Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Ébredjetek honfitársaim! – avagy: Ismét szólott hozzánk a Próféta!

A hsz-ek az érdekesebbek! A NIF...hagyjuk már!
Az alábbi írást egy kedves olvasónktól kaptuk, s jó szívvel ajánljuk figyelmükbe. Az eltelt húsz évben fura, olykor igazi önjelölt megmondó-emberek, jövőlátók és egyéb “szellemi vezérek” tűntek fel hazánk politikai egén. Épp úgy, ahogy színre léptek a ki tudja honnan jövő politikusok, akik közül sokan már húsz éve – szinte bizománynak tekintve – bitorolják pozícióikat, parlamenti, kormányzati vagy egyéb szintű székeiket, helyeiket.

A hozzánk érkezett kis szösszenet humorosan próbál egy ilyen “prófétára” rávilágítani. Persze nem tagadjuk, hogy vannak valóban előre látó, különleges képességekkel, érzékekkel, bölcsességgel megáldott emberek, akiknek a meglátásait az élet sorra igazolja, de talán mégsem annyian, mint ahányan ezt gondolják, vagy állítják magukról. (NIF szerkesztők)

Következzen hát a beküldött írás:

Már épp kezdtünk lassan álomba ringatózni drága kis hazánk belpolitikai pocsolyájának csendesülő hullámain, amikor… – de erről kissé később.

Bizony Honfitársaim, a mi Napóleonunk lendülete megtört kissé a választások óta! I. Viktor király most nem harci lázban ég, hanem gondterhelten határidő naplója fölé görnyed, nézi benne a sok lejárt határidejű kijelentést, mint például: „a gárdistákat hazaküldjük két pofonnal…” – az esemény sajnos elmaradt, mivel nagyvezírünk nem mestere a közelharcnak, inkább hátulról szeret támadni, de úgy hírlik, hogy Turulos Vona Fejedelem elit alakulatának hátul is van szeme, és soha nem alszik. Aztán ott van még a „2 hét alatt rendet rakunk az országban” és a „már csak 10 év kell, hogy elérjük a Kánaánt…” . Vajon melyik az érvényes határidő? De nem is ez a fő gond, ami Viktorunkat aggasztja, hanem az, hogy hogyan lehetne ellopni a Szebb Jövőt az egyre erősödő Turul fiókák álmából… ellopni és esetleg jó árfolyamon forintra váltani az IMF-nél…

Egyébként bölcs királyunk és udvartatása a látszat ellenére cseppet sem tétlen. Olyan kiválóságok sorakoznak itt fel, mint Pintér főporkoláb uram, akit a történészek már kezdenek II. Mátyásként emlegetni, Ő ugyan nem merészkedik a nép közé, de azért más forrásból biztosan tudja, mit gondolunk. Vagy ott van például a mi bajvívó “Hunyadink”. Az persze nem biztos, hogy egy ilyen páratlan tehetséget arra kellene elpazarolnunk, hogy köztársasági elnök legyen, de ha megnézzük az eddigi névsort, akkor kétség sem férhet hozzá, hogy helye van a bársonyszékben…

Talán az elmúlt időszak legfontosabb, filozófiai mélységeket idéző remekművéről még szót kellene ejtenünk. I. Viktor király elirigyelte Turulos Vonától a magyaros színeket, ezért elkezdett lovagolni tanulni. És ebből született meg a Mag népének nyolcadik csodája: Viktorunk szakítva a jól bevált magyar hagyományokkal, már nem csak fordítva ül a lovon, hanem a másik tengely körül is elfordulva (a gravitációra fittyet hányva) lentről felfelé üli meg a Pannon Táltost… Ebben az egészen új szemléletmódban megnyilvánul a Finesz és Viktor király nagysága. Persze, ha kedves olvasóink elképzelik vizuálisan is a ló megülésének ezen módját, akkor mindjárt megvilágosodik az új szemlélet árnyoldala is, mégpedig, hogy ilyen pozitúrában mivel is találja szembe magát az ember…

