Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Előretolt helyőrség

GondolatokSzőnyi Szilárd / 2007.06.07., csütörtök 12:38 / Nemzetbiztonsági kockázat, hogy az In-Kal Security Kft. túl közel került az állam szerveihez - sugalmazza a Köztársasági Őrezred körüli botrány egyik szereplője. Az ügyben még folyik a vizsgálat, ám tény, ami tény: az izraeli gyökerű vállalkozást személyi szálak fűzik a rendvédelmi szervekhez.



"A biztosítási feladatokra rendszeresen bevonásra kerül az In-Kal Security olyan szinten, ami már véleményem szerint a szolgálati titok megőrzésének lehetőségét veszélyezteti... az In-Kal tulajdonosai egyes alkalmakkor biztonsági gépkocsiban ülnek konvojban, így lehetőségük nyílik arra, hogy az őrezred belső kommunikációját figyelemmel kísérhessék" - panaszolta a Köztársasági Őrezred középvezetője abban a tanúvallomásban, amelyet az Index tett közzé két hete a szervezetnél tapasztalt visszaélésekről szóló cikkében. Ha hinni lehet az írásnak, akkor minden eddiginél súlyosabb gyanú árnyéka vetül az ezernél is több munkatársat foglalkoztató, tavaly 2,5 milliárd forintos árbevételt elérő magáncégre.

A Magyarországon piacvezető, minősített NATO-beszállítónak választott biztonsági vállalkozás és az őrezred együttműködése nem most először áll a viták középpontjában; korábban azonban jellemzően a sajtóban fogalmazódtak meg bírálatok a vélelmezett hatásköri túlterjeszkedéssel kapcsolatban. "Az In-Kal Kft. már olyan pozíciót vívott ki magának ezen a területen, hogy egyes állami eseményeken nagyobb szerepet kapnak és szélesebb bejutási lehetőséggel rendelkeznek, mint az őrezred dolgozói" - írta 2003-ban a Magyar Nemzet. Az Országos Rendőrfőkapitányság közleményben utasította vissza a felvetést, hangsúlyozva, hogy az állami vezetőket védő szervezet a feladatait sosem végeztette magáncéggel.

A mostani az első eset, hogy a botrány belülről robban ki, s az őrezred magas rangú munkatársának kifogásai kerülnek nyilvánosságra. Az In-Kal Security 2000 Biztonsági Kft. ügyvezetője szerint azonban a vádnak, érkezzen mégoly bennfentes személytől, ezúttal sincs alapja. "Ha az MSZP felkérésére biztosítok egy rendezvényt, s ott megjelenik Gyurcsány Ferenc, akkor a kormányfő biztonságáról a Köztársasági Őrezred gondoskodik. Ilyen esetekben a legszorosabban kell együttműködnünk" - mondja lapunknak ifj. Lasz György. "Sokszor nehéz szétválasztani a két tevékenységet, a felelősségi kör azonban elhatárolható. Az őrezred sosem árulja el nekünk a védett személy érkezésének idejét és menekítési útvonalát; a vádaknak csak akkor lehetne alapjuk, ha ezen információknak is a birtokában lennénk" - állítja, hozzátéve: a rendőrség mindig előre elkéri a rendezvényt biztosító In-Kal-munkatársak listáját, hogy elvégezze az átvilágításukat.

PIACVEZETŐ MAGÁNRENDŐRSÉG

Az őrezred, illetve a rendészeti tárca még vizsgálódik az Index írásában megfogalmazottak miatt, így jelen helyzetben nehéz volna perdöntő ítéletet hozni a kérdésben. A most nyilvánosságra került esetleges bűnös összefonódás ugyanakkor csak az egyik, s talán nem is a leglényegesebb eleme az In-Kal ügyleteinek. A cég a rendezvénybiztosítás mellett vagy kétszáz kiemelt objektum - köztük három minisztérium, számos állami vállalat és az MSZP ingatlanjai - védelmét látja el, de vállal magánnyomozást, lehallgatásmentesítést és még egy sor biztonságtechnikai feladatot. Korábban több mint tíz évig őrködtek az MTK és az FTC futballmérkőzésein, s ma jelen vannak a takarítóiparban és az építőipari piacon is. A kiterjedt, bizalmi viszonyt feltételező megbízások következtében pedig a tevékenységüket fenntartásokkal szemlélők hamarosan magánrendőrségnek kezdték nevezni őket, különösen, hogy sokuk a rendőrökéhez hasonlító motorkerékpárral közlekedik, igaz, In-Kal logóval ellátva.

