Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

“Greater Israel”: The Zionist Plan for the Middle East

KülföldA Nagy Magyarország is ugynez a terv, tükörképpen....figyelemelterelés..., de az Új Világrend már kész, csak még a Világ és a Rend hiányzik belőle. Global Research Israel Shahak 5 days ago Categories: English, Mobile
Introduction
The following document pertaining to the formation of “Greater Israel” constitutes the cornerstone of powerful Zionist factions within the current Netanyahu government, the Likud party, as well as within the Israeli military and intelligence establishment.

President Donald Trump has confirmed in no uncertain terms, his support of Israel’s illegal settlements (including his opposition to UN Security Council Resolution 2334, pertaining to the illegality of the Israeli settlements in the occupied West Bank). In recent developments, the Trump administration has expressed its recognition of Israeli sovereignty over the Golan Heights.

Trump’s Deal of the Century is “Greater Israel”

It denies the Palestinians all its territorial rights. Israel intends to annex the entire Jordan River valley as well the illegal settlements in the West Bank.

“Greater Israel” will also be part of the forthcoming March 2020 election campaign. Netanyahu has pledged to annex large parts of the occupied West Bank.

“Today [September before second 2019 elections]I announce my intention, with the formation of the next government, to establish Israeli sovereignty on the Jordan Valley and the northern Dead Sea.” (emphasis added)

Despite his indictments on grounds of corruption, Netanyahu’s leadership win will contribute to consolidating anti-Arab sentiment within the Likud party.

Trump’s “Deal of the Century” is supportive of the “Greater Israel” project, which also consists in the derogation of Palestinians’ “right of return” by “naturalizing them as citizens of Lebanon, Jordan, Syria, Iraq, and elsewhere regionally where they reside”.

Bear in mind: The Greater Israel design is not strictly a Zionist Project for the Middle East, it is an integral part of US foreign policy, its strategic objective is extend US hegemony as well as fracture and balkanize the Middle East.

Trump’s decision to recognize Jerusalem as Israel’s capital is intended to trigger political instability throughout the region.

According to the founding father of Zionism Theodore Herzl, “the area of the Jewish State stretches: “From the Brook of Egypt to the Euphrates.” According to Rabbi Fischmann, “The Promised Land extends from the River of Egypt up to the Euphrates, it includes parts of Syria and Lebanon.”

When viewed in the current context, including the siege on Gaza, the Zionist Plan for the Middle East bears an intimate relationship to the 2003 invasion of Iraq, the 2006 war on Lebanon, the 2011 war on Libya, the ongoing wars on Syria, Iraq and Yemen, not to mention the political crisis in Saudi Arabia.

The “Greater Israel” project consists in weakening and eventually fracturing neighboring Arab states as part of a US-Israeli expansionist project, with the support of NATO and Saudi Arabia. In this regard, the Saudi-Israeli rapprochement is from Netanyahu’s viewpoint a means to expanding Israel’s spheres of influence in the Middle East as well as confronting Iran. Needless to day, the “Greater Israel” project is consistent with America’s imperial design.

“Greater Israel” consists in an area extending from the Nile Valley to the Euphrates. According to Stephen Lendman,

“A near-century ago, the World Zionist Organization’s plan for a Jewish state included:

• historic Palestine;

• South Lebanon up to Sidon and the Litani River;

• Syria’s Golan Heights, Hauran Plain and Deraa; and

• control of the Hijaz Railway from Deraa to Amman, Jordan as well as the Gulf of Aqaba.

Some Zionists wanted more – land from the Nile in the West to the Euphrates in the East, comprising Palestine, Lebanon, Western Syria and Southern Turkey.”



The Zionist project supports the Jewish settlement movement. More broadly it involves a policy of excluding Palestinians from Palestine leading to the eventual annexation of both the West Bank and Gaza to the State of Israel.

Greater Israel would create a number of proxy States. It would include parts of Lebanon, Jordan, Syria, the Sinai, as well as parts of Iraq and Saudi Arabia. (See map).

According to Mahdi Darius Nazemroaya in a 2011 Global Research article, The Yinon Plan was a continuation of Britain’s colonial design in the Middle East:

“[The Yinon plan] is an Israeli strategic plan to ensure Israeli regional superiority. It insists and stipulates that Israel must reconfigure its geo-political environment through the balkanization of the surrounding Arab states into smaller and weaker states.

Israeli strategists viewed Iraq as their biggest strategic challenge from an Arab state. This is why Iraq was outlined as the centerpiece to the balkanization of the Middle East and the Arab World. In Iraq, on the basis of the concepts of the Yinon Plan, Israeli strategists have called for the division of Iraq into a Kurdish state and two Arab states, one for Shiite Muslims and the other for Sunni Muslims. The first step towards establishing this was a war between Iraq and Iran, which the Yinon Plan discusses.

The Atlantic, in 2008, and the U.S. military’s Armed Forces Journal, in 2006, both published widely circulated maps that closely followed the outline of the Yinon Plan. Aside from a divided Iraq, which the Biden Plan also calls for, the Yinon Plan calls for a divided Lebanon, Egypt, and Syria. The partitioning of Iran, Turkey, Somalia, and Pakistan also all fall into line with these views. The Yinon Plan also calls for dissolution in North Africa and forecasts it as starting from Egypt and then spilling over into Sudan, Libya, and the rest of the region.

“Greater Israel” requires the breaking up of the existing Arab states into small states.

“The plan operates on two essential premises. To survive, Israel must 1) become an imperial regional power, and 2) must effect the division of the whole area into small states by the dissolution of all existing Arab states. Small here will depend on the ethnic or sectarian composition of each state. Consequently, the Zionist hope is that sectarian-based states become Israel’s satellites and, ironically, its source of moral legitimation… This is not a new idea, nor does it surface for the first time in Zionist strategic thinking. Indeed, fragmenting all Arab states into smaller units has been a recurrent theme.” (Yinon Plan, see below)

Viewed in this context, the war on Syria and Iraq is part of the process of Israeli territorial expansion.

In this regard, the defeat of US sponsored terrorists (ISIS, Al Nusra) by Syrian Forces with the support of Russia, Iran and Hizbollah constitute a significant setback for Israel.

Michel Chossudovsky, Global Research, September 06, 2015, updated September 13, 2019, December 28, 2019
The Zionist Plan for the Middle East

Translated and edited by

Israel Shahak

The Israel of Theodore Herzl (1904) and of Rabbi Fischmann (1947)

In his Complete Diaries, Vol. II. p. 711, Theodore Herzl, the founder of Zionism, says that the area of the Jewish State stretches: “From the Brook of Egypt to the Euphrates.”

Rabbi Fischmann, member of the Jewish Agency for Palestine, declared in his testimony to the U.N. Special Committee of Enquiry on 9 July 1947: “The Promised Land extends from the River of Egypt up to the Euphrates, it includes parts of Syria and Lebanon.”

from

Oded Yinon’s
“A Strategy for Israel in the Nineteen Eighties”

Published by the

Association of Arab-American University Graduates, Inc.

Belmont, Massachusetts, 1982

Special Document No. 1 (ISBN 0-937694-56-8)

Table of Contents

Publisher’s Note1

The Association of Arab-American University Graduates finds it compelling to inaugurate its new publication series, Special Documents, with Oded Yinon’s article which appeared in Kivunim (Directions), the journal of the Department of Information of the World Zionist Organization. Oded Yinon is an Israeli journalist and was formerly attached to the Foreign Ministry of Israel. To our knowledge, this document is the most explicit, detailed and unambiguous statement to date of the Zionist strategy in the Middle East. Furthermore, it stands as an accurate representation of the “vision” for the entire Middle East of the presently ruling Zionist regime of Begin, Sharon and Eitan. Its importance, hence, lies not in its historical value but in the nightmare which it presents.

2

The plan operates on two essential premises. To survive, Israel must 1) become an imperial regional power, and 2) must effect the division of the whole area into small states by the dissolution of all existing Arab states. Small here will depend on the ethnic or sectarian composition of each state. Consequently, the Zionist hope is that sectarian-based states become Israel’s satellites and, ironically, its source of moral legitimation.

3

This is not a new idea, nor does it surface for the first time in Zionist strategic thinking. Indeed, fragmenting all Arab states into smaller units has been a recurrent theme. This theme has been documented on a very modest scale in the AAUG publication, Israel’s Sacred Terrorism (1980), by Livia Rokach. Based on the memoirs of Moshe Sharett, former Prime Minister of Israel, Rokach’s study documents, in convincing detail, the Zionist plan as it applies to Lebanon and as it was prepared in the mid-fifties.

4

The first massive Israeli invasion of Lebanon in 1978 bore this plan out to the minutest detail. The second and more barbaric and encompassing Israeli invasion of Lebanon on June 6, 1982, aims to effect certain parts of this plan which hopes to see not only Lebanon, but Syria and Jordan as well, in fragments. This ought to make mockery of Israeli public claims regarding their desire for a strong and independent Lebanese central government. More accurately, they want a Lebanese central government that sanctions their regional imperialist designs by signing a peace treaty with them. They also seek acquiescence in their designs by the Syrian, Iraqi, Jordanian and other Arab governments as well as by the Palestinian people. What they want and what they are planning for is not an Arab world, but a world of Arab fragments that is ready to succumb to Israeli hegemony. Hence, Oded Yinon in his essay, “A Strategy for Israel in the 1980’s,” talks about “far-reaching opportunities for the first time since 1967” that are created by the “very stormy situation [that] surrounds Israel.”

5

The Zionist policy of displacing the Palestinians from Palestine is very much an active policy, but is pursued more forcefully in times of conflict, such as in the 1947-1948 war and in the 1967 war. An appendix entitled “Israel Talks of a New Exodus” is included in this publication to demonstrate past Zionist dispersals of Palestinians from their homeland and to show, besides the main Zionist document we present, other Zionist planning for the de-Palestinization of Palestine.

6

It is clear from the Kivunim document, published in February, 1982, that the “far-reaching opportunities” of which Zionist strategists have been thinking are the same “opportunities” of which they are trying to convince the world and which they claim were generated by their June, 1982 invasion. It is also clear that the Palestinians were never the sole target of Zionist plans, but the priority target since their viable and independent presence as a people negates the essence of the Zionist state. Every Arab state, however, especially those with cohesive and clear nationalist directions, is a real target sooner or later.

7

Contrasted with the detailed and unambiguous Zionist strategy elucidated in this document, Arab and Palestinian strategy, unfortunately, suffers from ambiguity and incoherence. There is no indication that Arab strategists have internalized the Zionist plan in its full ramifications. Instead, they react with incredulity and shock whenever a new stage of it unfolds. This is apparent in Arab reaction, albeit muted, to the Israeli siege of Beirut. The sad fact is that as long as the Zionist strategy for the Middle East is not taken seriously Arab reaction to any future siege of other Arab capitals will be the same.

Khalil Nakhleh

July 23, 1982

Foreward

by Israel Shahak

1

The following essay represents, in my opinion, the accurate and detailed plan of the present Zionist regime (of Sharon and Eitan) for the Middle East which is based on the division of the whole area into small states, and the dissolution of all the existing Arab states. I will comment on the military aspect of this plan in a concluding note. Here I want to draw the attention of the readers to several important points:

2

1. The idea that all the Arab states should be broken down, by Israel, into small units, occurs again and again in Israeli strategic thinking. For example, Ze’ev Schiff, the military correspondent of Ha’aretz (and probably the most knowledgeable in Israel, on this topic) writes about the “best” that can happen for Israeli interests in Iraq: “The dissolution of Iraq into a Shi’ite state, a Sunni state and the separation of the Kurdish part” (Ha’aretz 6/2/1982). Actually, this aspect of the plan is very old.

3

2. The strong connection with Neo-Conservative thought in the USA is very prominent, especially in the author’s notes. But, while lip service is paid to the idea of the “defense of the West” from Soviet power, the real aim of the author, and of the present Israeli establishment is clear: To make an Imperial Israel into a world power. In other words, the aim of Sharon is to deceive the Americans after he has deceived all the rest.

4

3. It is obvious that much of the relevant data, both in the notes and in the text, is garbled or omitted, such as the financial help of the U.S. to Israel. Much of it is pure fantasy. But, the plan is not to be regarded as not influential, or as not capable of realization for a short time. The plan follows faithfully the geopolitical ideas current in Germany of 1890-1933, which were swallowed whole by Hitler and the Nazi movement, and determined their aims for East Europe. Those aims, especially the division of the existing states, were carried out in 1939-1941, and only an alliance on the global scale prevented their consolidation for a period of time.

5

The notes by the author follow the text. To avoid confusion, I did not add any notes of my own, but have put the substance of them into this foreward and the conclusion at the end. I have, however, emphasized some portions of the text.

Israel Shahak

June 13, 1982


A Strategy for Israel in the Nineteen Eighties

by Oded Yinon

This essay originally appeared in Hebrew in KIVUNIM (Directions), A Journal for Judaism and Zionism; Issue No, 14–Winter, 5742, February 1982, Editor: Yoram Beck. Editorial Committee: Eli Eyal, Yoram Beck, Amnon Hadari, Yohanan Manor, Elieser Schweid. Published by the Department of Publicity/The World Zionist Organization, Jerusalem.

1

At the outset of the nineteen eighties the State of Israel is in need of a new perspective as to its place, its aims and national targets, at home and abroad. This need has become even more vital due to a number of central processes which the country, the region and the world are undergoing. We are living today in the early stages of a new epoch in human history which is not at all similar to its predecessor, and its characteristics are totally different from what we have hitherto known. That is why we need an understanding of the central processes which typify this historical epoch on the one hand, and on the other hand we need a world outlook and an operational strategy in accordance with the new conditions. The existence, prosperity and steadfastness of the Jewish state will depend upon its ability to adopt a new framework for its domestic and foreign affairs.

2

This epoch is characterized by several traits which we can already diagnose, and which symbolize a genuine revolution in our present lifestyle. The dominant process is the breakdown of the rationalist, humanist outlook as the major cornerstone supporting the life and achievements of Western civilization since the Renaissance. The political, social and economic views which have emanated from this foundation have been based on several “truths” which are presently disappearing–for example, the view that man as an individual is the center of the universe and everything exists in order to fulfill his basic material needs. This position is being invalidated in the present when it has become clear that the amount of resources in the cosmos does not meet Man’s requirements, his economic needs or his demographic constraints. In a world in which there are four billion human beings and economic and energy resources which do not grow proportionally to meet the needs of mankind, it is unrealistic to expect to fulfill the main requirement of Western Society, 1 i.e., the wish and aspiration for boundless consumption. The view that ethics plays no part in determining the direction Man takes, but rather his material needs do–that view is becoming prevalent today as we see a world in which nearly all values are disappearing. We are losing the ability to assess the simplest things, especially when they concern the simple question of what is Good and what is Evil.

