Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

BátorNyilas és Kovács Péter

GondolatokMost kaptam egy telefonhívást, hogy szóba került szinteken, hogy "visszaadják" BátorNyilast, de mivel be van nekik ígérve a retorzió részünkről, ez aggodalmat okoz. Nem tudom igaz, nem igaz, de én nem felejtek és nem bocsájtok meg. Apropó, Kovács Péter névre "keresztelték" és ugye számítottak rá, hogy nemzetközi bíróság elé lesz víve az ügy. Jé, van egy Kovács Péter ott is. Lehet nem is véletlen? No meg alkotmánybíró is, így duplán ciki. Kovács Péter volt alkotmánybíró a Nemzetközi Büntetőbíróság tagja
Kovács Péter volt alkotmánybírót a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (International Criminal Court, ICC) bírájává választották - tudatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium szerdán közleményben az MTI-vel.

Kovács Péter professzor, nemzetközi jogász, a magyar kormány jelöltje az első magyar bíró a Nemzetközi Büntetőbíróságon, december 16-án kilenc évre, a 2015-2024 közötti időszakra választották meg a kelet-európai csoportban megüresedő két hely egyikére.

Magyarország aktívan közreműködött az ICC létrehozásában és a kezdetektől, 2002-től részese a bíróságnak. 2015-ben jár le hat tag mandátuma. A két kelet-európai helyre Kovács Péter mellett további öt jelölt indult - Észtországból, Grúziából, Horvátországból, Litvániából és Lengyelországból -, szoros verseny folyt a megüresedett helyekért. A magyar jelölés sikeressége érdekében a választást megelőző hónapokban a Külgazdasági és Külügyminisztérium intenzív kampányt folytatott - közölte a tárca.

A Nemzetközi Büntetőbíróság New York-i közgyűlése döntött a hat elnyerhető bírói helyre benyújtott 17 pályázatról. Kovács Péter 1959-ben született, a JATE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi diplomát, 1997-ben habilitált, 2011 óta az MTA doktora A nemzetközi jog fejlesztésének lehetőségei és korlátai a nemzetközi bíróságok joggyakorlatában című értekezése alapján.

A Miskolci Egyetemnek 1983-tól 2008-ig volt oktatója, 1998-tól egyetemi tanára, 1999-2005 között a nemzetközi jogi tanszék vezetője. 1997 óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi tanára, tanszékvezetője. A Külügyminisztérium állományában 1990-1994 között a párizsi nagykövetségen dolgozott, 1998-1999-ben pedig az Emberi és Kisebbségi Jogi Főosztály vezetője volt.Kovács Péter 2005 szeptembere és 2014 szeptembere között volt az Alkotmánybíróság tagja. A 2002-ben megalakult ICC a népirtással, emberiesség elleni és háborús bűncselekményekkel vádolt személyek ügyeiben folytathat eljárást.

A világ első állandó háborús törvényszéke csak a 2002. július 1. után elkövetett bűncselekmények ügyében ítélkezhet, joghatósága a római alapokmányt ratifikáló több mint száz országokra terjed ki. Ugyanakkor nem tagja a bíróságnak például Egyesült Államok, Kína, India, Oroszország és Izrael. A bíróság eddig zömmel afrikai ügyekben vizsgálódott, például a Szudánban, Ugandában, Közép-Afrikai Köztársaságban és a Kongói Demokratikus Köztársaságban történtek nyomán.

Idén októberben vádlottként jelent meg a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon Uhuru Kenyatta kenyai elnök, aki a vádak szerint felelős a 2007-es kenyai választások után az állítólagos választási csalások miatt kitört erőszakhullámért, melyben több mint ezeregyszázan haltak meg, és több mint hatszázezren menekültek el otthonaikból. Ha a kenyai államfő nem tett volna eleget az ICC idézésének, akkor nemzetközi elfogatóparancs kiadását, sőt az afrikai ország elleni gazdasági szankciókat kockáztatott volna.