A maskarák és a folyton átöltöző szereplők kavalkádját is eluntuk, és már az oroszok sincsenek a spájzban (nem mintha lenne még ott valami), már magyarságunk dicsőségében is kezdünk megcsömörleni. Bár az öndicsőítéshez, a ki tudja honnan jövő mítoszok egész garmadája áll már rendelkezésünkre. Például: a Mag népe, kinek hősi múltja eloszlatja a jelen viharfelhőit (érdekes, hogy ebből a magból eddig még nem lett növény…), vagy a Hun kereszténység (hun keresztény, hun meg nem…), vagy a számtalan összeesküvés-elmélet, melynek hullámait oly ügyesen lovagolják meg túlképzett hordószónokaink (ugyan nem keresnek vele jól, de legalább nem unatkoznak, ez is valami). Egyszóval a szemétdombon csend honol… de most, most, most… ismét jött valaki, aki megmondja a frankót.

Figyelem, a Szellemi Kisiparosok Céhének gyártósorai dübörögve beindultak, s hangjuk most betölti a magyar pusztát. A mi drága, szinte már elfeledett, prófétánk, Post Abu Al Ferdít Imre, feltámadt önnön hamvaiból és bejelentette a magyarság 4. Apokalipszisét. Ismét készülődik ellenünk a világegyetem. Armageddonnál már felsorakoztak a versenyzők, akik megint kis országunk leigázására törnek. Rettentően izgatott vagyok, bekészítettem már a Szőke Kólát és a Popkukoricát. Vajon ki lesz a győztes? Talán a Sivatagi Sünök vagy a Pénzéhes Pézsmapatkányok titkos szövetsége vonja uralma alá országunkat? Esetleg saját újdonsült hősi mítoszainkból elevenednek meg a Pártus Pöszméték és Hun Hörcsögök, hogy a fejünkre csináljanak? Esetleg a Galaktikus Föderáció vagy az Alattomos Annunakik vonulnak nagy erőkkel majd Budapest felé… Egy biztos, a mi drága prófétánk, rövidített nevén, Posta Imre ismét nagy dobásra készül…

A sokadik Nagy Valami bejelentése tűzbe hozta az országot, mindenki feszülten figyel a konzerv élelmiszerekből épített kerti lőállása kémlelő nyílásán át. Mindannyian felhalmoztunk 800 évre való élelmiszert, mivel nem tudni, hogy pontosan hány Nagy Valami lesz, és hogy melyik lesz az igazi, és most a lőporos hordó tetején ülve elégedetten pipázgatunk és szívjuk magunkba Imre próféta igéit, melyeket kissé megcsappant számú vallási fanatikusainak háta mögül hirdet. A Kábító Szer Tüzet már meggyújtották Imre papjai, és lassan elkezdenek táncolni körülötte hívei (már, akik képesek erre).

Nagy Szer Tartás készül.

Kíváncsian várom a megjósolt eseményeket (nem tudni pontosan mi, de meg fog történni). Csak az aggaszt egy kissé, hogy mi van, ha ez is elmarad, mint az előző három Nagy Valami… Nem tudom, hogy túl élek-e még egy csalódást…

A próféta őszinte híve


(Nemzeti InternetFigyelő)
Link

Hozzászólások

1634 #1 Barcza bitorlo
- 2020-02-08 02:30
118 #2 keepfargo
- 2020-02-08 07:42
Lehet elhülyéskedni a dolgot, lehet tréfálkozni, de arra vigyázni kell, hogy a tréfa mennyire tartozik az alapvetően komoly magyar nyelvhez, a magyar gondolkodásmódhoz. Kik szoktak itt tréfálni, a tréfli(!) jelenségekkel, legtöbbet? Nem azok-e, akiknek a magyar paraszt egyértelműen humortalan bunkó (és más semmi), akik ma már nemcsak a "magyarkodást" (vagyis az ősiségbe-visszakapaszkodás vágyát, a hagyomány-ébresztést ) tekintik gúnyolnivalónak, tréfli-nek, rossz tréfának, de magát a nyelvet is átalakítják, tetszésük szerint. Miért is ne? Ez a magyar nyelv mindenre jó, hát használjuk arra, ami a cél: "ne legyen jó magyarnak lenni!" Nem ezt jelölte ki valamelyik áldott, okos főrabbi, kis hazánkban pöffeszkedve, kiválasztott nép kiválasztott vezetőjeként?

