Tiszta holkoszt és persze az egész hazug zsidó "történetírás", beleértve a bibliai majomkodást is.
A szigetország jelentõs gondolkodói felháborodásuknak adtak hangot
Az ismert, indiai származású, Booker-, Jeruzsálem- és Nobel-díjas író, V. S. Naipaul is felháborodva nyilatkozott: „A politikai korrektség ismét eltorzítja a történelmünket és a gyermekeink oktatását.”

Atyaúristen! – hõköltem hátra, amikor szembejött az interneten a The Mail on Sunday rövidhír terjedelmû cikkcíme: „Az angol középiskolai diákoknak meg kell tanítani, hogy a nemzet legelsõ lakói afrikaiak voltak, akik elõbb éltek Nagy-Britanniában, mint az angolok”. A lap egyik újságírója ugyanis véletlenül felfedezte, hogy a minden értelemben rendkívüli történelemátírás egy olyan felkészítõ kurzus anyagában szerepel, amelybõl a General Certificate of Secondary Education (GCSE, a magyar oktatási rendszer fogalmai szerint ez nagyjából a kisérettségivel egyenértékû) vizsgára készülnek fel a középiskolai diákok, vagyis elvileg majd idén szeptembertõl ebbõl az ajánlott tananyagból is készülhetnek. A szerzõk szerint ez az új megközelítés végre diverzifikálja a „fehér férfiak által uralt” (white male-dominated) történelemszemléletet és az ebbõl kiolvasható, kirajzolódó, illetve kialakuló történelmi-történeti identitásképet.
Maszáj harcosok a Trafalgar téren: ki volt itt elõbb?

Maszáj harcosok a Trafalgar téren: ki volt itt elõbb?

A Fekete és Ázsiai Tanulmányok Társaságának kutatói és egyetemi tanárai által írt, és az Oxford és Cam­bridge vizsgabizottság (OCR) által iskolai oktatásra engedélyezett és kiajánlott Migráció Britanniába 1000 és 2010 között címû kurzus leírása a következõ: „Ez a kurzus lehetõvé teszi a diákok számára, hogy megtanulják, hogyan vándoroltak be a különbözõ európai, afrikai vagy ázsiai népek és népcsoportok a Brit-szigetekre vagy el a Brit-szigetekrõl, és ezek a mozgások hogyan alakították a szigetország történelmét az elmúlt ezer év során. A népvándorlások történelme Anglia története.” Majd pedig szellemi elõképükre, a nagy hatású marxista íróra és újságíróra, Peter Fryerre és az õ 1984-ben publikált, Staying Power: The History of Black People in Britain (Kitartás: A feketék története Nagy-Britanniában) címû könyvére hivatkoznak: „Már azelõtt is voltak afrikaiak Nagy-Britanniában, mielõtt az angolok megérkeztek volna.”

Szerintem senkit, így a tankönyv íróit sem érte meglepetésként, hogy koncepciójuk azonnal nagy visszhangot keltett, és a szigetország jelentõs gondolkodói szinte postafordultával hangot is adtak felháborodásuknak. Legtöbbjük azonnal ferdítésnek bélyegezte, a bevándorlás mellett kampányoló propagandaanyagnak titulálta és felhívta a figyelmet arra a nem kis veszélyre, amelyet egy ilyen anyag közoktatásba kerülése és oktatása jelenthet.
Sir Roy Strong, a The Story of Britain tekintélyes és elismert szerzõje így nyilatkozott: „Ez a feje tetejére állítja a történelmet, valami olyasmit vetít vissza a múltba, ami egyáltalán nem igaz. Ide csak néhány afrikai érkezett, még a rómaiakkal, jöttek, aztán elmentek. Nyugtalanítónak érzem, hogy a gyerekeinknek valami olyasmit tanítanak, ami elsõsorban a kortárs problémákra reflektál, ahelyett, hogy megfelelõen és pontosan megtanítanák nekik a történelmet.”

A nálunk is ismert, indiai származású, Booker-, Jeruzsálem- és Nobel-díjas író, V. S. Naipaul ha lehet, még jobban felháborodott: „A politikai korrektség ismét eltorzítja a történelmünket és a gyermekeink oktatását. Az az abszurd feltevés, mely szerint az angolok elõtt afrikaiak éltek a Brit-szigeteken, csak azt mutatja meg, hogy a mi valaha nagyra értékelt és tisztelt oktatási központjaink – Oxford és Cam­bridge – hogyan erodálódnak alattomosan egy dogma által. Nagyon hasonlóan ahhoz, ahogy napjainkban egy dogmából kiindulva az Iszlám Állam is átírja a történelmet, vagy ahhoz, ami Oroszországban, Kínában és a keleti blokk országaiban is csak szenvedéshez és a pusztításhoz vezetett.”

Az ügy egyre szélesebb nyilvánosságot kap, a történészek, egyetemi tanárok és értelmiségiek után már szinte mindenki, aki talál felületet az írásra, hozzászól pró vagy kontra, esetleg óvatosan valami vélt vagy remélt középút után tapogatózva. Jelen hasábokon nem ismertetnénk a vita további állomásait, az egyre több megszólaló véleményét, inkább megpróbálnánk egy lépéssel hátrább állni, és röviden felvázolni az összkép kapcsán elõbújó félelmünket.

Bármi is lesz ennek a vitának a vége, marad-e vagy sem az angliai közoktatásban ez az anyag, de ha nem sikerül a hozzászólóknak érdemben és intelligensen eljutniuk egyfajta konszenzusig, akkor egy olyan új árok kerül bele az ottani vagy általánosabban európai (köz)gondolkodásba, amelyet megint évekig vagy évtizedekig tart majd betömni. S ahogy ott is, úgy nálunk is észre sem veszi szinte senki, hogy a konc – amit egyre vadabbul és agresszívebben tépnek – nem egy elmélet, nem egy divatteória, nem egy úgynevezett reformideológia, hanem azok a gyerekek, akik nap mint nap beülnek az iskolapadba.
Link