelve - hogy a nemzetgyűlés a törvényhozó hatalomnak teljességét olyan értelemben is kizárólagosan fogja gyakorolni, hogy melette az országgyűlésnek egyik háza sem működhetik.

A nemzetgyűlés a törvényhozó hatalmat ebben a szélesebb körben gyakorolván, tagjaira ugyanannak a mentelmi jognak kell kiterjednie, amely a fennálló jogszabályok szerint az országgyűlés mindkét házának tagjait megilleti.

Szükséges gondoskodni arról is, hogy a nemzetgyűlés a maga hatáskörében és működésében úgy egész szervezetét, mint bizottságait és tagjait is tekintve, ugyanolyan büntetőjogi védelemben részesüljön, mint büntető törvényeink szerint az országgyűlés, annak két háza, bizottságai és tagjai (v. ö. 1878:V. tc. 173. §-a, 1914:XL. tc. 2. § utolsó bekezdése és 3. § utolsó bekezdése). A törvényjavaslat ezért megfelelő szabályt állapít meg, mely a büntetőtörvénykönyv idevágó rendelkezéseiben megállapított védelmet a nemzetgyűlésre kiterjeszti (1914:XL. tc. 4. § utolsó bekezdése).

A nemzetgyűlés és bizottságai tanácskozási rendjének biztosítása érdekében szükséges a büntetőtörvények rendelkezéseit kiegészíteni abban az irányban, hogy a tanácskozó-teremben arra nem jogosult egyének meg ne jelenhessenek. A mai rendkívüli viszonyok között erre fokozottabb mértékben szükség van. A javaslat abból indul ki, hogy a tanácskozó-termekben való jogosulatlan megjelenésnek és az elnök tilalma ellenére ottmaradásnak bűncselekménnyé minősítése a karhatalmi erőszak igénybevétele nélkül is hatályos biztosítéka lesz a tanácskozás rendjének. Ily erőhatalom alkalmazására majd akkor fog kerülni a sor, ha a teremben jogosulatlanul megjelent egyén onnan az elnök másodszori felhívására sem távozik el. Ilyenkor letartóztatásnak lesz helye és a tettenért egyén haladéktalanul az államügyészség elé lesz állítandó.

Önként érthető, hogy az említett cselekményt fogja elkövetni az olyan képviselő is, aki az ülésekről a házszabály értelmében kizáratott és ennek ellenére a tanácskozó-teremben mégis megjelenik. Minthogy az ilyen ellenszegülés esetében tettenérés forog fenn, a képviselő letartóztatásának is helye lesz és a mentelmi jog védelme erre a cselekményre nem fog kiterjedni.

A nemzetgyűlés védelmének hatályosabb biztosítékául a javaslat kimondja azt is, hogy az ilyen cselekmény miatt emelt vád felett maga a nemzetgyűlés rendelkezik és illetőleg, hogy az ügyész a vádat csak a nemzetgyűlés hozzájárulásával ejtheti el.
Az 5. §-hoz

Minthogy a kormányzó megválasztásáig és tisztébe beiktatásáig államfő hiányában az egész végrehajtó hatalmat a kormánynak kell gyakorolnia, az alkotmányosság elve megkívánja, hogy az addig működő kormánynak ez a hatásköre a nemzetgyűlés irányában való felelősségének hangsúlyozásával megállapíttassék.
A 6. §-hoz

A minisztérium összetételében - részint a közös ügyek megszűnése, részint az egyéb irányban megváltozott viszonyok következtében - szükségessé vált új minisztériumok felállítása által bekövetkezett változásokat törvényes alapra kell helyezni. Ezért ki kell mondani, hogy a magyar minisztérium a külügyminiszterrel, a népjóléti és munkaügyi miniszterrel, továbbá az 1917:XI. törvénycikk értelmében tárca nélkül kinevezhető miniszterek létszámában a kisgazdák miniszterével, a közélelmezésügyi miniszterrel és a nemzeti kisebbségek miniszterével egészíttetik ki.

