Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Alkotmányvédelmi Hivatal és zsidó ügynökcsicskái

GondolatokMég jó 10 éve volt, hogy az asszonyhoz besétált a patikába egy "idegen" úgy zárás előtt és Pintér Sándorról kezdett el beszélni, mintegy véletlenül. Ez akkoriban volt, mikor aktívan ragoztam, hogy Pintér meghalt és ki be van helyettesítve. Rég volt. Most egy hasonló eset történt meg, jelzés értékkel egy régi belügyes bélférgen keresztül jelezték, hogy szemmel van tartva. Nos, ez remek. A régi mocskos kis brigád mindig pénzre és bevetésre kész. Lebetegedtem. Korona vírus...vagy valami H1N1 módosított cucc lehet. Jó anyag. De erről még későbbiekben lesz szó. Az Index által készült riporton még dolgoznak, ma azt írták. Komoly dolgok készülhetnek, ha ennyi időbe telik, de hát a szolgálatokkal le kell egyeztetni milyen irányba is mozdítsák a személyes imidzsem és milyen folytatása lehessen az el ne varrt fonalakna. Pulóver, vagy zokni. Egyik "tagunkat" ki akarják csinálni és a parancs ehhez judapesről érkezett. Schwechát nem esik olyan messze Jeruzsálemtől. A kintiekkel felvettem a Kapcsolatot", ha akarnak utána néznek, mi a cionista -fasizmus zajlik itt új-izraelben.

Annyi mindent írhatnék, de csak magamat ismételhetem. A szolgálatok kiemelt figyelme összpontosul a Pi csapatra. legyetek résen! Kubinyit is ránk uszították, ahogy azt közöltétek. Bevallom, a pofázását nagyon nem tudom már meghallgatni, még ha érdekelne is nehezemre esne, de meg nem is érdekel. A sunyin lapító novák brigád és torockai, meg a csatolt részek zsidó szolgálati személyeinek előretolt hasznos hülyéjévé tette magát. Bevallom, nekem derogál már Tamás idiótasága. Nem tétel. Kiderülhet róla, hogy a "nagy magyar" kilóra meg van véve, de meg megvenni sem kell, mert jujdejókeresztény demagóg enélkül is. Az meg, hogy médiamanipulációból jegyez könyvet, azt mutatja, tudja mit cselekszik. Nem én voltam Orbán tanácsadója, ahogy torockai cigányozása is a cionista fidesz 10 évvel ezelőtti polgárháborús előkészületei irányába mutatnak. A jobbik a baloldali zsidó párt, a "mi hazánk" meg a "jobboldali" zsidó párt és mind a pénzunkre, a lelkünkre és a "szavazatunkra" pályázik olyan személyi vezetés alatt, akik egy napot nem dolgoztak eddigi életükben, csak "politizáltak" és élősködtek. Nem ragozom, ez nekem már "könyökömön" jön ki. Hülyék gyülekezete a magyar, ha még ezeknek egy gondolat-morzsáját is képes elhinni. Tamás meg! Eh, hagyjuk. Lenullázza magát és viszi a sok degenerált rajongóját is a pokolba. Ő döntése. Még vagy 2 hete a felesége hívott a műsorba és nagy nehezen ráálltam, hogy elmegyek. Beutaztam a Bartók Béla út 96-ba. Még jó, hogy nem tudtam előtte, hogy ez a "mi hazánk" szektahelye, mert akkor..., na mindegy, ha már ott voltam, csak bemegyek. Tamás egy óra 15 percet késett, mert torockait közvetítette. Én éppen szedtem a sátorfámat, a kijáratnál találkoztunk. Már nincs miről beszélgetnünk. Fújja csak a hülyeségeit, tegyen tanúbizonyságot tájékozatlanságáról és játssza csak el az "elhatárolódást", ahogy ez 10 éve a jobbikkal kapcsolatban is megtörtént. Mert most ont az van, mint 10 éve. Nekem telefonban még a nyáron elmondta, hogy ő is tudja ki ez a torrente gyerek, de hát tartozik neki a torrrente és sokan hisznek a "pártban" és a többi és a többi. Nos, ha mégis valami oknál fogva kiderülne, hogy a pártokrácia csak a zsidók pénzlenyúlási mechanizmusa és ezzel tejeltetik a kis ügynökhálózatukat, akkor mi volna? a jobbik is erre volt jó, ahogy ezek a mostani "jobbikosok" is ugyanazok a kutyaütők. Téma lezárva. Szánalmas egy híg fos gyáva banda, de hát az ügynökhálózat már csak ilyen. Nem én vagyok a rendőrkocsiban, nem én vagyok tutsek onoka, nem én vagyok polgármester és ki tudja milyen igatlanok birtokosa még a feleségem is magyar..., de ezt csak így spontán...



