Végre egy értelmes beszéd. A tervet mondja el. Megteheti. A keleti kereszténység január 6-án, a nyugati számítás szerinti vízkeresztkor üli meg a szenteste, karácsony éjszakájának ünnepét.

A pátriárka száját mintegy 6 évvel ezelõtti beiktatása óta nem elõször hagyják el megkérdõjelezhetõ kijelentések.

A 20 évvel ezelõtt otthonukat elhagyni kényszerülõk visszatérése szülõföldjükre több szempontból is aggályos és megvalósíthatatlan.

Az ortodox karácsony alkalmából újfent felettébb érdekes, ugyanakkor ellentmondásos gondolatait osztotta meg a szerb közvéleménnyel Irinej pátriárka - tudósít a Tanjug hírügynökség és a BalkanInsight.com hírportál is. A Veèernje novosti napilapnak adott interjújában, valamint az egyház központi honlapján közzétett ünnepi nyilatkozatban az elsõ számú szerb vallási vezetõ nem riadt vissza kényes politikai és közelmúltbeli témák boncolgatásától sem.

A sajtóorgánum feltett kérdésére adott válaszában értetlenségének igyekezett hangot adni, miért igyekeznek a különbözõ hatalmi tényezõk Szerbián belül határokat emelni, amikor egész Európában azok eltörlésével igyekeznek pont egyesíteni az öreg kontinenst. Habár meglátása szerint saját magát igyekezett mindig is távol tartani a napi politikai csatározásoktól, igencsak ködösen látja azonban hazája jövõbeli helyzetét egy majdani egyesült Európai Unióban, ez pedig túl fontos kérdés ahhoz, mintsem hogy kizárólag „lejárt szavatosságú politikusok” foglalkozzanak csak vele.

Tapasztalatai és eddigi élményei alapján „Koszovó sebe” immáron évtizedes nemzeti traumaként mérgezi nemcsak a közéletet, de az egész európai politikai környezetet is, így ezen problémakör megoldása csakis széleskörû nemzetközi együttmûködéssel oldható meg, minden nemzet értelmiségi és vallási elitjének legteljesebb összefogásával. A párbeszéd fontosságának hangsúlyozásával szintén a máshol is jelenlévõ, hasonló jellegû konfliktusok megoldását sürgette, elsõdleges példaként Spanyolországot és az Egyesült Királyságot megemlítve.
II. Péter, az utolsó király végsõ nyugalomra helyezése (Belgrád, 2013. január 22.) (forrás: spc.rs)

Elektronikus úton közzétett ünnepi üzenetében a kilencvenes években a háború elõl a szerb központi területekre menekülõk mielõbbi visszatérését szorgalmazta „évszázados családi tûzhelyükhöz”, amellyel azonban az áldozatok hozzátartozóit és egykori migránsokat tömörítõ érdekvédelmi szervezeteknél már kétségtelenül túl messzire vetette el a sulykot. Egyikük vezetõje, Mile ©apiæ szerint az egyházfõ szavait egyszerûen lehetetlenség komolyan venni, ugyanis a még mindig lelkük mélyén szunnyadó félelem mellett hiányoznak azok az alapvetõ infrastrukturális-egzisztenciális lehetõségek is (lerombolt házak, óriási munkanélküliség), amelyek segítségével életük újrakezdhetõ lenne egykori lakóhelyeiken.

Irinej pátriárka felhívásában pontosan meg is nevezte az általa szerbekkel újra benépesíteni, újjáépíteni és fejleszteni kívánt területeket, elsõsorban Dalmáciára, Likára, Szlavóniára, Baranyára, Banijára, Boszniára és Hercegovinára gondolva, ugyanakkor ©apiæ meglátása szerint csak az idõsebb, már nyugdíjas korban lévõ generációk visszatérése kerülhet egyáltalán szóba az érintett vidékekre. A két évtizede elmenekült szerbek százezreinek repatriálása már nem elõször vetõdött fel komolyan az elsõ számú egyházi fõméltóság fejében, mivel tavaly novemberben ugyancsak kívánatosnak és mielõbb üdvösnek nevezte a Koszóvóba történõ tömeges visszatérést is.

Hasonlóan lesújtó véleménnyel bír a helyzetrõl Nata¹a ©æepanoviæ, a koszovói meghurcoltak családjainak szóvivõje is, meglátása szerint ugyanis az emberek nagy többsége, és személy szerint saját maga is elvesztette már a hitét a szerb ortodox egyházban, mivel saját szülei szintúgy hiún táplált ábrándjaik miatt lettek gyilkosság áldozatai 1999-ben.

Az 1990-es években a korabeli ENSZ-, és szerb statisztikák szerint Koszovóból mintegy 150 000, Horvátországból pedig csak 1995-ben 200 000 ember keresett menedéket a Belgrád által ellenõrzött területeken, visszatérési szándékuk ugyanakkor sosem mutatkozott túlságosan átütõnek: horvát területre mindeddig 50 000-en, Koszovóba 26 000-en, Bosznia-Hercegovinába pedig az elüldözöttek mindösszesen 31 százaléka tért vissza.

Az idén 86 éves Irinej (születési nevén Miroslav Gavriloviæ) 2010. januári beiktatása óta már nem elõször ragadtatta magát meggondolatlan mondatokra. Még hivatalba lépése évében Koszovó nemzetközi elismerését emberiség elleni bûnnek nyilvánította, a ma Szerbia és Bosznia-Hercegovina határául szolgáló Drina folyót pedig nem akadálynak, hanem összekötõ hídnak nevezte, amelynek köszönhetõen „Isten akaratából hamarosan egy nap újra egyek leszünk”. 2012 januárjában a boszniai szerb entitást a „legfiatalabb szerb államnak” nevezte, kiváltva ezzel Szarajevó heves tiltakozását, míg egy évvel ezután II. Péter, az utolsó jugoszláv király hamvainak hazaszállítása alkalmából a szerb monarchia helyreállítása mellett kardoskodott.

Forrás:Link