Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Titkos dokumentum: összeomolhat a német menekültügyi ellátórendszer

KülföldAzt én értem, de mi lesz a betelepített zsidókkal és cigányokkal? A török megy haza, ez rendben. Akár 1,5 millió menedékkérõ is érkezhet idén Németországba, a menekültügyi ellátórendszer pedig összeomolhat egy nem nyilvános kormányzati elõrejelzés szerint - írta hétfõn a Bild címû német lap.

A bizalmas minõsítésû dokumentum alapján a berlini vezetés azzal számol, hogy októbertõl az év végéig újabb 920 ezer menedékkérõ érkezhet az országba. A migrációs nyomás tovább emelkedik az utolsó negyedévben, az illegális határátlépések száma naponta hét- és tízezer között alakulhat.

A menedékkérõk nagy száma rendkívüli teher az elhelyezésükért, ellátásukért felelõs tartományoknak és önkormányzatoknak, és az ellátórendszer összeomlása fenyeget - áll a belsõ használatra készült prognózisban, amely szerint a kereslet felfutása miatt már szinte lehetetlen beszerezni lakókonténereket és mobil tusolókat, WC-ket.

A dokumentum szerint változik a menedékkérõk tömegének összetétele. Az év közepéig még a Nyugat-Balkánról származók alkották a legnagyobb csoportot - az összes kérelmezõ mintegy 40 százalékát -, az utóbbi idõszakban viszont arányuk folyamatosan csökken, és egyre többen érkeznek háborús övezetekbõl, fõleg Szíriából, Irakból és Afganisztánból. Nekik a nyugat-balkániakkal szemben jó esélyük van a menekültstátus megszerzésére.

További gond lehet a családegyesítésbõl. Erre a menekültügyi szabályok alapján joga van valamennyi menekültstátust szerzõ kérelmezõnek. A közel-keleti országokat jellemzõ családszerkezet alapján azzal kell számolni, hogy minden menekült 4-8 rokon áttelepítését kezdeményezheti - idézte a Bild az elõrejelzést.

A kormány a legutóbbi, augusztusban kiadott hivatalos, nyilvános elõrejelzés szerint 800 ezer menedékkérõ érkezésével számol. Az prognózist már háromszor módosították, mindig fölfelé. Úgy tudni, hogy újabb elõrejelzést már nem adnak ki, mert attól tartanak, hogy azt is "meghívólevélként" értelmezhetik azokban a térségekben, amelyekbõl a legtöbb menedékkérõ indul Németország felé.

Azt nem tudni pontosan, hogy eddig mennyi menedékkérõ érkezett Németországba. Az elõzõ hét végén kiszivárgott adatok szerint szeptemberben 163 ezer ember adatait rögzítették a menedékkérõk regisztrálását és tartományok közötti elosztását szolgáló EASY (Erstverteilung von Asylbegehrenden, azaz menedékkérõk elsõdleges elosztása) nevû nyilvántartási rendszerben. Az év eleje óta regisztrált menedékkérõk száma így 577 ezerre emelkedett.

Az eddigi csúcsévben, 1992-ben - a délszláv háború elején - 438 ezer menedékjogi kérelmet adtak be Németországban.
Link