De pendítsünk komolyabb húrokat is. Tudtátok, hogy egyre jobban közkedveltebb hangszer lesz a "hárfa" és a balalajka? Meglepő, nem? A népi hangszerek hangolása, hanghatása tudatformáló, tudatrendező hatással barnak. Az orosz népi kultúrában egyértelműen a "keresztény egyház" rovására írják, hogy ezeket a hangszereket halmokban koboztatták és égettették el annak idején. Most mi történik? Mivel minden, mindennel összefügg, ezért had térjek ki a hárfára. Igen az a HAARP, ahogy azt már tudjátok. Skaláris hullámok, G5 és egyéb modern és egyáltalán nem emberbarát technológiák. Most, hogy sokat vagyok idehaza, nagyon sok elemzést, híreket hallgatok meg maci-nyelven. Jókat, rosszakat, Putyin-pártiakat, Putyin-elleneseket...és rengeteg katonai elemzést. Ha beindul a rádiónk és online-tv-nk, tán érdemes lenne fordítanom belőlük párat. Nos, olyan eszközökről beszélnek, melyek képesek harcképtelenné tenni az ellenséges legmodernebb harci eszközöket, repülő gépeket, drónokat. Jó, 10 éve is már írtunk ilyesmiről, de most Szíriában mindent kipróbálnak. Már az a benyomásom keletkezett, hogy Szíria bizonyos értelemben mára egy "lőtér" , ahol minden technológiát demonstrálhatnak, amit aztán jó pénzért el lehet adni a piacon. Ilyen volt a "spanyol polgárháború" is annak idején. Frankó volt-e, nem tudom, de kósher biztosan. Háború van elftárszak! Hja, ezt már mondtam párszor. Itt semmi nem az, aminek látszik! A kormány nem kormány, az állam nem állam, a háború nem háború, az ember nem ember, de még a tél sem tél és a normális már rég nem normális. Talán nem ártana egy gombnyomással véget venni ennek az egész "földi civilizáció" nevezetű kérdéskörnek. Szerintem egy fánli xart nem ér mára, de ábrándozni lehet. Végponthoz értünk, aki érzi, annak nem jó érzés, aki nem érzi, annak meg teljesen mindegy mit mondunk írunk. Mára nincs morális kérdés. Mára minden morális kérdéssé vált. Fényesebb a kardnál a lánc, vagy valami ilyesmi és satöbbi, satöbbi...satöbbi! A koronavírusos műbalhé kicsitobabax és lehet gondolkodni a gazdasági mechanizmusokról, valóságról, emberi értékekről a hazugságokról, média erejéről, manipulációról...

De térjünk a trágyára. Itt van ez a szerencsétlen alkotmányvédelmi Hivatal. Igen, ez a nyomoronc hazaáruló szarházi banda. Na ezek úgy indultak, hogy Nemzetbiztonsági Hivatal, de volt egy kis zavar és kreáltak egy Galambos ügyet orosz titkosszolgálati felütéssel. Tán még a mai napig sincs lerendezve, ahogy KGBéla ügye sem. Neház meghúzni a határt, hol kezdődik a KGB és hol végződik a Moszad és a CIA, mert úgy tűnik ezek simán összejátszanak, sőt bizonyos tekintetben kiegészítik egymást. Az a fránya szabadkőművesség, zsidók, B'maiB'irh, jezsuiták, Bilderbergesek, 300-ak tanácsa, Koponya és csontok, Londoni kerekasztal...szegény "szolgálatok", meg csak vannak, mit a díszfasz. Aztán majd valaki a "háttérhatalomból" leüzen, hogy ez a "feladat" és ennek kell lenni az "eredménynek" és ez a sok nyomorult szarházi, mint a biorobot beindul és teszi a "dolgát". Az a fránya ÁVH és Eisenberger Benjamin, hát nem ösmerős képlet. A díszlet változik a szar marad, sőt gyűlik, szarporodik, sokasodik és vigyorog és véleménye van. Most még. Lehet. Holnap már nem. Lehet. Még jó, hogy mi egy keresztény rohadt zsidó "államban" élünk, ahol már meg sem tudod különböztetni a zsidót a zsidótól, mert aki itt nem zsidó, az mind "náci". Igaz, most a "nácikat" azért elkezdték rehabilitálni, mint ahogy a zsidó villanykörte is le lesz csavarva, csak ezt józan ésszel nehéz bírni, ha valaki e fogaskerekek közt rekedt. És mi bizony ott vagyunk göröngyként. Megakadt a szellemi holokauszt! Színt kell vallani! Aki hülye, azt azt kiáltsa, aki meg nem, az inkább hallgasson. A profilja már régen kész a "hárfa-algoritmusban". Még ha leszületik is megint, nem kell újra feltérképezni, csvka beazonosítani. Nem hiszitek? Pedig de! Nincs menekvés. Illetve van, de az csak csendben és kivonva magad mindenből, ami földinek tűnik. Igen, így nyílt "sisakrostéllyal", ahogy azt már megszokhattátok. Ki tudja még meddig?



