Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Elkobozzák a bûnözésbõl származó vagyont

KülföldEzek már tudják mi következik. Románia igen szûkös helyre és helyzetbe kényszerül. Nálunk is meglesz a mostani "elit" deklasszifikációja. Állami ügynökség alakul Romániában a büntetõeljárások során lefoglalt vagy elkobzott vagyontárgyak kezelésére illetve értékesítésére, miután Klaus Johannis államfõ kihirdette az errõl szóló törvényt.

A román lapok szombaton tág teret szenteltek az igazságügyi minisztérium alárendeltségében létrehozandó ügynökségnek, amellyel a bûncselekményekbõl származó vagyonok elkobzásának hatékonyságát akarják növelni. Az ügynökséget az igazságügyi miniszter által négy évre kinevezett független bíró vagy ügyész vezeti. A jogerõsen elkobzott ingatlanokat az ügynökség, a megyei önkormányzatok kérésre ingyenesen a közigazgatási intézményeknek adományozhatja társadalmi célú felhasználásra, vagy térítésmentesen alapítványok, egyesületek használatába adhatja. Ennek módszertanát a kormánynak kell fél éven belül pontosítania.

Ami a jogerõsen elkobzott pénzt vagy az értékesített vagyontárgyakból származó összegeket illeti, ezeket az ügynökség – a törvényben pontosan megszabott arányban – szétosztja az oktatási minisztérium, az egészségügyi tárca, a belügyminisztérium, az ügyészség, az igazságügyi minisztérium és a civil szféra között.

Laura Codruta Kövesi, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetõje korábban több ízben jelezte, hogy az igazságszolgáltatás csak akkor érhet el elrettentõ hatást a korrupció elleni harcban, ha a vétkeseket nemcsak néhány év szabadságvesztéssel büntetik, hanem sikerül elkobozni tõlük a törvénytelenül megszerzett vagyont. A DNA éves értekezletén rámutatott: ha be is tudnák hajtani az elítéltektõl a korrupciós ügyekben jogerõsen elkobzott több mint 300 millió eurót, abból fedezni lehetne a romániai orvosok egyéves fizetését.

Eddig a bûnüldözõ szervek saját hatáskörben, célirányos költségvetési fedezet nélkül gondoskodtak a bûncselekmények elkövetéséhez használt, lefoglalt vagy elkobzott vagyontárgyak tárolásáról. A bíróságok által elrendelt vagyonelkobzások mindössze 14 százalékát sikerült tavaly behajtani Romániában, de ez is jelentõs elõrelépés a korábbi évek 5 százalékos arányához képest.
Link

Hozzaszolasok

154 #1 kakas
- 2015. December 13. 10:00:25
49.media.tumblr.com/ffde4e7d6fe2e6f08547b3d7438596d9/tumblr_nxq1ovGjfP1r9ks2oo1_500.gif
236 #2 Vazul
- 2015. December 13. 20:32:19
Letartóztatták a korrupt román herceget

A volt román királyi család egyik hivatalosan el nem ismert tagját is õrizetbe vette pénteken a román korrupcióellenes ügyészség egy restitúciós ügy miatt, amelyben több magas rangú román és külföldi állampolgár érintett.

Paul herceg az 1930 és 1940 között uralkodó II. Károly román király unokája, akinek édesapja a király egyik érvénytelennek tekintett házasságából született. II. Károly vitatott frigyét az 1881 és 1947 között uralkodó román királyi család ma sem ismeri el. A román sajtó mindazonáltal hercegnek nevezi Pault.

folyt: http://magyaridok.hu/kulfold/letartoz...et-224023/

3.bp.blogspot.com/-apgjQe-iFCU/VRmEtHADNPI/AAAAAAAAJek/mJRFLgSsk2Q/s1600/giphy.gif
139 #3 jozsef toth
- 2015. December 15. 10:41:36
Ahogy a fizikaba tanultuk,az anyag nem vesz el csak at alakul!
Ez igaz arra is,hogy a vagyon nem vesz el csak GAZDAT cserel!
Mindenki bisztoslehet abba,hogy az elkobzot vagyonokbol a kisemberek szamlajara 1fillerse kerul!
139 #4 jozsef toth
- 2015. December 15. 10:45:08
Eros a gyanum ,hogy KOSER helyre teszik az elkobzott osszegetet!
Na arrol viszont NEMFOGNAK beszamolot tartani ,hoy hova tettek az elkobzot osszeget!
48 #5 ro-zsola
- 2015. December 15. 13:46:50
Nyugi. Izráelnek átkülött pénz lassan megcsappan. Hivatalosan 10% " jár nekik ". Eddig mindegyik korupciós ügy végállomása Izráel volt.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
294,661 egyedi latogato