Hozzászólások

143 #1 lapaj55
- 2015-10-05 21:01
Ez a német kormány épp úgy mint a tömeg(félre)tájékoztató szervek teljesen meghibbantak.
Angela Merkel és gerinctelen lakájai szétrombolják Németországot. És a nép??
70 év óta folyó agymosásnak megvan az eredménye..
E nép már elvesztette az érzelmi gyökereit a saját múltja iránt. Legalábbis a korábbi Nyugatnémetországra ez mondható. Keleten, a volt NDK területén azért még más szelek fújnak.
Nyugaton már a lakosság zöme - úgy látszik - beletörôdött abba az elméletbe, hogy német az, aki Németországban született s német papírja van. Tehát akár török, arab, orosz, görög, kínai vagy néger származással - mindegy neki, ezek már "németek".
Pár évtizeddel korábban, a 90-es években még a késôbbi bajor miniszterelnök és CSU-pártfönök - Edmund Stoiber - a bevándorlást kritizálta és "Umvolkung"-ról beszélt, azaz népességfelcserélésrôl. Emiatt akkoriban megdorgálta ôt az ellenzék és "náci" jelzôvel illette..
Aztán pár évvel ezelôtt a volt berlini pénzügyi szenátor és késôbbi Deutsche Bank-os vezetô ügyvezetôje, a francia hugenotta származású Thilo Sarrazin könyvet írt, mely nagy port vert akkoriban. Címe : "Deutschland schafft sich ab" (2010-ben), azaz "Németország kiiktatja sajátmagát".. A lakosság körében nagyon népszerü lett a könyv, de a "polkorrekt" tömegterelô szervek harsogták, hogy "polemizálás", "pánikkeltés" stb stb.
Pedig teljesen igaza van/volt..
Míg a németek pereskednek amiatt, hogy a szomszéd nem nyírja a sövényét vagy nem sepri a járdát, addig teljesen bárgyú közömbösséggel bámulják, ahogy seggük alól kihúzzák a szônyeget, ahogy viharos sebességgel megszüntetik a németjellegü lakosságot.
Hamarosan ugyanolyan gyökértelen vegyeslakosság lesz Németországban, mint az USA-ban..
Legfeljebb a kocsmában tépik a szájukat, de senkinek se jutna eszébe, hogy - mielôtt a beözönlô áradat útját állná - elôször is kiirtsa a felelôs politikusokat, újságírókat, tv-moderátorokat stb stb.
Pedig alig 30 év múlva a "bionémet" már csak saját hazájában is kisebbséggé válik!

Hogy visszatérjek a cikkre: Most ez a szörnyü szám látott napvilágot: Hogy esetleg 2015-ben mindössze 1,5 millió menedékkérô érkezik Németországba!!
Mostanában már a jövevények nagyja nem a Balkánról jön (avagy: nem koszovói, albán, szerbiai, macedon, bolgár, román cigányok), hanem a valóban háború-súlytotta Afganisztánból, Irákból, Szíriából, sokféle afrikai államból.. Vagyis sokkal nagyobb esélyük van arra, hogy menedékjogot nyerjenek! S akkor a családegyesítássel - amire akkor joguk lenne! - a 1,5 millióból hamar 6-7 millió is lehet!!
És jövôre persze tovább özönlik a tömeg!
Hozzá jön, hogy ezek az idegenek nem szoktak egy vagy "statisztikai" másfél gyerekkel megelégedni, hanem normális náluk a 4-5 gyerek, vagy akár 5-8 is.
Tehát biológiai bomba!
Hogy jelenleg még nem veszik komolyan az általánosságban a veszélyt, azon múlik, hogy a németországi lakosság el van öregedve, azaz a 60-nál idôsebbek nagyon nagy számban élnek s ezek még zömükben eredeti németek.
Na de viszont ezek legkésôbb 30 év múlva a föld alatt lesznek!
Tehát 2 végrôl ég a gyertya! Egyrészt évente sokszázezer bevándorló, másrészt évente sokszázezer öreg német kimúlása!
Ha pl. 1 millió bevándorol és ugyanakkor 1 millió öreg meghal, akkor egyszerre 2 millióval eltolódik az arány a német nép rovására!
Már a mostanság Németországban élô migrációs hátterü lakosság végzetes szaporodása mindenhol látszik az iskolákban és óvodákban!
Tehát már ezek is elegen lennének, hogy az ôslakosságot pár évtized alatt kisebbségi sorsba taszítsák. Egyszerü matematika, cáfolhatatlan. De mintha ez nem lenne már magában is ijesztô, most még felgyorsúl a folyamat a gátlástalan milliós - javában muzulmán - bevándorlók által..
A friccek nem is fogják oly gyorsan kapkodni tudni a fejüket, ahogy szemük láttára idegenekké válnak saját földjükön.. S ez "csak" a vérbeli kötôdés a földhöz! Hozzá jön hamarosan a radikális iszlám nyomása és terrorfenyegetése.
75 #2 talpi
- 2015-10-05 21:14
Fogják is segíteni a kimúlást, nyugi bele. Kell a hely a"friss vérnek" ala biboldó terv aljas részeként.

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.42 másodperc
3,393,078 egyedi látogató