Bejelentkezés
Soros-botránytól hangos Franciaország
Szabadkőműves rohadt banda ez, nem csak sorosista, de rasszista, fasiszta, nácista, cionista, nememberek, úgy "külföldön", mint itt "külhonban". Ezek a "nemzetek felett" álló bábmozgató szerkezetek. Orbán is az, gyurcsány is, de ezek is csak kellékherék. Nem maradt visszhang nélkül Franciaországban sem az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) és a George Soros által támogatott NGO-hálózat kapcsolatát részletező tanulmány, amelyről a Valeurs Actuelles francia konzervatív hetilap számolt be a múlt héten - írja a Magyar Hírlap.
A European Centre for Law and Justice nevű civil szervezet elemzéséből kiderül például, hogy 2009 és 2019 között az EJEB száz állandó bírája közül legalább huszonketten dolgoztak korábban a strasbourgi bíróság előtt folyó eljárásokban aktív NGO-knál. Ugyanebben az időszakban 185 olyan esetet találtak, amikor a vizsgált szervezetek – többek között az Amnesty International, a Helsinki Bizottság, a Human Rights Watch vagy éppen közvetlenül maga az OSF – közül legalább egy hivatalosan is részt vett bírói eljárásban, s nyolcvannyolc olyat esetet regisztráltak, amikor az érintett bírák olyan ügyekben dönthettek, amelyekben a hozzájuk köthető szervezet is érintett volt.
A cikk megjelenése után felháborodását fejezte ki Marine Le Pen, Nemzeti Tömörülés (RN) elnöke. A legnagyobb ellenzéki párt vezetője úgy fogalmazott, bár akinek van szeme és füle, annak addig is nyilvánvaló volt, milyen irányban elfogult az EJEB, de a most feltárt összefüggések így is megdöbbentők. Le Pen szerint a strasbourgi bíróság döntései a nemzeti szuverenizmus csorbítása, a progresszivizmus, a határok megnyitása felé mutatnak. Twitter-oldalán azt írta, Emmanuel Macron elnök nem maradhat csendben a súlyos felfedezések fényében, „egy szabad államnak fel kell lépnie ezekkel az antidemokratikus manipulációkkal szemben”.
„A Soroshoz köthető újabb botrány nem csupán földrajzilag köthető Franciaországhoz, ahol ugyebár egyszer már elítélték gazdasági visszaélés miatt az ismert spekulánst, hanem az ország jogrendszerét is érinti azzal, hogy az inkriminált bírói fórum a franciákat is érintő döntéseivel hatással lehet az ország jogpolitikai és jogalkotási agendájára” – fogalmazott a Magyar Hírlapnak ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég Alapítvány jogi szakértője.
Magyar Hírlap
Link

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2020. February 26. 11:06:51
- 2020. February 26. 13:57:33