Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Posta Imre: Nyílt levél minden magyarhoz 2009. május 25

GondolatokNa, ez se tegnap volt és bevallom, túlbecsültem a magyarok értelmi és lelki képességeit. Ez a csőcselék már rég nem magyar. Polgári engedetlenség, ellenállás minden fronton! Tudom, hogy mindenkiben növekszik a bizonytalanság érzése a jövőnkkel kapcsolatban, és nem csak Magyarország van végveszélyben, hanem a világ és az emberi civilizáció kapott övön aluli ütést egy egyre jobban körvonalazható csoportosulás által irányított, globális támadás keretében. A végkifejlet sem várat magára, mert azok a hazugságok, figyelemelterelő manőverek, amelyek még nagyon sokunkat álomban, félálomban tartanak, hatalmas anyagi támogatásban részesített médiaeszközökön keresztül, az „oktatás”-nak nevezett, lesilányított képzéseken, és magukat politikusoknak álcázó gazembereken átívelve érte el célját. Minden, ami nemes, erkölcsi és magasztos érték volt az emberben, a politikai maffia szemétdombjára került. Cáfoljon meg valaki, ha van hozzá bátorsága és érvei. A liberalizmusnak nevezett maszlag, valódi méreg a társadalom számára, amely ennek hatására szét is hullott, s épp most kezd újjászerveződni azokból az öntudatukra ébredt személyekből, akik rájöttek a csalás, a nemzetpusztítás tényére, lényegére. A liberalizmus a bűncselekmények, gazemberek, deviánsok pozitív diszkriminációjában valósult meg, amely teljesen a feje tetejére fordította a normálisnak mondható, még értékeket és rendet képviselők közösségeit. Ma gyakorlatilag köztörvényes bűnözők vannak irányítói beosztásban, és faji alapon szelektált gazemberek hoznak döntéseket a sajátjaiknak felfogott értékek mentén, miközben így „privatizálják” a többség vagyonát, értékeit, s teszik tönkre a naiv emberek millióit. Ezt nevezik ők demokráciának. Magyarország már csak papíron és a magyarok szívében, lelkiismeretében létezik, mert szétlopták, kiárusították azok, akiknek megőrizni és gyarapítani kellett volna értékeit, megóvni polgárait. Megosztottak bennünket, mert nem vettük időben észre, hogy „vezetőink” mind egy szálig alkalmatlanok voltak érdekeink képviseletére, az igazságért való küzdelemre. Bűnözői kör kezébe került a hatalom, amely a népek pusztítására esküdött fel, hogy teljes kontroll alatt tartva, modern rabszolgákként tartsa sötétségben és kiszolgáltatott létben alattvalóit. Magyarország gazdasági csődje nem a véletlen műve, és az, aki azt hiszi, hogy ebből könnyedén kilábalunk, miközben minden ugyanolyan szép lesz, mint „régen”, az felelőtlenül gondolkodik. A hatalom elárulta a népet, meggyalázta a magyar nemzetet. A médián keresztül folyamatos hazugságaival traktálva hiteti el, hogy majd ők megoldják a maguk által előidézett helyzetet. Idegen érdekeket szolgálva hazudoznak szép és jobb jövőt a magyaroknak. Ez már pimaszság! Az egész rendszer korrupt és álnok uszítás a normálisok társadalma, a rend ellen. Magyargyűlölettől visszhangzik minden szavuk és tettük, s minden általuk üzemeltetett média képi és hanganyaga. Ezekben a kezekben összpontosul az „igazságszolgáltatás”, amely tele van olyan magyar nemzetbiztonsági veszélyeztető tényezőkkel, amely miatt ezt a rendszert a hozzáértők mind, a visszaélések melegágyának neveznek. Adják-veszik az ügyészeket, bírókat, és természetesen a rendőröket is, pénzért, pozícióért, hatalomért, vagy csak egyszerűen, mert zsarolhatóak. Számos és bizonyított példa van arra, hogy a hatalom gyakorlói és kiszolgálói milyen bűnös viszonyt ápolnak. Jelenleg – a tények ismeretében - köztörvényesek szabják meg, mi a helyes és mi helytelen. Aki ezt szóvá teszi, bizonyítja, igazát védi és a bűncselekményekre, nemzetellenes tettekre rávilágít, általuk hivatalosan regisztrált „közellenséggé” válik, mint annak idején az „átkosban”. Értsék jól! A nyúl viszi a puskát, amely akár el is sülhet. Több könyvemben, bejelentésemben, nyílt levelemben, feljelentésemben hívtam fel a köz, a jogalkotók és jogalkalmazók figyelmét mindarra, amikről most is írok, de ahelyett, hogy korrekt, látványos vizsgálat, nemzetbiztonsági nyomozás indult volna azzal kapcsolatban, hogy izraeli, zsidó érdekek mely mértékben tartják sakkban a magyar államot, miközben a Mossad átitatta minden stratégiai szervezetünket, és a honvédségünk, rendőrségünk lezüllesztésével, kiiktatása mellett, magánbiztonsági cégek szerveződtek be olyan pozícióba, ahol egy demokratikus államban szóba sem állnának