A miniszterek ügykörét önként érthetőleg a törvényhozás fogja majd szabályozni, ideiglenesen azonban - addig is, míg ez a szabályozás megtörténhetik - a törvényjavaslat e miniszterek ügykörének részletes megállapítását a minisztériumra bízza.

A hadügyek közösségének és a közös hadügyminisztériumnak megszűnése folytán az összes hadügyek a honvédelemügyi miniszterek hatáskörébe mentek át. A javaslat ennek ellenére a honvédelemügyi miniszter elnevezést továbbra is fenntartani kívánja, mert ez a történelmi hagyományokkal is megszentelt elnevezés a magyar hadsereg honvédő feladatának is jobban felel meg.

Az 1848:III. törvénycikk 13. §-a azt rendelte, hogy az egyik magyar miniszter állandóan Ő Felsége személye mellett legyen. Minthogy ez a miniszteri állás a megváltozott viszonyok következtében célját vesztette, ezt az állást meg kell szüntetni.
A 7. §-hoz

A főhatalom harmadik ága: a bírói hatalom már jelenleg is a törvény értelmében szervezett bíróságok kezében nyugszik. Erről e tény megállapításán felül a nemzetgyűlésnek ezúttal csak annyiban kell rendelkeznie, hogy a bíróságok, amelyek a bírói hatalmat az eddigi törvények értelmében „Ő Felsége, a király nevében” gyakorolták, ezentúl addig, míg a nemzetgyűlés a főhatalom gyakorlását véglegesen nem rendezi, a magyar állam nevében ítélkezzenek.
A 8. §-hoz

A nemzeti védelem szervezetében a nemzeti hadsereg tényleges megalakulásával és a véderőszervezet eddigi tagozatainak feloszlásával bekövetkezett változások szükségessé teszik, hogy a nemzeti hadsereg felállítása és törvényes hivatása megállapíttassék. A nemzeti hadsereg e hivatásából következik, hogy feladatát az alkotmány értelmében kell gyakorolnia, ennélfogva esküt kell tennie a magyar alkotmányra.

Önként érthető, hogy a nemzeti hadsereg szervezetére nézve egyelőre az eddigi véderőtörvény rendelkezései lesznek irányadók, amig a véderőszervezet újólag meg fog szabályoztatni.
A 9. §-hoz

A nemzetgyűlésnek állást kell foglalnia az 1918. évi október hó 31-ike óta alakult forradalmi alakulások tényeivel szemben.

A törvényjavaslat abból indul ki, hogy a nemzetgyűlés az alkotmányos elvek szempontjából nem ismerheti el érvényeseknek azon kormányok és egyéb szervek rendelkezéseit, amelyek az úgynevezett népköztársaság és az úgynevezett tanácsköztársaság elnevezése alatt nem alkotmányos úton, sőt egyenesen az alkotmányos jogrend megdöntése és felforgatása végett keletkezett forradalmi alakulások szervei voltak.

Épp oly kevéssé lehet elismerni a forradalmi úton alakult különböző helyi és központi, úgynevezett nemzeti tanácsok rendelkezéseinek és határozatainak érvényességét, melyek az 1918. évi október hó 31. napján kitört forradalmi mozgalom alatt sokhelyt a törvényes hatóságok mellőzésével rendelkeztek, e hatóságok ügykörébe avatkozva nekik utasításokat adtak vagy másként intézkedtek. Egy nemzeti tanácsnak nevezett alakulat 1918. évi november hó 16. napján pedig Budapesten az Országházban egybegyűlt tömeggel egy néphatározatot fogadtatott el, mely az úgynevezett népköztársasági államformát proklamálva, alkotmányos intézményeinket gyökerében megtámadó rendelkezéseket állapított meg. E rendelkezések érvénytelenségének folyományaképen törölni kell az országos törvénytárból is az oda beiktatott néphatározatot és azokat a népköztársaság kormányának nevezett szerv által alkotott rendelkezéseket, amelyeket a törvénytárba néptörvények néven iktattak be. A nemzet alkotmányos elveire és a törvényről alkotott fogalmára csak zavaró hatással lenne az, ha ezek az országos törvénytárban törvényerejű rendelkezésekként bent hagyatnának.