Az In-Kal tevékenységének leginkább vitatható eleme kétségkívül a rendvédelmi szervekkel való, a kívánatosnál alkalmasint szorosabb kapcsolat. A cég néhány éve a rendőrséggel közös bűnmegelőzési irodákat állított fel Budapesten, kiképzési együttműködésben áll az ORFK Különleges Szolgálatával, 2002 őszén pedig megállapodott Juhász Ferenc akkori honvédelmi miniszterrel, hogy ő igyekszik alkalmazni azokat a hadseregbe jelentkező fiatalembereket, akiket nem vettek fel, illetve várólistára kerültek. Az In-Kal szaktanácsadó testületében több rendőrt találunk, köztük Garamvölgyi Lászlót, az ORFK kommunikációs igazgatóját és Sárkány Istvánt, a Rendőrtiszti Főiskola főigazgatójának helyettesét - cserébe ifj. Lasz György helyet kapott a főiskola társadalmi tanácsában. (Ezek után aligha meglepő, hogy a fiatalember Lamperth Mónika korábbi belügyminisztertől "a rendőrség munkáját segítő szakmai tevékenysége elismeréséül" dísztőrt kapott.)

A KORRUPCIÓ MELEGÁGYA

A cég alapító tagja a Szent György Közbiztonsági Alapítványnak, mely szervezetről a HVG néhány éve azt írta: feltételezhetően annak a belügyminiszteri utasításnak a megkerülésére hozták létre, amely a rendőrség kétes eredetű támogatását volt hivatott kiküszöbölni. A kérdés azért jelentős, mert másfél évtizede makacsul tartja magát a gyanú: a rendőrségi alapítványok a korrupció melegágyát jelentik, hiszen azok a cégek, amelyek jelentős összegekkel támogatják a rendvédelmi szerveket, "joggal" számíthatnak rá, hogy nem kerülnek a hatóság látókörébe. A sárkányölőről nevezett szervezet is - az In-Kal, az Aral Hungária Kft., a Julius Meinl, Valenta László, Pintér Sándor egykori belügyminiszter volt kabinetfőnöke, Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek ügyvezető igazgatója és mások közreműködésével - a rendőrség támogatására jött létre 1999-ben. "Az alapítvány tevékenysége több ponton aggályos" - vetette fel azonban a Fővárosi Főügyészség, amikor a szervezet a kiemelten közhasznú státusért folyamodott, az ügyész szerint ugyanis a közbiztonság védelme másra át nem ruházható állami monopólium. (Az ügyészség végül csak az alapító okirat módosítása után adta meg a minősítést 2000-ben.)

A piacon működő több száz biztonsági cég és a rendőrök között sokáig nem volt tisztázva a munka- és személyi kapcsolat. Gyakran előfordult, hogy az egyenruhások mellékállásban őriztek bevásárlóközpontot, közintézményt vagy kísértek pénzszállító autót - a korábbi rendelkezések szerint ugyanis parancsnoki jóváhagyással ehhez joguk volt. Egy néhány évvel ezelőtti adat szerint az ORFK több mint harmincezres állományából közel ezren kaptak engedélyt ilyen tevékenységre. Az elharapózó visszásságok miatt - Simon Tibort, az FTC labdarúgóját is egy biztonsági őri másodállást vállaló rendőr verte halálra 2002-ben - aztán egy belügyminiszteri utasítás, illetve Gergényi Péter országos rendőrfőkapitány úgy rendelkezett: az állomány tagjai csak tudományos, oktatási és ismeretterjesztési feladatokat végezhetnek másodállásban. (A helyzet orvoslása végett a Független Rendőrszakszervezet az Alkotmánybírósághoz fordult, szerintük ugyanis a tiltás a biztonsági cégekről szóló törvénynek a rendőri mellékmunkát engedélyező passzusába ütközik.) Az összeférhetetlenséget igyekszik kiküszöbölni az a jogszabály is, mely szerint ha egy rendőr a leszerelése után biztonsági vállalkozáshoz szerződik, korábbi munkahelye nem végezheti a cég törvényben előírt hatósági ellenőrzését; ez esetben az országos rendőrfőkapitánynak egy másik területen illetékes rendőri szervet kell megbíznia.