3

The vision of man’s limitless aspirations and abilities shrinks in the face of the sad facts of life, when we witness the break-up of world order around us. The view which promises liberty and freedom to mankind seems absurd in light of the sad fact that three fourths of the human race lives under totalitarian regimes. The views concerning equality and social justice have been transformed by socialism and especially by Communism into a laughing stock. There is no argument as to the truth of these two ideas, but it is clear that they have not been put into practice properly and the majority of mankind has lost the liberty, the freedom and the opportunity for equality and justice. In this nuclear world in which we are (still) living in relative peace for thirty years, the concept of peace and coexistence among nations has no meaning when a superpower like the USSR holds a military and political doctrine of the sort it has: that not only is a nuclear war possible and necessary in order to achieve the ends of Marxism, but that it is possible to survive after it, not to speak of the fact that one can be victorious in it.2

4

The essential concepts of human society, especially those of the West, are undergoing a change due to political, military and economic transformations. Thus, the nuclear and conventional might of the USSR has transformed the epoch that has just ended into the last respite before the great saga that will demolish a large part of our world in a multi-dimensional global war, in comparison with which the past world wars will have been mere child’s play. The power of nuclear as well as of conventional weapons, their quantity, their precision and quality will turn most of our world upside down within a few years, and we must align ourselves so as to face that in Israel. That is, then, the main threat to our existence and that of the Western world. 3 The war over resources in the world, the Arab monopoly on oil, and the need of the West to import most of its raw materials from the Third World, are transforming the world we know, given that one of the major aims of the USSR is to defeat the West by gaining control over the gigantic resources in the Persian Gulf and in the southern part of Africa, in which the majority of world minerals are located. We can imagine the dimensions of the global confrontation which will face us in the future.

5

The Gorshkov doctrine calls for Soviet control of the oceans and mineral rich areas of the Third World. That together with the present Soviet nuclear doctrine which holds that it is possible to manage, win and survive a nuclear war, in the course of which the West’s military might well be destroyed and its inhabitants made slaves in the service of Marxism-Leninism, is the main danger to world peace and to our own existence. Since 1967, the Soviets have transformed Clausewitz’ dictum into “War is the continuation of policy in nuclear means,” and made it the motto which guides all their policies. Already today they are busy carrying out their aims in our region and throughout the world, and the need to face them becomes the major element in our country’s security policy and of course that of the rest of the Free World. That is our major foreign challenge.4

6

The Arab Moslem world, therefore, is not the major strategic problem which we shall face in the Eighties, despite the fact that it carries the main threat against Israel, due to its growing military might. This world, with its ethnic minorities, its factions and internal crises, which is astonishingly self-destructive, as we can see in Lebanon, in non-Arab Iran and now also in Syria, is unable to deal successfully with its fundamental problems and does not therefore constitute a real threat against the State of Israel in the long run, but only in the short run where its immediate military power has great import. In the long run, this world will be unable to exist within its present framework in the areas around us without having to go through genuine revolutionary changes. The Moslem Arab World is built like a temporary house of cards put together by foreigners (France and Britain in the Nineteen Twenties), without the wishes and desires of the inhabitants having been taken into account. It was arbitrarily divided into 19 states, all made of combinations of minorites and ethnic groups which are hostile to one another, so that every Arab Moslem state nowadays faces ethnic social destruction from within, and in some a civil war is already raging. 5 Most of the Arabs, 118 million out of 170 million, live in Africa, mostly in Egypt (45 million today).

7

Apart from Egypt, all the Maghreb states are made up of a mixture of Arabs and non-Arab Berbers. In Algeria there is already a civil war raging in the Kabile mountains between the two nations in the country. Morocco and Algeria are at war with each other over Spanish Sahara, in addition to the internal struggle in each of them. Militant Islam endangers the integrity of Tunisia and Qaddafi organizes wars which are destructive from the Arab point of view, from a country which is sparsely populated and which cannot become a powerful nation. That is why he has been attempting unifications in the past with states that are more genuine, like Egypt and Syria. Sudan, the most torn apart state in the Arab Moslem world today is built upon four groups hostile to each other, an Arab Moslem Sunni minority which rules over a majority of non-Arab Africans, Pagans, and Christians. In Egypt there is a Sunni Moslem majority facing a large minority of Christians which is dominant in upper Egypt: some 7 million of them, so that even Sadat, in his speech on May 8, expressed the fear that they will want a state of their own, something like a “second” Christian Lebanon in Egypt.

8

All the Arab States east of Israel are torn apart, broken up and riddled with inner conflict even more than those of the Maghreb. Syria is fundamentally no different from Lebanon except in the strong military regime which rules it. But the real civil war taking place nowadays between the Sunni majority and the Shi’ite Alawi ruling minority (a mere 12% of the population) testifies to the severity of the domestic trouble.

9

Iraq is, once again, no different in essence from its neighbors, although its majority is Shi’ite and the ruling minority Sunni. Sixty-five percent of the population has no say in politics, in which an elite of 20 percent holds the power. In addition there is a large Kurdish minority in the north, and if it weren’t for the strength of the ruling regime, the army and the oil revenues, Iraq’s future state would be no different than that of Lebanon in the past or of Syria today. The seeds of inner conflict and civil war are apparent today already, especially after the rise of Khomeini to power in Iran, a leader whom the Shi’ites in Iraq view as their natural leader.

10

All the Gulf principalities and Saudi Arabia are built upon a delicate house of sand in which there is only oil. In Kuwait, the Kuwaitis constitute only a quarter of the population. In Bahrain, the Shi’ites are the majority but are deprived of power. In the UAE, Shi’ites are once again the majority but the Sunnis are in power. The same is true of Oman and North Yemen. Even in the Marxist South Yemen there is a sizable Shi’ite minority. In Saudi Arabia half the population is foreign, Egyptian and Yemenite, but a Saudi minority holds power.

11

Jordan is in reality Palestinian, ruled by a Trans-Jordanian Bedouin minority, but most of the army and certainly the bureaucracy is now Palestinian. As a matter of fact Amman is as Palestinian as Nablus. All of these countries have powerful armies, relatively speaking. But there is a problem there too. The Syrian army today is mostly Sunni with an Alawi officer corps, the Iraqi army Shi’ite with Sunni commanders. This has great significance in the long run, and that is why it will not be possible to retain the loyalty of the army for a long time except where it comes to the only common denominator: The hostility towards Israel, and today even that is insufficient.

12

Alongside the Arabs, split as they are, the other Moslem states share a similar predicament. Half of Iran’s population is comprised of a Persian speaking group and the other half of an ethnically Turkish group. Turkey’s population comprises a Turkish Sunni Moslem majority, some 50%, and two large minorities, 12 million Shi’ite Alawis and 6 million Sunni Kurds. In Afghanistan there are 5 million

Shi’ites who constitute one third of the population. In Sunni Pakistan there are 15 million Shi’ites who endanger the existence of that state.

13

This national ethnic minority picture extending from Morocco to India and from Somalia to Turkey points to the absence of stability and a rapid degeneration in the entire region. When this picture is added to the economic one, we see how the entire region is built like a house of cards, unable to withstand its severe problems.

14

In this giant and fractured world there are a few wealthy groups and a huge mass of poor people. Most of the Arabs have an average yearly income of 300 dollars. That is the situation in Egypt, in most of the Maghreb countries except for Libya, and in Iraq. Lebanon is torn apart and its economy is falling to pieces. It is a state in which there is no centralized power, but only 5 de facto sovereign authorities (Christian in the north, supported by the Syrians and under the rule of the Franjieh clan, in the East an area of direct Syrian conquest, in the center a Phalangist controlled Christian enclave, in the south and up to the Litani river a mostly Palestinian region controlled by the PLO and Major Haddad’s state of Christians and half a million Shi’ites). Syria is in an even graver situation and even the assistance she will obtain in the future after the unification with Libya will not be sufficient for dealing with the basic problems of existence and the maintenance of a large army. Egypt is in the worst situation: Millions are on the verge of hunger, half the labor force is unemployed, and housing is scarce in this most densely populated area of the world. Except for the army, there is not a single department operating efficiently and the state is in a permanent state of bankruptcy and depends entirely on American foreign assistance granted since the peace.6

15

In the Gulf states, Saudi Arabia, Libya and Egypt there is the largest accumulation of money and oil in the world, but those enjoying it are tiny elites who lack a wide base of support and self-confidence, something that no army can guarantee. 7 The Saudi army with all its equipment cannot defend the regime from real dangers at home or abroad, and what took place in Mecca in 1980 is only an example. A sad and very stormy situation surrounds Israel and creates challenges for it, problems, risks but also far-reaching opportunities for the first time since 1967. Chances are that opportunities missed at that time will become achievable in the Eighties to an extent and along dimensions which we cannot even imagine today.

16

The “peace” policy and the return of territories, through a dependence upon the US, precludes the realization of the new option created for us. Since 1967, all the governments of Israel have tied our national aims down to narrow political needs, on the one hand, and on the other to destructive opinions at home which neutralized our capacities both at home and abroad. Failing to take steps towards the Arab population in the new territories, acquired in the course of a war forced upon us, is the major strategic error committed by Israel on the morning after the Six Day War. We could have saved ourselves all the bitter and dangerous conflict since then if we had given Jordan to the Palestinians who live west of the Jordan river. By doing that we would have neutralized the Palestinian problem which we nowadays face, and to which we have found solutions that are really no solutions at all, such as territorial compromise or autonomy which amount, in fact, to the same thing. 8 Today, we suddenly face immense opportunities for transforming the situation thoroughly and this we must do in the coming decade, otherwise we shall not survive as a state.

17

In the course of the Nineteen Eighties, the State of Israel will have to go through far-reaching changes in its political and economic regime domestically, along with radical changes in its foreign policy, in order to stand up to the global and regional challenges of this new epoch. The loss of the Suez Canal oil fields, of the immense potential of the oil, gas and other natural resources in the Sinai peninsula which is geomorphologically identical to the rich oil-producing countries in the region, will result in an energy drain in the near future and will destroy our domestic economy: one quarter of our present GNP as well as one third of the budget is used for the purchase of oil. 9 The search for raw materials in the Negev and on the coast will not, in the near future, serve to alter that state of affairs.

18

(Regaining) the Sinai peninsula with its present and potential resources is therefore a political priority which is obstructed by the Camp David and the peace agreements. The fault for that lies of course with the present Israeli government and the governments which paved the road to the policy of territorial compromise, the Alignment governments since 1967. The Egyptians will not need to keep the peace treaty after the return of the Sinai, and they will do all they can to return to the fold of the Arab world and to the USSR in order to gain support and military assistance. American aid is guaranteed only for a short while, for the terms of the peace and the weakening of the U.S. both at home and abroad will bring about a reduction in aid. Without oil and the income from it, with the present enormous expenditure, we will not be able to get through 1982 under the present conditions and we will have to act in order to return the situation to the status quo which existed in Sinai prior to Sadat’s visit and the mistaken peace agreement signed with him in March 1979. 10

19

Israel has two major routes through which to realize this purpose, one direct and the other indirect. The direct option is the less realistic one because of the nature of the regime and government in Israel as well as the wisdom of Sadat who obtained our withdrawal from Sinai, which was, next to the war of 1973, his major achievement since he took power. Israel will not unilaterally break the treaty, neither today, nor in 1982, unless it is very hard pressed economically and politically and Egypt provides Israel with the excuse to take the Sinai back into our hands for the fourth time in our short history. What is left therefore, is the indirect option. The economic situation in Egypt, the nature of the regime and its pan-

Arab policy, will bring about a situation after April 1982 in which Israel will be forced to act directly or indirectly in order to regain control over Sinai as a strategic, economic and energy reserve for the long run. Egypt does not constitute a military strategic problem due to its internal conflicts and it could be driven back to the post 1967 war situation in no more than one day. 11

20

The myth of Egypt as the strong leader of the Arab World was demolished back in 1956 and definitely did not survive 1967, but our policy, as in the return of the Sinai, served to turn the myth into “fact.” In reality, however, Egypt’s power in proportion both to Israel alone and to the rest of the Arab World has gone down about 50 percent since 1967. Egypt is no longer the leading political power in the Arab World and is economically on the verge of a crisis. Without foreign assistance the crisis will come tomorrow. 12 In the short run, due to the return of the Sinai, Egypt will gain several advantages at our expense, but only in the short run until 1982, and that will not change the balance of power to its benefit, and will possibly bring about its downfall. Egypt, in its present domestic political picture, is already a corpse, all the more so if we take into account the growing Moslem-Christian rift. Breaking Egypt down territorially into distinct geographical regions is the political aim of Israel in the Nineteen Eighties on its Western front.

21

Egypt is divided and torn apart into many foci of authority. If Egypt falls apart, countries like Libya, Sudan or even the more distant states will not continue to exist in their present form and will join the downfall and dissolution of Egypt. The vision of a Christian Coptic State in Upper Egypt alongside a number of weak states with very localized power and without a centralized government as to date, is the key to a historical development which was only set back by the peace agreement but which seems inevitable in the long run. 13

22

The Western front, which on the surface appears more problematic, is in fact less complicated than the Eastern front, in which most of the events that make the headlines have been taking place recently. Lebanon’s total dissolution into five provinces serves as a precendent for the entire Arab world including Egypt, Syria, Iraq and the Arabian peninsula and is already following that track. The dissolution of Syria and Iraq later on into ethnically or religiously unqiue areas such as in Lebanon, is Israel’s primary target on the Eastern front in the long run, while the dissolution of the military power of those states serves as the primary short term target. Syria will fall apart, in accordance with its ethnic and religious structure, into several states such as in present day Lebanon, so that there will be a Shi’ite Alawi state along its coast, a Sunni state in the Aleppo area, another Sunni state in Damascus hostile to its northern neighbor, and the Druzes who will set up a state, maybe even in our Golan, and certainly in the Hauran and in northern Jordan. This state of affairs will be the guarantee for peace and security in the area in the long run, and that aim is already within our reach today. 14

23

Iraq, rich in oil on the one hand and internally torn on the other, is guaranteed as a candidate for Israel’s targets. Its dissolution is even more important for us than that of Syria. Iraq is stronger than Syria. In the short run it is Iraqi power which constitutes the greatest threat to Israel. An Iraqi-Iranian war will tear Iraq apart and cause its downfall at home even before it is able to organize a struggle on a wide front against us. Every kind of inter-Arab confrontation will assist us in the short run and will shorten the way to the more important aim of breaking up Iraq into denominations as in Syria and in Lebanon. In Iraq, a division into provinces along ethnic/religious lines as in Syria during Ottoman times is possible. So, three (or more) states will exist around the three major cities: Basra, Baghdad and Mosul, and Shi’ite areas in the south will separate from the Sunni and Kurdish north. It is possible that the present Iranian-Iraqi confrontation will deepen this polarization. 15

24

The entire Arabian peninsula is a natural candidate for dissolution due to internal and external pressures, and the matter is inevitable especially in Saudi Arabia. Regardless of whether its economic might based on oil remains intact or whether it is diminished in the long run, the internal rifts and breakdowns are a clear and natural development in light of the present political structure. 16

25

Jordan constitutes an immediate strategic target in the short run but not in the long run, for it does not constitute a real threat in the long run after its dissolution, the termination of the lengthy rule of King Hussein and the transfer of power to the Palestinians in the short run.

