Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Putyin aláaknázza Britanniát – a KGB tegnap és ma

BelföldÉs holnap, az kimaradt. Nem is tudtam, hogy Vova tűzszerész is. Szegény "London", hogy sajnálom, de remélem Juda-pestis körbe van már gettósítva. Egyetlen szarházi sem szabad, hogy megússza. Nyugat-Európa „balkanizálása” már az 1970-es évek elejétől elsőrangú célnak számít a Kreml számára. Legfrissebb fejleményként az önállósodásra törekvő Skóciában váltott ki belpolitikai vihart Moszkva növekvő figyelme. Káncz Csaba jegyzete.


Az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) korunk egyik leghosszabb és leghatékonyabb aszimmetrikus konfliktusát vívta meg az Egyesült Királysággal szemben 1969 és 1998 között. Jurij Andropov, a KGB vezetőjeként 1972-ben engedélyezte a szovjet fegyverszállításokat az IRA részére. Az IRA tagjai pedig részt vehettek fegyveres kiképzésen a Szovjetunióban.

Madrid destabilizálása

De Nyugat-Európa „balkanizálása” a rákövetkező évtizedekben is elsőrangú cél maradt a Kreml számára. 2017 őszén a spanyol elhárításra hivatkozva a vezető El País napilap jelentette, miszerint Barcelonába érkezett Putyin elnök egyik politikai bizalmasa. Dimitri Medojev, Dél-Oszétia külügyminisztere (sic) katalán és helyi orosz üzleti vezetőkkel tárgyalt. Medojev ugyanazzal a lendülettel irodát is nyitott Barcelonában, amelynek célja „humanitárius és kulturális ügyekben elősegíteni a a kétoldalú kapcsolatokat”.

Az El País egy másik cikkében arról is beszámolt, hogy a spanyol közösségi médiában orosz-párti profilok azokban a hetekben aktivitásukat 2000 százalékkal (!) növelték, és folyamatosan katalán függetlenség-párti információkat osztottak meg. Számos esetben ezek a profilok felerősítettek hamis vagy manipulált híreket.

Tárgyalásai során Medojev párhuzamot vont Katalónia és a Grúziából kivált Abházia és Dél-Oszétia között. Míg Abháziának 240 ezer, Dél-Oszétiának 53 ezer lakosa van, függetlenségüket 1991-ben jelentették be Grúziától, miközben a nemzetközi közösség véleménye szerint gyakorlatilag annektálásra kerültek Oroszország által. Csaknem 3 évtizeddel később a világon csupán Nicaragua, Venezuela és Oroszország ismeri el őket független államként.

Putyin előtt Koszovó példája lebeg

Mielőtt Barcelonába érkezett volna, Medojev meglátogatta a szintén szeparatista álmokat kergető észak-olasz Lombardia és Veneto tartományokat is - amelyek akkor tartottak népszavazást, nagyobb autonómiát követelve Rómától – és ott helyi és regionális vezetőkkel találkozott.
Hirdetés

Putyin azzal vádolja Európát, hogy korábban meggondolatlanul és fenntartások nélkül támogatta Koszovó kiválását, ezzel hasonló folyamatokat generálva más régiókban. Az orosz elnök szerint Koszovó Pandóra szelencéjének bizonyult, s a katalán fejlemény rámutatott arra, hogy még egy jóléti államban is mennyire törékeny a stabilitás. A Krím-félsziget regionális parlamentje 2014-ben a függetlenségi törvényében precedensként hivatkozik Koszovó függetlenedésére.

London destabilizálása

A Kreml 2016-ban a Brexitet követelő Konzervatív Párthoz juttatott háttérembereken keresztül komoly támogatási pénzeket. Az természetesen Putyin elsőrangú érdeke volt, hogy az EU katonai kiadásainak negyedéért felelős Egyesült Királyság hulljon ki az EU-ból, amellyel egyben a NATO katonai kiadásainak 80 százaléka az EU-n kívül került.

Arról pedig már a Foreign Policy legfrissebb száma értekezik, hogy az önállósodásra törekvő Skóciában belpolitikai vihart váltott ki Moszkva növekvő figyelme. A Kreml által működtetett Sputnik hírcsatorna nem Londonban, hanem a skót Edinburgh-ben nyitotta meg irodáját. Alex Salmond, Skócia volt első miniszterét pedig fizetési listára vette az RT, a szintén a Kreml által működtetett média hálózat. A legutóbbi felmérések szerint a skót polgárok többsége már a függetlenséget támogatja – márpedig a leolvadó arktikus térség korában a stratégiailag felértékelődő Skócia feletti befolyásra több külső hatalom is pályázik.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
Link

Hozzaszolasok

4 #1 Posta Imre
- 2020. February 21. 09:51:26
Ha már az IRA felmerült (most készült egy remek film Dzseki Channal a témáról)...itt egy kis friss csemege.