KAPCSOLATI HÁLÓ

A rendvédelem állami szervei és az In-Kal közötti összefonódásra mindazonáltal a magáncéghez átigazolt egykori egyenruhás vezetők személye a legnyilvánvalóbb példa. A vállalkozás szakmai főigazgatója 2003 óta Vágó Imréné (született Kucserka Mária): a hetvenes, nyolcvanas évek válogatott gerelyhajítója az Újpesti Dózsában került kapcsolatba a rendőrséggel, majd 1993-ban a szervezet csepeli kapitánya lett, mely minőségében Zámbó Imre énekes vitatott körülmények közepette bekövetkezett halálakor vált közszereplővé. Rajta kívül az In-Kal csapatát erősíti Bökönyi István, a büntetés-végrehajtás korábbi országos parancsnoka és Kosiczky Attila, a magyar légierő volt vezérkari főnöke, idén májusi nyugdíjazása után pedig a vállalkozáshoz szerződött Bendes Győző, a fővárosi határőrség eddigi vezetője.

Ifj. Lasz György ebben nem lát semmi kivetnivalót. "A hivatástudatuk nem teszi lehetővé, hogy bármilyen összeférhetetlen ügybe bonyolódjanak. Üzleti kapcsolatrendszerüket egytől egyig maguk mögött hagyják, s csak a szakmai tudásukat hozzák a cégbe" - magyarázza a vállalkozás vezetője. Néhány hónapja pedig munkatársa, Vágó Imréné a budapesti zavargások idején a következőképpen nyilatkozott a Klubrádióban, amikor a riporter a szélsőséges csoportok szervezkedéseiről kérdezte. "Rendőrként dolgoztam korábban, nekem több olyan kapcsolatom volt, mondjam azt, hogy informátorom, aki időnként ellátott információval. Egy ilyen forrásból jött, illetve nem csak egyből jöttek ezek az információk" - vallotta meg a cég főigazgatója, hogy a rendőrségnél kiépített kapcsolati hálóját olykor bizony magánvállalkozóként is használja.


IZRAELI GYÖKEREK

Az In-Kal Kft. 1992-ben a hasonló nevű - a héber kifejezés jelentése: biztos vonal -, a közel-keleti állam minisztériumait és a világ nagy gyémánttőzsdéit védő izraeli cég képviseleteként jött létre. Bár a hivatalos zsidó kapcsolat 1996-ban megszűnt, sokan azóta is kétes izraeli, alkalmasint titkosszolgálati kapcsolatokat emlegetnek. "Az izraeliek soha nem voltak benne [mármint a cégben - a szerk.] pénzzel. Hiába támad Csurka azzal, hogy zsidó tulajdon vagyunk, semmi közünk Izraelhez. Sőt egy ideje már képviselet sem vagyunk, csak kiképzést adnak nekünk" - nyilatkozta 2002-ben a HVG-nek a cég alapítója, Lasz György egykori rendőrtiszt, a Belügyminisztérium sajtóosztályának korábbi vezetője.

Az alapító 2003-as halála után a cég az özvegyére és két fiára - Györgyre és Zoltánra - szállt, majd még abban az évben csatlakozott Vágó Imréné csepeli rendőrkapitány, valamint kommunikációs igazgatóként akkori élettársa, Szende Iván. Utóbbiról a krónikák azt jegyezték fel, hogy 2002-ben megjelent, Ügynök voltam Magyarországon című könyvében beszámolt egykori III/II-es kémelhárítói tevékenységéről, mely minőségében a hetvenes és nyolcvanas években jelentős időt töltött a Közel-Keleten, közelebbről Izraelben. (Mindmáig magyar-izraeli kettős állampolgár.) Szende a céget hivatalosan otthagyta, s ma a Hekus magazin főszerkesztője.
Link

Hozzaszolasok

4 #1 Posta Imre
- 2020. February 11. 19:49:51
A TEV kéri a Hír TV szerkesztőségét, rúgja ki a neonáci felvonulásról tudósító munkatársát
https://168ora.hu/itthon/a-tev-nyilt-...hez-181606
1323 #2 Laplage2
- 2020. February 11. 20:15:12
Van mit takarítani
99 #3 MORMOTA1968
- 2020. February 12. 04:55:26
Kedves Laplage2! Csak egyetérteni tudok veled! Igen csak lecsökkenne a lakosság létszáma az országban, ha az ilyen mindannyiunk életére veszélyes elemek likvidálásra kerülnének! Gyönyörű egy társaság, főleg ez a nő féleség a fotón!

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.12 masodperc
296,111 egyedi latogato