26

There is no chance that Jordan will continue to exist in its present structure for a long time, and Israel’s policy, both in war and in peace, ought to be directed at the liquidation of Jordan under the present regime and the transfer of power to the Palestinian majority. Changing the regime east of the river will also cause the termination of the problem of the territories densely populated with Arabs west of the Jordan. Whether in war or under conditions of peace, emigration from the territories and economic demographic freeze in them, are the guarantees for the coming change on both banks of the river, and we ought to be active in order to accelerate this process in the nearest future. The autonomy plan ought also to be rejected, as well as any compromise or division of the territories for, given the plans of the PLO and those of the Israeli Arabs themselves, the Shefa’amr plan of September 1980, it is not possible to go on living in this country in the present situation without separating the two nations, the Arabs to Jordan and the Jews to the areas west of the river. Genuine coexistence and peace will reign over the land only when the Arabs understand that without Jewish rule between the Jordan and the sea they will have neither existence nor security. A nation of their own and security will be theirs only in Jordan. 17

27

Within Israel the distinction between the areas of ’67 and the territories beyond them, those of ’48, has always been meaningless for Arabs and nowadays no longer has any significance for us. The problem should be seen in its entirety without any divisions as of ’67. It should be clear, under any future political situation or military constellation, that the solution of the problem of the indigenous Arabs will come only when they recognize the existence of Israel in secure borders up to the Jordan river and beyond it, as our existential need in this difficult epoch, the nuclear epoch which we shall soon enter. It is no longer possible to live with three fourths of the Jewish population on the dense shoreline which is so dangerous in a nuclear epoch.

28

Dispersal of the population is therefore a domestic strategic aim of the highest order; otherwise, we shall cease to exist within any borders. Judea, Samaria and the Galilee are our sole guarantee for national existence, and if we do not become the majority in the mountain areas, we shall not rule in the country and we shall be like the Crusaders, who lost this country which was not theirs anyhow, and in which they were foreigners to begin with. Rebalancing the country demographically, strategically and economically is the highest and most central aim today. Taking hold of the mountain watershed from Beersheba to the Upper Galilee is the national aim generated by the major strategic consideration which is settling the mountainous part of the country that is empty of Jews today. l8

29

Realizing our aims on the Eastern front depends first on the realization of this internal strategic objective. The transformation of the political and economic structure, so as to enable the realization of these strategic aims, is the key to achieving the entire change. We need to change from a centralized economy in which the government is extensively involved, to an open and free market as well as to switch from depending upon the U.S. taxpayer to developing, with our own hands, of a genuine productive economic infrastructure. If we are not able to make this change freely and voluntarily, we shall be forced into it by world developments, especially in the areas of economics, energy, and politics, and by our own growing isolation. l9

30

From a military and strategic point of view, the West led by the U.S. is unable to withstand the global pressures of the USSR throughout the world, and Israel must therefore stand alone in the Eighties, without any foreign assistance, military or economic, and this is within our capacities today, with no compromises. 20 Rapid changes in the world will also bring about a change in the condition of world Jewry to which Israel will become not only a last resort but the only existential option. We cannot assume that U.S. Jews, and the communities of Europe and Latin America will continue to exist in the present form in the future. 21

31

Our existence in this country itself is certain, and there is no force that could remove us from here either forcefully or by treachery (Sadat’s method). Despite the difficulties of the mistaken “peace” policy and the problem of the Israeli Arabs and those of the territories, we can effectively deal with these problems in the foreseeable future.

Conclusion

1

Three important points have to be clarified in order to be able to understand the significant possibilities of realization of this Zionist plan for the Middle East, and also why it had to be published.

2

The Military Background of The Plan

The military conditions of this plan have not been mentioned above, but on the many occasions where something very like it is being “explained” in closed meetings to members of the Israeli Establishment, this point is clarified. It is assumed that the Israeli military forces, in all their branches, are insufficient for the actual work of occupation of such wide territories as discussed above. In fact, even in times of intense Palestinian “unrest” on the West Bank, the forces of the Israeli Army are stretched out too much. The answer to that is the method of ruling by means of “Haddad forces” or of “Village Associations” (also known as “Village Leagues”): local forces under “leaders” completely dissociated from the population, not having even any feudal or party structure (such as the Phalangists have, for example). The “states” proposed by Yinon are “Haddadland” and “Village Associations,” and their armed forces will be, no doubt, quite similar. In addition, Israeli military superiority in such a situation will be much greater than it is even now, so that any movement of revolt will be “punished” either by mass humiliation as in the West Bank and Gaza Strip, or by bombardment and obliteration of cities, as in Lebanon now (June 1982), or by both. In order to ensure this, the plan, as explained orally, calls for the establishment of Israeli garrisons in focal places between the mini states, equipped with the necessary mobile destructive forces. In fact, we have seen something like this in Haddadland and we will almost certainly soon see the first example of this system functioning either in South Lebanon or in all Lebanon.

3

It is obvious that the above military assumptions, and the whole plan too, depend also on the Arabs continuing to be even more divided than they are now, and on the lack of any truly progressive mass movement among them. It may be that those two conditions will be removed only when the plan will be well advanced, with consequences which can not be foreseen.

4

Why it is necessary to publish this in Israel?

The reason for publication is the dual nature of the Israeli-Jewish society: A very great measure of freedom and democracy, specially for Jews, combined with expansionism and racist discrimination. In such a situation the Israeli-Jewish elite (for the masses follow the TV and Begin’s speeches) has to be persuaded. The first steps in the process of persuasion are oral, as indicated above, but a time comes in which it becomes inconvenient. Written material must be produced for the benefit of the more stupid “persuaders” and “explainers” (for example medium-rank officers, who are, usually, remarkably stupid). They then “learn it,” more or less, and preach to others. It should be remarked that Israel, and even the Yishuv from the Twenties, has always functioned in this way. I myself well remember how (before I was “in opposition”) the necessity of war with was explained to me and others a year before the 1956 war, and the necessity of conquering “the rest of Western Palestine when we will have the opportunity” was explained in the years 1965-67.

5

Why is it assumed that there is no special risk from the outside in the publication of such plans?

Such risks can come from two sources, so long as the principled opposition inside Israel is very weak (a situation which may change as a consequence of the war on Lebanon) : The Arab World, including the Palestinians, and the United States. The Arab World has shown itself so far quite incapable of a detailed and rational analysis of Israeli-Jewish society, and the Palestinians have been, on the average, no better than the rest. In such a situation, even those who are shouting about the dangers of Israeli expansionism (which are real enough) are doing this not because of factual and detailed knowledge, but because of belief in myth. A good example is the very persistent belief in the non-existent writing on the wall of the Knesset of the Biblical verse about the Nile and the Euphrates. Another example is the persistent, and completely false declarations, which were made by some of the most important Arab leaders, that the two blue stripes of the Israeli flag symbolize the Nile and the Euphrates, while in fact they are taken from the stripes of the Jewish praying shawl (Talit). The Israeli specialists assume that, on the whole, the Arabs will pay no attention to their serious discussions of the future, and the Lebanon war has proved them right. So why should they not continue with their old methods of persuading other Israelis?

6

In the United States a very similar situation exists, at least until now. The more or less serious commentators take their information about Israel, and much of their opinions about it, from two sources. The first is from articles in the “liberal” American press, written almost totally by Jewish admirers of Israel who, even if they are critical of some aspects of the Israeli state, practice loyally what Stalin used to call “the constructive criticism.” (In fact those among them who claim also to be “Anti-Stalinist” are in reality more Stalinist than Stalin, with Israel being their god which has not yet failed). In the framework of such critical worship it must be assumed that Israel has always “good intentions” and only “makes mistakes,” and therefore such a plan would not be a matter for discussion–exactly as the Biblical genocides committed by Jews are not mentioned. The other source of information, The Jerusalem Post, has similar policies. So long, therefore, as the situation exists in which Israel is really a “closed society” to the rest of the world, because the world wants to close its eyes, the publication and even the beginning of the realization of such a plan is realistic and feasible.

Israel Shahak

June 17, 1982 Jerusalem

About the Translator

Israel Shahak is a professor of organic chemistly at Hebrew University in Jerusalem and the chairman of the Israeli League for Human and Civil Rights. He published The Shahak Papers, collections of key articles from the Hebrew press, and is the author of numerous articles and books, among them Non-Jew in the Jewish State. His latest book is Israel’s Global Role: Weapons for Repression, published by the AAUG in 1982. Israel Shahak: (1933-2001)

Notes

1. American Universities Field Staff. Report No.33, 1979. According to this research, the population of the world will be 6 billion in the year 2000. Today’s world population can be broken down as follows: China, 958 million; India, 635 million; USSR, 261 million; U.S., 218 million Indonesia, 140 million; Brazil and Japan, 110 million each. According to the figures of the U.N. Population Fund for 1980, there will be, in 2000, 50 cities with a population of over 5 million each. The population ofthp;Third World will then be 80% of the world population. According to Justin Blackwelder, U.S. Census Office chief, the world population will not reach 6 billion because of hunger.

2. Soviet nuclear policy has been well summarized by two American Sovietologists: Joseph D. Douglas and Amoretta M. Hoeber, Soviet Strategy for Nuclear War, (Stanford, Ca., Hoover Inst. Press, 1979). In the Soviet Union tens and hundreds of articles and books are published each year which detail the Soviet doctrine for nuclear war and there is a great deal of documentation translated into English and published by the U.S. Air Force,including USAF: Marxism-Leninism on War and the Army: The Soviet View, Moscow, 1972; USAF: The Armed Forces of the Soviet State. Moscow, 1975, by Marshal A. Grechko. The basic Soviet approach to the matter is presented in the book by Marshal Sokolovski published in 1962 in Moscow: Marshal V. D. Sokolovski, Military Strategy, Soviet Doctrine and Concepts(New York, Praeger, 1963).

3. A picture of Soviet intentions in various areas of the world can be drawn from the book by Douglas and Hoeber, ibid. For additional material see: Michael Morgan, “USSR’s Minerals as Strategic Weapon in the Future,” Defense and Foreign Affairs, Washington, D.C., Dec. 1979.

4. Admiral of the Fleet Sergei Gorshkov, Sea Power and the State, London, 1979. Morgan, loc. cit. General George S. Brown (USAF) C-JCS, Statement to the Congress on the Defense Posture of the United States For Fiscal Year 1979, p. 103; National Security Council, Review of Non-Fuel Mineral Policy, (Washington, D.C. 1979,); Drew Middleton, The New York Times, (9/15/79); Time, 9/21/80.

5. Elie Kedourie, “The End of the Ottoman Empire,” Journal of Contemporary History, Vol. 3, No.4, 1968.

6. Al-Thawra, Syria 12/20/79, Al-Ahram,12/30/79, Al Ba’ath, Syria, 5/6/79. 55% of the Arabs are 20 years old and younger, 70% of the Arabs live in Africa, 55% of the Arabs under 15 are unemployed, 33% live in urban areas, Oded Yinon, “Egypt’s Population Problem,” The Jerusalem Quarterly, No. 15, Spring 1980.

7. E. Kanovsky, “Arab Haves and Have Nots,” The Jerusalem Quarterly, No.1, Fall 1976, Al Ba’ath, Syria, 5/6/79.

8. In his book, former Prime Minister Yitzhak Rabin said that the Israeli government is in fact responsible for the design of American policy in the Middle East, after June ’67, because of its own indecisiveness as to the future of the territories and the inconsistency in its positions since it established the background for Resolution 242 and certainly twelve years later for the Camp David agreements and the peace treaty with Egypt. According to Rabin, on June 19, 1967, President Johnson sent a letter to Prime Minister Eshkol in which he did not mention anything about withdrawal from the new territories but exactly on the same day the government resolved to return territories in exchange for peace. After the Arab resolutions in Khartoum (9/1/67) the government altered its position but contrary to its decision of June 19, did not notify the U.S. of the alteration and the U.S. continued to support 242 in the Security Council on the basis of its earlier understanding that Israel is prepared to return territories. At that point it was already too late to change the U.S. position and Israel’s policy. From here the way was opened to peace agreements on the basis of 242 as was later agreed upon in Camp David. See Yitzhak Rabin. Pinkas Sherut, (Ma’ariv 1979) pp. 226-227.

9. Foreign and Defense Committee Chairman Prof. Moshe Arens argued in an interview (Ma ‘ariv,10/3/80) that the Israeli government failed to prepare an economic plan before the Camp David agreements and was itself surprised by the cost of the agreements, although already during the negotiations it was possible to calculate the heavy price and the serious error involved in not having prepared the economic grounds for peace.

The former Minister of Treasury, Mr. Yigal Holwitz, stated that if it were not for the withdrawal from the oil fields, Israel would have a positive balance of payments (9/17/80). That same person said two years earlier that the government of Israel (from which he withdrew) had placed a noose around his neck. He was referring to the Camp David agreements (Ha’aretz, 11/3/78). In the course of the whole peace negotiations neither an expert nor an economics advisor was consulted, and the Prime Minister himself, who lacks knowledge and expertise in economics, in a mistaken initiative, asked the U.S. to give us a loan rather than a grant, due to his wish to maintain our respect and the respect of the U.S. towards us. See Ha’aretz1/5/79. Jerusalem Post, 9/7/79. Prof Asaf Razin, formerly a senior consultant in the Treasury, strongly criticized the conduct of the negotiations; Ha’aretz, 5/5/79. Ma’ariv, 9/7/79. As to matters concerning the oil fields and Israel’s energy crisis, see the interview with Mr. Eitan Eisenberg, a government advisor on these matters, Ma’arive Weekly, 12/12/78. The Energy Minister, who personally signed the Camp David agreements and the evacuation of Sdeh Alma, has since emphasized the seriousness of our condition from the point of view of oil supplies more than once…see Yediot Ahronot, 7/20/79. Energy Minister Modai even admitted that the government did not consult him at all on the subject of oil during the Camp David and Blair House negotiations. Ha’aretz, 8/22/79.

10. Many sources report on the growth of the armaments budget in Egypt and on intentions to give the army preference in a peace epoch budget over domestic needs for which a peace was allegedly obtained. See former Prime Minister Mamduh Salam in an interview 12/18/77, Treasury Minister Abd El Sayeh in an interview 7/25/78, and the paper Al Akhbar, 12/2/78 which clearly stressed that the military budget will receive first priority, despite the peace. This is what former Prime Minister Mustafa Khalil has stated in his cabinet’s programmatic document which was presented to Parliament, 11/25/78. See English translation, ICA, FBIS, Nov. 27. 1978, pp. D 1-10.

According to these sources, Egypt’s military budget increased by 10% between fiscal 1977 and 1978, and the process still goes on. A Saudi source divulged that the Egyptians plan to increase their militmy budget by 100% in the next two years; Ha’aretz, 2/12/79 and Jerusalem Post, 1/14/79.

11. Most of the economic estimates threw doubt on Egypt’s ability to reconstruct its economy by 1982. See Economic Intelligence Unit, 1978 Supplement, “The Arab Republic of Egypt”; E. Kanovsky, “Recent Economic Developments in the Middle East,” Occasional Papers, The Shiloah Institution, June 1977; Kanovsky, “The Egyptian Economy Since the Mid-Sixties, The Micro Sectors,” Occasional Papers, June 1978; Robert McNamara, President of World Bank, as reported in Times, London, 1/24/78.