De ezt is hagyjuk, nem akartam litániát ereszteni, csak pár legitim intelemmel kitüntetni a kort és elősegíteni a megértést, akinél még van erre esély, mert esély mindig van, csak esélyegyenlőség nincs. Orrhosszal nagyobb meggyőző erővel bír a hazugság.

De ha már így szóba jött az Alkotmányvédelmi Hivatal, akkor pár gondolat arról, hogy mit is védenek.

1. Magyarországnak nevezett területi, kulturális, demográfiai, közigazgatási egység államisága nem kérdőjeles. Az állam nem a nép és nem is a nemzet. Az állam hatalmi struktúra, tagozódás, működési mechanizmus.
2. Az "államiság" megtorpedózása már nem most kezdődött, ebbe nem megyek bele, nem is érdekel maga a"jogi" huzavona, hogy most akkor a Habsburg-Fugger zsidó miképp tenyerelt a közepébe, vagy éppen a "kiegyezés" érvényes lehetett-e, esetleg a "Tanácsköztársaság" miért volt az, ami és aztán Horthy mi is állított helyre, amit a "kommunisták" Népköztársaság név alatt "újrafogalmaztak", majd lettünk "Köztársaság", majd mostanra csak egy szarházi maffia társaság, ez majd az okosok megvitatják, illetve meg is vitatták és arra a következtetésre jutottak, hogy az ami most van, az nincs.
3. Már 10 éve is nyílt beszéd tárgya volt, hogy azok a "pártok" nem indulhatnak "választásokon", akik nem tudnak elszámolni a "központi támogatással". Nos, mai nap is igen érdekes kérdés, ki mire mennyit költött és mivel számolt el, mivel nem. A helyzet az, hogy ha jobban megpiszkáljuk, már az első "demokratikus" választások is csalással lettek kivitelezve, gyakorlatilag egyik sem indulhatott volna. Olyan, mit egy most szokásos "tender" (pályáztatás) melynek nyertese ismert, és kamuból még párat oda kell tenni körítésnek, vagy ha nincs már elég, akkor létre hozni arra az alkalomra).
4. Az összes "demokratikus választás" csalás volt. Szó szerint. Manipulálták az eredményeket és ezeket remekül is dokumentálták. Tele van furcsa "véletlenekkel", választási "szofverekről" szóló szó-beszédekkel..., de meg mostanra bárki szavazhat bárhonnan bármire, s van amit figyelembe vesznek, van, amit nem, mert annyi magyar papíros személy van és ott, amennyit akarnak és ahol csak akarják.
5. Ilyen félrevezetett, félretájékoztatott és elbutított ostoba banda, még akkor sem, ha nem csalnának a "választásokon" semmilyen kérdésben nem alkalmas döntésre, nemhogy az "ország sorsát" alakító "vezetők" kiválasztásában. Úgy vicc az egész, ahogy van. Háttérből mozgatott bábok színjátéka és ehhez asszisztál az agyatlan zombi massza.
6. Tagadhatatlan tény, hogy a "választható" csapat zöme izraeli befolyás alatt áll és kettős állampolgár, de erről nem lehet beszélni, sem szabadkőműves és egyéb titkos, vagy nem titkos társasági tagságaik és funkcióik sem nyílt információk.
7. Mikor már az sem kérdéses, mindegy melyik izraeli szekta által beültetett "magyar politikus" van a Parlamentben, nem érdemes Magyar Parlamentről beszélni, maximum magyarul (is) beszélő Parlamentről, melyet a zsidó (ez lehet orosz, ukrán, amerikai, olasz...román) maffia cionista titkosszolgálati operáció keretében lakosságcserét végrehajtva a magyar nemzet kárára a "magyar" titkosszolgálatok és közigazgatás aktív részvételével állampuccsot végrehajtva tartja terrorrban a magyar génállományú lakosságot és folytat uszítást és tereli a polgárháborús káosz felé a "szavazóit"...igen kérdéses, hogy el kell -e fogadni még magyarnak, vagy ellenségként deklarálni.
8. Sem alaptörvényezni, sem alkotmányozni nem volt felhatalmazása a cionista orbán-rezsimnek, nem csak a "kétharmados" kamu miatt, hanem pusztán a "nemzetgyűlés" és a "nemzeti felhatalmazás"hiánya miatt sem...a "jogi hátterére és és annak nonszensz" mivoltára ki sem térve, de ehhez az összes többi zsidó parlamenti és azon kívüli "pártok" és "civilek" (CÖF) aktív titkosszolgálati működést, fedezetet, körítést biztosítva..., figyelmen kívül hagyva minden kritikus hangot, amit viszont mi kezdetektől fogva nemzetbiztonsági vészhelyzetként deklaráltunk.
9. Hogy van-e, vagy nincs Magyarország nevű szabadkőműves vállalkozás bejegyezve a zsidó tőzsdére már teljesen indiferrens. Aki itt él és egy csöpp esze van és magát "erőforrásnak" nevezi (vagy rejtett erőforrásnak, de mitől rejtett) megélheti, hogy új -izrael (ahogy azt Simon Perez 2007-ben megfogalmazva egyértelművé teszi) tapasztalhatja, hogy rabszolga. Ezt bontsam ki tüzetesebben, vagy a "devizás" csalás-sorozat "államilag előidézve", vagy a "rabszolgatörvény", ÁFA, adónemek, adóhalmaz, NEAK tevékenysége....infláció, minimál-béres és a nyilvánvalóvá tett oligarha-bűnönói rezsim még magyarázatra szorul?