Ez a cikkíró próbál jópofa lenni, gúnyolódik, és észrevétlenül (vagy tudatosan ) elárulja magát. Gyűlöli Viktort, mert nem érti, vagy mert irigyli, nem érti Posta Imrét sem, nem érti hogy van még valaki, aki komolyan hihet akármiben. Ő persze semmiben nem hisz, ez adja a "felsőbbrendű" leereszkedő hangot, amit használ. Nem hisz pl. összeesküvés-elméletekben. Vajon miért nem; talán nincsenek ilyenek, vagy nincs valóságalapjuk? Talán titkos társaságok sincsenek, vagy olyan világtalálkozók sincsenek, amelyeken a pénz-arisztokrácia megbeszéli, hova terelik a birkacsordát a közeli jövőben?
Mi ez, ha nem összeesküvés-elmélet igazolása? Ja, hogy ez már inkább gyakorlat, és nem elmélet - hát attól, hogy már a gyakorlatban alkalmazzák, ( és ezt nap mint nap láthatjuk ) attól még az elmélet létezik, vagy nem?

Vissza a rabbihoz és a magyar paraszthoz. A rabbi egy olyan országban, ahol a többség még magyar (meddig?) azt jelöli ki célul hitsorsosainak, a kiválasztottaknak, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a magyar ne érezze jól magát a saját hazájában. Hogy mennyire lehet ezt elképzelni, vagy komolyan venni, az mindenkinek a képzeletére van bízva. A "történelmi" Izraelt azért nem árt megfigyelni, mint már működő példát. A palesztinok ott eleinte többségben voltak, de mivel elég hamar sikerült elérni, hogy ne legyen jó palesztinnak lenni, sokuk elmenekült, így a zsidók lassan elfoglalták egész Palesztinát, az otthon maradottakat összepréselve kis területekre, alapvető emberi jogaiktól megfosztva...
Magyarországról is elmenekülnek emberek, főleg a fiatalok, akik már nem támaszkodhatnak fajtájuk hagyományaira, vagy egyre fogyó erényeire. Miért nem? Mert őket már nem elsősorban a szülők nevelték, mint a parasztok a gyerekeiket valamikor, őket már csak az állami iskola agy-mosodájában képezték ki arra, amire szánták őket. Igy váltak természettől elfordult, magyarságtól elidegenedett egoistákká, akiket a bankszámlájukon kívül nem sok minden érdekel már. Lelkük rajta, meg a miénk, miért nem tettünk ez ellen...(ugyan mit, egy kőkemény diktatúrában, ahol a fősodrat fossodrat...a megsemmisítés felé, s ahol a másság csak a szexben vagy a kultúra lezüllesztésében van megengedve, de a magyar gondolkodásmódban s az életvitel kialakításában nem..)

Nem vagyok azoknak a híve, akik szerint el kell váljon az epe a májtól, mert talán a müködőképesség fontosabb, mint a szeparáció. Viszont nem tartom egészségesnek, hogy az epe át akarja venni a máj szerepét is, mert ebben nem látok mást mint egyre növekvő keseredést (meg-vagy el-keseredést, mindegy), végül pedig a működésképtelenség rémét, az összeomlást.

Aki abban hisz, hogy a zsidóság (egy minimum gyanús jahvei program alapján) magáénak követelheti a világ megváltója szerepét, azt nem irigylem - csalódnia kellett már idáig is. Hova vezet az ő vezető rétegük, mibe? Két alternatíva látszik világosan: a globális diktatúra, vagy a megsemmisülés
Mindkettőt lehet természetes következményként tekinteni, s így elfogadni (beletörődni), de az emberiség össz-szellemi potenciálja ennél többre is képes lenne - ha a háttérhatalom úgy döntene, hogy hagyja. ( Nem hagyja, már ezen a nyomorult kis hazában sem hagyja: tele vagyunk elnyomott zsenikkel, feltalálókkal, szakemberekkel minden téren, akik nem jutnak szóhoz, mert a "szó veszélyes fegyver - s van, aki fegyvertelen"(Bródy J.)

