Bejelentkezés
Izrael (volt) svájci nagykövete a nácikhoz hasonlította kormányát
Na itt van nektek a holokoszt-díszmenet. Az izraeli külügyminisztérium fegyelmi eljárást indított Jigál Kászpi, Bernben szolgáló nagykövet ellen, miután a diplomata Facebook oldalán egy Herman Göring idézettel vont párhuzamot a mai izraeli és a náci német kormány politikája között.
Kászpi egy fotót is mellékelt a Gestapo alapítójáról, majd a háborús bûnös nürnbergi tárgyalásán elmondott beszédébõl idézett: “Hanggal vagy hang nélkül, az embereket mindig a vezetõk mellé lehet állítani. Ez könnyû. Mindössze annyit kell tenned, hogy közlöd velük, hogy támadás alatt állnak, elítéled a pacifistákat a hazafiatlanságuk miatt és amiért még nagyobb veszélynek teszik ki államukat. Ez minden országban egyformán mûködik.” Ehhez a saját gondolatát is hozzáfûzte: “Jó úton haladunk…”
Izraelben az állami hivatalnokok és különösen a külügyminisztériumban dolgozók számára tilos a nyilvános politikai állásfoglalás, ezért a svájci nagykövetet hazarendelték az ügy tisztázására.
A külügyminisztérium nyilatkozata szerint Jigál Kászpi “különösen súlyos hibát” követett el, amelyért azóta elnézést kért és a kifogásolt bejegyzést eltávolította.
Cipi Hotoveli külügyminiszter-helyettes kritikusan nyilatkozott a történtekrõl: “Nagyon súlyosnak ítélem e felháborító bejegyzés közzétételét. Meg kell kezdeni a fegyelmi eljárást, amelynek lezárása után meghozzuk majd a megfelelõ döntéseket.”
Nem ez volt az elsõ eset, hogy a svájci nagykövet vihart kavart politikai állásfoglalásával. Egy korábbi Twitter-bejegyzésében például a Háárec egyik publicistáját idézte: “Minden alkalommal, amikor azt gondoljuk, hogy Netánjáhu a lehetõ legmélyebb szintre süllyesztette Izrael és a Fehér Ház viszonyát, õ mindig képes még lejjebb vinni azt.”
A külügyminisztérium vizsgálata további problémákat tárt fel. A nagykövet és beosztottjai közötti konfliktusok annyira elmérgesedtek, hogy azok a képviselet normális mûködését veszélyeztetik. Kászpi gyakran kiabál mind az izraeli, mind a svájci dolgozókkal, és türelmetlen velük, amikor azok kommunikálni próbálnak vele.Link

Hozzaszolasok
Még nem küldtek hozzaszolast
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.