Tényleg? Hát Jézus, meg ilyesmi? Szegény mocskos zsidó paraziták tehát nem is tehetnek semmirõl, õk csak a már kiherélt jewolóciont követik és adoptálódtak? Sajnos, nagyon úgy fest, hogy az önzés evolúciós szempontból kifizetõdõbb, mint az önzetlenség.

Vannak, akik szinte mindig önzetlenül, míg mások önzõ módon viselkednek. A Quartz híre szerint a Yale University két pszichológusa felállított egy, a játékelmélet és a viselkedési közgazdaságtan alapvetéseire támaszkodó matematikai modellt, amely megmagyarázza, mi okozza ezt a markáns különbséget. Mint kiderült, annyi más sajátosságunkhoz hasonlóan, ennek is evolúciós okai vannak.

A játékelmélet egyik alapvetõ helyzete az ún. „fogolydilemma”. Két, súlyos bûncselekménnyel gyanúsított embert elfognak a hatóságok. Mivel nincs elegendõ bizonyítékuk ellenük, külön cellába zárják õket, és mindkettõjüknek felajánlják, hogy ha a másikra vall, szabadon engedik. Ha mindketten megtagadják a vallomástételt (kooperálnak), enyhébb, ha mindketten a másikra vallanak (defektálnak), valamivel súlyosabb, ha az egyik bemártja a másikat, utóbbi még súlyosabb büntetést kap, társa viszont szabadon távozhat. Ha tehát az egyik defektál, csak õ, ha viszont mindketten kooperálnak, kisebb mértékben ugyan, de mindketten nyernek.

A játékelmélet abból a feltételezésbõl indul ki, hogy az emberek (ágensek) kivétel nélkül mindig racionális alapon döntenek, de a valóság azért ennél bonyolultabb, hiszen gyakran elõfordul, hogy a józan észnek ellentmondó döntéseket hozunk. David Rand, a Yale pszichológiával, közgazdaságtannal, kognitív tudománnyal és menedzserképzéssel foglalkozó adjunktusa és Adam Bear doktorandusz ezért olyan elméleteket is felhasznált a modell elkészítésekor, amelyek az intuíciót is figyelembe veszik, lehetõvé téve, hogy az ágensek tudatos és ösztönös döntéseit is vizsgálhassák.

A modellben a fogolydilemma több változata is szerepel, köztük olyanok is, amelyekben az együttmûködésre kész partnerrel való kooperáció elutasítását büntették. Rand és Bear arra jutott, hogy azok az ágensek, akiket többször is megbüntettek az önzésük miatt, egy idõ után ösztönösen együttmûködõvé váltak, de csak azokban a helyzetekben, amikor ez az elõnyükre vált. Azok azonban, akikben a játékok során kialakult az ösztönös önzés, már kevésbé voltak rugalmasak – akkor sem voltak hajlandók együttmûködni, amikor ez egyértelmûen hasznos lett volna a számukra.

„Azt találtuk, hogy a külsõ körülményektõl függetlenül, az evolúció mindig azoknak az ágenseknek kedvez, amelyek (i) minden esetben ösztönösen defektálnak vagy (ii), vagy annak ellenére, hogy ösztönösen inkább együttmûködnének, képesek tudatosan defektálni, ha ezt kívánja az érdekük – írták a Proceedings of the National Academy of Sciences címû folyóiratban megjelent tanulmányukban a szerzõk. – Az általunk felvázolt modell egyértelmû magyarázatot ad arra, hogy mi az oka annak, hogy többségünk tudatosan inkább az önzést választja.”

Rand szerint a modell a biológiai és kulturális evolúció törvényszerûségeit tükrözi, azt mutatja meg, hogy az egyes emberek mely mintákat tartják a saját túlélésük szempontjából kifizetõdõnek. „Körülnéznek, és megvizsgálják, kik azok, akik jól élnek, aztán lemásolják az általuk kiválasztott mintaképek stratégiáját” – foglalta össze.
Link