12. See the comparison made by the researeh of the Institute for Strategic Studies in London, and research camed out in the Center for Strategic Studies of Tel Aviv University, as well as the research by the British scientist, Denis Champlin, Military Review, Nov. 1979, ISS: The Military Balance 1979-1980, CSS; Security Arrangements in Sinai…by Brig. Gen. (Res.) A Shalev, No. 3.0 CSS; The Military Balance and the Military Options after the Peace Treaty with Egypt, by Brig. Gen. (Res.) Y. Raviv, No.4, Dec. 1978, as well as many press reports including El Hawadeth, London, 3/7/80; El Watan El Arabi, Paris, 12/14/79.

13. As for religious ferment in Egypt and the relations between Copts and Moslems see the series of articles published in the Kuwaiti paper, El Qabas, 9/15/80. The English author Irene Beeson reports on the rift between Moslems and Copts, see: Irene Beeson, Guardian, London, 6/24/80, and Desmond Stewart, Middle East Internmational, London 6/6/80. For other reports see Pamela Ann Smith, Guardian, London, 12/24/79; The Christian Science Monitor 12/27/79 as well as Al Dustour, London, 10/15/79; El Kefah El Arabi, 10/15/79.

14. Arab Press Service, Beirut, 8/6-13/80. The New Republic, 8/16/80, Der Spiegel as cited by Ha’aretz, 3/21/80, and 4/30-5/5/80; The Economist, 3/22/80; Robert Fisk, Times, London, 3/26/80; Ellsworth Jones, Sunday Times, 3/30/80.

15. J.P. Peroncell Hugoz, Le Monde, Paris 4/28/80; Dr. Abbas Kelidar, Middle East Review, Summer 1979;

Conflict Studies, ISS, July 1975; Andreas Kolschitter, Der Zeit, (Ha’aretz, 9/21/79) Economist Foreign Report, 10/10/79, Afro-Asian Affairs, London, July 1979.

16. Arnold Hottinger, “The Rich Arab States in Trouble,” The New York Review of Books, 5/15/80; Arab Press Service, Beirut, 6/25-7/2/80; U.S. News and World Report, 11/5/79 as well as El Ahram, 11/9/79; El Nahar El Arabi Wal Duwali, Paris 9/7/79; El Hawadeth, 11/9/79; David Hakham, Monthly Review, IDF, Jan.-Feb. 79.

17. As for Jordan’s policies and problems see El Nahar El Arabi Wal Duwali, 4/30/79, 7/2/79; Prof. Elie Kedouri, Ma’ariv 6/8/79; Prof. Tanter, Davar 7/12/79; A. Safdi, Jerusalem Post, 5/31/79; El Watan El Arabi 11/28/79; El Qabas, 11/19/79. As for PLO positions see: The resolutions of the Fatah Fourth Congress, Damascus, August 1980. The Shefa’amr program of the Israeli Arabs was published in Ha’aretz, 9/24/80, and by Arab Press Report 6/18/80. For facts and figures on immigration of Arabs to Jordan, see Amos Ben Vered, Ha’aretz, 2/16/77; Yossef Zuriel, Ma’ariv 1/12/80. As to the PLO’s position towards Israel see Shlomo Gazit, Monthly Review; July 1980; Hani El Hasan in an interview, Al Rai Al’Am, Kuwait 4/15/80; Avi Plaskov, “The Palestinian Problem,” Survival, ISS, London Jan. Feb. 78; David Gutrnann, “The Palestinian Myth,” Commentary, Oct. 75; Bernard Lewis, “The Palestinians and the PLO,” Commentary Jan. 75; Monday Morning, Beirut, 8/18-21/80; Journal of Palestine Studies, Winter 1980.

18. Prof. Yuval Neeman, “Samaria–The Basis for Israel’s Security,” Ma’arakhot 272-273, May/June 1980; Ya’akov Hasdai, “Peace, the Way and the Right to Know,” Dvar Hashavua, 2/23/80. Aharon Yariv, “Strategic Depth–An Israeli Perspective,” Ma’arakhot 270-271, October 1979; Yitzhak Rabin, “Israel’s Defense Problems in the Eighties,” Ma’arakhot October 1979.

19. Ezra Zohar, In the Regime’s Pliers (Shikmona, 1974); Motti Heinrich, Do We have a Chance Israel, Truth Versus Legend (Reshafim, 1981).

20. Henry Kissinger, “The Lessons of the Past,” The Washington Review Vol 1, Jan. 1978; Arthur Ross, “OPEC’s Challenge to the West,” The Washington Quarterly, Winter, 1980; Walter Levy, “Oil and the Decline of the West,” Foreign Affairs, Summer 1980; Special Report–“Our Armed Forees-Ready or Not?” U.S. News and World Report 10/10/77; Stanley Hoffman, “Reflections on the Present Danger,” The New York Review of Books 3/6/80; Time 4/3/80; Leopold Lavedez “The illusions of SALT” Commentary Sept. 79; Norman Podhoretz, “The Present Danger,” Commentary March 1980; Robert Tucker, “Oil and American Power Six Years Later,” Commentary Sept. 1979; Norman Podhoretz, “The Abandonment of Israel,” Commentary July 1976; Elie Kedourie, “Misreading the Middle East,” Commentary July 1979.

21. According to figures published by Ya’akov Karoz, Yediot Ahronot, 10/17/80, the sum total of anti-Semitic incidents recorded in the world in 1979 was double the amount recorded in 1978. In Germany, France, and Britain the number of anti-Semitic incidents was many times greater in that year. In the U.S. as well there has been a sharp increase in anti-Semitic incidents which were reported in that article. For the new anti-Semitism, see L. Talmon, “The New Anti-Semitism,” The New Republic, 9/18/1976; Barbara Tuchman, “They poisoned the Wells,” Newsweek 2/3/75.


Link

Hozzaszolasok

1907 #1 Robit
- 2020. February 12. 08:40:16
Donald Trump elnök bizonytalanul megerősítette Izrael illegális településeinek támogatását (ideértve az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2334. sz. Határozatát, amely az elfoglalt Ciszjordániai izraeli települések jogellenességére vonatkozik). A legutóbbi fejleményekben a Trump adminisztráció elismerte az izraeli szuverenitást a Golán-hegység felett.

A Trump százados ügye „Nagy-Izrael”.

Ez tagadja a palesztinok összes területi jogait. Izrael a Jordán folyó teljes völgyét, valamint a Ciszjordánia illegális településeit kívánja csatolni.

A „Nagy-Izrael” szintén része lesz a 2020. márciusi választási kampánynak. Netanyahu ígéretet tett arra, hogy a megszállt Ciszjordánia nagy részeit angyalba csatolja.

„Ma [szeptember 2019. évi második választás előtt] bejelentem azon szándékomat, hogy a következő kormány megalakulásával megalapozza az izraeli szuverenitást a Jordán-völgyben és a Holt-tenger északi részén.” (Kiemelés tőlem)

Annak ellenére, hogy korrupciós okok miatt vádolta, Netanyahu A vezetõ gyõzelem hozzájárul az arabellenes érzelmek megszilárdításához a Likud párton belül.

Trump „Század üzlete” támogatja a „Nagy-Izrael” projektet, amely szintén a palesztinok „visszatérési jogától” való eltérést jelenti azzal, hogy „honosítják őket Libanon, Jordánia, Szíria, Irak és más régiók állampolgáraiként. tartózkodnak ”.

Ne feledje: A Nagy-Izrael terve nem szigorúan a Közel-Kelet cionista projektje, az USA külpolitikájának szerves része, stratégiai célja az USA hegemóniájának kiterjesztése, valamint a Közel-Kelet törése és balkanizálása.

Trump azon döntése, hogy Jeruzsálemet Izrael fővárosaként ismeri el, célja a térség politikai instabilitásának kiváltása.

A cionizmus alapító atyja, Theodore Herzl szerint „a zsidó állam területe:„ Egyiptom patakjától az Eufrátiáig ”. Fischmann rabbi szerint„ Az ígéret földje az Egyiptom folyójától egészen az Eufráteig terjed, magában foglalja Szíria és Libanon részeit. ”

A jelenlegi helyzetben - ideértve a gázai ostromot is - a Közel-Kelet Cionista Terve szoros kapcsolatban áll a 2003-as Irak invázióval, a 2006-os Libanoni háborúval, a 2011-es Líbia-háborúval, a Szíriával, Irakkal folytatott háborúkkal. és Jemen, nem is beszélve a Szaúd-Arábia politikai válságáról.

A „Nagy-Izrael” projekt a szomszédos arab államok gyengítéséből és végül széttöredezéséből áll egy amerikai – izraeli expanzionista projekt részeként, a NATO és Szaúd-Arábia támogatásával. E tekintetben a szaúdi-izraeli közeledés Netanyahu szempontjából eszköz Izrael Közel-Kelet befolyási körének kiterjesztésére, valamint Irán szembeszállására. A „Greater Israel” projekt feleslegesen felel meg az amerikai birodalmi tervnek.

A „Nagy-Izrael” egy olyan terület, amely a Nílus völgyétől az Eufrátiáig terjed. Stephen Lendman szerint:

„Egy közel század elején a Cionista Világszervezet zsidó államra vonatkozó terve az alábbiakat foglalta magában:

• történelmi Palesztina;

• Dél-Libanon Sidonig és a Litani folyóig;

• Szíria Golan-hegység, Hauran-síkság és Deraa; és

• a Hijaz vasút irányítása Deraa-tól Ammánig (Jordánia), valamint az Akaba-öbölig.

Egyes cionisták többet akartak - Nyugat Nílusától az Keleti Eufrátiáig, Palesztinát, Libanont, Nyugat-Szíriát és Dél-Törökországot foglalva. ”



A cionista projekt támogatja a zsidó települési mozgalmat. Szélesebb értelemben magában foglalja a palesztinok Palesztinából való kizárásának politikáját, amely mind a Ciszjordániát, mind a Gázát Izrael államhoz csatolja.

Nagy-Izrael számos meghatalmazott államot hozna létre. Ez magában foglalja Libanon, Jordánia, Szíria, a Sínai-félsziget, valamint Irak és Szaúd-Arábia részeit. (Lásd a térképet).

Mahdi Darius Nazemroaya egy 2011. évi globális kutatási cikk szerint a Yinon-terv Nagy-Britannia gyarmati terveinek folytatása volt a Közel-Keleten:

„[A Yinon-terv] izraeli stratégiai terv, amely biztosítja az izraeli regionális fölényt. Hangsúlyozza és előírja, hogy Izraelnek újra kell alakítania geopolitikai környezetét a környező arab államok kisebb és gyengébb államokké való balkanizálásán keresztül.

Az izraeli stratégák Irakot tekintik arab stratégiai legnagyobb kihívásának. Ez az oka annak, hogy Irakot a Közel-Kelet és az arab világ balkanizációjának központi elemeként vázolták fel. Irakban, a Yinon-terv elképzelései alapján, az izraeli stratégisták Irak kurd államra és két arab államra való felosztására szólítottak fel, az egyik a síita muszlimok, a másik pedig a szunnita muszlimok számára. Ennek első lépése Irak és Irán közötti háború volt, amelyet a Yinon-terv tárgyal.

Az Atlanti-óceán 2008-ban és az amerikai katonai fegyveres erők folyóirata 2006-ban egyaránt széles körben közzétett térképeket tett közzé, amelyek szorosan követik a Yinon-terv vázlatát. A megosztott Irak mellett, amelyre a Biden-terv is felszólít, a Yinon-terv felosztott Libanon, Egyiptom és Szíria felállítását követeli. Irán, Törökország, Szomália és Pakisztán megosztása szintén összhangban áll ezekkel a nézetekkel. A Yinon-terv felszámolást követel Észak-Afrikában, és előrejelzése szerint Egyiptomból indul, majd Szudánba, Líbiába és a régió többi részébe terjed.

„Nagy-Izrael” megköveteli a meglévő arab államok apró államokké való felbontását.

„A terv két alapvető helyszínen működik. A túléléshez Izraelnek 1) császári regionális hatalommá kell válnia, és 2) az egész térséget kis államokra kell osztania az összes létező arab állam feloszlatása révén. A kicsi itt az egyes államok etnikai vagy szektáris összetételétől függ. Következésképpen a cionista remény az, hogy a szektáris államok Izrael műholdaivá válnak, és ironikus módon az erkölcsi legitimáció forrásává válnak. Ez nem új ötlet, és a cionista stratégiai gondolkodásban először sem jelent meg. Valójában az arab államok kisebb egységekre történő széttöredezése ismétlődő téma. ”(Yinon-terv, lásd alábB)

Ebben a helyzetben a Szíriával és Irakkal szembeni háború az izraeli területi terjeszkedés folyamatának része.

Ebben a tekintetben az USA által szponzorált terroristák (ISIS, Al Nusra) veresége Oroszország, Irán és Hizbollah támogatásával a szír erők által jelentős vereséget jelent Izrael számára.

Michel Chossudovsky Global Research, szeptember 6, 2015, frissítve szeptember 13, 2019, december 28, 2019
A cionista terv a Közel-Keleten

Fordította és szerkesztette:

Israel Shahak

Az Izrael Herzl Tivadar (1904) és a Rabbi Fischmann (1947)

A his Complete Diaries, Vol. II. o. Theodore Herzl, a cionizmus alapítója, a 711. sz. Szerint a zsidó állam területe: „Az Egyiptom patakjától az Eufrátiáig”.

Fischmann Rabbi, a Palesztin Zsidó Ügynökség tagja az ENSZ Különleges Vizsgáló Bizottságának 1947. július 9-én tett vallomása során kijelentette: „Az ígéretes föld az Egyiptom folyójától egészen az Eufrátiáig terjed, magában foglalja Szíria és Libanon részeit. ”

,

Oded Yinon
„ Stratégia Izrael számára a tizenkilencvenes évek tizenkilencvenes éveiben ”című

kiadványában, amelyet az

Arab-Amerikai Egyetemi Graduátumok Szövetsége tett közzé .

Belmont, Massachusetts, 1982.

sz. Különdokumentum (ISBN 0-937694-56-8)

Tartalomjegyzék

Kiadói megjegyzés1

Az Arab-Amerikai Egyetemi Diplomások Szövetsége kényszeríti az új kiadvány-sorozat, a Különleges Dokumentumok megnyitását Oded Yinon-cikkel, amely megjelent a Kivunimben (Irányok), a Cionista Világszervezet Információs Osztályának folyóiratában. Oded Yinon izraeli újságíró, korábban az izraeli külügyminisztérium munkatársa volt. Tudomásunk szerint ez a dokumentum a közel-keleti cionista stratégia legpontosabb, részletesebb és egyértelműbb nyilatkozata. Ezenkívül a Begin, Sharon és Eitan jelenlegi uralkodó cionista rendszerének „Közel-Kelet” jövőképének pontos ábrázolása. Jelentősége tehát nem a történelmi értékben rejlik, hanem a rémálomban, amelyet bemutat.

