Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Koronavírus: a budapesti brit nagykövet-helyettes az egyik magyarországi áldozat

BelföldÉn szóltam faszpistának, hogy ha már mi5-ös, akkor maradjon otthon, de neki kellett a dunai denevér pörkölt.
Steven Dick 2019 óta dolgozott Magyarországon, 37 éves volt.
Magyarországon is veszélyhelyzetet rendelt el a kormány a koronavírus-világjárvány miatt. A korábban ismeretlen kórokozó (a SARS-CoV-2) a kínai Vuhan városából terjedt el világszerte. A tüdőgyulladással járó megbetegedés (a COVID-19) néhány hónap alatt több ezer halálos áldozatot szedett, naponta ezrek fertőződnek meg. A vírus terjedésével és leküzdésével kapcsolatos fejleményeket cikksorozatunkban követheti.

Steven Dick budapesti brit nagykövet-helyettes a koronavírus miatt elhunyt magyarországi áldozatok egyike – tudta meg az Index. A lap értesülését a brit nagykövetség megerősítette.

Dick mindössze 37 éves volt.

A nagykövet-helyettes a 10. áldozat, aki a betegség miatt életét vesztette Magyarországon. A férfi kedden halt meg.

Steven Dick 2019 júniusában érkezett hozzánk, előtte Szaúd-Arábiában és Afganisztánban volt diplomata, de dolgozott Szíriában is.

A nagykövetség közleményében idézi Magyarország brit nagykövetét, Iain Lindsayt, ő azt írta:

A csapatunkat sokkolta és elszomorította Steven halála. Legmélyebb együttérzésünket szeretnénk kifejezni a családjának és barátainak. Steven mindannyiunk számára kedves kolléga és barát volt, akinek tavaly októberi érkezése sokat jelentett a szakértelme miatt, és kiválóan beszélt magyarul is.
Link

Hozzaszolasok

1767 #1 Dodo
- 2020. March 25. 21:06:14
Akkor James Bondot is elvitte a januárban ártalmatlannak híresztelt ,finom kis hidegleléses, sínylődéses ,senyvedéses,szárazbetegség ! A teringettét he, ez nem gyerekjáték!!
961 #2 szabir
- 2020. March 25. 21:06:22
ez Pannon Isvany vot

a kurutzon nyomom nekik a hujjseget osztan kivagnak valszeg

https://kuruc.info/r/64/210024/
267 #3 Perle
- 2020. March 25. 21:12:04
3 #4 Enid
- 2020. March 25. 21:22:13
Perle! s_grat Tombola!

Meg azé valljuk bé, hogy nagyi'zsák ez a kovid-19 is...nnnah! Sok mindent elrejt, elnyel és tartalmazhat. Fantáziája váltógatya.
267 #5 Perle
- 2020. March 26. 09:18:58
Edid, az iráni nagy árvizet még ki is felejtettem:
https://www.trt.net.tr/magyar/tersegi...an-1383246

Az ukránok is most törik a fejüket azon, "mire jó" náluk az a 15 amerikai biolabor, de megvizsgálni azt, vagy kutatni, mint a hollót, nem lehet.
https://www.trt.net.tr/magyar/tersegi...an-1383246

Közben náunk ismét felütötte a feját a madárinfluenza is.
https://portal.nebih.gov.hu/-/ujra-me...rinfluenza
267 #6 Perle
- 2020. March 26. 09:33:25
Gazdag bankárok, vállalkozólkmég nem, de néhány kiváló sportoló már felajánlott nagyobb összegeket a járvány elleni harchoz:
Messi , Ronaldó , és mások
https://rangado.24.hu/nemzetkozi_foci...ronavirus/

Roger Federer:https://www.origo.hu/sport/laza/20200...virus.html

Mc Gregor: https://www.monokli.com/conor-mcgrego...eni-harcra

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
312,106 egyedi latogato