Bejelentkezés
Izraelbe ment dolgozni a magyar fiatalokat külföldről hazacsábító szervezet alapítója

Teljes körű boldogságot csak saját hazájában tud elérni
Azbej 2006-ig Amerikában tanult és dolgozott, jól fizető, biztos állást hagyott ott, hogy Magyarországon élhessen. A magyar fiatalok hazahívásáról még májusban így beszélt.
"Ez nekem személyesen fontos ügy, és politikai közösségem nagyon sokat segített, hogy belekezdjünk."
Először önkéntesekkel dolgozott, de márciusban az emberminisztérium 2 millió forintos támogatásával hivatalosan is létrejött a Gyerehaza Alapítvány. Azbej azt mondta, hogy 3 fiatalnak kifejezetten ők segítettek hazajönni, de a honlapjuk indulása óta már 90 ügyfelük volt.
Azbej KDNP-s sajtótájékoztatón
Azbej májusban beszélt hazahívós elképzeléseiről az országgyűlés ifjúsági albizottsága előtt.
"az Alapítványnak az a hitvallása, hogy tartós, teljes körű boldogságot valaki csak az otthonában, saját hazájában tud elérni."
Az alapítvány honlapján egyébként egy-két elég meredek érv is szerepel a hazajövetel mellett, például, hogy
Magyarországot még nem érintette meg a nemeket összemosó filozófiák szele.
Magyarországon? Úgy értettem, hogy Tel Avivban!
A fentiek után elég meglepő volt, amikor a Nemzeti Innovációs Hivatal oldalán szembe jött ez az októberi hír.
Azbej Tristan személyében új Tudományos és Technológiai (TéT) attasé kezdte meg munkáját Magyarország Tel Avivi-i nagykövetségén.
Pont abban a külföldi városban, amit annyira "megérintett a nemeket összemosó filozófiák szele", hogy tavaly a világ legjobb meleg városának kiáltották ki. Nem lehet könnyű ilyen helye élnie az IKSZ alelnökének.
"Ingázok a két ország között, utoljára másfél hete voltam otthon. Persze hiányoznak az otthoni dolgok, de a munkámból Magyarország profitál. Most csempészem a Túró Rudit, és végül haza fogok menni."
Azbej azt is elmondta, hogy most szombaton lesz az IKSZ küldöttgyűlése, és szombati hatállyal már lemondott az alelnökségről. Úgy érzi, hogy kiöregedett belőle. A Gyerehaza Alapítvány munkájában viszont alapítóként továbbra is részt vesz. Hogy helyes irányban tartsa a szervezetet.
Link
Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2020. February 11. 20:00:49
- 2020. February 12. 06:23:33
- 2020. February 12. 20:39:33