2

A terv két alapvető helyiségben működik. A túléléshez Izraelnek 1) császári regionális hatalommá kell válnia, és 2) az egész térséget kis államokra kell osztania az összes létező arab állam feloszlatása révén. A kicsi itt az egyes államok etnikai vagy szektáris összetételétől függ. Következésképpen a cionista remény az, hogy a szektáris államok Izrael műholdaivá válnak és irónikus módon az erkölcsi legitimáció forrásává válnak.

3

Ez nem új ötlet, és a cionista stratégiai gondolkodásban először sem merül fel. Sőt, az arab államok kisebb egységekre történő felosztása ismétlődő téma volt. Ezt a témát nagyon szerény mértékben dokumentálják Livia Rokach, az AAUG kiadvány, Izrael szent terrorizmus (1980). Moshe Sharett, az izraeli volt miniszterelnök emlékezete alapján Rokach tanulmányi dokumentumai - meggyőző részletességgel - a cionista tervnek a Libanonra vonatkozó és az ötvenes évek közepén elkészített formájában.

4

Az első súlyos izraeli invázió Libanonban, 1978-ban, a legfontosabb részletekig terjesztette ezt a tervet. A második és barbárságosabb, amely magában foglalja az 1982. június 6-i izraeli inváziót Libanonban, és célja a terv egyes részeinek végrehajtása, amelyek nemcsak Libanont, hanem Szíriát és Jordániát is töredékeikben rejtegetik. Ennek ki kellene gúnyolnia az izraeli közvéleményt egy erős és független libanoni központi kormány iránti vágyával kapcsolatban. Pontosabban azt akarják, hogy egy libanoni központi kormányzat szankcionálja regionális imperialista terveit, békés szerződés aláírásával. Emellett a szír, iraki, jordániai és más arab kormányok, valamint a palesztin nép egyetértését kérik a tervekben. Amit akarnak és mit terveznek, az nem arab világ, hanem az arab töredékek világa, amely kész engedelmeskedni az izraeli hegemóniának. Ezért Oded Yinon „Az Izrael stratégiája az 1980-as években” című esszéjében „az 1967 óta először előforduló messzemenő lehetőségekről” beszél, amelyeket „az Izrael körülvevő viharos helyzet” hoz létre.

5

A palesztin Palesztinától való kitoloncolására irányuló cionista politika nagymértékben aktív politika, amelyet erősebben folytatnak konfliktusok idején, például az 1947–1948-as háborúban és az 1967-es háborúban. A kiadvány tartalmazza az „Izrael beszél egy új kivonulásról” című függeléket, amely bemutatja a palesztinok szülőföldjük múltbeli cionista elterjedését, és bemutatja a fő cionista dokumentum mellett az egyéb cionista terveket Palesztina palesztinizálására.

6

Az 1982 februárjában megjelent Kivunim-dokumentumból kitűnik, hogy a „messzemenő lehetőségek”, amelyekre a cionista stratégák gondolkodtak, ugyanazok a „lehetőségek”, amelyek megkísérlik meggyőzni a világot, és amelyeket állításuk szerint állítottak elő az 1982. júniusi inváziójukig. Az is egyértelmű, hogy a palesztinok soha nem voltak a cionista tervek egyetlen célpontja, de az elsődleges cél, mivel életképes és független népük jelenléte tagadja a cionista állam lényegét. Minden arab állam, különösen azok, amelyek koherens és világos nacionalista iránymutatásokkal rendelkeznek, előbb vagy utóbb valódi célpont.

7

A dokumentumban megvilágított részletes és egyértelmű cionista stratégiával ellentétben az arab és palesztin stratégia sajnos kétértelmű és következetlen. Nincs arra utaló jel, hogy az arab stratégák beépítették volna a cionista tervet annak teljes következményeibe. Ehelyett hitetlenkedéssel és sokkkal reagálnak, amikor egy új szakasz kibontakozik. Ez nyilvánvaló az arab reakcióban, bár tompítva, Bejrút izraeli ostromához. A szomorú tény az, hogy mindaddig, amíg a Közel-Keletre vonatkozó cionista stratégiát nem veszik komolyan, az arab reakció más arab fővárosok jövőbeli ostromlására ugyanaz lesz.

Khalil Nakhleh

, 1982. július 23.

Előzetesen

Israel Shahak

1

A következő esszé véleményem szerint a jelenlegi (Sharon és Eitan) cionista rezsim pontos és részletes tervét mutatja be a Közel-Keleten, amely az egész terület kis államokra történő felosztásán és az összes meglévő feloszlatásán alapul. Arab államok. A terv katonai aspektusát záró bejegyzésben kommentálom. Itt fel szeretném hívni az olvasók figyelmét számos fontos pontra:

2

1. Az izraeli stratégiai gondolkodásban újra és újra felmerül az a gondolat, hogy Izrael az összes arab államot kis egységekre bontja. Például Ze'ev Schiff, a Ha'aretz katonai tudósítója (és ebben a témában valószínűleg a leginkább tájékozódó Izraelben) azt írja, hogy mi lehet „legjobb”, ami az izraeli érdekek miatt Irakban történhet: „Irak feloszlatása Shiita állam, szunnita állam és a kurd rész szétválasztása ”(Ha'aretz, 1982.06.06.). Valójában a terv e szempontja nagyon régi.

3

2. Az USA-ban a neokonzervatív gondolatokkal fennálló szoros kapcsolat kiemelkedő, különösen a szerző jegyzeteiben. De miközben az „a Nyugat megvédésének” a szovjet hatalomtól való gondolatát tiszteletben tartják, a szerző és a jelenlegi izraeli intézmény valódi célja egyértelmű: A császári Izrael világhatalmúvá tétele. Más szavakkal, Sharon célja az amerikaiak megtévesztése, miután megtévesztette a többit.

4

3. Nyilvánvaló, hogy a lényeges adatok nagy részét - mind a megjegyzésekben, mind a szövegben - elrontják vagy kihagyják, például az Egyesült Államok Izraelnek nyújtott pénzügyi támogatását. Ennek nagy része tiszta fantázia. A terv azonban nem tekinthető nem befolyásosnak vagy rövid időn belül megvalósíthatatlannak. A terv hűen követi a németországi 1890–1933 közötti aktuális geopolitikai elképzeléseket, amelyeket Hitler és a náci mozgalom egészében elnyeltek, és meghatározta Kelet-Európa céljait. Ezeket a célokat, különös tekintettel a meglévő államok felosztására, 1939-1941-ben hajtották végre, és csak globális szintű szövetség akadályozta meg konszolidációjukat egy ideig.

5

A szerző megjegyzései követi a szöveget. A zavar elkerülése érdekében nem fűztem hozzá saját jegyzeteket, de ezek tartalmát beillesztettem ebbe az előtérbe és a végén levont következtetésbe. Hangsúlyoztam azonban a szöveg néhány részét.

Izrael Shahak

, 1982. június 13.


Stratégia Izrael számára a tizenkilenc nyolcvanas években

, Oded Yinon készítette.

Ez az esszé eredetileg héberül jelent meg a KIVUNIM-ben (Útmutatók), A Judaizmus és a cionizmus folyóiratában; Kiadás száma: 5742, 14 – tél, 1982. február 14 – tél, szerkesztő: Yoram Beck. Szerkesztõbizottság: Eli Eyal, Yoram Beck, Amnon Hadari, Yohanan-kastély, Elieser Schweid. A Jeruzsálemben található Cionista Világszervezet nyilvánosságának osztálya.

1

A kilencvenes nyolcvanas évek elején Izrael államának új perspektívára van szüksége helyének, céljainak és nemzeti céljainak szempontjából, otthon és külföldön. Ez az igény még fontosabbá vált számos olyan központi folyamat miatt, amelyeken az ország, a régió és a világ átmenetileg zajlik. Ma az emberi történelem egy új korszakának korai szakaszában élünk, amely egyáltalán nem hasonlít elődjéhez, és jellemzői teljesen különböznek az eddig ismerttől. Ezért van szükség egyrészről a központi folyamatok megértésére, amelyek jellemzik ezt a történelmi korszakot, másrészt pedig világképre és működési stratégiára van szükségünk az új feltételeknek megfelelően. A létezés,

2

Ezt a korszakot számos olyan vonás jellemzi, amelyeket már diagnosztizálhatunk, és amelyek valódi forradalmat szimbolizálnak jelenlegi életmódunkban. Az uralkodó folyamat a racionalista, humanista szemlélet lebontása, mint a reneszánsz óta a nyugati civilizáció életét és eredményeit támogató fő sarokköv. Az ebből az alapból származó politikai, társadalmi és gazdasági nézetek számos „igazságon” alapulnak, amelyek jelenleg eltűnnek - például azon a véleményen, hogy az ember mint egyén az univerzum központja, és minden létezik annak érdekében, hogy teljesítse alapvető anyagigények. Ezt a helyzetet érvénytelenítik a jelenben, amikor világossá vált, hogy a kozmoszban az erőforrások mennyisége nem felel meg az ember igényeinek, gazdasági igényeinek vagy demográfiai korlátainak. Egy olyan világban, ahol négy milliárd ember él, és gazdasági és energiaforrások nem növekednek arányosan az emberiség igényeinek kielégítése érdekében, irreális elvárni, hogy teljesítsék a Nyugati Társadalom fő követelményét, 1 azaz a határtalan fogyasztás. Az a nézet, hogy az etika nem játszik szerepet az ember által megfogalmazott irány meghatározásában, hanem anyagi szükségletei szempontjából, ez a nézet egyre inkább érvényesül, mivel egy olyan világot látunk, amelyben szinte minden érték eltűnik. Elveszítjük a képességünket a legegyszerűbb dolgok felmérésére, különösen, ha azok az egyszerű kérdésre vonatkoznak, hogy mi a jó és mi a gonosz. a végtelen fogyasztás iránti vágy és törekvés. Az a nézet, hogy az etika nem játszik szerepet az ember által megfogalmazott irány meghatározásában, hanem anyagi szükségletei szempontjából, ez a nézet egyre inkább érvényesül, mivel egy olyan világot látunk, amelyben szinte minden érték eltűnik. Elveszítjük a képességünket a legegyszerűbb dolgok felmérésére, különösen, ha azok az egyszerű kérdésre vonatkoznak, hogy mi a jó és mi a gonosz. a végtelen fogyasztás iránti vágy és törekvés. Az a nézet, hogy az etika nem játszik szerepet az ember által megfogalmazott irány meghatározásában, hanem anyagi szükségletei szempontjából, ez a nézet egyre inkább érvényesül, mivel egy olyan világot látunk, amelyben szinte minden érték eltűnik. Elveszítjük a képességünket a legegyszerűbb dolgok felmérésére, különösen, ha azok az egyszerű kérdésre vonatkoznak, hogy mi a jó és mi a gonosz.

3

Az ember korlátlan törekvéseinek és képességeinek elképzelése összeomlik az élet szomorú tényeinek tükrében, amikor szemtanúink lehetünk a világrend felbomlásának. Az a nézet, amely az emberiség számára szabadságot és szabadságot ígér, abszurdnak tűnik, tekintettel a szomorú tényre, hogy az emberiség háromnegyede totalitárius rendszerek alatt él. Az egyenlőségről és a társadalmi igazságosságról alkotott nézeteket a szocializmus és különösen a kommunizmus nevetséges alakká változtatta. Nincs érv e két ötlet igazságával kapcsolatban, de nyilvánvaló, hogy ezeket nem valósították meg megfelelően a gyakorlatban, és az emberiség nagy része elvesztette a szabadságot, a szabadságot, valamint az esélyegyenlőség és az igazságosság lehetőségét. Ebben a nukleáris világban, amelyben harminc éve (még mindig) relatív békében élünk,

4

Az emberi társadalom alapvető fogalmai, különösen a nyugati fogalmak politikai, katonai és gazdasági átalakulások eredményeként változnak. Így a Szovjetunió nukleáris és konvencionális hatalma átalakította az éppen befejeződött korszakot az utolsó pihenésig a nagy saga előtt, amely világunk nagy részét elpusztítja egy többdimenziós globális háborúban, amelyhez képest a múlt világ A háborúk pusztán gyerekjáték lesznek. A nukleáris és a hagyományos fegyverek ereje, mennyisége, pontossága és minősége néhány éven belül fejjel lefelé fordítja világunk nagy részét, és úgy kell beállítanunk magunkat, hogy szembenézzünk Izraelben. Ez tehát a létezésünk és a nyugati világ legfontosabb veszélye. 3 A világ erőforrásainak háborúja, az arab olajmonopóliuma, és a Nyugat azon igénye, hogy nyersanyagainak nagy részét behozza a Harmadik Világból, átalakítja az ismert világot, mivel a Szovjetunió egyik fő célja Nyugat legyőzése azáltal, hogy a perzsa óriási erőforrások felett irányítást szerez. Öböl és Afrika déli része, ahol a világ ásványainak többsége található. Elképzelhetjük a globális konfrontáció dimenzióit, amelyekkel a jövőben szembesülünk.

5

A Gorshkov-doktrom a harmadik világ óceánjainak és ásványianyag-gazdag területeinek szovjet irányítását sürgeti. Ez a jelenlegi szovjet nukleáris doktrínával együtt, amely szerint a nukleáris háború kezelhető, megnyerhető és túlélhető, amelynek folyamán a Nyugati katonaság megsemmisülhet, lakói pedig rabszolgává tehetik a marxizmus-leninizmus szolgálatát. a világbéke és a saját létünk fő veszélye. 1967 óta a szovjetek átalakították Clausewitz diktumát a következőképpen: „A háború a nukleáris eszközök politikájának folytatása”, és mottóvá tette minden politikájukat. Már ma elfoglalják céljaik megvalósítását a régiónkban és az egész világon, és az azokkal való szembenézés szükségessé válik országunk és természetesen a szabad világ többi részének biztonságpolitikájának fő elemévé.

6

Az arab muszlim világ tehát nem az a legfontosabb stratégiai probléma, amellyel a nyolcvanas években szembesülnünk kell, annak ellenére, hogy növekvő katonai ereje miatt Izrael ellen a legnagyobb veszélyt hordozza. Ez a világ etnikai kisebbségeivel, frakcióival és belső válságaival, amely elképesztően önpusztító, amint láthatjuk Libanonban, az arab nem-Iránban és most Szíriában is, nem képes sikeresen kezelni alapvető problémáit, és ezért nem jelent valós fenyegetést Izrael Állam ellen hosszú távon, hanem csak rövid távon, ahol közvetlen katonai hatalma nagy jelentőséggel bír. Ez a világ hosszú távon nem lesz képes létezni jelenlegi keretein belül a körülöttünk lévő területeken anélkül, hogy valódi forradalmi változásokon kellene átesnie. A muszlim arab világ úgy épül, mint egy ideiglenes kártyaház, amelyet külföldiek (Franciaország és Nagy-Britannia a tizenkilencedik húszas években) állítottak össze, anélkül, hogy a lakosság kívánságait figyelembe vették. Tetszőlegesen 19 államra osztották, amelyek mindegyike egymással ellenséges kisebbségek és etnikai csoportok kombinációiból áll, így manapság minden arab muszlim állam szembesül etnikai társadalmi pusztulással, és egyesekben már zajlik a polgárháború. 5 Az arabok többsége, a 170 millióból 118 millió ember Afrikában él, leginkább Egyiptomban (manapság 45 millió). mindegyik a kisebbségek és az etnikai csoportok kombinációjaiból áll, amelyek ellenségesek egymásnak, tehát manapság minden arab muszlim állam etnikai társadalmi pusztulással néz szembe belülről, és egyesekben már polgárháború van. 5 Az arabok többsége, a 170 millióból 118 millió ember Afrikában él, leginkább Egyiptomban (manapság 45 millió). mindegyik a kisebbségek és az etnikai csoportok kombinációjaiból áll, amelyek ellenségesek egymásnak, tehát manapság minden arab muszlim állam etnikai társadalmi pusztulással néz szembe belülről, és egyesekben már polgárháború van. 5 Az arabok többsége, a 170 millióból 118 millió ember Afrikában él, leginkább Egyiptomban (manapság 45 millió).

