Mûbalhé, igen kiterjed következmé-nyekkel. A klasszikus ütközõzónák mellett új területeken is egymásnak feszülhet Moszkva és Ankara

Továbbra sem mérséklõdik az ellentét Oroszország és Törökország között. Az elmúlt hetek eseményeinek tükrében félõ, hogy a szembenállás akár fokozódhat is a közeljövõben, amennyiben nem történik radikális változás a két ország politikájában.

A Moszkva és Ankara közötti viszony alig több mint egy hónapja vált igazán feszültté, miután a török légierõ november végén lelõtt egy orosz Szu–24-es vadászbombázót az ország légterének megsértése miatt. Bár a szembenállás ekkortól vált csak igazán láthatóvá, Oroszország szíriai intervenciója óta súlyos érdekellentét feszül a két állam között. Moszkva az Aszad-rendszer pártján áll, ám ez Ankarát mindaddig nem zavarta, amíg az oroszok saját erõikkel nem avatkoztak be a polgárháborúba, jelentõsen megváltoztatva az erõviszonyokat. Törökország elsõdleges érdeke, hogy szunnita többségen alapuló, törökbarát, demokratikus berendezkedés alakuljon ki déli szomszédjában. Aszad elmozdítása nélkül ez lehetetlen, amibe viszont az oroszok nem fognak beleegyezni.

09_torok_orosz

Bár Törökország az ötvenes évek óta a nyugati szövetségi rendszer meghatározó tagja, az utóbbi idõszakban gyakran egyensúlyozott Moszkva és Washington között, ügyesen kihasználva a hintapolitikát mindkét oldalon. Az európai integrációs kudarcokat követõen Ankara önállósodni kívánt, és elkezdett a Balkánra, valamint a Közel-Keletre fókuszálni. A saját úton való haladás elsõ lépéseihez azonban még a leginkább eltökélteknek is segítségre van szükségük. Törökország éveken keresztül Moszkvában látta a nyugati szövetségi rendszerrel szembeni ellenpólust. Az oroszokkal való kapcsolatok építése abszolút tudatos volt török részrõl. Recep Tayyip Erdogan és Vlagyimir Putyin számos eseményen parolázott baráti egyetértésben, ezért talán nem is csoda, ha az orosz államfõ hátbatámadásként értékeli az ankarai széljárás hirtelen változását. Ám a török külpolitikát ismerve valószínûtlen, hogy egy meggondolatlan döntés vezetett a Moszkvával való szakításhoz. A gép lelövése szimpla figyelmeztetésnek túlságosan erõs lett volna. Mivel az érdekek már nem vágtak egybe, és középtávon sem volt elképzelhetõ ezek közeledése, Ankara jobbnak látta lazábbra fûzni a szálakat. Ugyanez történt Izrael esetében is 2009-ben. A korábbi szoros barátság komoly gátja volt a törökök közel-keleti térnyerésének, így rövid úton leírták Izraelt, amit a Gázába tartó flottilla incidense tökéletesen eladhatóvá tett az otthoni és a nemzetközi közönségnek is.

Az Oroszország és Törökország közötti érdekütközés geopolitikai szempontból nézve triviálisnak tûnhet, amit az utóbbi egy évtizedben tapasztalható baráti viszony sem tett zárójelbe. Az elmúlt évszázadok során háborúk sora zajlott a felek között befolyásuk kiterjesztéséért. Az erõpróbák klasszikus színterei ma is visszaköszönnek, ám a korábbiakhoz képest Moszkva már új, Ankarának sokkal kényesebb területeken is képes a beavatkozásra.

