Bejelentkezés
Nemes Jeles: Magyarország nem normális

„A zsidógyûlölet Magyarországon, ahogy korábban, most is nagyon széles körben elterjedt. Sokan legszívesebben újranyitnák a koncentrációs táborokat, ha megtehetnék – inkább tegnap, mint ma” – nyilatkozta Nemes Jeles László a német a Jüdische Allgemeinének.
A Mandiner által szemlézett, Magyarország nem normális ország címû interjúban a Saul fia címû film rendezõje elmondta, szerinte félelmetesen nagy számban vannak Magyarországon antiszemiták.
„Régi hagyomány Magyarországon, hogy a tûzzel játszanak. Például: máig nem esik szó arról, hogyan kollaboráltak a németekkel a náci idõkben, a politikusok pedig örömmel hevítik a létezõ antiszemitizmust. Másrészt az Orbán-kormány keményen kiáll az országban lévõ zsidó közösségek mellett. És a széles körben tapasztalható antiszemita hangulat ellenére a Claims Conference nagyvonalú támogatása mellett kaptunk állami pénzeket Magyarországtól is. Tudni kell: Magyarország nem normális ország – a politikusai és polgárai egészen biztosan nem” – fogalmazott az Aranyglóbusszal jutalmazott rendezõ.
Nemes Jelest meglepték, de untatják is a díjak. „Idõpocsékolásnak érzem õket. Az olyan rendezvények, amilyen mondjuk a cannes-i vagy a Los Angeles-i, felszínesek, értelmetlenek, buták. Forgattam egy filmet a holokauszt borzalmairól, ezen semmi ünnepelni való nincs” – fakadt ki.
A rendezõ butaságnak tartja a Schindler listáját és Az élet szépet. ƒ„Ezek a filmek felépítenek egy érzelmi feszültséget, hagyják, hadd sírjon a nézõ, ezzel a megkönnyebbülést segítik. Az emberek utána jobban érzik magukat. Emlékeztetõül: hatmillió zsidót öltek meg. Nincs semmilyen okunk, ami miatt jobban kellene éreznünk magunkat.”
Link
Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2016. January 29. 17:50:35
- 2016. January 29. 18:30:51
- 2016. January 29. 19:08:12
- 2016. January 29. 19:13:10
- 2016. January 29. 19:22:20
- 2016. January 29. 19:44:24
- 2016. January 29. 20:25:54
- 2016. January 29. 21:59:08
- 2016. January 30. 06:46:52