7

Egyiptomon kívül minden Maghreb állam arabok és nem arab berberek keverékéből áll. Algériában már a polgárháború támad a Kabile-hegységben az ország két nemzete között. Marokkó és Algéria háborúban áll egymással a spanyol Szahara felett, mindegyikük belső küzdelme mellett. A militáns iszlám veszélyezteti Tunézia integritását, és a Kaddafi háborúkat szervez az arab szempontból pusztító hatású országból, amely ritkán lakott, és amelyből nem lehet hatalmas nemzet. Ez az oka annak, hogy a múltban egyesüléseket próbált valódi államokkal, mint például Egyiptom és Szíria. Szudán, az arab muszlim világ legszélesebb rétegeiben található állam, négy egymással szemben ellenséges csoportra épül, egy arab muszlim szunnita kisebbségre, amely a nem arab afrikaiak többségét uralja, Pogányok és keresztények. Egyiptomban egy szunnita muszlim többség néz szembe a keresztények nagy kisebbségével szemben, amely a Felső-Egyiptomban uralkodik: mintegy 7 millióan vannak, így még Sadat a május 8-i beszédében kifejezte azt a félelmet, hogy saját államukra vágynak. a saját, valami, mint egy „második” keresztény libanon Egyiptomban.

8

Az Izraeltől keletre eső összes arab állam széttöredezett, felbomlott és még inkább belső konfliktusokkal borított, mint a Maghrebé. Szíria alapvetően nem különbözik Libanontól, kivéve az erõs katonai rezsim alatt, amely azt irányítja. De a mai szunnita többség és a síita Alawi uralkodó kisebbség (a lakosság csupán 12% -a) között zajló valódi polgárháború a belső problémák súlyosságát tanúsítja.

9

Irak ismét lényegében nem különbözik szomszédaitól, bár többsége síita és az uralkodó szunnita kisebbség. A lakosság 65% -ának nincs véleménye a politikában, amelyben 20% -os elit rendelkezik a hatalommal. Ezen felül északon egy nagy kurd kisebbség él, és ha nem lenne a kormányzó rendszer, a hadsereg és az olajbevételek erõssége, Irak jövõbeli állama nem különbözne a múltban Libanonéval vagy Szíriaéval szemben. Ma. A belső konfliktus és a polgárháború magjai már ma is nyilvánvalóak, különösen Khomeini hatalomra való emelkedése után Iránban, amelynek vezetőjét az iraki síiták természetes vezetőiknek tekintik.

10

Az Öböl összes fejedelme és Szaúd-Arábia egy finom homokházra épül, amelyben csak olaj van. Kuvaitban a Kuvaiti a lakosság csak egynegyedét képviseli. Bahreinben a síiták többségük van, ám hatalom nélkül vannak. Az Egyesült Arab Emírségekben a síiták ismét többsége, de a szunnák hatalmon vannak. Ugyanez vonatkozik Ománra és Észak-Jemenre. Még a marxista dél-jemenben is létezik egy jelentős síita kisebbség. Szaúd-Arábiában a lakosság fele külföldi, egyiptomi és jemenita, de egy szaúdi kisebbség rendelkezik hatalommal.

11

Jordánia valójában palesztin, a transz-jordán beduin kisebbség irányítja, de a hadsereg és a bürokrácia nagy része ma palesztin. Valójában Amman ugyanolyan palesztin, mint Nablus. Ezeknek az országoknak mind viszonylag erőteljes hadserege van. De ott is van egy probléma. A szíriai hadsereg ma többnyire szunnita, alawi tiszttestülettel, az iraki hadsereg shiita és a szunnita parancsnoka. Ennek hosszú távon nagy jelentőséggel bír, és ezért sokáig nem lehet megőrizni a hadsereg hűségét, kivéve, ha az egyetlen közös nevezőről van szó: Az Izrael elleni ellenségeskedés, és ma is ez nem elegendő. .

12

A megoszlott arabok mellett a többi muszlim állam is hasonló bántalmazással rendelkezik. Irán népességének fele perzsa anyanyelvű csoportból, a másik fele etnikailag török ​​csoportból áll. Törökország lakosságának részét képezi egy török ​​szunnita muszlim többség, mintegy 50%, és két nagy kisebbség, 12 millió šiita Alawis és 6 millió szunnita kurd. Afganisztánban 5 millió

šiita, akik a lakosság egyharmadát teszik ki. A szunnita Pakisztánban 15 millió síita létezik, amelyek veszélyeztetik az állam fennállását.

13

Ez a nemzeti etnikai kisebbségi kép, amely Marokkótól Indiáig és Szomáliától Törökországig terjed, rámutat arra, hogy az egész régióban nincs stabilitás és gyors degeneráció. Amikor ezt a képet hozzáadjuk a gazdasági képhez, láthatjuk, hogy az egész régió úgy épül fel, mint egy kártyák háza, és nem képes ellenállni a súlyos problémáinak.

14

Ebben az óriási és törött világban néhány gazdag csoport és hatalmas tömeg szegény emberek vannak. Az arabok többségének éves átlagos jövedelme 300 dollár. Ez a helyzet Egyiptomban, a Maghreb-országok legtöbbjében, kivéve Líbiát, és Irakban. Libanon széttöredezett, és gazdasága darabokra esik. Olyan állam, amelyben nincs központosított hatalom, de csak 5 de facto szuverén hatóság létezik (északon keresztény, szíriai támogatással és a Franjieh-klán uralma alatt, keleten a közvetlen szíriai hódítás területe, a Középpontjában egy falangisták által ellenőrzött keresztény enklávé áll, délen és a Litani folyóig egy nagyrészt palesztin régióban, amelyet a PLO és Haddad őrnagy keresztény állama és félmillió šiita ellenőrzése alatt tart. Szíria még súlyosabb helyzetben van, és még a Líbiával való egyesülés után a jövőben kapható segítség sem lesz elegendő a létezés alapvető problémáinak kezeléséhez és a nagy hadsereg fenntartásához. Egyiptom a legrosszabb helyzetben van: milliók éhezés küszöbén vannak, a munkaerő fele munkanélküli, és a világ ezen legsűrűbben lakott területén ritka a lakhatás. A hadsereg kivételével egyetlen egyetlen osztály sem működik hatékonyan, az állam állandó csődhelyzetben van, és teljes mértékben függ a béke óta nyújtott amerikai külföldi segélyektől.6 a munkaerő fele munkanélküli, és a világ ezen legsűrűbben lakott területén a házak száma ritka. A hadsereg kivételével egyetlen egyetlen osztály sem működik hatékonyan, az állam állandó csődhelyzetben van, és teljes mértékben függ a béke óta nyújtott amerikai külföldi segélyektől.6 a munkaerő fele munkanélküli, és a világ ezen legsűrűbben lakott területén a házak száma ritka. A hadsereg kivételével egyetlen egyetlen osztály sem működik hatékonyan, az állam állandó csődhelyzetben van, és teljes mértékben függ a béke óta nyújtott amerikai külföldi segélyektől.6

15.

Az Öböl-államok, Szaúd-Arábiában, Líbiában és Egyiptomban a legnagyobb felhalmozódása a pénz és az olaj a világon, de ezek élvezi apró elit, akik nem széles bázis a támogatás és a magabiztosság, ami nincs hadsereg tudja garantálni . 7 A szaúdi hadsereg minden felszerelésével nem tudja megvédeni a rendszert a valódi veszélyektől otthon vagy külföldön, és a 1980-ban Mekkában zajló esemény csak példa. Szomorú és nagyon viharos helyzet veszi körül Izraelt, és kihívásokkal, problémákkal, kockázatokkal és ugyanakkor messzemenő lehetőségekkel is jár 1967 óta. Előfordulhat, hogy az abban az időben elmulasztott lehetőségek a nyolcvanas években bizonyos mértékben és dimenziók mentén elérhetőek lesznek. amit ma még el sem tudunk képzelni.

16

A „béke” politika és a területek visszatérése az Egyesült Államoktól való függőség révén kizárja a számunkra létrehozott új lehetőség megvalósítását. 1967 óta Izrael összes kormánya egyrészt a szűk politikai igényekhez köti nemzeti céljainkat, másrészt az otthoni pusztító véleményekhöz, amelyek semlegesítik a képességeinket mind otthon, mind külföldön. Az a hatalmas stratégiai hiba, amelyet Izrael a hatnapos háború utáni reggel elkövet, ha nem teszünk lépéseket az új területeken az arab lakosság felé, amelyet egy ránk kényszerített háború során szerzett meg. Megmenthetnénk azóta a keserű és veszélyes konfliktusokat azóta, ha a Jordán folyótól nyugatra élő palesztinoknak adtunk Jordánt. Ezzel neutralizálnánk a palesztin problémát, amellyel manapság szembesülünk, és amelyekre olyan megoldásokat találtunk, amelyek valójában egyáltalán nem jelentenek megoldásokat, mint például a területi kompromisszum vagy az autonómia, amelyek valójában ugyanazt jelentik. 8 Ma hirtelen óriási lehetőségekkel nézünk szembe a helyzet alapos átalakításával, és ezt meg kell tennünk az elkövetkező évtizedben, különben nem élhetünk államként.

17

A tizenkilencvenes nyolcvanas évek során Izrael Államnak a politikai és gazdasági rendszerének messzemenő változásain kell átmennie belföldön, külpolitikájának radikális változásaival együtt, hogy szembenézzen a globális és regionális kihívásokkal. ennek az új korszaknak. A Szuezi-csatorna olajmezőinek, valamint a Kínai-félsziget olaj-, gáz- és egyéb természeti erőforrásainak hatalmas potenciáljának elvesztése, amely geomorfológiai szempontból azonos a régió gazdag olajtermelő országaival, energia elvezetését okozza a közelben és a jövőben megsemmisíti a hazai gazdaságot: jelenlegi GNP-jünk egynegyedét, valamint a költségvetés egyharmadát olajvásárlásra fordítják. 9 A nyersanyagok keresése a Negevben és a tengerparton a közeljövőben nem fogja megváltoztatni ezt a helyzetet.

18

A Sínai-félsziget (visszanyerése) jelenlegi és potenciális forrásaival tehát politikai prioritás, amelyet akadályoznak a Camp David és a békemegállapodások. Ennek oka természetesen a jelenlegi izraeli kormány és a kormányok, amelyek 1967 óta vezetik az utat a területi kompromisszum politikájához, az összehangoló kormányok. Az egyiptomiaknak nem kell megtartaniuk a békeszerződést a Sínai-félsziget visszatérése után, és mindent megtesznek majd azért, hogy visszatérjenek az arab világ és a Szovjetunió felé, hogy támogatás és katonai segítség szerezzenek. Az amerikai segélyt csak rövid ideig garantálják, mivel a béke feltételei és az USA gyengülése mind otthon, mind külföldön csökkenti a támogatást. Olaj és az abból származó bevétel nélkül, a jelenlegi hatalmas kiadásokkal,

19

Izraelnek két fő útja van ezen cél megvalósításához: az egyik közvetlen, a másik pedig közvetett. A közvetlen lehetőség kevésbé reális, az izraeli rezsim és kormány jellege, valamint Sadat bölcsessége miatt, aki megszerezte a Sínai-félszigetből való kivonulásunkat, amely az 1973-as háború mellett volt az ő legfontosabb eredménye a hatalom átvétele óta. . Izrael egyoldalúan nem fogja megszerezni a szerződést sem ma, sem 1982-ben, kivéve ha gazdaságilag és politikailag erre nagy nyomást gyakorolnak, és Egyiptom biztosítja Izraelnek azt a kifogást, hogy a Sínai-féléket a történelem során negyedik alkalommal vegye vissza kezünkbe. Ezért a közvetett lehetőség maradt. Az egyiptomi gazdasági helyzet, a rendszer jellege és annak pánikja

Az arab politika az 1982. április utáni helyzetet hozza létre, amelyben Izrael közvetlenül vagy közvetett módon kénytelen lesz fellépni annak érdekében, hogy hosszú távon visszanyerje a Sínai-fél irányítását mint stratégiai, gazdasági és energiatartalékot. Egyiptom belső konfliktusai miatt nem jelent katonai stratégiai problémát, és legfeljebb egy nap alatt visszavezethető az 1967 utáni háborús helyzetbe. 11

20

Egyiptom mint az arab világ erős vezetőjének mítoszát 1956-ban bontották le, és egyértelműen nem maradt fenn 1967-ben, de a mi politikánk, mint a Sínai-félsziget visszatérésekor, a mítoszot „tényekké” változtatta. , Egyiptom hatalma egyedül Izrael és az arab világ többi részének arányában 1967 óta mintegy 50 százalékkal esett vissza. Egyiptom már nem az arab világ vezető politikai hatalma, és gazdasági szempontból a válság szélén áll. Külföldi segítség nélkül a válság holnap jön. 12 Rövid távon, a Sínai-félsziget visszatérése miatt, Egyiptom számos előnyt szerez saját költségén, de csak rövid távon, 1982-ig, és ez nem változtatja meg az erőegyensúlyt előnyére, és valószínűleg eredményezni fogja bukása. Egyiptom jelenlegi belpolitikai képében már holttest, annál is inkább, ha figyelembe vesszük a növekvő muszlim-keresztény szakadékot. Izrael politikai célja, hogy területileg külön földrajzi régiókra bontja a nyugati fronton tizenkilencvenes években.