Az egyik legismertebb ütközõzóna a két állam között a Kaukázus térsége. Törökország északkeleti határa mindössze pár száz kilométerre van Oroszországtól. Moszkva szinte megingathatatlan befolyással rendelkezik a régióban, még Törökország testvéri állama, a többnyire a saját útját járó Azerbajdzsán tekintetében is. Az oroszok fõ bástyája Örményországban található, ahol jelentõs katonai erõket állomásoztatnak. Jereván Moszkva támogatása hiányában nagy valószínûséggel búcsút mondhatna az örmény etnikai többségû Hegyi-Karabahnak, amely a Szovjetunió széthullását követõen véres háborúban szakadt ki Azerbajdzsánból, ám a nemzetközi közösség a mai napig nem ismeri el a terület önállóságát. Emellett a száz éve történt örmény népirtás miatt feszült török–örmény viszony is erõs pozícióban tartja az oroszokat. Decemberben olyan jelentõsen megnövekedtek a karabahi tûzszüneti vonalat megsértõ azeri támadások, hogy az örmény védelmi minisztérium szóvivõje szerint a konfliktus újból elérte a háborús szintet. Errõl azért szerencsére még nem beszélhetünk, de a harcias retorika és az egyre gyakoribbá váló támadássorozatok könnyen erõszakspirálba torkollhatnak. A kiújuló harcok negatívan érinthetik Ankarát is, mivel a törökök 2010-ben védelmi szövetséget kötöttek Bakuval.

A Krím-félsziget szintén fontos játéktér lehet a török politikacsinálóknak, hiszen komoly ráhatásuk van a helyi tatár kisebbségre, akik a történelmi tapasztalatok miatt különösen tartanak Moszkva térnyerésétõl. Bár az orosz titkosszolgálatok és a belbiztonsági szervek rendkívül hatékonyan végzik munkájukat, a félsziget lakosságának tíz százalékát kitevõ kisebbség radikális csoportjainak – esetlegesen Törökország által is támogatott – tevékenysége érzékenyen érintheti a nemrég visszacsatolt terület stabilitását.

Az ütközõ érdekszférák a Balkánon is sajátos helyzetet alakíthatnak ki, ám az Európai Uniónak és az Egyesült Államoknak döntõ szerepe van a régió tekintetében, így komolyabb incidens valószínûtlen. Különös tekintettel arra, hogy az oroszbarát Szerbia is a nyugati integráció folytatásában érdekelt. Mindazonáltal Bosznia kapcsán akár váratlan fejlemények is elképzelhetõk a jövõben.

A délrõl érkezõ orosz kihívás azonban új jelenségként értelmezhetõ. Törökország a hidegháború alatt már hozzászokott az orosz jelenléthez, hiszen a Szovjetunió szoros kapcsolatot ápolt Szíriával és Irakkal is. Ugyanakkor Moszkva török érdekekkel szembemenõ, direkt katonai beavatkozása a szíriai polgárháborúba, rendhagyó mérete és formája miatt meglepte és egyben félelemmel töltötte el a török kormányt, ami a jelenlegi feszült viszonyhoz vezetett. Moszkva azóta több fronton támad: jelentõs médiakampányt folytat, hogy a korábbi nyugati pletykákat megerõsítve megpróbálja bizonyítani Ankara és az Iszlám Állam közötti feltételezett kapcsolatot, valamint egyes szakértõk szerint a Törökországot érõ kibertámadás is az oroszok mûve. Emellett a türkmén felkelõkkel szemben is aktívabb mûveletek zajlanak Szíriában. A török etnikai kisebbségeket Ankara akár fel is használhatja Moszkva ellen, ugyanis a tízmilliót is meghaladja azon orosz állampolgárok száma, akik valamely török népcsoporthoz tartoznak. De idevehetjük a szintén az orosz érdekszférához tartozó közép-ázsiai országokat is. A kisebbségi kártya Ankara részérõl csak egy korlátozott lehetõség, ám Moszkva már ezen a téren is aktív. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter karácsony elõtt fogadta Selahattin Demirtast, a kurdok törökországi parlamenti képviseletét ellátó párt társelnökét. A kurd felkelõkkel az ország keleti részében valóságos háborút vívó török kormánynak nem is jöhetne rosszabbkor egy esetleges orosz–kurd összeborulás.
Link