Hillary Clinton 2009-ben külügyminiszterként tett látogatást Kenyában, ahol beszélt többek között arról, hogy a hágai székhelyű bíróság felelősségre vonhatja a legutóbbi kenyai választások után kitört zavargások felelőseit, sajnálkozott amiatt, hogy országa nem tagja a Nemzetközi Büntetőbíróságnak, de méltatta annak hasznosságát Afrika számára.

(MTI)
Link

Hozzaszolasok

1693 #1 pipogya
- 2020. March 10. 19:31:43
Ha már ICC-van,akkor már nem sokáig tagadhatják az UCC sem .
Valószínű hogy ezt a gyerekrablást nem gondolták végig teljesen,csak erőből próbáltak valamit .
Ez nem jött össze a gyereknek otthon a helye!
245 #2 hamu
- 2020. March 10. 19:44:35
Mert mi a bűn. A szerződés szegés az. Amikor megállapodtok a másikkal és aztán megszegitek.
A becsületesség azt jelenti, hogy betartom a megállapodást a többi ember, a közösség felé, ami a kölcsönös együttélést biztosítja. A becsület az, amikor lemondok pillanatnyi erőfölényről, mert megállapodtunk valamiben.

Ha valaki nem becsületes, akkor ő nem tartotta be a megállapodást. Ha egyetértek azzal, hogy ő vétkes, akkor én még mindig becsületesen tartom magam az eredeti értékrendhez. Aki a vétkest nem tartja annak, nem ítéli el, keblére öleli, az az illető felrúgja a kiinduló értékrendet, kettős mércét használ, azaz megbecstelenedik.
Mert mi a megbocsátás. A vétkest vétlennek tartani. A vétkest visszaemelni a becsületesek tömbjébe. Különleges jogot adni neki azzal, hogy ő tehet olyat, amit a többi becsületes nem. Tehát, kontraszelektálni, nem a legkiválóbbat, hanem a gyalázatost ruházni fel extra joggal. Hogy miért írtam le? Az elbecstelenedéstelenesedéseitekért!
116 #3 livia
- 2020. March 10. 20:45:31
Hamu! Volt ilyen szó, amit a leghosszabbnak tartottunk. Megszentségteleníthetetlenségeskedéseinkért. Vagy már rosszul emlékszem. De tetszik az új is.
116 #4 livia
- 2020. March 10. 20:52:26
Bocsánat! A cikket nem olvastam el, majd holnap! De remélem, a gyereknek a családban a helye!Szerintem ez egy ősi természetes törvény, amit egy senki, vagy legyen akárki, bárki, esetleg hottentotta, nem írhat felül!
1093 #5 vian
- 2020. March 10. 23:14:55
1948 #6 Fidesz Feri
- 2020. March 11. 00:34:09
Nem fogják visszakapni. De lehet adnak helyette egy leseljetezett cigánygyereket.
1093 #7 vian
- 2020. March 11. 01:03:06
F_F ??????

:|
1987 #8 Hazafinak
- 2020. March 11. 18:47:14
Fidesz Feri
Csapj a szádra! Ha nem is adják, de vissza fog kerülni.
267 #9 Perle
- 2020. March 11. 19:49:40
Vissza kell, hogy adják! Ha nem , a családbarát kormány képen sározhatja saját magát, bő szavazatvesztéssel.
Hol van leírva a büntető törvénykönyvben az, hogy az elmulasztott adminisztratív lépés maitt még az alig néhány hónapos csecsemót is el kell kobozni az anyjától?
Büntessenek másképp! Nem okoztak kárt a fiatalok senkinek. Ki a sértett egyáltalán?s_nezem
1093 #10 vian
- 2020. March 15. 13:24:50
Lecsapott a Vihar Szlovákiában – Tizenhárom bírót őrizetbe vettek
https://nepszava.hu/3070313_lecsapott...tbe-vettek

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
312,846 egyedi latogato