Lehetne még pár pontban pellengérezni ezt a buta népet és a "közszolgákat", meg a titkosszolgálati nyomorult hazaáruló férgeket, de most mély sóhaj következik.

Ez van kedves debil magyarok! De hogy mondjak jó hírt is, ne higgyétek, hogy máshol másképp megyen! Annyi a különbség, hogy tán ennyire nem szarnak sehol az ember szájába a zsidók, mint itt, új-izraelben.

Most kérdezzétek meg mire vakló a sok "nemzeti konzultáció" (ez nem nemzetgyűlés ám és semmire nem hatalmaz fel, főleg nem alkotmányozósdi bohóckodás álcázására).

Mire jó a "bíróságok" körüli sok kétes átalakítgatási kísérlet? H (al)andó Tündike témakör még megvan?

Se vége, se hossza, de most van egy köhögési rohamom, aztán ebéd. Szóval kedves Alkotmányvédelmi Hivatal! A büdös zsidó qva anyátokat, azt a velorexeset!

Utóirat. Megértem, hogy nem lehet, nem szabad nyílttá tenni a sok mocsok mögött állók tevékenységét, mert akkor itt világháború törne ki. Ezt senki sem akarja. Én azt mondom, inkább éljenek a gerinctelen sunyi patkányok, mint az igazmondók, gondolkodók és értelmi képességeiket és szeretetüket működtetni képes Emberek! Ebben igazatok van. Na de Isten is ezt akarja? Az, hogy az egyház mit akar, a törött szarvú tetves ördögöt sem érdekli. Kirill minden oroszok pátriárkája is KGB-s, sírva röhög a sok hülye "keresztlényen", de hát ott is menteni kell, aki menthető, mert a Birodalomnak fel kell élednie és vissza kell vágni. Hogy én mennyire unom már ezt.

