Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Az antibiotikum-rezisztencia után itt az oltás-rezisztencia

TechnikaÓ, ezek a nasa-negev zsidó laborok mit meg nem tesznek a boldogságért! Az oltóanyagok által kifejtett evolúciós nyomás hatására a vírusok és a baktériumok megváltoznak, a létrejött új fajta kórokozók ellen már nem védenek a régi vakcinák, az általuk okozott betegség pedig súlyosabb lehet, mint a korábbi változat.

Vakcina-rezisztens vírus

A gyermekbénulás vírusa elleni harc az elmúlt 30 év alatt az eredményezte, hogy az 1988-as becsült fertõzésszám – 350.000 – 2011-re 99%-kal csökkent (650 jelentett eset), írja a Proceedings of the National Academy of Sciences címû szakfolyóiratban megjelent cikk. A tanulmány francia, német, orosz, kongói, holland és gaboni szerzõi beszámolnak arról, mi lehet az oka, hogy a poliomyelitis-eradikáció sikerei ellenére napjainkban is törnek ki gyermekbénulás-járványok (pl. Kongó: 2010, Tadzsikisztán: 2010, Kína: 2011). A kongói járvány esetén kivételesen nagy volt a mortalitás (47%), a tanulmány szerzõi úgy vélik, ennek okát is megtalálták (Robustness against serum neutralization of a poliovirus type 1 from a lethal epidemic of poliomyelitis in the Republic of Congo in 2010).

A kongói járvány súlyosságát a kutatók elõször annak tulajdonították, hogy az országban alacsony az átoltottság, holott korábban nem vizsgálták az oltás által kiváltott immunválasz hatékonyságát a járványt okozó vírus ellen. Most azonban kiderült, az ok teljesen máshol keresendõ, írja a vizsgálatokról beszámoló ScienceDaily tudósítása.

A nemzetközi kutatócsapat azonosította és szekvenálta a Kongóban nagy letalitású járványt okozó gyermekbénulás-vírust, és kimutatták annak két, eddig ismeretlen mutációját. Mint kiderült: a járvány során meghaltak korábban részesültek poliomyelitis elleni védõoltásban, de a járványt okozó vírusra nem hatnak az oltás következtében termelõdött antitestek. A mutációk következtében megváltozott a vírus burka (a mutációk a kapszid fehérjéit érintették), és a megváltozott vírust az oltottak szervezetében az oltás következtében kialakuló ellenanyag kevésbé vagy egyáltalán nem ismeri fel.

A vizsgálat feltárta, hogy a Kongóval szomszédos Gabon, illetve Németország poliomyelitis ellen oltott lakosságának kb. 15-30%-a teljesen védtelen az újonnan kialakult vírussal szemben. Az adatokat feltárva a kutatók annak a félelmüknek is hangot adtak, hogy az oltottak körében a vírus további új variánsai is kifejlõdhetnek, és fatális járványokat okozhatnak, ha, mint a 2010-es kongói járvány esetében is történt, olyan populációkat érnek el, amelyekbõl a közönséges vírusfajtákat már eradikálták.



Vakcina-rezisztens baktérium

2012-2013-ban szamárköhögés-járvány tört ki az Egyesült Államokban, amelynek során összesen 40.000 megbetegedést jelentettek. Mint arról a New England Journal of Medicine-ben Anne Marie Queenan ésmunkatársai beszámolnak (Pertactin-Negative Variants of Bordetella pertussis in the United States), a Bordetella pertussis elleni magas átoltottság ellenére kitörõ járványnak az az oka, hogy az oltás révén kifejtett evolúciós nyomás következtében megváltozott a B. pertussis, és olyan képviselõi jelentek meg, amelyek nem termelik a pertactin nevû fehérjét, amely a sejtmentes oltásban antigénként szerepel. Így hiába oltanak be valakit, annak immunrendszere nem ismeri fel a pertactin-mentes baktériumot.

A NEJM-cikket ismertetõ The Disease Daily kifejti: pertactin-mentes B. pertussist az USA-n kívül azonosítottak Japánban, Franciaországban és Finnországban is, továbbá 2005 óta a pertactin-negatív B. pertussis-minták aránya évente 2%-kal nõ, így 2012-ben már elérte a 14%-ot. A cikk szerzõi hozzáteszik: a baktériumok rezisztenciájával kapcsolatos hírek nem annyira meglepõek, hiszen számos kórokozó vált már ellenállóvá az antibiotikumokkal szemben, ami az általuk okozott betegségek kezelését jóval bonyolultabbá és költségesebbé teszi.



