Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Komoly veszélyben volt Orbán Viktor, de idõben "kimenekítették"

TechnikaMinden titkosszolgálati ágens tudja, hogy az "ügy" hátterében a Magyarok Felelõs Nemzeti Kormánya sunyít, amely felelõs a meg nem történtekért és mely az ISIS-t is alapította, irányítja, felfegyverezte és pénzeli, sõt még a világkormányt is ráterhelhetik, nem is beszélve a mocskos zsidó szabadkõmûves bandáról. Az álpinyó ártatlan, az idióta hajdúról nem is szólva. A "bizonyíték", hogy így van, a születésnapomon történt "elfogás". A Népszabadság értesülése szerint a hatóságok több fontos bizonyítékot foglaltak le az eddigi közlések szerint Orbán Viktor meggyilkolására készülõ két férfinál, amelyek megerõsítik azt a korábbi gyanút, hogy komoly akcióra készült a Magyar Nemzeti Hadsereg november 22-én elfogott két aktivistája.

Fontos bizonyítékokat talált a nyomozó hatóság a kormányfõ ellen állítólag merényletre készülõ két férfinél – értesült lapunk, ám ezekrõl a megtalált bizonyítékokról a rendõrség a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árult el részleteket. Érdeklõdésünkre csak annyit mondtak: szakértõk bevonásával vizsgálódnak.

Egy – Orbán Viktor lakása közelében élõ – forrásunk szerint sem a meghiúsított merénylet napján, november 22-én, sem azóta nem tapasztalták, hogy a kormányfõ védelmét megerõsítették volna. Korábban, mint mondták, már akkor is látható jelei voltak a fokozottabb védelemnek, ha egy marginális csoport kormányellenes tüntetést hirdetett meg a belvárosban.

Információink szerint az állítólagos merénylet tervezett idõpontjában a terrorelhárítók – a TEK megfogalmazása szerint – jó elõre „kimenekítették" Orbán Viktort onnan, ahol az elõzetes információk alapján lecsaptak volna rá a támadói. A kimenekítés már azelõtt megtörtént, hogy a gyanúsítottak, M. Péter (62) és R. Gyula (60) elindultak volna végrehajtani tervüket. Csak a kimenekítés után csaptak le a szélsõséges párosra. Egyes szakemberek véleménye szerint túlságosan is hamar vonták ki õket a forgalomból, vagyis túl távol attól a helytõl, ahol a merényletet elkövették volna.

Pintér Sándor belügyminiszter és Hajdu János, a TEK fõigazgatója egyaránt védelmébe vette az akció mûveleti parancsnokát, mondván: nem akarta megkockáztatni, hogy az elszánt és felfegyverzett szélsõségesek a nagy tûzerejû fegyvereikkel túlságosan hosszú ideig autózzanak a városban.
Hajdu János (jobbra) és csapata már hosszú évek óta vigyáz a kormányfõre
Kurucz Árpád / Népszabadság/archív

Az elfogási akció azonban nem volt zökkenõmentes. A TEK rajtaütéseinél nem megszokott, hogy a célszemélyeknek módjuk, esélyük legyen az ellenállásra. Információink szerint azonban ebben az esetben a korosodó, állítólagos merénylõk megkísérelhették az ellenállást. Sõt amint az a közmédia Kékfény címû mûsorában elhangzott, még azt is meg tudták kísérelni, hogy a náluk lévõ lõszerek egy részét szétszórják.

Rendõrségi forrásaink szerint a körülményektõl függetlenül komolyan kellett venni a két, hatvanas éveiben járó férfit. Olyan bizonyítékok kerültek elõ ugyanis a náluk tartott házkutatásokon, amelyek eltökéltségrõl, kétségbevonhatatlan szándékról árulkodtak. Az akció idõpontjához közeledve megváltozott a két férfi viselkedése; elszántak, céltudatosak, zárkózottabbak és fegyelmezettebbek lettek. A gyanú, hogy aznap a kormányfõ elleni merénylet szándékával ültek autóba, akkor is fennáll, fogalmazott egy, az ügyet jól ismerõ belügyi forrásunk, ha egyelõre még csak lõfegyverrel és lõszerrel való visszaéléssel gyanúsítják õket.
hirdetés