Hozzászólások

684 #20 atacama
- 2020-02-15 09:37
pénzbüntire itélték a bettyársereg néhány tagját mert mocskoskottak a rétiniggerekkel...
kiderült hogy betyárosék a volt jobbikos vezető
Schneider-nek a fiai voltak....és ez a betyáros kutyulék
szorgoskodik,bábáskodik,kisér,jelen van a Torockai jam-
eken,jamborikon, mókázásokon...is.. ez megint mind Zsiráf!!!!
69 #21 Szalonna
- 2020-02-15 10:03
Imre, tetszik az FSB módszere ahogy a zsidókat halál közeli állapotba kínozták. Remélem hamarosan itt is megtörténik ez a moszadosokkal.
4 #22 Posta Imre
- 2020-02-15 10:55
Atacama, ezek nbh-sokk!

Szalonna, ha már Putyin eleresztette a zsidó drogos luvnyát, akit kiríttak Netanjahuék. Lesz itt még jó világ!


Aki meg "kételkedne" abban mennyire PROBLÉMA a KONSTITUCIÓ (alkotmány) témaköre a maciéknéál is és mennyire egyértelmű, hogy a "jogalap", ami alapján működnek, egyszerűen nem létezik. Na jó, ez durva így kimondva, mert hát háborúk zajlottak, generációk tűntek el...és volt pár államforma, de Sztarikov is afelé közelít, hogy ez így nagyon gáz!


https://www.youtu...P498vQyCnA
684 #23 atacama
- 2020-02-15 13:52
milyen szépen ül a ótóba a toro..mint valami bevetés irányító parancsnok,mer ugye volt ott irányítani való
2006-ban! na ugye,hogy ugye....
3 #24 Enid
- 2020-02-15 14:07
Toro=bika.
1509 #25 togan
- 2020-02-15 15:31
Nohát! Ez az! Toro és a "brékó" ! Mintha nemolyrégen történt volna a 2006. És mostanság megint "szítyák" ?
Vagyis még mindíg. . .
4 #26 Posta Imre
- 2020-02-15 18:31
Putyin belehúz! Ebből még alkotmányozó nemzetgyűlés lesz!


Putin Leaves a Political Will, the Last Message to the West: ‘Russia’s Territory is Indivisible’


By Arthur Evans – Russian President Vladimir Putin agrees with the proposal to amend the constitution on the indivisibility of the territory of the Russian Federation. Putin made this statement or comment during a meeting with famous actor Vladimir Maskov. There is an opinion that while Putin is at the helm of Russia, such a scenario cannot develop, but if a weak president comes after him, as in the case of Yeltsin in the 1990s, any scenario in that direction is possible.

Putin said he would discuss the matter with lawyers and that he liked the idea in principle. The Kaliningrad region, the Kuril Islands and the current issue of Crimea are the hot spots. However, not too long ago, in the 1990s, Russia was threatened by disintegration and catastrophes of far greater proportions, and worst of all in those crisis years, people at the top of the government found themselves ready not only to let go of Russia’s geopolitical positions, but also to allow for the disintegration of Russia itself.
RevContent InArticle SOLO

The issue of the Caucasus in the 1990s was of prime importance. Not a small number of people from the liberal circle had any objection to further disintegration and secession, at that time the liberal slogan was “give everything the West wants”. The consolidation of Russian territory under the strong leadership of Vladimir Putin was carried out fairly quickly and effectively. Given that, in Russian history, the personality of politicians has a tremendous influence on decision-making regardless of the military and economic strength of the country (Gorbachev’s example), there is a danger that a group of people may come after Putin, who will again agree to the 1990s “West or Death” slogan.

For such scenarios, new constitutional changes should become an insurmountable obstacle. At the same time, Putin sent a clear message to the West that there would be no territorial changes in the event of the reunification with Crimea or the preservation of positions in the Kaliningrad region. It’s a settled matter for the future. All these Putin’s messages are backed by the strengthening of the armed forces and a clear demonstration of military power beyond Russia’s borders with a message of readiness to protect national and geopolitical interests.