21

Egyiptom számos felhatalmazási fókuszra oszlik és szétesik. Ha Egyiptom szétesik, akkor az olyan országok, mint Líbia, Szudán vagy még távolabbi államok, továbbra sem léteznek jelenlegi formájukban, és csatlakoznak Egyiptom bukásához és feloszlásához. A felső-egyiptomi keresztény kopt állam jövőképe, számos nagyon gyenge állammal, nagyon lokalizált hatalommal és központosított kormány nélkül, a mai napig kulcsa annak a történelmi fejlődésnek, amelyet csak a békemegállapodás hátráltatott, de amely elkerülhetetlennek tűnik a hosszú távon. 13

22

A nyugati front, amely a felszínen problematikusabbnak tűnik, valójában kevésbé bonyolult, mint a keleti front, ahol a főcímeket készítő események nagy része a közelmúltban zajlott. Libanon öt tartományba történő teljes feloszlása ​​preferenciaként szolgál az egész arab világ számára, ideértve Egyiptomot, Szíriát, Irakot és az Arab-félszigetet, és már követi ezt a pályát. Szíria és Irak későbbi feloszlása ​​etnikai vagy vallási szempontból nem megfelelő területeken, például Libanonban, hosszú távon Izrael elsődleges célpontja a keleti fronton, míg ezen államok katonai hatalmának feloszlatása az elsődleges rövid távú cél. Szíria - etnikai és vallási struktúrájának megfelelően - több államra bomlik, mint például a mai Libanon, így partja mentén síita Alawi állam lesz, egy szunnita állam az Aleppo térségében, egy másik szamáni állam Damaszkuszban, amely ellenséges az északi szomszédjára, és azok a druzesok, akik államot hoznak létre, talán még a Golánban is, és természetesen a Hauránban és Jordánia északi részén. Ez a helyzet hosszú távon garantálja a térség békéjét és biztonságát, és ez a cél már ma is elérhető. 14

23

Egyrészt olajban gazdag, másrészt belsőleg szakadt Irak garantáltan jelölt Izrael céljainak elérésére. Feloszlatása számunkra még fontosabb, mint Szíriaé. Irak erősebb, mint Szíria. Rövid távon az iraki hatalom jelenti a legnagyobb veszélyt Izraelre. Az iraki-iráni háború széttöredezi Irakot és otthon bukását okozza, még mielőtt széles fronton folytatott küzdelmet képes megszervezni velünk szemben. Minden arabok közötti konfrontáció rövid távon segíteni fog nekünk, és lerövidíti az utat annak a fontosabb célnak az eléréséhez, hogy Irak felekezetekre bontható legyen, mint Szíriában és Libanonban. Irakban osztrákok idején etnikai / vallási irányok szerint tartományokra lehet osztani, mint Szíriában. Tehát három (vagy töbB) állam létezik a három nagyobb város körül: Basra, Bagdad és Mosul, és a dél-šiitok területei elkülönülnek a szunnitól és északon a kurdoktól. Lehetséges, hogy a jelenlegi iráni-iraki konfrontáció elmélyíti ezt a polarizációt. 15

24

Az egész Arab-félsziget a belső és a külső nyomás következtében természetesen felbomlik, és az ügy elkerülhetetlen, különösen Szaúd-Arábiában. Függetlenül attól, hogy az olajra alapozott gazdasági ereje változatlan marad, vagy hosszú távon csökken-e, a belső szakadások és bomlások egyértelmű és természetes fejlemények a jelenlegi politikai szerkezet tükrében. 16

25

Jordánia rövid távú, de nem hosszú távon azonnali stratégiai célt jelent, mivel hosszú távon nem jelent valós fenyegetést feloszlatása, Husszein király hosszas uralmának megszűnése és a hatalom átruházása után. a palesztinok rövid távon.

26

Nincs esély arra, hogy Jordánia hosszú ideig továbbra is létezik jelenlegi struktúrájában, és Izrael politikájának - mind háborúban, mind békében - Jordánia jelenlegi rendszer szerinti felszámolására és a hatalom átruházására kell irányulnia. Palesztin többség. A rendszer megváltoztatása a folyótól keletre a Jordániától nyugatra található arabokkal sűrűn lakott területek problémájának megszűnését is okozza. Akár háborúban, akár békefolyamatokban, a területekről való kivándorlás és a bennük lévő gazdasági demográfia garantálja a változást a folyó mindkét partján, és aktívnak kell lennünk, hogy ezt a folyamatot a közeljövőben felgyorsítsuk. . Az autonómia tervet, valamint a területek bármilyen kompromisszumát vagy megosztását is el kell utasítani. Tekintettel a PLO és maguk az izraeli arabok terveire, az 1980. szeptemberi Shefa'amr tervre, a jelenlegi helyzetben nem lehet tovább élni ebben az országban a két nemzet - az arabok Jordánia és a Zsidók a folyótól nyugatra fekvő területekre. A valódi együttélés és a béke csak akkor uralkodik a föld felett, amikor az arabok megértik, hogy a Jordánia és a tenger közötti zsidó uralom nélkül nem lesz sem létezésük, sem biztonságuk. Saját és biztonságos nemzetük csak Jordániában lesz az övék. 17 A valódi együttélés és a béke csak akkor uralkodik a föld felett, amikor az arabok megértik, hogy a Jordánia és a tenger közötti zsidó uralom nélkül nem lesz sem létezésük, sem biztonságuk. Saját és biztonságos nemzetük csak Jordániában lesz az övék. 17 A valódi együttélés és a béke csak akkor uralkodik a föld felett, amikor az arabok megértik, hogy a Jordánia és a tenger közötti zsidó uralom nélkül nem lesz sem létezésük, sem biztonságuk. Saját és biztonságos nemzetük csak Jordániában lesz az övék. 17

27

Izraelben az '67-es térségek és az azokon túli, a '48-as térségek közötti különbségtétel mindig értelmetlen volt az arabok számára, és manapság már nincs számukra jelentősége. A problémát teljes egészében meg kell vizsgálni, '67-től kezdve megoszlás nélkül. Minden jövőbeli politikai helyzetben vagy katonai konstellációban világossá kell tenni, hogy a bennszülött arabok problémája csak akkor oldódik meg, amikor felismerik Izrael létezését biztonságos határokon, a Jordán folyóig és azon túl, mint egzisztenciális szükségletünket. ebben a nehéz korszakban a nukleáris korszakba, amelybe hamarosan belépünk. Már nem lehet a zsidó népesség háromnegyedével a sűrű partvidéken élni, amely egy nukleáris korszakban annyira veszélyes.

28

A lakosság eloszlása ​​tehát a legmagasabb rendű belföldi stratégiai cél; különben a határokon belül megszűnik. Júdea, Szamária és a Galilea a nemzeti létezés egyedüli garanciája, és ha a hegyvidéki területeken nem többségünkké válik, akkor nem uralkodunk az országban, és olyanok leszünk, mint a keresztesek, akik elveszítették ezt az országot, amely nem az övék volt. mindazonáltal, és amelyekkel kezdve külföldiek voltak. Az ország demográfiai, stratégiai és gazdasági szempontból történő egyensúlyba állítása a legmagasabb és legfontosabb cél. A Beersebától a Felső-Galileáig tartó hegyi vízgyűjtő megragadása az a nemzeti stratégiai fontosság, amely az ország hegyvidéki részének, amely ma zsidóktól mentes, hegyvidéki részének rendezése által generált fő cél. l8

29

Céljaink megvalósítása a keleti fronton először e belső stratégiai cél megvalósulásától függ. A politikai és gazdasági szerkezet átalakulása annak érdekében, hogy lehetővé váljon e stratégiai célok megvalósítása, a kulcs a teljes változás eléréséhez. Változnunk kell egy centralizált gazdaságtól, amelyben a kormány nagymértékben részt vesz, egy nyitott és szabad piacra, és át kell állnunk az USA adófizetőitől függően a valódi, produktív gazdasági infrastruktúra fejlesztésére, saját kezünkben. Ha nem tudjuk ezt a változást szabadon és önként végrehajtani, akkor a világ fejleményei, főleg a gazdaság, az energia és a politika területén, valamint a saját növekvő elszigeteltségünk kényszerítik bennünket erre. l9

30

Katonai és stratégiai szempontból az USA vezette Nyugat nem képes ellenállni a Szovjetunió globális nyomásának az egész világon, ezért Izraelnek egyedül kell állnia a nyolcvanas években, bármiféle külföldi, katonai vagy gazdasági segítség nélkül. ma képességeinkön belül van, kompromisszumok nélkül. 20 A világ gyors változásai megváltoztatják a világ zsidóságának állapotát is, amelyben Izrael nem csupán utolsó lehetőség, hanem az egyetlen egzisztenciális lehetőség is lesz. Nem feltételezhetjük, hogy az amerikai zsidók, valamint Európa és Latin-Amerika közösségei a jövőben továbbra is jelenlegi formában léteznek. 21

31

Magunk ebben az országban való létezésünk biztos, és nincs olyan erő, amely erőltetett módon vagy árulás útján (Sadat módszerével) távolíthat el tőlünk. A téves „békés” politika nehézségei ellenére, valamint az izraeli arabok és a területek problémája ellenére, a belátható jövőben hatékonyan meg tudjuk oldani ezeket a problémákat. 1.

Következtetés Három fontos pontot tisztázni kell, hogy megértsük ennek a cionista tervnek a Közel-Keletre történő megvalósításának jelentős lehetőségeit, és miért kellett azt közzétenni. 2 A terv katonai háttere









A terv katonai körülményeit a fentiekben nem említették, de sok alkalommal, amikor valami nagyon hasonlót zárt üléseken „magyaráznak” az izraeli létesítmény tagjai számára, ez a pont tisztázásra kerül. Feltételezzük, hogy az izraeli katonai erők minden ágaban nem elegendőek a fentebb tárgyalt ilyen széles területek megszállásának tényleges végrehajtásához. Valójában még a Ciszjordánián zajló intenzív palesztin „nyugtalanságok” idején az izraeli hadsereg erői is túl vannak nyújtva. A válasz erre a „Haddad erők” vagy a „falusi szövetségek” (más néven „falu vezetők”) útján történő uralkodás módszere: a „vezetők” alatt álló helyi erők teljesen elkülönülnek a lakosságtól, még feudális vagy pártszerkezet (mint például a fágisták). A Yinon által javasolt „államok” a „Haddadland” és a „Falusi Szövetségek”, és fegyveres erőik kétségkívül nagyon hasonlóak lesznek. Ezenkívül az izraeli katonai fölény egy ilyen helyzetben sokkal nagyobb lesz, mint mostanában, tehát a lázadás bármilyen mozgalmát „megbüntetik” akár tömeges megalázással, mint a Ciszjordániában és a Gázai övezetben, vagy bombázással és megsemmisítéssel. városok, mint most Libanonban (1982. június), vagy mindkettő. Ennek biztosítása érdekében a terv - amint azt szóbeli módon kifejtik - felszólít izraeli helyőrségek létrehozására a mini államok közötti fókuszpontokban, a szükséges mobil pusztító erőkkel felszerelve. Valójában valami hasonlót látottunk Haddadlandben, és szinte biztosan hamarosan látjuk ennek a rendszernek az első példáját, amely a Dél-Libanonban vagy az egész Libanonban működik.

3

Nyilvánvaló, hogy a fenti katonai feltevések és az egész terv szintén attól függ, hogy az arabok továbbra is megoszlanak-e, mint jelenleg, és attól, hogy nincsenek közöttük valóban progresszív tömegmozgalom. Lehet, hogy ezt a két feltételt csak akkor szüntetik meg, ha a terv előrehaladtával előre nem látható következményekkel jár.

4

Miért szükséges ezt Izraelben közzétenni?

A közzététel oka az izraeli-zsidó társadalom kettős jellege: A szabadság és a demokrácia rendkívül nagy mértéke, kifejezetten a zsidók számára, kiterjedéssel és rasszista diszkriminációval. Ilyen helyzetben meg kell győzni az izraeli-zsidó elitet (mivel a tömegek a tévét követik és Begin beszédeit követi). A meggyőzés első lépései szóbeli, a fentebb említettek szerint, de eljön az idő, amikor kényelmetlenné válik. Az írásos anyagokat a hülyebb „meggyőzõk” és a „magyarázók” (például a közepes rangú tisztviselõk, akik általában rendkívül hülye) érdekében állítják elõ. Ezután többé-kevésbé „megtanulják”, és prédikálnak másoknak. Meg kell jegyezni, hogy Izrael és még a huszadik évektől származó jishuv mindig is így működött.

5

Miért feltételezik, hogy az ilyen tervek közzététele nem jelent különleges veszélyt kívülről?

Az ilyen kockázatok két forrásból származhatnak, mindaddig, amíg az izraeli belüli elvi ellenzék nagyon gyenge (a helyzet a Libanonnal folytatott háború következményeként megváltozhat): Az arab világ, beleértve a palesztinokat, és az Egyesült Államok. Az arab világ eddig nem volt képes az izraeli-zsidó társadalom részletes és racionális elemzésére, és a palesztinok átlagban nem voltak jobbak, mint a többi. Ilyen helyzetben még azok is, akik kiáltanak az izraeli expanzionizmus veszélyeiről (amelyek elég valósak), ezt nem tényszerű és részletes ismeretek, hanem a mítoszba vetett hit miatt teszik. Jó példa erre a kitartó hitre a Nílusról és az Eufratról szóló bibliai vers Knesset falán létező, nem létező írás iránt. Egy másik példa a tartós, és a hamis nyilatkozatokat, amelyeket a legfontosabb arab vezetők tett, hogy az izraeli zászló két kék csíkja a Nílusot és az Eufratust szimbolizálja, miközben valójában az imádkozó zsidó kendő csíkjaiból származnak (Talit) . Az izraeli szakemberek feltételezik, hogy az arabok összességében nem fogják figyelni a jövőről folytatott komoly vitákra, és a libanoni háború igazolta őket. Miért nem kellene folytatniuk a régi módszereiket, hogy meggyőzzék más izraelieket? az arabok nem fogják figyelni a jövőről folytatott komoly vitákra, és a libanoni háború igazolta őket. Miért nem kellene folytatniuk a régi módszereiket, hogy meggyőzzék más izraelieket? az arabok nem fogják figyelni a jövőről folytatott komoly vitákra, és a libanoni háború igazolta őket. Miért nem kellene folytatniuk a régi módszereiket, hogy meggyőzzék más izraelieket?

6

Az Egyesült Államokban nagyon hasonló helyzet van, legalábbis eddig. A többé-kevésbé komoly kommentátorok két forrásból nyerik Izraelre vonatkozó információjukat és az ezzel kapcsolatos véleményüket. Az első a „liberális” amerikai sajtó cikkéből származik, amelyet szinte teljes egészében Izrael zsidó csodálói írtak, akik - még ha kritikusak az izraeli állam egyes szempontjaira is - lojálisan gyakorolják azt, amit Sztálin „építő kritikának” hívott. ( Valójában azok között, akik azt állítják, hogy „anti-sztálinista” is, a valóságban inkább sztálinista, mint Sztálin, Izrael pedig az ő istenük, amely még nem történt meg. Az ilyen kritikus imádat keretében feltételezni kell, hogy Izrael mindig „jó szándékkal” és csak „hibákat követ el, ”, És ezért egy ilyen terv nem kérdéses kérdés - pontosan azért, mert a zsidók által elkövetett bibliai népirtásokat nem említik. A másik információforrás, a Jerusalem Post hasonló politikával rendelkezik. Ezért olyan sokáig, mivel fennáll a helyzet, amelyben Izrael valóban „zárt társadalom” a világ többi része felé, mert a világ be akarja zárni a szemét, egy ilyen terv közzététele és még a megvalósításának kezdete is reális és megvalósítható.

