Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

zsidók

KultúraSzia Imre! Egyszer megkérdezted, kik is a zsidók. Nagyjából tudom mire jöttél rá, ezért írok még egy néhány dolgot a zsidókról. Van egy rendszer, amely nagyon mélyre süllyedt. Onnan olyan szikrák lettek idehozva a Geára, akik leggonoszabbak, a legagyafúrtabbak, a legkegyetlenebbek, stb, tehát ami rosszat csak tudsz, abból a leg-leg itt van a Geán, és õk a zsidók. Kaptak emberbõrt, és elég rendesen néhányuk el is szúrta már a születésük elõtt az emberi testet, így genetikailag, vagy mentálisan nem nevezheted õket másként, mint korcsoknak.

Nem ok nélkül neheztelsz rájuk, és most nagyon finoman fejeztem ki magam.

Szóval ilyen alapon tényleg kiválasztottak. Na nem arra lettek kiválasztva, hogy õk legyenek a Geán az urak, az uruk, hanem arra, hogyha át tudják magukat fordítani, mert ugye mindent másként tesznek mint ahogy kellene, akkor õk fogják segíteni helyre rakni azt a mélyre süllyedt galaxist, persze az emberek segítségével. Ez az egyik oka, a sok közül, hogy nem szabad õket megölni. A zsidók számára a Gea, lehet majdnem úgy mondani, bár nem az, hogy egy tanuló bolygó, ahol át kell nekik magukat forgatni. Amelyik meg tudja tenni, az megy utána egyszerre a másik galaxist rendbe rakni, vagyis mennek haza. Említettem neked, hogy magam segítem a zsidókat, hogy ezt az átváltozást, átalakulást végre tudják hajtani, tehát teljesen rendbe kell magukat rakni a zsidóknak. Nem egyszerû lesz nekik, mert ugye a pénzrõl, a hatalomról, a kiválasztottságról, a látszólagos, velük elhitetett uralkodásról, a sok hülyeségrõl, amit kitaláltak, meg ami rosszat csak tudsz mondani, arról le kell mondaniuk. Biztos azt gondolod, hogy ezt nem fogják tudni megtenni. Magam meg bízok abban, hogy meg tudják tenni. Természetesen, aki nem teszi meg közülük, az el lesz szállítva, és még keményebb feltételek közé kerül, mint ami itt a Geán volt. Ott nem lesz pardon, sõt semmit nem fognak nekik elnézni, szóval ott nem találkoznak olyan magyarokkal, akik minden hülyeségüket elviselik.

A Gea ezért is egy speciális bolygó, meg több egyéb ok miatt is.

Valahol tudod, hogy amit mondok az igaz. Nincs értelme hazudnom, mert egyszerre tudod, ha hazudnék.

Most ennyit mondhatok el, úgy, hogy ha mások ezt az infót megtudják, akkor se legyen ebbõl gond.

Nemsokára az itt lévõ zsidóknak sem nézünk el semmit, amit lassan már úgy is tudsz. Tudod aki nem változik, azt majd a kényszer ráviszi.

Talán ezért is írtam le az emberiség.hu weboldalon néhány dolgot, meg persze azoknak, akiknek szüksége van rá. Lényegében neked már elmondtam ezeket a dolgokat, ha eljutott hozzád az e-mailom.

Mint látod, nem csak a Geában teszem a dolgom, hanem a világot is át kell néha látnom. Talán ezért kellett annyi féle rendszert megismernem, és átmennem, vagy mondhatjuk úgy is, hogy rájönnöm, hogy mindegyik hülyeség, és így felülemelkedtem ezen rendszereken. Magam különbözõ rendszerekben is teszem a dolgom, nem csak itt a Geán lévõ rendszerekben.

Több cikket, hozzászólást is írtam ezen weboldalon, s talán érdemes elolvasnod:

http://emberiseg.hu/emberiseg/vilag-a-szinfalak-mogott-1/

Minden jót…

Csicseri Orosz Imre

Hozzaszolasok

22 #1 ten23
- 2016. January 13. 15:23:38
Akkor most kell szeretetrezegni....??? s_franc
176 #2 pofi60
- 2016. January 13. 15:45:52
Minek teszel be ilyeneket?
33 #3 vizilo
- 2016. January 13. 15:48:05
Az Irani elnököt Mahmud Ahmadinedschad idezem, es mennyire igaza van " A zsidok az emberiseg rakja "
128 #4 bogyo
- 2016. January 13. 16:35:26
incogman.net/wp-content/uploads/2011/05/Jew-Rat2.jpg
8 #5 miskolcilaci
- 2016. January 13. 17:17:16
Az 'a' variáció- "Az imént mosogatni akartam, megnyitottam a csapot de onnét is a holokauszt folyt.
- nem tud valaki egy jó "szerelõt"?"
A 'b' variáció-
[movie=youtube]https://www.youtube.com/watch?v=BX0QrPaAVOI&feature=youtu.be[/movie]
243 #6 Magus
- 2016. January 16. 22:02:02
remélem magukkal viszik azt a csicseri bértollnok fajtádat a másik "galaxisra" Csabirka.:P:os_pia
243 #7 Magus
- 2016. January 16. 23:18:30
ez privibe ment de ha már itt is rákérdeztél....
persze priviben felajánlottad hogy amit nem értek azt elmagyarázod...
a válaszom neked:

"nem is tudom.....
valahogy ez a véleményem alakult ki a legutóbbi szöszeneted olvasása alapján....
-aki a saját kultúráját nem ismeri, az nem igazán tudja értékelni a másét sem.....
-ha tisztába lennél vele mi által lettek "Jehova" kiválasztott népe és miért csak nekik van "lelkük" nem hordanál kagylót a tengerpartra feleslegesen...
-viszont bajban lennél ha a kisfiamnak kéne magvetõ havában az égkörnek és a jegyének megfelelõ járásbéli népmesét mondanod/felolvasnod......
-ja Geaáról olvasni egy dolog, de megérteni mi is az,(ráhangolódást meg sem emlitem).....-és te ezt tényleg összemosod egy primitiv ókori nacionalista VÁROSI Jehovizmussal..."

hogy okuljak vagy csak szorakozzak... íme a kérdésem:

Ha Gea maga a természet, a harmónia, akkor Judeaizmus egy természet centrikus harmóniára törekvõ vallás lenne?
243 #8 Magus
- 2016. January 17. 00:04:59
Csaba tégy rendet bennt!
Nekem is kellet, mert nem csak magamat járattam le, hanem a nemzetséggemet....
-Ja Wassal jönni kissé szánalmas...
-de elmagyarázom mert nem érted.....
a nemzeti csapból bezony Wass Albi folyik szüntelen....-nem véletlenül lett elõráncigálva mint a pozsonyi-csata ami sokszor volt, de pont az nem is ott volt... de most hogy "beszélhetünk róla" s_hihi
-marha nehéz egy dolgot más szemszögbõl is megvizsgálni mi? -"Cui bono"
olvastam nem egy Wass mûvet van ami tetszett is sõt.....
Az én nagyapám nekem mem Wassat olvasott fel, ahogy neked sem a tiéd....
Nagyapám tudta mi a csízió... ha én már el is feledtem de mire nagyapa leszek addigra ezt csak-csak pótolhatom....
és te ezt elmond6od magadról?

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
314,067 egyedi latogato