A két férfi és a titkosszolgálatok által 15-20 fõsre becsült létszámú – a merénylettõl amúgy elhatárolódó, a lesbõl támadást magától és ­tagjaitól egyaránt „genetikailag idegennek valló” – Magyar Nemzeti Hadsereg egyike volt azoknak a szélsõséges szervezeteknek, amelyeket a magyar hatóságok már korábban is figyeltek, és a párizsi terrortámadások óta fokozott ellenõrzés alatt tartottak. Ennek keretében hallgatták le a telefonbeszélgetéseiket is.
Pintér Sándor védelmébe vette a TEK-akciót
Szigetváry Zsolt / MTI

Pintér Sándor az akció után tartott egyik sajtótájékoztatóján idézett a két férfi beszélgetéseibõl, akik például „egy ólomgolyó a fejbe” alapon gyõzték volna meg a kormányt, hogy adja át a hatalmat. A Szálasi Ferencet mártírként emlegetõ és gyakran idézõ szélsõségesek emellett úgy vélték: „Azok, akik ma a törvényeket hozzák, birkák, buták, közönséges bûnözõk, hazaárulók és kivégzendõk.”

Kérdés persze, hogy ezek a lehallgatott beszélgetések a bizonyítás során mire lesznek elegendõk. Rendõrségi szakértõk emlékeztettek rá, hogy a móri mészárlás után a rendõrség lehallgattatta az elsõ körben meggyanúsított Hajdú László és Kaiser Ede zárkáit. Késõbb Hajdú bûnösségének bizonyítékaként tárták a bíróság elé azt a felvételt, amelyen a férfi arról beszélt, hogy „hétmillióért vágta haza a hat birkát”. Évekkel késõbb aztán kiderült, hogy Hajdúnak mégsem volt köze a móri mészárláshoz.
Link

Hozzaszolasok

3 #1 Enid
- 2015. December 14. 08:43:15
Gyerekek, itt a bizonyitek, hogy "oreg Ember nem ven ember"... :D

... es ezek szerint a Tekes kapitanya sem legenda... s_gitar

Ma'csak Sand-orru koll kiderujjon, hogy "Ruzsa" (veres! ugyebar a szin se vicc), oszt megent megdol egy osszes-kuves elmelet.
A'la bogracsgulyas...
s_kv
4 #2 Posta Imre
- 2015. December 14. 09:17:14
Enid, itt a heroszok csarnoka, néccsak! https://kuruc.info/r/6/152299/
kuruc.info/galeriaN/egyeb/hanukizrk11.jpg

Izrael Magyarországon
elérhetõ a Facebookon.
https://www.facebook.com/IsraelinHungary/?fref=photo
8 #3 miskolcilaci
- 2015. December 14. 09:20:48
kepfeltoltes.hu/150817/pipa_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
139 #4 jozsef toth
- 2015. December 14. 10:01:03
miskolcilaci !s_proszt
Hat eddig is volt SZIVAS!
Csak eddig massal SZIVATTAK a nepet!
124 #5 vibra
- 2015. December 14. 11:29:23
Ba......szki-EHHEZ TÉNYLEG GYOMOR KELL!!! A ROTHADÁS JÖNNE MÁR RÁJUK!
236 #6 Vazul
- 2015. December 14. 18:17:50
"a TEK elfogásaival ellentétben a két férfi megkísérelhette az ellenállást, arra is volt idejük, hogy szétszórják a náluk lévõ lõszerek egy részét."

Ez alatt mit értenek? Szétszórták az utcán, mint valami confettit? Vagy a kocsiból hajigálták ki maguk után? Egyáltalán merényletre készülõ összevissza szétdobálja a töltényeit "ellenállásként"? Valami kevésbé kamu dumát is kitalálhattak volna, hogy ne érezze magát teljesen hülyének nézve az olvasó.
236 #7 Vazul
- 2015. December 14. 19:08:52
"A két férfinál tartott házkutatás során olyan bizonyítékok kerültek elõ, amelyek eltökéltségrõl, kétségbevonhatatlan szándékról árulkodtak."

Tanulság: ha a rovásírást próbálja valaki elsajátítani, akkor ne a "Megdöglesz Gecccííí!" kifejezésen gyakoroljon.
5 #8 kincses
- 2015. December 14. 19:10:48
33 #9 vizilo
- 2015. December 14. 19:12:25
Huha nagy megdöbbenesel fogadom a hirt ! Az orszag eggyetlen szavahihetö vezetöje...)s_vigyoris_vigyori
236 #10 Vazul
- 2015. December 14. 19:25:16
Kincses, köszi :D:D:D

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.04 masodperc
339,168 egyedi latogato