Russia has only two allies, “the Army and the Navy,” said Emperor Alexander III, and Putin lived in accordance with it during his 20-year reign. With Putin’s tenure coming to an end, it is clear that he has to think about his political will and legacy. Soon, President Putin’s entire 20-year policy will be subjected to the trial of history. Putin knows very well that politicians come and got, but Russia is eternal.
https://www.fort-...ew-article
819 #27 rozsola
- 2020-02-15 18:49
Sohasem volt kérdés a Bjeloruszia részvénytársaság témája. A szovjet idők elmúltával a " fehér " orosz a " valamilyen " orosz külkereskedelmi cége lett.
Mitől fehér a bjelorusz ? Elvégre " Minden Oroszok Cárja " egyben " Fehér Cár " is. Állítólag a rác-bolgár cár lenne a " Fekete Cár ". Ezek szerint a rác-bolgár lenne a cserno-rusz ? Vagy most mi van ?
Egyvalami biztos volt : a különböző részvénytársaságok dollárban számoltak el. A Sirató Fal utcában pedig dőlt a lé., Most viszont a dollárt mellőzik , a dollárkereskedelmi " szakemberek" pedig munkanélküliekké váltak. Vagyis " Új előadáshoz új színtársulat kell " . Az már a véletlen számlájára írható , hogy ezen " pénzügyi szakemberek " egy bizonyos fajhoz vagy vallási csoportosuláshoz tartoznak
Mellesleg igazad van Imre ! Nagyon nem tanácsos holmi " extrém " társulásokhoz csapódni
Mer ugye vannak " nácik " ( ukrajnában : " zsido-bánderovec " a nevük " , valamint : liberál-fasiszták , zsidó-fasiszták , zsidó-genderisták , filoszemiták , zsidó és cigány rasszisták , stb
City of London nagy változásokat mutat , egyre jobban érezhető az " antiszemitizmus ". Szerintetek véletlen lenne az angol-szász csűrhe City of London fővárosában tapasztalható zsidóellenesség ?
Lengyelországban nagyon jól tudják kik a szemiták. Volt részük bőven a " jóból ". Talán ugyanígy a véletlen számlájára irható a lengyel hazafiak zsidóellenessége.
Itt most megállunk egy pillanatra. Tehát az angol-szász-zsidó birodalom fővárosában utálják a zsidajt , Galiciában az európai zsidajság patkányfészkében utálják a zsidókat. Nem fura ez ?
Vagyis a liberális zsidaj , a demokrata zsidaj , a zsidó-fasiszta , a liberálfasiszta zsidaj , a zsidó-genderista , a " nemzety " zsidaj , a " keresztény " zsidaj stb harcol . Ki ki ellen ?
Ha valaki átlátja a jelenlegi és a jövőbeli eseményeket , szépen megkérjük hogy jelentkezzen !
Amíg a " tudatlanságunk " okán " tévelygünk még egy csöppet " , ismételjük át a már megtanult " leckét "
A cigány rasszista , parazita stb
A zsidaj : náci , fasiszta , rasszista , genderista , kereszténységellenes , fehér faj-ellenes , emberiségellenes , stb
Zárszó : Amint látható a jelenlegi " operációk nem olyan egyszerűek ". Nagyon nehéz eldönteni ki kicsoda valójában ebben a káoszban. Talán manapság még aktuálisabb az elsőszámú intelmem : " Ne ficánkolj ha nem téged baszogatnak ! "
Hagyni kell ficánkolni azt akinek az van kiosztva , mi most még csak " nézők " vagyunk akik a nekik tetsző jelenetnél megtapsolják a színészeket. A színdarabot az Állam - vagy egyes országokban Alkotmány -védelmi szervek rendezik .
99 #28 MORMOTA1968
- 2020-02-15 22:39
A Vatikáni katolikus egyházat a Velencei Fekete nemesség bankár dinasztiái alapították! Ők a "SÁTÁN ZSINAGÓGÁJA!"

Ők hozták létre ezt a világ zsidó uralmat, a szabadkőművességet, illuminátusokat, jezsuita rendet, cionizmust, stb...stb...Ők állnak mind a mai napig minden véres világtörténelmi esemény mögött, ők uralják a pénzkibocsájtás jogát és ők állnak minden titkos társaság, titkos szolgálatok mögött is! Talán még is csak Facsar Imre jár közelebb az igazsághoz!

www.rudolfsteiner...inati1.jpg

Szerencsétlen, hülye, ostoba és vak Európa összes fehér rasszú népe, de nem csak nyugat, észak és dél felé, de keleti irányba is! Évszázadokon át, sőt túl azon is öli, pusztítja a fehér rasszú a fehér rasszút, nem is sejtve, hogy valójában kik irányítják mindezt a háttérben megbújva!

Nézzétek meg Európát, nézzétek meg az új nemzedékeket! Volt olyan korszak valaha is a jelenlegi emberiség történelmében, mikor ennyire szar volt "EMBERNEK" lenni egy ennyire elbaszott, elmebeteg világban?

