lassan csak kibökik, hogy a mossad és a cionista zsidók mindenhol a háttérszálakat és hogyan mozgatták. Vatikán a zsebükben a szabadkõmûves "svájci" vezérkar is cumivégen. A 70-es években a háborús konfliktusokban semleges félként fellépõ Svájc hathatósan közremûködött abban, hogy Arafat és a PFSZ diplomáciai sikereket érjen el az ENSZ-ben, az alpesi ország ellen irányuló terrortámadások beszüntetéséért cserébe – derül ki a Neue Zürcher Zeitung oknyomozó riportjából. 45 évvel késõbb azonban diplomáciai dokumentumokból és a még élõ érintettek vallomásaiból kiderült, hogyan tussolták el a terroristák felelõsségre vonását a színlelt békesség (vagy inkább folyamatos zsarolás) érdekében. A Hetek cikke.

A Neue Zürcher Zeitung (NZZ) oknyomozó riportja nagy felbolydulást okozott Svájcban. A parlament Svájc–Izrael bizottságának elnöke, Erich von Siebenthal és más politikusok, illetve az izraeli nagykövetség is részletes vizsgálatot követelnek az újság állításai mentén. Az ügy ugyanis számos morális és diplomáciai kérdést vet fel, amelyeknek kivizsgálása a terrortámadások áldozatai miatt is fontos.

Az NZZ riportere, Marcel Gyr gyermekként az Aargau kantonban fekvõ Würenlingen közelében élt, ahol 1970 februárjában a Swissair egyik gépe egy bombával a fedélzetén lezuhant, 47 áldozatot követelve. Gyr az esemény 45. évfordulójának ürügyén újra elõvette a kérdést, és


egészen az Arafat mellett második emberként tevékenykedõ Faruk Kaddumiig ment, aki jelenleg Tunéziában él számûzetésben.

Az összefüggések bizonyítására a riporter személyes vallomásokat használt, ugyanis a hivatalos dokumentumokban szinte semmilyen információ nem volt megtalálható a fordulatot jelentõ háttérmegállapodásról.

Titkos találkák

1970 szeptemberében a Swissair DC-8-as utasszállító gépét a Palesztin Felszabadítási Front (PFSZ) terroristái (egy brit, egy amerikai és egy német géppel együtt) a jordániai Zerka sivatagba térítették el. A tárgyalások során a 157 svájci túszért azt a három elítéltet követelték, akiket az 1969-es kloteni lövöldözés miatt ítéltek el. A négy állam képviselõit tömörítõ tárgyalóbizottság és a PFSZ közötti megbeszélések hivatalosan Pierre Graberen, a svájci külügyminisztérium vezetõjén keresztül zajlottak. Azt azonban senki nem tudta, hogy a háttérben a svájci Szociáldemokrata Párt politikusa és egy fiatal szociológia professzor, Jean Ziegler, aki kiváló palesztin kapcsolatokkal rendelkezett, a többi állam tudta nélkül találkozott Genfben Faruk Kaddumival, aki Arafat mellett a második ember volt a PFSZ-ben, és nemzetközileg körözött terrorista.


Graber és Ziegler azt az ajánlatot tette, hogy Svájc támogatni fogja a palesztinokat az ENSZ-ben, hogy ott önálló államnak járó pozíciót szerezzenek.

pierre graberPierre GraberAz NZZ által kiderített információt megerõsítette Faruk Kaddumi, akit Gyr Tunéziában keresett fel, és Pierre Graber is, aki jelenleg 92 éves, és egy berni idõsotthonban él. Graber még most is azt mondja a megállapodásról, hogy „tettük, amit tennünk kellett” – a terrortámadások ugyanis valóban abbamaradtak. A palesztinok azonban nem elégedtek meg ennyivel: az NZZ tudósításai szerint ennek a megállapodásnak az eredménye volt az is, hogy a würenlingeni terrortámadás nyomán 1995-ben újraindított nyomozásnak hirtelen vége szakadt, és sosem történt vádemelés az ügyben.

Sorozatos terrorakciók

A svájci lapok most azt a kérdést feszegetik, hogy valóban megérte-e a Palesztin Felszabadítási Szervezet bábjává válnia a svájci diplomáciának azért, hogy megszûnjenek a terrortámadások, és hogy jogos volt-e a 47 würenlingeni áldozat családját teljes tudatlanságban tartani ugyanezért. Az a kérdés is felmerül közben, hogy ezek után a semlegesnek mondott svájci állam vajon valóban semleges-e.

Az események ugyanis már korábban, 1969-ben kezdtek súlyosbodni, amikor a kloteni repülõtéren négy palesztin terrorista gépfegyverekkel és tíz kiló robbanószerrel támadt az EL AL izraeli légitársaság egyik gépére. A támadásban a gép pilótája meghalt, egy izraeli biztonsági õr pedig lelõtte az egyik támadót.

A bülachi ügyészség fiatal vizsgálóbírója, Robert Akeret az izraeli õrt felmentette, a három támadót pedig letöltendõ börtönbüntetésre ítélte.


Az arab nemzetek össztûz alá vették Svájcot az ENSZ-ben, még a Vöröskereszt is meglátogatta az elítélteket, akiknek szabadon bocsátását a háborús jog alapján egy emberként követelték az arab államok.

A támadások pár hónappal késõbb, 1970 februárjában folytatódtak, amikor egy Münchenben feladott négy kilogrammos csomag robbant fel a Swissair utasszállító repülõgépének rakterében, amit egy EL AL gépre szántak ugyan, ám „véletlenül” a svájci gépre került. A pilóta próbált visszajutni Zürich­be, ám a gép a würenlingeni atomreaktortól nem messze az erdõben a földnek csapódott és felrobbant. A 47 áldozat rokonai a mai napig nem tudták, hogy miért nem született ítélet annak a palesztin férfinak az ügyében, akit a bomba feladójaként azonosítottak. Huszonöt évvel késõbb Carla del Ponte fõállamügyész, aki nem sokkal ez után a Hágai Nemzetközi Bíróság ügyésze lett, újra elõvette az ügyet, és elévülhetetlennek minõsítette, ám Hágába távozása elõtt a dossziét újra szép csendben félretették.

Hetek / Rimaszombati Andrea

Link