Mindamellett, jóllehet e rendelkezéseknek érvénytelenné nyilvánítását elvi szempontból az alkotmányos felfogás helyreállítása érdekében szükségesnek tartja is a javaslat, nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a szempontot sem, hogy e rendelkezések e forradalmi alakulásoknak tényleges uralma alatt tényleg érvényesültek s ennek következtében azok alapján a jogviszonyokban bizonyos változások mentek végbe s olyan tényleges állapotok állottak elő, amelyeket egészen mellőzni s reájuk a szóbanlevő rendelkezések érvénytelenségéből folyó jogi következményeket alkalmazni a jogrend és a jogbiztonság megrendítése nélkül nem lehetséges.

E szempontból azonban különbséget kell tenni egyfelől az úgynevezett népköztársaság szerveinek rendelkezései, másfelől az úgynevezett tanácsköztársaság rendelkezései között.

Az úgynevezett népköztársaság és szervei, bár nem alkotmányos úton jöttek létre, kifejezetten még sem indultak ki a jogfolytonosság elvének megtagadásából, sőt mind a kormány elnevezésében, mind részben intézkedéseik tartalmában is a fennálló jogrend alapján és a fennálló törvények keretében maradtak. Ennélfogva avégből, hogy ezeknek a rendelkezéseknek érvénytelenné nyilvánítása a jogviszonyokban zavart és bizonytalanságot ne kelthessen, a törvényjavaslat módot kíván nyujtani arra, hogy a kormány e rendelekzéseket az alkotmány keretében saját felelősségére ideiglenesen hatályban tarthassa vagy új rendelkezésekkel pótolhassa s addig is, amíg a kormány az e részben nyert felhatalmazásával élve a megfelelő intézkedéseket megteheti, a törvényjavaslat gondoskodik arról is, hogy ezek a rendelkezések bizonyos feltételek mellett, nevezetesen amennyiben tartalmuknál fogva az alkotmánnyal, a fennálló törvényekkel és törvényerejű szokásjoggal nem ellenkeznek vagy törvényes felhatalmazás körében, p. o. a minisztériumnak a háború esetére adott kivételes hatalma alapján keletkeztek és eddig még megszüntetve nem lettek, ideiglenesen a minisztérium külön rendelkezése nélkül magának a törvénynek rendelkezése alapján alkalmazásban maradjanak.

Ez a rendelkezés önként érthetőleg nemcsak a kormányrendeletekre, hanem az ú. n. néptörvényekre is vonatkozik, amely utóbbiak habár mint néptörvények töröltetnek is a törvénytárból, mint rendeletek az érintett feltételek korlátjai között hatályban maradhatnak, amennyiben a kormánynak rendeletkibocsátó jogkörét meg nem haladják. Minthogy azonban e néptörvények tárgyuknál fogva ezt a kört többnyire meghaladják, különösen azok, melyek az alkotmány intézményeit módosítják vagy a rendeleti jogalkotás körében meg nem állapítható bűncselekményeket és ugyanilyen büntetéseket állapítanak meg, az érintett rendelkezés e néptörvények érvényét és hatálybanmaradását fogja elsősorban kizárni.

Önként érthetőleg a jogrend és a jogbiztonság érdeke elsősorban azt követeli, hogy hatályban maradjanak azok a jogerős bírói ítéletek és egyezségek, amelyek a felek magánjogi viszonyait rendezték. Viszont revizió alá vétessenek azok a büntető ítéletek, amelyek érvénytelen néptörvények alapján keletkeztek. A kormány feladata lesz, hogy ebben az irányban esetleg szükséges intézkedéseket a törvényjavaslatban tervezett felhatalmazás alapján megtegye.