Bejelentette lemondását Leo Varadkar ír miniszterelnök
2020. február 21. 06:36 - szerző: MTI

Bejelentette a lemondását Leo Varadkar, Írország miniszterelnöke, miután pártja, a Fine Gael csak a harmadik helyre került a február 8-i parlamenti választásokon.
Fotó: Youtube

„Leo Varadkar csütörtök éjjel bejelentette Michael D. Higgins államfőnek a lemondását. Ő és kormánya az alkotmánynak megfelelően az utód kiválasztásáig és parlamenti megerősítéséig ügyvezetőként hivatalban marad” - közölte a miniszterelnök sajtószolgálata egy nyilatkozatban.https://168ora.hu/kulfold/ir-kormanyf...das-182011
4 #2 Posta Imre
- 2020. February 21. 10:04:57
Ejnye, ezek az "oroszok". Beszélnem kellene Putyinnal, hátha el tudom intézni, hogy Trump maradjon. Megoldom. Nekem ez semmi! Viktor is addig maradhat, amíg nem szottyan kedvem. :-)) De most komolyan, mintha nem is az amcsik verték volna szét a SZU-t, és "nyerték volna meg" a "hidegháborút", meg nem a Dollár lenne a világpénz. Mi van itt már? Pax2?

Az oroszok miatt cserélheti le Trump a hírszerzés vezetőjét

2020. február 21., péntek Európán kívül

A DNI ügyvezető igazgatójának munkatársa, Shelby Pierson zárt ajtók mögött arról tájékoztatta a képviselőház hírszerzési bizottságának tagjait, hogy információik szerint Moszkva Trump újraválasztását szeretné – egyes lapkommentárok szerint az ügyvezető igazgató ezért távozik a DNI éléről.

Az elnök csütörtök hajnalban erősítette meg azt a pár órával korábban nyilvánosságra került sajtóinformációt, hogy Richard Grenellt, az Egyesült Államok németországi nagykövetét jelöli a DNI élére, miután távozik Joseph Maguire, aki Dan Coats tavaly augusztusi távozása óta ügyvivő igazgatóként irányította a 17 amerikai hírszerző ügynökséget összefogó szervezetet.
Azóta úgy alakult, hogy Donald Trump csupán átmeneti időszakra jelöli Richard Grenellt. Péntek hajnali mikroblog-bejegyzésében már azt írta: “Köszönet nagyszerű németországi nagykövetünknek, hogy ügyvezetőként elvállalta a DNI szolgálatát. Nagyon rövid időn belül fantasztikus jelöltet nevezek meg. Még jelentkezem!” https://kitekinto.hu/2020/02/21/europ...f=hirstart
40 #3 bulcsu
- 2020. February 21. 12:55:27
Nem tudom mikori én ma tudtam meg, hogy van ez a film. Vannak benne csúsztatások ameddig láttam..

Orosz befolyás Magyarországon - Teljes film

https://www.youtube.com/watch?v=zRcZz...yZ5PtWMTZg
819 #4 rozsola
- 2020. February 21. 18:46:30
Mégegy ilyen hazugsághalmazt ritkán találni , a 444 kitett magáért. Ostoba , alaptalan liberál-fasiszta , zsidó- fasiszta és gender-fasiszta propaganda úgy ahogy van.
A maláj gép esetében hazugság hazugság hátán és a többi is
684 #5 atacama
- 2020. February 21. 18:57:27
khmm..éljen az IRA!!
Apám nevében...az ördög maga C.feldolgozások sem piték..
a dzseki csenes megéneklések sztem elveszik az élét a történetnek..bár ne legyen igazam..
ETA nénit is puszilom..
40 #6 bulcsu
- 2020. February 21. 21:09:41
Igazi úriember! :)
Putyin megköszönte az FBI-nak a terrorellenes együttműködést
http://www.ma.hu/kulfold/341019/Putyi...2uPd7CNvBQ
267 #7 Perle
- 2020. February 23. 16:12:16
Az amerikaiak már gyakoroják az" atom-visszacsapást" az oroszokra.
https://www.youtube.com/watch?time_co...e=emb_logo

Itt azt írják, hogy az uSA legfőbb ellenfeleit támadja az általuk gyártott biofegyver, a koronavírus. Nekik már megvan a védőoltásuk is ez ellen:
https://www.veteranstoday.com/2020/02...agonfleye/

A görögök eladták a katonai bázisaikat az amerikaiaknak az elmúlt összel, állítólag az eladósodásuk ( vagy a selyemút) miatt. Így blokkolhatják a z oroszok Fekete tengeri kíjáratát az óreánokra.
https://www.voltairenet.org/article20...09218.html
Csabi gyerek erekről még biztosan nem hallott.:|

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
313,798 egyedi latogato