Bejelentkezés
Önkénteseket toboroznak – gyógyszerészeket is várnak

Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter levelét az Állami Egészségügyi Ellátó Központ portálján tették közzé. A toborzóban a miniszter azt írja, kéri az egészségügyi végzettséggel rendelkezőket, hogy segítsenek a koronavírus járvány elleni védekezésben és jelentkezzenek önkéntes munkára a sürgősségi betegellátásba és az alapellátásba.
A koronavírus elleni védekezés, a járvány megfékezése, a károk enyhítése csak összefogással és a közösség érdekének előtérbe helyezésével lehetséges. Az életkor vagy a járványügyi megfigyelés miatt a közvetlen betegellátásból kieső orvosok és szakdolgozók pótlására önkéntes programot hirdetek meg. Ha Ön 18-49 év közötti, és úgy érzi, hogy az első vonalban van a helye, akkor várjuk jelentkezését! – írja a miniszter.
Hívják és várják mindazokat, akik közép- vagy felsőfokú egészségügyi képzésben vesznek részt. Orvos-, fogorvorvos-, gyógyszerésztanhallgatókat, egészségtudományi hallgatókat, egészségügyi OKJ-s képzések hallgatóit. Várják azokat a rezidenseket és szakorvos-jelölteket akik szükség esetén szívesen vállalnának feladatot a képzőhelyüktől eltérő egészségügyi intézményben vagy a járványügyi védekezés egyéb színterein.
A felhívásban Kásler megemlíti a szakorvosokat, szakrendelések szakdolgozóit, ahol a betegforgalom a járványügyi helyzetben várhatóan lecsökken, valamint a magánellátásban dolgozókat, valamint azokat is, akik egészségügyi szakképesítésük megszerzése után nem az egészségügyi ágazatban helyezkedtek el, vagy időközben elhagyták azt.
Link
Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2020. March 21. 04:14:04