Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Ahogy a telefonjaink okosodnak, úgy leszünk egyre butábbak

TanácsadásGlobális elbutulás. Az agyunk helyett egyre többször inkább a Google-keresőt használjuk.
Közhely, de igaz: a mai gyerekek magától értetődően kezelik az okostelefonokat. Még be se kerülnek az iskolába, de az alkalmazásokat már gond nélkül tudják használni. A szülők általában büszkék is rá, hogy a csemetéik hamar kiismerik magukat a technika világában. Pedig napjainkban egyre több kutatás igazolja, hogy az okoskütyük nem tesznek jót az intelligenciánknak.

Ehhez tudni kell, hogy az emberek átlagos IQ-ja hosszú idén keresztül folyamatosan nőtt. Méghozzá 10 évente úgy 3 ponttal. Ezt a jelenséget hívták Flynn-effektusnak. Ahogy javultak az életkörülmények és nőtt az oktatás színvonala, illetve az állampolgárok a munkahelyükön egyre összetettebb feladatokat kellett ellássanak, úgy az átlagos értelmi szint is emelkedett. Az, hogy ez a pozitív trend megállt és beindult egy általános butulás az Norvégiában úgy bő tíz éve lett világos. Miután összehasonlították a sorkatonák 1970-es és 2009-es IQ tesztjeit, kiderült, hogy a férfiak intelligenciája átlagosan 7 ponttal esett vissza.

Az évek során világos lett, hogy nem egyedi jelenségről van szó.

Hasonló eredmények kerültek elő Norvégiában, Finnországban, Nagy-Britanniában, Dániában és Franciaországban is. A kanadai Waterloo Egyetemen egy kutatás során arra jutottak, hogy a számítógépek és az okostelefonok miatt ma már nem használjuk olyan aktívan az agyunkat, mint hajdanán. A mai világban nem csak telefonszámokat, de sokszor alapvető információkat se kell memorizálnunk. Az elménk helyett egyre többször hagyatkozunk a Google keresőre. Ez a gyakorlat viszont rosszat tesz az értelmi képességeinknek. Hogy pontosan mekkora a baj arról itthon nincsenek adatok,

de egy korábbi becslés szerint 30 éven belül Finnországban 7,4, Norvégiában és Dániában pedig 6,5 ponttal is eshet az emberek átlagos IQ szintje.

Az Austinban lévő Texas-i Egyetem azt is kimutatta, hogy az okostelefonunk akár kikapcsolt állapotban is rossz hatással lehet a képességeinkre. A tanulmányuk szerint, akiktől elveszik a mobiljukat azok jobb teszt-eredményeket érnek el, mint azok, akik az okoskütyüiket a zsebükben tartják. A magyarázat szerint, ha egy problémát úgy kell megoldani a mobilunk nélkül, hogy közben nálunk van a telefonunk, akkor elkezd csökkenni a koncentráló képességünk, mert az elménk egy része azon dolgozik, hogy ne vegyük magunkhoz a készüléket. Ezzel viszont lekötjük az agykapacitásunk egy részét.

Ebben az esetben pedig csökkennek a kognitív képességeink. Vagyis romlik a figyelmünk és nehezebben megy a gondolkodás.
Link

Hozzaszolasok

1976 #11 viktordvm1109
- 2020. February 27. 13:29:27
Én kíváncsi lennék erre a kérdésre hogy régebben is ennyire befolyásolták az emberi agyat! Biblia= Nimród, Emese története hasonló persze csak egyes bizonyos gondolat nem biztos hogy jól tudom!? ? Ha rosszul tudom akkor elnézést, tudatlan vagyok
1976 #12 viktordvm1109
- 2020. February 27. 13:30:10
Attilától Árpad ház kihalásig , hogy nem vették észre senki, tehát az akkori Királyok és emberek, hogy átírták az ő történetüket mondájukat!!! Remélem érhető a kérdés vagy jól fogalmaztam meg.
1693 #13 pipogya
- 2020. February 27. 15:05:53
Ki ismerik magukat a technika világában .
És a szög kalapács világában ?
896 #14 PirX
- 2020. February 27. 20:07:46
www.kepfeltoltes.eu/images/2020/02/27/985BNTKGU1OKV8.jpg
118 #15 keepfargo
- 2020. February 28. 12:58:41
asumhari

szinte mindennel egyetértek, amit írsz, csak a kezdő feltevéssel nem. Ki mondta, mikor, és miért (honnan tudta) hogy az intelligencia a földön állandó?
Ha megvan a forrás, kérlek, oszdd meg velünk.