Több toxin

Ausztráliában a 2009-es szamárköhögés járvány során 35.000-en betegedtek meg, a járványt okozó baktérium vizsgálatáról beszámoló cikk a Clinical Infectious Diseases címû szaklapban jelent meg (Newly Emerging Clones of Bordetella pertussis Carrying prn2 and ptxP3 Alleles Implicated in Australian Pertussis Epidemic in 2008–2010). A tanulmányban Sophie Octavia és munkatársai kifejtik: a betegek 86%-ából olyan baktériumot mutattak ki, amelyek más antigénekkel rendelkeznek, mint az a változat, amely ellen az (acelluláris) oltás véd. Ezen baktérumvariáns a 2000 és 2007 között elõforduló megbetegedéseknek még csak a 31%-ában volt kimutatható, azaz, állapítják meg a kutatók, növekszik az oltás által a B. pertussis baktériumra kifejtett szelekciós nyomás, aminek következtében olyan fajták jelennek meg, amelyek antigénjei különböznek a védõoltásban szereplõktõl. Az ausztrál kutatók által kimutatott B. pertussis-változat DNS-e két területen tér el attól, amely ellen a vakcina véd; az új változat prn2-ptxP3 profillal bír, azaz módosult benne a pertactin (prn) és a pertussis toxin (ptx) egyik génje. A ptxP3 változat ráadásul fertõzõképesebb, az adatok szerint arányaiban több hospitalizációért és halálesetért felelõs, mint az „eredeti” B. pertussis baktérium. Mint a tanulmány szerzõi figyelmeztetnek: az oltás által kiváltott adaptációnak két következménye is van: a prn2-ptxP3 változat nemcsak arra képes, hogy kikerülje a vakcina védõhatását, de mivel több toxint termel, súlyosabb betegséget is okoz, mint az eredeti. A vakcina által kiváltott szelekció pedig kedvez azon törzsek elterjedésének, amelyek ellen az oltás nem véd, így a prn2-ptxP3 változat további terjedésére is számíthatunk.

Dr. Kazai Anita
Link

Hozzaszolasok

4 #1 Posta Imre
- 2015. December 10. 19:37:00
Drámaian csökkent a férfiak szexuális képessége

Az elmúlt negyven évben legalább harminc százalékkal csökkent a férfiak tesztaszterontermelése. Megdöbbentõ adat, egy oxfordi professzor nemcsak az okokat mondja meg, de a megoldásra is javaslatot tesz.

Paul Clayton oxfordi orvosprofesszor az IME egészségügyi szaklapnak adott interjújában arról beszélt, hogy az utóbbi idõben a következõ egészségügyi nehézségekkel néz szembe a modern világ.

Az elmúlt 10-15 évben megduplázódtak a túlsúly gyakoriságára vonatkozó mutatószámok.
Az idõskori elbutulás ma egyre gyakrabban már negyvenéves embereknél jelentkezik.
Az Egyesült Államok lakosságának 55 százalékának magas a vérnyomása.
Évente három-négy százalékkal nõ az allergiások és az asztmások száma.
A mai felnõtt generáció tagjainak 15 évvel idõsebb a teste, mint amilyen a nagyszüleiknek volt az õ korukban.
Csökken az IQ, a rossz táplálkozás akár 15 százalékkal vetheti vissza az intelligenciát.
(Ez a legdurvábB) A negyven éven át tárolt minták alapján az látható, hogy a férfiak tesztoszteronszintje 30-40 százalékkal csökkent a két generációval idõsebbekhez képest, és emiatt komoly gondok keletkeztek a szexualitás és a termékenység terén.



A brit professzor szerint ennek több oka is van.

A társadalom nagyobb része ma szellemi munkát végez, szemben az elõdökkel , akik sokat ettek, nem híztak el, mert 10-12 óra kemény fizikai munkát végeztek, pihenésként pedig kertészkedtek.
Száz év alatt harmadára csökkent a naponta gyalog megtett mennyiség, e két ok miatt az izomzatunk meg sem közelíti az akkor éltekét.
Túlnyomórészt feldolgozott élelmiszereket fogyasztunk, amivel túl sok zsírt és túl kevés létfontosságú mikrotápanyagot viszünk be a szervezetünkbe. A modern embert egyszerre jellemzi a kövérség és a táplálékhiány, ami krónikus gyulladásokat okoz a szervezetben.

