Na, a kamuban hinni nagyszerű, de hát mi van, ha mégsem. Az "emberek" zöme zombi, hitvány féreg. És pont.
Dolgozó a koronavírus ellen védő műanyag lapot helyez egy autó csomagtere és utastere közé, mielőtt berakja a pótkereket az Audi újraindított győri gyárának járműszerelő részlegében április 27-én. Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Most, hogy a kormány az „élet” és a gazdaság újraindítására készül – különösen vidéken, ahol jövő héttől kezdve lazítják a korlátozásokat -, egyre fontosabb kérdés, hogy az emberek mennyire mernek majd kimozdulni az otthonukból. Az ország gazdaságának több mint felét a szolgáltatások adják, és ezen belül sokak boldogulása attól függ, hogy az emberek beülnek-e az újra kinyitott éttermekbe, vesznek-e majd ki szobát a szállodákban, vagy mennyire térnek vissza a divatüzletekbe.

Ez csak akkor képzelhető el, ha biztonságban érzik magukat, és ezt csak részben tudják befolyásolni az üzemeltetők az olyan körülményekkel, hogy milyen messze helyezik el egymástól az asztalokat, vagy hogy maszkban lesznek az alkalmazottak. Szükség van hozzá bizalomra is, hogy a kormány a lehető legjobb információk alapján hozza meg a döntéseit – ezen nem segített sokat, hogy eddig főleg egyenruhásokat mutattak a képernyőn szakértők helyett.

De legalább ennyire számít, hogy mit gondolnak az otthonukból kimozduló emberek arról, hogy ha minden elővigyázatosság ellenére mégis megfertőződnének, akkor milyen esélyük lesz arra, hogy tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel megússzák a dolgot, ha pedig kórházba kerülnének, akkor ne haljanak bele.

Bár az újraindítás után egy ideig szigorúbb szabályok vonatkoznak majd az idősebbekre (praktikusan valószínűleg a 65 év felettiekre), a kockázatok miatt is valószínű, hogy ők térnek vissza utoljára a nem életbevágóan fontos üzletek belföldi kuncsaftjai közé. A koronavírus magyarországi áldozatainak átlagéletkora közel 78 év, és az április 23-i ITM-es konferencián bemutatott adatok szerint az azonosított fertőzöttek között is erősen felülreprezentáltak.



De ha valaki rendszeresen figyelemmel követi az operatív törzs tájékoztatóit, akkor pontosan tudja, hogy nemcsak az idősek veszélyeztetettek, hanem életkortól függetlenül a krónikus betegek is. A járvány áldozatainak esetében a nemükön és az életkorukon kívül egyetlen információt tesznek közzé az állami honlapon, azt, hogy illető milyen alapbetegségekkel küzdött. Az „idős, krónikus beteg” áldozat olyan gyakran visszatérő kommunikációs panel, amitől valamiért jól láthatóan hosszú időn keresztül nem akartak megválni.

Ebből esetenként egészen bizarr történetek kerekednek ki. A legjobban talán a napokban elhunyt 41 éves tatbányai beteghordó esetében látszott ez, akivel kapcsolatban Müller Cecília országos tisztifőorvos azt mondta, hogy „alapvetően bélgyulladásos megbetegedésben, egy baktérium okozta vérmérgezésben szenvedett, erre könnyen rárakódott az új koronavírus-fertőzés”. A szintén a tatabányai kórházban dolgozó özvegye viszont azt mondta, hogy férjének nem voltak alapbetegségei korábban, a fertőzéseket kezelése közben, a kórházban kapta el.

Nem könnyű átlátni, miért volt olyan elengedhetetlen része ez a hivatalos kommunikációnak. Korábban, a kijárási korlátozások bevezetésekor nehéz lett volna arra gondolni, hogy ezzel az embereket akarják nyugtatgatni, hiszen az volt a cél, hogy aki megteheti, maradjon otthon. Most, amikor a gazdaság újraindítása került napirendre, felmerülhetne ez a szempont, erre azonban csak erősen korlátozottan alkalmas. Az a helyzet ugyanis, hogy ha a két jelzőt külön vizsgáljuk (nem pedig a metszetüket), akkor valójában

az ország lakosságának közel 45 százaléka veszélyeztetett.