Jelen korunkban "SZÉGYEN KATONÁNAK LENNI!"

Mert mi egy katona elsődleges dolga?

MEGVÉDENI A HAZÁT, SAJÁT NÉPÉT, RASSZÁT, MINDEN KÜLSŐ ÉS BELSŐ ELLENSÉGTŐL!!!

Ez az egyetlen dolog, ami "LÉTJOGOSULTSÁGOT AD A KATONA LÉTEZÉSÉNEK!"

És mit láttok most, ha körül néztek a világban?

AZ ELLENSÉG IDEBENT VAN, KÖZTÜNK ÉLNEK!

És mit tesznek a világ katonái? AZ ELLENSÉGET SZOLGÁLJÁK!

SZÉGYEN!!!

Szenved, pusztul a népük, szenved a belső és külső paraziták vérszívásától és teszi a katona a dolgát?

Persze! Idegen földön, idegen érdekeket védve! Parazita érdekeket védve áldozza ha kell az életét is!

Láttatok, éltettek már ennél elbaszottabb világban valaha?

"HAROLD ROSENTHAL" megmondta a "Rejtett zsarnokságban!

"MI A TÁRSADALMAT KASZTRÁLTUK A FÉLELEM ÉS MEGFÉLEMLÍTÉS ÁLTAL! A TÁRSADALOM FÉRFIASSÁGA CSUPÁN NŐIES KÜLSŐ MEGJELENÉSSEL PÁROSÍTVA LÉTEZIK! A NÉPESSÉG ÍGY-SEMLEGESÍTVE-ENGEDELMESSÉ VÁLIK, KÖNNYŰ FELETTE URALKODNI!"

"MINT MINDEN TERMÉSZETILEG HERÉLT LÉNYNEK, A GONDOLATAIK SEM FOGLALKOZNAK A JÖVŐVEL ÉS AZ UTÓDAIKKAL, HANEM CSAK A JELENLEGI MUNKÁVAL ÉS A KÖVETKEZŐ ÉTKEZÉSSEL!"

CÁFOLJA MEG AKI TUDJA "HAROLD ROSENTHAL" SZAVAINAK IGAZSÁGÁT!!!

Soha ennyi elbaszott, félreinformált, félrenevelt "IGAVONÓ BAROM IDIÓTA" nem élt még ezen a bolygón, mint jelen korunkban és az elmúlt jó pár száz, ha nem ezer évben!

A rend-őreiről meg ne is beszéljünk! Imre megmondta mi lesz a sorsuk! Kivonulnak kb 30-an Dusnokra, nyakig fegyverben, hogy leszakítsák az édesanyjáról, egy mindössze 45 kilós asszonykáról a négy és fél hónapos gyermekét, az édesapát meg sakkban tartják! És még a nagyszülőket is elcsalják a háztól, nehogy jelen legyenek a "ZSIDÓ CIONISTA KORMÁNYUNK TERROR AKCIÓJÁNÁL!"

KÖPNI VALÓ FÉRGEK VAGYTOK, AKIK EBBEN RÉSZT VETTETEK, MINDANNYIAN!

Aztán mint akik jól végezték dolgukat, hazamennek a saját családjukhoz, bele sem gondolva milyen iszonyatos szenvedést, kínt okoztak ezzel nem csak a gyermeknek és szüleinek, de a nagyszülőknek is!

Akik pedig ezután is a szülőket hibáztatják, köpködik, szidalmazzák és kívánnak minden mocskos dolgot nekik, azoknak csak azt kívánhatja minden jó érzésű ember, hogy éljék át ugyan ezt a szenvedést és elviselhetetlen fájdalmat, amit most a Dusnoki Bolvári családnak kell átélnie több mint két hete!

Alig akad ebben az országban már "EMBER!"

És a Dusnoki eset csak 1 a sok közül, hisz számtalan más családot is tönkre tettek Európai szerte!

És minden szál ugyan azokhoz az "ÉRINTHETETLENEKHEZ" VEZETNEK! A VILÁGOT URALÓ VATIKÁNI MAFFIÁHOZ ÉS AZ AZT LÉTREHOZÓKHOZ!

A POKOL SZABADULT ERRE A VILÁGRA EZEKKEL!