Más szempont alá esnek a proletárdiktatura vagyis a tanácsköztársaság szerveinek rendelkezései. Minthogy ez az alakulat nemcsak alkotmányellenes forradalmi úton, hanem egyenesen alkotmányunk teljes megsemmisítésére irányuló célzattal és a jogfolytonosság elvének nyilt megtagadásával jött létre, rendelkezéseit semmi vonatkozásban sem lehet érvényesség hatásával felruházni s nevezetesen nem lehet azokat, habár csak ideiglenes is, hatályban tartani. A kormánynak e részben feladata csak arra szorítkozhatik, hogy rendelettel megtegyen minden szükséges intézkedést arra, hogy a proletárdiktatura rendelkezései által teremtett tényleges állapotok lebonyolíttassanak és a jogrend ezekkel szemben minél teljesebben helyreállíttassék, amint ebben az irányban a szükséges rendelkezéseket a kormány már eddig is jórészben megtette. A kormány természetesen törekedni fog, hogy amennyiben az említett rendelkezések tárgyában a törvényhozás további rendelkezésére van szükség, evégből mielőbb megfelelő törvényjavaslatokat terjesszen a nemzetgyülés elé. Ebben az irányban a törvényjavaslat utasítást ad a minisztériumnak.
A 10. §-hoz

Egészen külön s az előbbiekkel éppen ellenkező álláspontot foglal a törvényjavaslat az 1919. évi augusztus hó 7. napja óta alakult ideiglenes kormányok nevezetesen a Friedrich István elnöklete alatt és a Huszár Károly elnöklete alatt alakult ideiglenes kormányok kormányzati tényeivel szemben. Ezek a kormányok az előbb említett forradalmi alakulatokkal ellentétben az alkotmányos jogrend és a jogbiztonság helyreállítására irányuló törekvéssel alakultak s ennélfogva tényeik is alkotmányjogi szempontból más megítélésben részesülnek, habár megalakulásuk az alkotmányos főhatalmi szervek működésének megszünte miatt előállott kényszerhelyzetben az alkotmányosság kritériumainak nem felelhetett meg. Minthogy e kormányok kormányzati működésének célzata kifejezetten itt is az alkotmányos élet helyreállítására irányult, a törvényjavaslat e kormányok rendelkezéseinek érvényességét kifejezetten elismeri még azon részeiben is, amelyek a kormány rendeletalkotó jogkörét meghaladva, - a körülmények kényszerítő hatása alatt - törvényes felhatalmazás nélkül a fennálló törvényektől eltértek. Itt azonban a kormány önként érthetőleg köteles lesz minél előbb megfelelő törvényjavaslatokat terjeszteni a nemzetgyűlés elé azon rendelkezések pótlására, amelyek a törvényhozás hatáskörébe tartozó tárgyakra vonatkoznak. A javaslat éppen ezért ebben az irányban is utasítást ad a minisztériumnak.
A 11. §-hoz

A törvényjavaslat 11. §-a megállapítja, hogy a volt osztrák birodalmi tanácsban képviselt királyságokban és országokban végbement változások a közös ügyeket s a velük kapcsolatos intézményeket megdöntötték s ennek folytán az 1867:XII. törvénycikknek, valamint a közös érdekű viszonyokra vonatkozó egyéb törvényes rendelkezéseknek hatálya megszünt és így a magyar államnak ősi függetlenségéből folyó, szabad rendelkezése e viszonyok tekintetében is helyreállt.

Ez a kijelentés természetesen nem jelentheti a magyar állam igényeinek feladását, amelyek a közösség megszünése folytán a fennállott közös intézmények és a vagyonjogi viszonyok tekintetében vagy egyéb vonatkozásokban az országot megilletik.

Nehogy ebben az irányban kétség támadjon, a törvényjavaslat ezt kifejezetten is kimondja.

A közös viszonyok megszünéséből eredő igények tekintetében esetleg szükséges törvényhozási intézkedések annak idején külön törvény útján lesznek megvalósítandók.
A 12. §-hoz

A nemzetgyűlés legsürgősebb feladata, hogy betöltse azt az ürt, amely alkotmányos életünkben az államfő működésének szüneteléséből származott.