S ha azt mondjuk, hogy vissza szeretnénk szerezni a korábbi magas férfinemihormon szintet, az IQ-t és a karcsúságot, akkor vissza kell térniük a természetes életmódhoz, vagyis sokat mozogni , nem csak sportolni, hanem gyalogolni is, és nem készkajákat enni, hanem zöldségre, gyümölcsre, halra alapozva táplálkozni.

A mozgásukban korlátozottak számára pedig a tudománynak kell új megoldást találni, Paul Clayton ezen dolgozik egy nemzetközi kutatócsapattal közösen.

A professzor még szeptemberben tartott egy elõadást Balatonfüreden, a járóbeteg szakorvosok konferenciáján, az IME, Az egészségügyi vezetõk szaklapja akkor készített interjút vele. Elgondolkoztató.
http://valasz.hu/itthon/dramaian-csok...ege-116525
236 #2 Vazul
- 2015. December 10. 20:43:53
Agysorvadás ellen bezzeg nem gyártanak vakcinát.
4 #3 Posta Imre
- 2015. December 11. 20:53:21
Dengue-láz ellen oltanak

A világon elõször engedélyeztek dengue-láz elleni oltást, a szert elõállító Sanofi francia gyógyszergyártó „az egészségügy-történelem egyik fontos pillanatának nevezte” a lépést – írja az MNO.
hirdetés

Eddig nem létezett hatóanyag a dengue-láz ellen, amely elsõsorban trópusi és szubtrópusi területeken terjed szúnyogok révén, kimenetele gyakran halálos. A megfelelõ hatóanyag utáni kutatást nehezítette, hogy a vírusnak négy típusa létezik. A Sanofi húsz éve dolgozott a Dengvaxia kifejlesztésén.

Mexikó – ahol az oltást elõször engedélyezték – egészségügyi minisztériuma szerint az új kezelés átlagosan 60,5 százalékban hatékony a dengue jelenlegi négy változata ellen. Ez viszonylag alacsony hatékonysági arány, a kanyaró és a gyermekbénulás elleni oltások például több mint 95 százalékos hatékonyságot mutatnak fel. A Dengvaxia a betegség súlyos, potenciálisan halálos változata, a vérzéses dengue-láz ellen viszont csaknem 95 százalékban hatékony. Ez a változat belsõ vérzéseket, sokkot, szervi károsodást és halált okoz – olvasható az mno.hu-n.
http://www.medicalonline.hu/cikk/deng...en_oltanak
4 #4 Posta Imre
- 2015. December 12. 09:00:37
Moszkva alulmarad a gyógyszermultikkal szemben?
Az orosz kormány erõfeszítései ellenére nem tudja kiszorítani a külföldi gyógyszereket a hazai piacról, de sikerrel csábítja be azok gyártóit.

A külföldi vállalatokat aggasztotta, amikor májusban Dmitrij Medvegyev orosz kormányfõ felszólította kormányát, hogy dolgozzon ki programot a gyógyszeripari termékek importjának hazai termékekkel való helyettesítésére.

Bár az orosz gyógyszerpiac évi 19 milliárd dolláros forgalmával alig töredéke a 377 milliárd dolláros amerikainak, elvesztése súlyos csapást jelentene a globális ágazatra - írta a Russia Beyond the Headlines. Jelenleg a létfontosságú gyógyszerek hivatalos listáján szereplõ szerek 60 százaléka hazai gyártású, az új politika ezt 2018-ra 90 százalékra akarja emelni.

A veszély azonban egyelõre nem látsziki. Az importellenes politika az állami egészségügyi intézményekre, patikákra korlátozódik, nem érinti a magánvállalkozásokat, márpedig ezek forgalma több mint kétszerese az elõbbiekének. Emellett a változások nem egyformán érintik a külföldi cégeket, amelyek közül több is valójában felkészülten várta a rendelkezést.

Az orosz kormány ugyanis már korábban vám- és állami támogatási intézkedésekkel elõnyben részesítette azokat, amelyek hajlandók voltak gyártásukat Oroszországba vinni és ottani partnerekkel társulni. Az angol-svéd AstraZeneca, a francia Sanofi, a svájci Novartis, a német Bayer és a dán Novo Nordisk már rendelkezik termelõ bázissal Oroszországban, és az amerikai Abbott az orosz gyógyszeripar történelmének egyik legnagyobb tranzakciójában 16,7 milliárd rubelért (495 millió dollár) felvásárolta az ország második legnagyobb gyógyszergyártóját, a Veropharmot.http://www.napi.hu/nemzetkozi_vallala...07029.html

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
294,887 egyedi latogato