Izrael Shahak

1982. június 17. Jeruzsálem

A

fordítóról Izrael Shahak a jeruzsálemi Héber Egyetemen a biokémiai professzor, valamint az Emberi és Polgári Jogok Izrael Ligájának elnöke. Megjelent a The Shahak Papers, a héber sajtó legfontosabb cikkeinek gyűjteménye, számos cikk és könyv szerzője, köztük a nem zsidók a zsidó államban. Legutóbbi könyve Izrael globális szerepe: Fegyverek az elnyomás érdekében, amelyet az AAUG 1982-ben tett közzé. Izrael Shahak: (1933-2001)

Megjegyzések

1. Amerikai egyetemek terepi alkalmazottai. Jelentés nr.33, 1979. E kutatás szerint a világ népessége 6 milliárd lesz 2000-ben. A mai világ népessége az alábbiak szerint bontható: Kína, 958 millió; India, 635 millió; Szovjetunió, 261 millió; Egyesült Államok, 218 millió Indonézia, 140 millió; Brazília és Japán, egyenként 110 millió. Az ENSZ Népesség Alapjának 1980-as adatai szerint 2000-ben 50 város lesz, amelyek lakosa egyenként meghaladja az 5 milliót. A harmadik világ népessége a világ népességének 80% -a. Justin Blackwelder, az amerikai népszámlálási hivatal vezetője szerint az éhség miatt a világ népessége nem éri el a 6 milliárd dollárt.

2. A szovjet nukleáris politikát két amerikai szovjetológus jól összefoglalta: Joseph D. Douglas és Amoretta M. Hoeber, a nukleáris háború szovjet stratégiája (Stanford, Ca., Hoover Inst. Press, 1979). A Szovjetunióban évente több tíz és száz cikk és könyv jelenik meg, amelyek részletezik a szovjet nukleáris háború doktrínáját, és nagyszámú dokumentum van angolra lefordítva és az USA légierője által közzétett, köztük az USA fóruma: Marxizmus-leninizmus a háborúban. és a hadsereg: a szovjet kilátás, Moszkva, 1972; USAF: A szovjet állam fegyveres erői. Moszkva, 1975, Grechko marsall. Az ügy szovjet alapvető megközelítését Sokolovski marsall 1962-ben Moszkvában kiadott könyve ismerteti: VD Sokolovski marsall, Katonai stratégia, szovjet doktrína és koncepciók (New York, Praeger, 1963).

3. A szovjet szándékok képet a világ különböző területein Douglas és Hoeber könyvéből lehet készíteni, uo. További anyag Lásd: Michael Morgan „Szovjetunió ásványi anyagok, mint stratégiai fegyver a jövőben,” védelmi és külügyi, Washington, DC, 1979. december

4. flottatengernagy Szergej Gorskov, Sea Power és az állam, London, 1979 Morgan, loc. cit. George S. Brown (USA) C-JCS tábornok, Nyilatkozat az Egyesült Államok 1979-es költségvetési évre vonatkozó védelmi helyzetérõl szóló kongresszushoz, p. 103; Nemzetbiztonsági Tanács, a nem tüzelőanyagokkal kapcsolatos ásványi politikák áttekintése (Washington, DC, 1979); Drew Middleton, a New York Times, (1979. szeptember 9.); Idő, 1980.09.21.

5. Elie Kedourie, „Az Oszmán Birodalom vége”, Journal of Contemporary History, Vol. 3, 4. szám, 1968.

6. Al-Thawra, Szíria, 12/20/79, Al-Ahram, 12/30/79, Al Ba'ath, Szíria, 1976.5.5. Az arabok 55% -a 20 éves vagy annál fiatalabb, az arabok 70% -a Afrikában él, a 15 év alatti arabok 55% -a munkanélküli, 33% -a városi területeken él, Oded Yinon, „Egyiptom népességproblémája”, Jeruzsálem negyedéves 15. szám, 1980 tavasz.

7. Kanovsky E., „Arab haves és nincs szomorúság”. Jeruzsálem negyedéves, 1. szám, 1976. ősz, Al Ba'ath, Szíria, 1977.5.5.

8. Könyve, Yitzhak Rabin volt miniszterelnök azt mondta, hogy az izraeli kormány valójában felelõs az Amerikai Közel-Kelet politikájának kialakításáért, '67 június után, mivel a térségek és a térség jövõjére nézve maga dönthetetlen. álláspontjainak következetlensége, mivel megalapozta a 242. számú határozat hátterét, és minden bizonnyal tizenkét évvel később a Camp David-megállapodások és az Egyiptommal kötött békeszerződés számára. Rabin szerint 1967. június 19-én Johnson elnök levelet küldött Eshkol miniszterelnöknek, amelyben nem említ semmit az új területekről való kilépésről, de pontosan ugyanazon a napon a kormány úgy határozott, hogy visszatér a területekért a békéért cserébe. A kartúmi (9/1/67) arab állásfoglalások után a kormány megváltoztatta álláspontját, de a június 19-i határozattal ellentétben nem értesítette az Egyesült Államokat A módosítással kapcsolatban az Egyesült Államok továbbra is támogatta a Biztonsági Tanács 242-es számát, annak korábbi értelmezése alapján, hogy Izrael kész visszatérni a területekre. Abban a pontban már túl késő volt megváltoztatni az Egyesült Államok álláspontját és Izrael politikáját. Innentől kezdve megnyílt az út a békemegállapodásokhoz 242 alapján, amint később Camp Davidben megállapodtak. Lásd: Yitzhak Rabin. Pinkas Sherut (Ma'ariv 1979), 226-227.

9. Moshe Arens, a Külügyi és Védelmi Bizottság elnöke egy interjúban (Ma'iv, 10/3/80) azzal érvelt, hogy az izraeli kormány nem készítette el a gazdasági tervet a Camp David-i megállapodások elõtt, és maga is meglepte a megállapodások, bár már a tárgyalások során kiszámítható volt a nehéz ár és a súlyos hiba, ami azzal jár, hogy a béke gazdasági alapjait nem készítették el.

Yigal Holwitz, a pénzügyminiszter volt minisztere kijelentette, hogy ha Izraelnek nem az olajmezőktől való kivonulását célozza meg, akkor Izrael pozitív fizetési mérleggel rendelkezik (17/7/80). Ugyanez a személy két évvel korábban azt mondta, hogy Izrael kormánya (ahonnan visszavonult) hurkot helyezett a nyaka köré. Megemlítette a Camp David-i megállapodásokat (Ha'aretz, 78/11/11). A békés tárgyalások során sem szakemberekkel, sem gazdasági tanácsadókkal nem konzultáltak, és maga a miniszterelnök, akinek hiányzik a gazdasági ismeretek és szakértelem, téves kezdeményezésben arra kérte az Egyesült Államokat, hogy adjon nekünk kölcsönt, mint támogatást, annak a szándéka miatt, hogy fenntartsuk tiszteletünket, és az Egyesült Államok iránti tiszteletünket. Lásd: Ha'aretz1 / 5/79. Jerusalem Post, 1979.7.7. Prof Asaf Razin, korábban a Kincstár vezető tanácsadója, határozottan bírálta a tárgyalások lefolytatását; Ha'aretz, 5/5/79. Ma'ariv, 79/7/7. Az olajmezőkkel és Izrael energiaválságával kapcsolatos kérdésekről lásd Eitan Eisenberg úr, a kérdéses kormánytanácsadóval készített interjút, a Ma'arive Weekly-t, 78/12/12. Az energiaügyi miniszter, aki személyesen aláírta a Camp David-i megállapodásokat és Sdeh Alma evakuálását, azóta többször is hangsúlyozta állapotunk súlyosságát az olajszállítás szempontjából… lásd Yediot Ahronot, 7/7/79. Modai energiaügyi miniszter azt is elismerte, hogy a kormány a táborozói David és a Blair-ház tárgyalása során egyáltalán nem konzultált vele az olajügyről. Ha'aretz, 1978.8.22. kormányügyi tanácsadó ezekben a kérdésekben, Ma'arive Weekly, 78/12/12. Az energiaügyi miniszter, aki személyesen aláírta a Camp David-i megállapodásokat és Sdeh Alma evakuálását, azóta többször is hangsúlyozta állapotunk súlyosságát az olajszállítás szempontjából… lásd Yediot Ahronot, 7/7/79. Modai energiaügyi miniszter azt is elismerte, hogy a kormány a táborozói David és a Blair-ház tárgyalása során egyáltalán nem konzultált vele az olajügyről. Ha'aretz, 1978.8.22. kormányügyi tanácsadó ezekben a kérdésekben, Ma'arive Weekly, 78/12/12. Az energiaügyi miniszter, aki személyesen aláírta a Camp David-i megállapodásokat és Sdeh Alma evakuálását, azóta többször is hangsúlyozta állapotunk súlyosságát az olajszállítás szempontjából… lásd Yediot Ahronot, 7/7/79. Modai energiaügyi miniszter azt is elismerte, hogy a kormány a táborozói David és a Blair-ház tárgyalása során egyáltalán nem konzultált vele az olajügyről. Ha'aretz, 1978.8.22. Modai energiaügyi miniszter azt is elismerte, hogy a kormány a táborozói David és a Blair-ház tárgyalása során egyáltalán nem konzultált vele az olajügyről. Ha'aretz, 1978.8.22. Modai energiaügyi miniszter azt is elismerte, hogy a kormány a táborozói David és a Blair-ház tárgyalása során egyáltalán nem konzultált vele az olajügyről. Ha'aretz, 1978.8.22.

10. Számos forrás beszámol az egyiptomi fegyverzet-költségvetés növekedéséről és arról a szándékáról, hogy a hadsereg a békekorszak költségvetésében előnyben részesítse azokat a háztartási szükségleteket, amelyekre állítólag béke került. Lásd Mamduh Salam volt miniszterelnököt a 77/12/12-i interjúban, Abd El Sayeh kincstár-minisztert a 7/25/7 interjúban, valamint az Al Akhbar, 78/12-i interjút, amely egyértelmûen hangsúlyozta, hogy a katonai költségvetést elsõként kapják meg. a béke ellenére. Ezt állította Mustafa Khalil volt miniszterelnök kabinetjének programdokumentumában, amelyet a Parlament elé terjesztettek, 25/78. Lásd angol fordítás, ICA, FBIS, 1978. november 27., D 1-10.

E források szerint Egyiptom katonai költségvetése 10% -kal nőtt az 1977 és 1978 közötti költségvetési időszakban, és a folyamat továbbra is folytatódik. Egy szaúdi forrás kijelentette, hogy az egyiptomiak azt tervezik, hogy a következő két évben 100% -kal növelik katonai költségvetésüket; Ha'aretz, 1972.12.22. És Jerusalem Post, 1971.1.14.

11. A gazdasági becslések nagy része megkérdőjelezte Egyiptom azon képességét, hogy 1982-ig újjáépítse a gazdaságát. Lásd a Gazdasági hírszerző egység 1978. évi kiegészítését, „Egyiptomi Arab Köztársaság”; Kanovsky E., „Legutóbbi gazdasági fejlemények a Közel-Keleten”, Kiadványok, The Shiloah Institution, 1977. június; Kanovsky, „Az egyiptomi gazdaság a hatvanas évek közepe óta, a mikrosektorok”, alkalmi dokumentumok, 1978. június; Robert McNamara, a Világbank elnöke, a Times, London, 24/78.

12. Lásd a londoni Stratégiai Tanulmányok Intézetének újbóli kutatása és a Tel-Avivi Egyetem Stratégiai Tanulmányok Központjában végzett kutatás összehasonlítását, valamint a brit tudós, Denis Champlin, a Military Review, novemberi kutatásait. ISS: The Military Balance 1979-1980, CSS; Biztonsági intézkedések a Sínai-félszigeten… Brig. (Res.) A Shalev, 3.0 számú CSS; A katonai egyensúly és a katonai lehetőségek az Egyiptommal kötött békeszerződés után, Brig. Y. Raviv tábornok, 4. szám, 1978. december, valamint számos sajtójelentés, köztük El Hawadeth, London, 7/7/80; El Watan El Arabi, Párizs, 1971.12.14.

13. Az egyiptomi vallási erjedésről, valamint a koptok és a muszlimok közötti kapcsolatokról lásd a Kuvaiti cikkben megjelent cikket, El Qabas, 80/15/80. Az angol szerző, Irene Beeson beszámol a muszlimok és a koptok közötti szakadékról, lásd: Irene Beeson, a Guardian, London, 24/24/24 és Desmond Stewart, a Közel-Kelet Nemzetközi Központja, London, 6/6. Egyéb jelentések: Pamela Ann Smith, Guardian, London, 24/12/79; A Christian Science Monitor 12/27/79, valamint az Al Dustour, London, 10/15/79; El Kefah El Arabi, 15.10.1979.

14. Arab Press Service, Bejrút, 8 / 6-13 / 80. Az Új Köztársaság, 8/16/80, Der Spiegel, Ha'aretz által idézett, 3/21/80 és 4 / 30-5 / 5/80; The Economist, 3/22/80; Robert Fisk, Times, London, 3/3/80; Ellsworth Jones, Sunday Times, 80/330.

15. JP Peroncell Hugoz, Le Monde, Párizs 4/28/80; Dr. Abbas Kelidar, Közel-Kelet áttekintés, 1979. nyár;

Konfliktus-tanulmányok, ISS, 1975. július; Andreas Kolschitter, Der Zeit, (Ha'aretz, 1979. szeptember 21.) Közgazdász külföldi jelentés, 79/10/10, afro-ázsiai ügyek, London, 1979. július.

16. Arnold Hottinger, „A gazdag arab államok bajban vannak, ”A New York Review of Books, 1980.05.15 .; Arab Press Service, Bejrút, 6 / 25-7 / 2/80; USA Hírek és Világjelentés, 79/5/79, valamint El Ahram, 79/11/19; El Nahar El Arabi Wal Duwali, Párizs 7/7/79; El Hawadeth, 79/9/11; David Hakham, Havi áttekintés, IDF, január-február. 79.

17. A Jordánia politikáiról és problémáiról lásd: El Nahar El Arabi, Wal Duwali, 30/79/79, 7/2/79; Prof. Elie Kedouri, Ma'ariv, 6/8/79; Tanter professzor, Davar, 7/12/79; A. Safdi, Jerusalem Post, 31/79; El Watan El Arabi 11/28/79; El Qabas, 1979.1.19. A PLO álláspontjait lásd: A Fatah negyedik kongresszus határozatai, Damaszkusz, 1980 augusztus. Az izraeli arabok Shefa'amr programját közzétették a Ha'aretz-ban, 1980. szeptember 24-én, valamint az Arab Sajtójelentés 6/18 / 80. Az arabok Jordániába történő bevándorlásáva
118 #2 keepfargo
- 2020. February 12. 11:39:44
Ki bírja ezen a hatalmas és eléggé visszataszító szövegen végig-átrágni magát?
Én nem, azt tudom.

Még egyet tudok: a rákos daganat, ha nem sikerül megszabadulni tőle, az egész szervezetet felemészti, majd ő maga is elpusztul. Ez vigasznak nem sok...

Lehet-e gyógyszert találni, ha a rák már szétterjedt az egész testben? Lehet-e a sebészkésben reménykedni, ha a szétterjedés túl van az ellenőrizhető határán?

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
311,399 egyedi latogato