Nemzetünk történelme folyamán olyan esetekben, midőn a királyi szék megürült vagy a királyi hatalom gyakorlása egyéb okból, igy különösen a király kiskorúsága, vagy távolléte miatt szünetelt, a főhatalom gyakorlásáról különbözőképen gondoskodott. A nádornak joga volt ilyen esetekben országgyűlést hirdetni és helytartói hatáskörében a király helyett az egész kormányzati hatalmat gyakorolni. A nádori méltóságnak történelmileg kialakult hatáskörében tehát meg volnának azok a lényeges jogok, amelyek a jelenlegi helyzetben is az államfő feladatainak ideiglenes ellátásához szükségesek. A törvényjavaslat még sem kívánt alkotmányunknak ezen, az 1867:VII. törvénycikk által felfüggesztett ősi intézményéhez kisegítőképen folyamodni. Egyfelől ugyanis a nádor megválasztása törvényeink (1608. évi koronázás előtti III. törvénycikk) értelmében csakis királyi kijelölés alapján történhetvén, e választás ily előfeltétellel szigorúan alkotmányos alapon a jelenlegi helyzetben nem mehetne végbe. Másfelől pedig kétségtelen, hogy a nádor alkotmányos államfői feladatának a jelenlegi viszonyok között csak úgy felelhetne meg, ha az 1867:VII. törvénycikk által épp a jelenlegi viszonyok között leginkább szükséges részeiben jelentékenyen megcsorbított, más részeiben pedig elavult hatásköre a mai viszonyokhoz mérten egészen új szabályozást nyerne; a nádorság intézményének ily átszervezéssel kapcsolatos feltámasztása azonban a jelenlegi ideiglenes átmeneti célra nem lenne indokolt.

Éppen azért a javaslat a nádori intézménynek az 1867:VII. törvénycikk értelmében való felújítását további nyilt kérdésnek hagyva, indokoltabbnak találta azt, hogy a mai helyzet által teremtett ideiglenes célra az államfő tennivalóinak ellátására kormányzó választását hozza javaslatba. A kormányzó állása alkotmánytörténetünknek szintén nem ismeretlen intézménye, jóllehet e feladatának és működésének ideiglenes természeténél fogva alkotmányfejlődésünk folyamán nem is válhatott az alkotmányunknak annyira kifejlett és minden irányban kiépített állandó intézményévé, mint a nádorság.

Kormányzóval is többször találkozunk történelmünk folyamán, igy a II. Géza és IV. László kiskorúsága idején, továbbá II. Endrének (1216.) és Zsigmondnak (1414-1418.) az országból való távolléte alatt. Ugyancsak kormányzó választása útján gondoskodott a nemzet a királyi hatalom ellátásáról 1446-ban, amikor a várnai csata után bizonytalan volt, hogy az országnak van-e királya. Végre 1707. és 1849. évi trónfosztás alkalmával is kormányzót választott a nemzet a főhatalom ideiglenes gyakorlására.

Nem kormányzó, hanem kormányzótanács rendelése, illetőleg választása útján történt a főhatalom királyi főszervének helyettesítése 1401-ben, amikor a rendek Zsigmond királyt megfosztották trónjától, valamint 1445-ben, közvetlenül I. Ulászlónak a várnai csatában történt eltűnése után. Előbbi esetben a nádor, az országbíró és az esztergomi érsek, utóbbi esetben a nádor elnöklete alatt a nagy zászlós urak alkották a kormányzótanácsot, mely a királyi hatalomban foglalt összes jogokat gyakorolta, az utóbb említett esetben kifejezetten „Magyarország közönségének” nevében.

Alkotmányunk története arra mutat, hogy valahányszor arra szükség volt - egyes kivételektől eltekintve - mindig egy személyre ruházták a főhatalom ideiglenes gyakorlását. Ezt az intézkedést követi a törvényjavaslat is, amidőn a főhatalom királyi főszervének helyettesítését nem testületre, hanem egyetlen személyre mint kormányzóra bízza. Annál is indokoltabb ez az intézkedés, mert több személyből álló testület működése szükségképen nehézkesebb, az államélet fővezetésében és irányításában megkívánt egységet és egyöntetűséget kevésbbé biztosítja, mint az oly rendezés, amelynél a főhatalmat egyetlen választott személy gyakorolja, akikben a nemzet bizalma összpontosul.
A 13. §-hoz

A törvényjavaslat a kormányzót az alkotmánytörténelmünk praecedens eseteinek és különösen az 1446. évi I., VI., VII., VIII. és IX. törvénycikkekben Hunyady János kormányzósága alkalmából megállapított elveknek megfelelően, elvileg a teljes királyi hatalomkörben foglalt jogok alkotmányos gyakorlására jogosítja fel. Mindazáltal tekintettel az ország mai súlyos és kivételes helyzetére és a nemzetgyűlés rendkívüli feladataira, a törvényjavaslat részint kétségek elhárítása végett, részint a nemzet jogainak biztosítása érdekében bizonyos korlátokat állapít meg.

