Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Donald Trump Indiával szövetkezne Kína ellenében

KülföldNa végre a Keletindiai Társaság is csatlakozott a Brics-hez. Lesznek itt még idén bőven "fura dolgok". Amerikai fegyverek vásárlását szorgalmazta Donald Trump Indiában. Az amerikai elnök egyúttal a gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzését is javasolta. Indiában sokan abban reménykednek, hogy az amerikai-indiai kereskedelmi háború első számú haszonélvezője India lesz.

Szabályos hisztéria előzte meg Donald Trump indiai útját. Egy 33 éves hindu férfi, Bussa Krishna még szobrot is emelt neki a déli Telangana államban. A szobor isten-státuszt és külön szentélyt is kapott vagyis fohászkodni is lehet ezentúl az istenséggé nyilvánított Trumphoz.

Az amerikai elnök tiszteletére díszítették fel Mahatma Gandhi házát, annak környékét pedig alaposan feltakarították a többmilliós Ahmadabád városában. Még egy két méter magas falat is emeltek, hogy Trump elnöki limuzinjából véletlenül se láthassa meg a környező nyomornegyedet.

Donald Trump hivatalos programja a Gandhi házban kezdődött ahol az elnöki párt Narendra Modi indiai miniszterelnök kalauzolta körbe. Donald Trump a szövőkerék működésével is ismerkedett. Gandhi azért népszerűsítette használatát, mert azzal kiválthatták az angol cégek textiltermékeit, hatalmas érvágást okozva az Indiát kizsákmányoló briteknek.

A gyarmatosítás elleni harcot szimbolizálta a Trumpnak adott ajándék is. Egy szobrocska, amelyet Gandhi három bölcs majmáról mintáztak, akik "nem látnak rosszat, nem hallanak rosszat és nem beszélnek rosszat".

Innen az amerikai elnök a világ legnagyobb krikettstadionja felé indult. Az elnöki konvojt zenélő és táncoló tömeg üdvözölte.

Az ahmedabadi krikettstadion a legnagyobb ilyen sportlétesítmény a világban. Trump tiszteletére 110 ezren gyűltek össze benne.

Donald Trump beszédében amerikai fegyvereladásokat és szorosabb gazdasági együttműködést ígért a közönség nagy tetszésére. Indiában sokan abban reménykednek, hogy az amerikai elnök Kína ellen indított kereskedelmi háborújából India sokat fog profitálni, a befektetések növekedésében. Trump azonban amerikai fegyvereket is szeretne Indiának eladni.

HírTV
Link

Hozzaszolasok

118 #1 keepfargo
- 2020. February 25. 11:20:39
"amerikai-indiai kereskedelmi háború első haszonélvezője India"

Nem amerikai-kínai az a kereskedelmi háború? (A cikk végén kiderül...de miért csak ott?)

"az elnöki párt Narendra Modi indiai miniszterelnök"
(csak nem? - ez aztán a pártegység!)
329 #2 gutai zub
- 2020. February 25. 11:42:22
Mire van szüksége Indiának?

Hát biztos nem fegyverekre.

A kis cuki, szoknyás modi, úgy lett miniszterelnök a szubkontinens méretű Indiának, hogy 110 millió angol wc-t ígért az utcára piszkoló megszámlálhatatlan lakosságnak.Az ígéretét természetesen nem tudta betartani.

Amerre trumpot cipelték, sietve még falakat is húztak, nehogy a kövér amerikai lássa a szennyet és a szart.

Idézzük a nagy Shakespeare szavait: valami bűzlik .....
(most éppen nem Dániában)
118 #3 keepfargo
- 2020. February 25. 12:00:49
New Delhi mindkét nagy pályaudvarán van WC - igazán nem rosszabbak, mint mondjuk, Kelet-Európában, de a többség mégis inkább a vágányok mellé/közé ürít...ott sosem kell sorbaállni…
Agrában a pályaudvartól egészen az utcai kifőzdékig tart egy kerítés mentén a nyilvános - nem is tudom mi - illemhely(?), és ha az első ilyen konyhánál állunk meg, az illatok keverednek...
267 #4 Perle
- 2020. February 25. 16:17:55
Ki tudja, mi volt még trampli bőröndjében. Ha ott is kieresztenének egy vírust a a volt brit Korona Ékkövén és összeugrasztanák őket Kínával, egyből lecsökkenne a világ lakossága a 2 évtizeddel ezelőtti szintre.
India a világ talán legbagyobb fegyvervásárlója, csak szép csendben műveli ezt, a kutya sem veszi észre. Nem kérkednek vele.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
313,758 egyedi latogato