A 65 évesek és annál idősebbek 1,89 millióan vannak, és mivel az elérhető információk
szerint a 15 évnél idősebb magyarok 47-48 százaléka valamilyen krónikus betegséggel küzd, ezért a két csoport összlétszáma 4,34 millió főre becsülhető.

Ha a lakosság ilyen nagy része távol tartaná magát az életnek azoktól a részeitől, amelyekbe nem muszáj bevonódnia, akkor a gazdaság egy részét nem lesz könnyű újraindítani. Különösen azért, mert alapvetően itt a gazdaságnak olyan részeiről van szó, amely a korlátozó intézkedések (az ezekből fakadó kereslethiány) miatt állt le, nem azért, mert összeomlottak a külföldi piacai, mint az autóipar esetében. Ugyan az utóbbi is a napokban éledezik, de ez inkább csak véletlen egybeesés. Ráadásul az idegenforgalomhoz kapcsolódó szolgáltatóknak számolniuk kell azzal, hogy a külföldi turisták idén valószínűleg még nem térnek vissza nagyobb számban.

Persze az nem életszerű, hogy egyetlen krónikus beteg se menjen étterembe vagy szállodába, de hogy közülük kik lehetnek nagyobb veszélyben, arról nehéz lenne bármit is kihámozni a hivatalos adatokból és megszólalásokból.

Müller Cecília korábban beszélt arról, hogy a szív- és érrendszeri betegséggel küzdők, valamint a tüdőbetegek különösen veszélyeztetettek, de az allergiások, illetve az asztmások is nagyobb kockázatnak vannak kitéve. Ugyanekkor említette meg a cukorbetegeket, valamint a veseproblémákkal küzdőket, egy másik alkalommal pedig általában az anyagcsere-betegségekben szenvedőket. Ezek mellett ugyanakkor az állami oldalon feltüntetett alapbetegségek között jócskán találunk olyanokat is (csak néhány példa: reflux, ízületi bántalmak, szürkehályog), amelyekkel kapcsolatban még nem merült fel, hogy bármi közük lenne a koronavírus okozta betegség lefolyásához.

Bár a 300 magyar áldozat (szerencsére) kicsi statisztikai alap, így messzemenő következtetéseket ebből nem érdemes levonni, csoportokba soroltam az alapbetegségeiket. Ebből az látszik, hogy – noha elsősorban a tüdőt támadó betegségként gondolunk a COVID-19-re – légzőszervi betegséget 58 esetben tüntettek fel, amit nemcsak a szív- és érrendszeri betegségek előztek meg (167), hanem a gyakorisága miatt külön számba vett magas vérnyomás (162), valamint a máj, a vese, a hasnyálmirigy és az epe együtt számolt betegségei is (74). A cukorbetegséget gyakorisága miatt szintén külön számoltam, azt 44-szer tüntették fel.


Ez persze nem feltétlenül mutatja, hogy a szív- és keringési betegek lennének a legnagyobb veszélyben, valószínűbb, hogy ezek elterjedtsége látszik az adatokon. Jó eséllyel azzal is összefüggésben, hogy jelentős részben ezek eredményesebb kezelésének volt köszönhető a várható élettartam növekedése Magyarországon az ezredfordulót követően. Vagyis az ilyen betegséggel élők a korábbinál nagyobb eséllyel érnek meg olyan kort, amikor a koronavírus már különösen veszélyes rájuk.

Mindez ugyanakkor arra is utal, hogy valószínűleg nincs értelme ennyire hangsúlyozni az alapbetegségeket. Egy aktív életet élő, sportoló, magára figyelő, jól beállított magas vérnyomásost milyen alapon hoznak egy szintre egy elhanyagolt vagy akár egy olyan beteggel, aki saját hibáján kívül nem tudja megfelelően kontrollálni a vérnyomását? És ugyanez elmondható a cukorbetegségről és még több más krónikus betegségről is.

Érdekes lesz mindenesetre figyelni, hogy az élet és a gazdaság újraindításával párhuzamosan változik-e a kommunikáció. Az ugyanis biztosra vehető, hogy az eddiginél több krónikus betegnek kell ismét munkába állnia az otthon falain kívül, ők megérdemelnének az eddiginél pontosabban megfogalmazott üzeneteket is.
Link