A nemzetgyűlésnek mint az egész törvényhozó hatalom kizárólagos szervének állásából következik, hogy a kormányzó nem lehet a törvényhozás olyan egyenrangú tényezője, mint az országgyűlés mellett a király. Éppen azért a kormányzó a törvényhozás terén a királyt megillető legfontosabb jogot: a szentesítés jogát nem fogja gyakorolhatni, hanem ugy, mint a köztársasági alkotmányok szerint a köztársasági elnöknek, csupán a törvény alaki perfekciójához tartozó kihirdetésről való gondoskodás fogja feladatát alkothatni s evégből az alkotandó törvénycikkeket ő fogja a kormány által megállapitandó formában a szentesítés záradékát pótló kihirdetési záradékkal és aláirásával ellátni.

A törvényjavaslat a kihirdetésre 60 napos határidőt szab, melyen belül a törvény kihirdetésének rendszerint meg kell történnie. Tekintettel azonban arra, hogy a nemzetgyűlés önmaga egy másik ház közreműködése nélkül alkotja meg a törvényeket, szükségesnek mutatkozik, hogy a nemzetgyűlés elhatározásainak megfontoltsága a tanácskozótestületeknél a dolog természete szerint el nem kerülhető esetlegességek ellen legalább is a kormányzónak adott azzal a joggal biztosíttassék, hogy az eléje terjesztett törvényt a kihirdetésre rendelt záros határidőn belül újabb megfontolás végett a nemzetgyűléshez indokoltan visszaküldhesse. Hogy azonban a kormányzónak ez a joga a céllal ellentétben nem válhassék a nemzetgyűlés megfontolt komoly akarata érvényesülésének akadályává, a javaslat kimondja, hogy ha a kormányzó által visszaküldött törvényt a nemzetgyűlés változatlanul újból elfogadja, a kormányzó azt további halasztás nélkül 15 napon belül kihirdettetni köteles.

A törvényjavaslat a nemzetgyűlésnek két legfőbb törvényhozói feladatára nézve, nevezetesen az államforma és az államfő személyének megválasztása kérdésében alkotandó törvényekre nézve, a kormányzónak nem ad visszaküldési jogot, minthogy ezekben a kérdésekben fel sem tételezhető az, hogy a nemzetgyűlés ne alapos megfontolás és tüzetes előkészítés után, hanem puszta esetlegességek szerint határozhatna.

A törvényjavaslat a kormányzó visszaküldési jogát abban az irányban is korlátozza, hogy azzal úgy kell élnie, hogy a nemzetgyűlés a visszaküldött törvény tárgyában a nemzetgyűlés két évi tartama alatt mindenesetre határozhasson.

Jóllehet a nemzetgyűlés feladata megköveteli, hogy működését a különben is rövid időre szabott tartama alatt állandóan folytathassa, mégis a törvényjavaslat nem kívánta teljesen elvenni a kormányzótól a királyi hatalomban foglalt országgyűlésfeloszlatási jogot, mert tekintettel kívánt lenni arra az eleve ki nem zárható eshetőségre, hogy a nemzetgyűlés működése fennakadhat annak következtében, hogy valamely okból munkaképtelenné válik és ezt a kormányzó részéről a nemzetgyűléshez intézett üzenet sem fogja megszüntethetni és a nemzetgyűlés elnöke sem lesz képes a nemzetgyűlés munkaképességét helyreállítani. Erre az esetre vonatkozólag épp a nemzetgyűlésre váró nagy feladatok megoldása érdekében szükséges, hogy a kormányzónak is meg legyen a nemzetgyűlés feloszlatásához való joga.