Én eddig úgy tudtam, hogy minden változik. Ahogy ezt időnkét említjük: "Semmi sem állandó, csak a változás"...persze eszerint el is hülyülhetünk...s_hihi

Nehezen látom (be) a logikáját annak, hogy növekvő népesség mellett, amikor minden egyéb is növekszik ( az agresszivitás ugyanúgy, mint a béke utáni vágy, stb. ) akkor miért pont az intelligencia ne növekedhetne - mindezt a tudományos eredmények és bővülő kutatási területek fényében...??

Persze az ördög nem alszik (nemcsak a kisördög), mert nem elég, hogy egyre többet kell tudnunk, hiszen a világ nyitottabb, mint volt eddig, és utazunk is, többet mint valaha, tehát nyelveket szedünk fel akaratlan, vagy éppen szándékosan, mert rákényszerülünk..stb. Értik kentek, hogy mire gondolok. Egyszóval: a megnövekedett tudnivalók vajon nem emelik-e a tudás megszerzéséhez és használatához szükséges intelligenciát? El lehet-e képzelni, hogy minél többet tudunk, annál kisebb lesz a tudáshoz való "sütnivalónk"?s_crash
2 #16 gerry
- 2020. February 28. 15:28:39
keepfargo - ez egy ismert mondat amit asumhari idevalónak tal'alt. Gondolom, még nem hallottad. Az értelmét figyeld! Érezd meg benne a szarkasztikus humort! :)

Miután én a MENSA szinten is túlléptem, nem szeretném megterhelni az agysejtjeidet, ennyi szerintem mára elég is (belôlem)!
s_hihi
118 #17 keepfargo
- 2020. February 28. 17:23:14
gerry
az egész szar, kasztikus, plasztikus, bombasztikus
az a hunyó, aki bárkit, bármit komolyan vesz
jelen esetben keepfargo
aki hóttig tanul...
(de a MENSA - szintig MégEddigNemSajátitott el Annyit) ( nem úgy mint a nagytudásúak ) s_hihi

Tán az is "elő-történhet", hogy a nagyméltóságú ADMIN itt-ott AD MINimumot magamfajta komolyan elkomolyodottnak, aki a humorban/nyomorban nem ismerte (fel) a tréfát.
245 #18 hamu
- 2020. February 28. 18:18:29
tar, tár, tér, tor, tör, tőr, túr, tűr - ha már MENSA, van repeta.

Keep, egyébként meg simán levezethető abból, hogy anyag nem vész el, csak átalakul. Anyagmegmaradás törvénye. Hát, akkor pont az IQ lenne kivétel? (laugh)
1648 #19 Avian
- 2020. February 28. 19:40:07
Azért nem ártana figyelni mit csinálnak jól mégis! Én figyelem a 40 és a 25 éveseimet és ügyesek a kalpagács és a szög irányában IS! Ja a tapisteló irányában IS....
Viszont nekem is nehéz érteni ezt a sok drótót rajtuk de szeretem öket ahogy a régi dédik is szerették a rajtuk túlnött generációt. Igen mi nem értjük azt hogy ugyan azt a szituációt amit valamikor mi jól megoldottunk ök is megoldják másként min 180 fokos fordulatban.

Ne felejtsük el hogy a nézöpontjuk is más!

Nem szeretnék fiatal lenni túl bonyóvá tettéknekik ebben mi nem iagzodunk már ki.
267 #20 Perle
- 2020. March 04. 13:10:27
img2.chinadaily.com.cn/images/201912/02/5de45474a310cf3e97a95ed6.jpeg

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
295,507 egyedi latogato