Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Felmondott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kamudiplomás oktatója

BelföldKamuország, kamuintézményeinek kamuvezetői.... Február elején a Partizán videóriportot közölt, melyben Daróczi Csillát a Budafok-Tétényi Család- és Gyermekjóléti Központ volt vezetőjét, többek között azzal vádolták meg, hogy több magas pozíciót is hamisított doktorival szerzett meg. Azóta búcsúzott önkormányzati bérlakásától, a családsegítő központban betöltött vezető pozíciójától és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemnek sem oktatója többé.


Felmondott a Pázmányon

Daróczi Csilla a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adjunktusa és szociálpedagógiai szakvezetője volt, egészen múlt hét pénteki felmondásáig. Az egyetem a Neptun rendszeren keresztül tájékoztatta a hallgatókat az alábbi levélben Daróczi felmondásáról.

A Pázmány közleménye

Ahogy a levél utolsó mondatában olvasható az intézetvezető, biztosítja Daróczi Csilla volt tanítványait, hogy értékes szakmai tudásra tehettek szert az óráin.

Bérlakást is kapott

A Budafok-Tétényi Család- és Gyermekjóléti Központ volt vezetője az önkormányzattól bérlakást is kapott, és csak a botrány kirobbanása után kezdeményezte Daróczi Csilla a lakásbérleti szerződésének felbontását a Mérce információi szerint.

Pedig Daróczi Csillának van saját lakása is, melyet mindeközben 80 millió forintért árult. Ez a lakás a székhelye Daróczi Csilla Experident 2010 Kft. nevű oktatással foglalkozó cégének, és a – korábban kényszertörlési eljárás alá került – mára megszűnt “VERSO” 2002 Bt.-nek is, melyben résztulajdonos volt.

Budafok-Tétény honlapján az alábbi bejegyzést tették közzé:

“Karsay Ferenc polgármester felszólította Daróczi Csillát, a Budafok-Tétényi Család-és Gyermekjóléti Központ vezetőjét, hogy mondjon le pozíciójáról és tisztázza magát a sajtó által megfogalmazott vádak alól. A polgármester vizsgálatot indított az ügy feltárására. […]”

Tavaly Budafok-Tétény Önkormányzata tévedésből hajléktalanná tett egy 79 éves budafoki lakost. A Város Mindenkié csoport szervezett demonstrációt a kilakoltatott Károly bácsiért. Szintén a Partizán tárta fel, hogy Karsay Ferenc a kerület újraválasztott fideszes polgármestere egy 110 négyzetméteres önkormányzati lakásban lakik, amit a felesége bérel az önkormányzattól. A 79 éves férfi hajléktalanná válásában Daróczi Csilla által vezetett családsegítő központ is szerepet játszott.

Lebukott az áldoktor

A Budafok-Tétényi Család- és Gyermekjóléti Központ – a botrány kirobbanása után kirúgott – korábbi vezetője pályázati anyagához is csatolta doktori oklevelének nem hiteles másolatát, amelyről mára kiderült, hogy hamis, hiszen valójában nem szerzett doktori fokozatot a Debreceni Egyetemen.

A kimittud.hu-n közzétett közérdekű adatigénylésre a Debreceni Egyetem azt írja, hogy náluk nem szerzett ilyen nevű személy doktori fokozatot. Az ügyben belső vizsgálat is indult, aminek ereményeként a XXII. kerületi Polgármesteri Hivatal az itt elérhető vizsgálati jelentést tette közzé.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem honlapján még egy héttel ezelőtt Daróczi Csilla nevénél doktori fokozata is fel volt tüntetve. Mostanra azonban eltávolította az egyetem Daróczi Csilla életrajzát a honlapjáról, és neve már nem szerepel a honlapjukon az oktatók között.

Kerestük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Rektori Hivatalát. Érdeklődtünk, hogy továbbra is oktatója-e az egyetemnek Daróczi Csilla illetve, hogy vizsgálja-e az egyetem az oktatók felvételénél a benyújtott pályázati anyag, megszerzett diplomák és fokozatok hitelességét, valódiságát.

Kérdéseinkre február 24-én az alábbi választ adta az egyetem:

“A 2020. 02. 17. napján megküldött e-mailes megkeresésére válaszolva az alábbiakról tájékoztatjuk. Daróczi Csilla ügyében a Debreceni Egyetem 2020. 02. 14. napján megjelent nyilatkozata alapján felvettük a kapcsolatot a Debreceni Egyetemmel, és a közlemény megerősítését kértük. A Debreceni Egyetem ezt hivatalosan is megerősítette. Daróczi Csilla 2020. 02. 21. napján felmondott intézményünkben, ezért a további vizsgálatot nem folytatunk. Egyetemünk természetesen vizsgálja a belépési eljárás során az érintettek szakmai alkalmasságát, eredeti dokumentumaikat is kötelesek a szerződéskötést megelőzően bemutatni.”

Levelünkben arról is érdeklődtünk, hogy tudott-e az egyetem arról, hogy nincsen Daróczi Csillának doktori fokozata, erre a kérdésre azonban nem adtak választ a közleményükben. További kérdéseket vet fel, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem annak ellenére nem folytat további vizsgálatot az ügyben, hogy Daróczi Csillát vélhetően, mint doktori fokozattal rendelkező oktatót fizették meg.

Uzonyi Ádám
Link

Hozzaszolasok

14 #1 teke
- 2020. February 27. 18:23:24
Akik fevették, azokat kirúgták már?

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
295,312 egyedi latogato