A királyi hatalomkörben foglalt országgyűlésfeloszlatási jognak a kormányzóra ebben a szűkebb körben történő átruházása önként érthetőleg csak ugyanazzal a megszorítással lesz gyakorolható, amelyet az 1848:IV. tc. 6. §-a és az 1867:X. törvénycikk a király országgyűlésfeloszlató jogára nézve is megállapított. Következik ez abból, hogy a kormányzót a királyi hatalomban foglalt jogok alkotmányos gyakorlata fogja megilletni.

További kifejezett biztosítékot állapít meg a javaslat abban az irányban is, hogy a kormányzó a nemzetgyűlés feloszlatása esetében köteles lesz már a feloszlató rendeletben akként rendelkezni, hogy az új nemzetgyűlés az 1848:IV. tc. 5. §-ának megfelelően legkésőbb a feloszlatástól számított három hónapon belül összeülhessen. Kimondja a javaslat azt is, hogy az elrendelendő új választásokat, amennyiben akkor már a nemzetgyűlés a választójog tárgyában új törvényt alkotott volna, e törvény alapján, ellenkező esetben pedig a jelenlegi nemzetgyűlés összeülésére alapul szolgált választójog alapján kell megtartani.

A 13. § 4. bekezdése a kormányzónak külképviseleti jogkörét állapítja meg, lényegileg a királyt és általában minden államfőt megillető képviseleti körben. Az erre vonatkozó kifejezett rendelkezés felvételét azért találja szükségesnek a javaslat, nehogy a kormányzónak ezen hatásköre tekintetében a hazánkra nézve ezidőszerint annyira fontos külügyi kérdésekben kétség támadhasson. Másrészt szükségesnek találja a javaslat a kormányzónak egyfelől a kormány, másfelől a nemzetgyűléshez való viszonya szempontjából külön kiemelni azt, hogy a kormányzói hatalmat ezekben a viszonylatokban is csak a felelős minisztérium útján gyakorolhatja és hogy a törvényhozás tárgyait érintő szerződések csakis a nemzetgyűlés hozzájárulása esetén lesznek érvényesek.

További korlátozást állapít meg a javaslat a hadüzenet, a hadseregnek az ország határán kívül való alkalmazása és a békekötés tekintetében, melyeket a nemzet nagy érdekeire való tekintetből, a nemzetgyűlés előzetes hozzájárulásához köt.

A végrehajtó hatalom gyakorlására nézve a törvényjavaslat azt az elvet, melyet már az 1848. évi III. törvénycikk is hangsúlyoz, a kormányzóra nézve még határozottabban kimondja annak kiemelésével, hogy a kormányzó a végrehajtó hatalmat nem személyesen, hanem kizárólag olyan minisztérium által gyakorolja, amely a nemzetgyűlésnek felelős. Ugyancsak az 1848. évi III. törvénycikk elvének megfelelően hangsúlyozza a felelős miniszter ellenjegyzésének szükségességét a kormányzó minden rendelkezése és intézkedése tekintetében, s e részben eloszlatja azt az eddig fennállott kétséget is, hogy ez a felelősség a fegyveres erőre vonatkozó kormányzati rendelkezésekre is kiterjed-e. Önként érthető, hogy az ellenjegyzésnek az utóbb érintett irányban hangsúlyozása nem jelenti azt, hogy a miniszteri ellenjegyzés kelléke kiterjed a kormányzónak olyan tisztán katonai természetű rendelkezéseire és intézkedéseire is, amelyeket a miniszterium hozzájárulásával és felelőssége mellett esetleg átvett fővezérlet parancsadási jogkörében tenne.

A javaslat a nemesség-adományozás és a főkegyúri jog gyakorlását kiveszi a kormányzó hatásköréből, minthogy ezek a jogok régibb törvényei

Hozzaszolasok

1563 #1 eLZi
- 2020. January 29. 12:58:08
Sziasztok! Kicsit ehhez tartozik ez a huntv-s videó,amiben arról esik szó,hogy mi a helyzet a délvidéki részen jelenleg: https://www.youtube.com/watch?v=KLQJ4...LQJ4VVVN04

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
294,976 egyedi latogato