Önként nem hiszem hogy feladnák a világmegváltó és önigazoló terveiket - hacsak hirtelen meg nem jön az eszük, de mitől, kitől jönne meg...? Jahvéra nem számíthatnak; - a féltékeny, vérszomjas isten azóta hallgat, amióta a hamis programot beindította...megmondóember meg nem kell nekik, mert abból van náluk is a kerítés, vagy tele a padlás...

A magyar is a sötétben jár, de mintha próbálna tapogatózni, hátha sikerül valakinek a kezét megfogni a sötétben. Posta Imre is ilyen tapogatózó, neki hol a körmére ütnek, hol nem, de ki vesse rá az első követ, azért,mert nem akarja megérteni, hogy a fajtáját fel akarják számolni?
Hát jelentkező van, nem is kevés, hamarosan záporozni kellene a köveknek, ha jól itélem meg a média-patkány-had mai összetételét...és programozását.

Kedves zsizsik "honfitársak", kapaszkodjatok meg: a rabbi nem nyerhet, mert magyarnak lenni nemcsak keserves gyönyörűség, de természetes öröm, és az is fog maradni. Elég, ha belegondolunk, hogy mi fogadunk be, és minket akarnak kitúrni, mi tűrünk, és minket szeretnének megtűrtként kezelni, nekünk van isteni nyelvünk, és velünk, rajtunk gúnyolódnak olyanok, akiknek a nyelvi szegénysége nem engedi, hogy alapjaiban értsék meg a magyar gondolkodást. A dolog annyira elferdült, hogy innen már csak visszafelé ferdülhet-fordulhat.

Feleim, hasonlítsátok már össze akármelyik ábécét a miénkkel! Már ezen a legalapvetőbb szinten megmutatkozik a gazdagság, a teljességre törekvés, és a tudatosság. Következő szint: a szó-gyökök jórésze már önállóan is alapvető jelentéstartalommal bír. Szavainkban pedig minden benne van; világ világossága, az ért-elem, a szer-elem, a tűr-elem, a fél-elem, az ér ereje, a szív szívása, az ég égése, a nap napja. A magyar nyelv mag-ból kinövő fát jel-KÉP-ez, amely terebélyes életfa - a világ maga. Ezt a fát most nem táplálja senki, semmi, inkább a lombjait, és a gallyait nyesegetik egyre inkább.
Vegyük vissza ezt a leggazdagabb, leg-mindent-tudóbb nyelvet, és visszavesszük vele az elrabolt életünket! Az idegenszívű firkásztól ne tanuljunk, mert nincs mit. Neki kellene megtanulni őseink nyelvét, de azt csak akkor fogja, ha belátja; hogy e gazdagság honnan ered, s milyen szép eredménye lehet.
(Mindent fel tudok adni, csak a reményt nem..) s_hihi
1679 #3 Gergely69Hun
- 2020-02-08 19:47
Révész Itt Lakik a közelemben. Este ott ahol a jelenése volt milyen lenne éjszaka szalonnát sütni? :) Úgy hogy ő beszél és idézi a Jelenését. Neve Révész. Van aki csatlakozna vagy válaljam be egyedül. Man in Black védelmi pofon rajta van de úgy tűnik hogy meghagytak neki némi jogosultságot.... Bele van folytva egy adag információ de le van pecsételve a memóriája a Koronával. Vélemény?
1679 #4 Gergely69Hun
- 2020-02-08 19:55
https://www.youtu...pJ-5Jt4rBc Ja csak hogy ne legyen olyan komoly a dolog. :) https://www.youtu...x7B8Ad13ws
961 #5 szabir
- 2020-02-08 21:28
ez NapMag Jano mag-iszter mi?:D

en nemtom en es eleget ''Napozok'' mostonaba de az istennek se jon le nekem vmi Gomb vay valami :D

https://szkitia.b...ytatas_889

Kun Latzi s Detze-bal dak stb
2 #6 gerry
- 2020-02-08 23:09
szabir - csak egy szerencsétlen idióta. De ártalmatlan.
Ne is foglalkozz vele. A régi oldalainkon valahol valamikor volt egy rövid jelenése, de szerintem nem ér annyit se, hogy visszakeresd.

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.76 másodperc
3,899,358 egyedi látogató