velük, ám éppen azokat támadják, akik értik, merik és teszik a lelkiismereti szabadság és az emberi erkölcs szellemében, a közjó érdekében, ami helyes. A magyarországi zsidóság és cigányság kérdése kényes, de meg nem kerülhető nemzetbiztonsági tényező. Információim szerint a cigányság körüli egyre szaporodó súlyos problémák mögött, amelyek a magyarokat egyre kritikusabb helyzetbe sodorja, külföldi, izraeli érdekek húzódnak meg. A polgárháború felé sodródó országban a feszültség szítása nem lehet magyar érdek, csakis más idegen hatalomé, ami szemet vetett hazánk nemzeti kincseire. Súlyos a helyzet. Nem gondolom, hogy országunk látszólagos irányítói ne ismernék a kritikus állapotunk előzményeit, és ne számolnának annak következményeivel. Van okom feltételezni, hogy erős külföldi érdekek szövik át magánérdek-vezérelvű hozzáállásukat. Ebben a közegben egy TMRSZ, Szima Judit, nagy veszélyforrása lehet a bűnöző vezetői körnek, ezért minden eszközt bevetnek, hogy lelki terrorban tartva, rágalmakkal és az ő sajátságos jogértelmezésük szerint lehetetlenítsék el. Több személlyel, szervezettel tettek már így. Velem is ezt művelik, semmilyen eszköztől vissza nem riadva, hiszen az adófizetők pénzén ezt jelenleg még büntetlenül megtehetik. A magyarok, de az emberiség jó része fel sem fogja, mekkora nagy a baj a világban. A rendőrséget a politikai maffia uralta mindig is az utóbbi 20 évben. Aki Pintért, Gergényit ismeri, annak nem lehet kérdéses, miről szól mai is a dráma. Ma csak radikálisan szabad megközelíteni minden kérdést, de főleg az Igazságot, amelyet nagyon sokan nem ismernek, és nem szeretnének szembesülni vele, mert félelmetes a valódi világ, és ami mögötte van. Országunkat elárulták, hazánkat kiárusították, nemzetünket pusztítják, és ez ellen kötelessége fellépni a maga eszközével minden valódi magyarnak. A gazembereket felelősségre kell vonni, a jogrendet, közrendet helyreállítani, a biztonságot, a gazdaság működésének szétlopott alapjait helyreállítani. Erre nem képes a jelenlegi parlamenti pártok és holdudvarukból szerveződött, idegen érdekeket szolgálók hazaáruló serege. Magyarország sorsa a magyarok kezében kell legyen, ne a maffia, a zsidók vagy a cigányok dönthessék el, milyen „értékek” mentén pusztuljanak ki a magyarok saját hazájukból! Megértem, hogy nem tetszik annak a kényelmi pozícióban lévő, haver-koma-jóbarát társaságnak az, hogy egyre többen és egyre erősebben kívánják a rendet, de jelzem, hogy a számonkérést nem úszhatja meg az sem, aki passzívan támogatta a jelenlegi maffia-rezsimet. Nézzen magába, és vonja le a konzekvenciákat, s valljon színt! Talán megbocsátást nyer! Talán! Draskovics, Bencze és a többi „szintén zenész” pedig szálljon le a magas lóról, mert az a ló döglődik, másik pedig nincsen. Az ország magához tért lakossága radikális, mert fél, hogy az elkövetkező időszak egyre nehezebb terheit nem tudja elviselni. Változtatni akar, nem pedig újabb politikai maffiát a nyakába venni. Remélem, ezt egyre többen ismerik fel, és hamarosan, a magyarok igen magas százaléka veszi saját kezébe sorsát, és valódi változásokat kényszerít ki. Tudom, hogy az előttünk álló időszak nagyon nehéz lesz, mert az ország csődben van, és az infláció várható mértéke minden elképzelést felülmúló lehet pár hónapon belül. Erős okom van feltételezni, hogy erre játszanak a háttérben munkálkodó erők, és az a sokat emlegetett polgárháború előkészítése zajlik a háttérben. Egy választásokat most a Fidesz nyerne, de ők is csak az időt tudnák húzni, amíg a végleges forgatókönyv szerint, a jelenlegi áldemokráciát nyílt diktatúrával váltanák fel, nehogy a sok felébred magyar változtathasson a helyzetén, és megszabadulhasson rabszolgatartóitól. Nem lesz ennek jó vége, de így kell lenni, mert rendszert kell váltani és megtisztítani a felgyülemlett szeméttől, idegen salakanyagtól. Ami most hazánkban zajlik, az már háború. Annak érdekében, hogy a harcot minél kevesebb áldozattal lehessen megvívni, záros határidőn belül nagyon sok embert kell ráébreszteni a keserű valóságra, az előlünk elhazudott igazságra. Tedd meg a magadét a saját közegedben, és ébreszd a magyarokat! Magyarországot naggyá csak az igazság teheti! (Posta Imre - postaimre.com) Reklám Twitter VK WhatsApp Viber Telegram SMS Email Outlook.com
Forrás: https://kuruc.info/r/9/40986/

Hozzaszolasok

Még nem küldtek hozzaszolast

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
313,646 egyedi latogato