És ki véd meg tőlük? A hős katonáink netán? s_ezt-ni s_vigyori
4 #29 Posta Imre
- 2020-02-16 08:25
Úgy tűnik magasabb szintű operáció zajlik már és BátorNyilas megmozgatja a a fantáziát. Az Indexes interjúmon is ülnek, valami nagyot akarnak véle a szolgálatok kooperációjában kaszálni, de azon túl, hogy a PI-kör tagjait nyílt megfigyelés, ellenőrzés alá húzták-vonták, most felsorakoztatni látszik a paletta:

Orosházi Ferenc András
42 perce ·

Ne kérdezzétek hogyan, mert magam sem tudom, megjelent nálunk - előzetes időpont egyeztetés után - az RTL KLUB "házon kívül" stábja és riportot készített velem.

A másfél órás beszélgetésből mi kerül adásba ......magam is kíváncsian várom
272 #30 Kameleon
- 2020-02-16 10:51
Mormi, nézd át és megérted!
www.facebook.com/...5404690319
www.facebook.com/...2054783318
www.facebook.com/...3259644137

Magóg Nemzetség mi. Minden, ami a másik oldat "vagyonnak" és hagyománynak számít, valójában tőlünk ered: www.facebook.com/...3858550137

atacama, ezt meg neked. Hallgasd mag max. hangerőn!
youtu.be/2YxcxJmFnLI
www.facebook.com/...0182807852
www.facebook.com/...3080193227
684 #31 atacama
- 2020-02-16 14:12
Kameleon.s_grats_gitar
237 #32 csaje
- 2020-02-16 15:10
"Házon kívül" stáb, hahaha, azaz az észen kívüliek, magyarul. Na én is kíváncsi vagyok a riportra, hogy hogy tálalják a saját szájízük szerint.s_nezem
107 #33 aki
- 2020-02-17 08:13
https://index.hu/...ok_gyerek/
index.hu posta imre interju
1349 #34 Nagy Levente
- 2020-02-17 19:53
Valószínű már így is marad, ahogyan az Imre felvázolta! Mindaddig, amíg - ha nem változik jó irányba - a Teremtő természet másik a sötét oldala a Pusztító - amely ma e világot irányítja - be nem teljesíti a pusztító végzetét, amely után annyian maradnak, hogy egy diófa alatt elférnek! A másik lehetősg az volna, - de erről már az emberiség valószínűleg lekésett - hogy ismét visszatért a Teremtő természet földi Rendjéhez és nem hódol be akarva vagy akaratlan, tudva vagy tudatlan a sötétség urainak, amelyek ma és már igen-igen rég e világot irányítják!
Vagyis mindegy mi történik az a "menekülési út", amelyet az Imre megfogalmaz "ami ma nem tűnik földinek" pedig a legföldibb, mert a Teremrői rend szerinti az utolsó másodpercig nyitva van mindenki számára, még ha csak az a bizonyos diófa marad is és az alatta menedéket lelő túlélők! "Nincs más út, csak az Isten útja", fogalmazhatunk így is!
Az, hogy ez magyar honban sem ma kezdődött, hanem réges-rég, erről ez a kb. 300 éves népdal tesz - többek között - tanubizonysgot, de még ennél is régebbi a kezdet és közel a vég:
"Menj el, menj, szegény magyar, a kétség partjára,
tekints az ingadozó reménység polcára!
S te, aki tűztűl, vastúl nem tudsz megborzadni,
borzadj, mikor a végsors hideg jelt fog adni!

Vezettesed magadat szembekötve, vakon,
elfajult testvéreidtől csinált álutakon,
kik őseink hamvait rútúl megtapodták,
arany szabadságunkat aranyon eladták!

Menj, add egy olyan kézbe szabadságod fékit,
mely egyszer úgy betöltse a balsors mértékit,
hogy megérezd, amit sokan nem éreznek:
A szabadság s a rabság, miben különböznek!"
1093 #35 vian
- 2020-02-18 21:45
Idekapcsolom mondókám, mivel amiről írnék, már szinte feledésbe is merült.

"Bátornyilas ügyben" lett volna a hivatalok részéről reagálás, gondolom, tudnánk róla.

a hozzászólás, oda illik, tehát oda került - megtaláljátok

Nyilvános meghallgatás / fórum

https://postaimre...dmore=4213
1093 #36 vian
- 2020-02-18 22:45
A felvetett témához, csak annyit, hogy - ezek....
https://www.youtu...T-ivj7lqk0

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 1.02 másodperc
3,554,561 egyedi látogató